2018. augusztus 12., vasárnap

Háztáji

Piszkozatban maradt 2 éve: 
"Kimaradt huszonx blogbejegyzés. Helyette sokat aludtam, sokak számára megnehezítettem a magam elviselését, de végül kibújt a szög a zsákból, hogy mi végre is ez a nagy idegesség, türelmetlenség, narkolepszia. Egy szó: Slomi.
Ezzel kezdetét vette egy új kihívás. Nem 30 napos, mint a yoga challenge, amit csinálok, meg videóra se kell venni (sőt jobb is, ha nem), mint a jegesvizeset kellett, hanem 24/7-es, szombatot és ünnepnapokat nem kímélő. Úgy hívják... Nincs neve. Anya-nem-veszti-el-a-fejét-nem-üvölt-szépen-nyugodtan--magyaráz-de-ehhez-először-is-önmagát-kell-megváltoztatnia-dolog.
Vannak, akik szerint nyugodt ember vagyok. Súlyos tévedés. Olyan, mint amikor a kitűnő bizonyítványommal elkerültem középiskolába, és az első irodalomdogámra kettest kaptam. Három gyerek mellett a nyugodt ember címért keményen meg kell dolgozni. És ezermillió (ahogy Joel mondaná: malanta, fulta, talafim) a buktató.
Például az, hogy bedőltem a divatnak, és beépült a személyiségembe, hogy felhúzzam magam, és jeleneteket rendezzek. Szórakoztató a szappanoperákban, sőt baráti társaságban is, megfűszerezi az előadandó sztorit, csak családon belül, igazából méreg. Ciki. Úgyhogy méregtelenítünk.
Van ez a történet, ami elmondja, mi az ok, mi a cél, és mekkora a feladat:
Egy fiatal nő megy el rabbi Nemtudomkihez (mert képtelen vagyok neveket megjegyezni), és megkérdezi, ugyan még nincsen gyereke, de szeretné tudni, mikor kell elkezdeni nevelni a gyereket. A rabbi megkérdezi tőle, mennyi idős. -Huszonkettő (mondjuk) -mondja a lány. -Akkor már huszonkét évvel ezelőtt el kellett volna kezdened.
Ennyi. Behozom 31 év lemaradását."


Kieg.:
Ehhez két év plusz után csak annyi a hozzáfűznivalóm, h 33 év lemaradását...
Még a yoga challenget is csinálom megint.