2015. december 16., szerda

Unokákról, kötelességekről, lehetőségekről

Ez a 'nők kötelessége, hogy gyereket szüljenek, és gyarapítsák a magyart' kijelentés és hozzáállás formájában is több sebből vérzik.

Nem véve figyelembe, hogy van itt valami hozzáállás és világnézetbeli alapvető különbség is szerintem, elmondom, hogy ezzel szemben az izraeli miért nem fogy. Nem azért, mert itt minden csodálatos, ideális vagy ilyesmi, nagyjából mindenbe bele tudok kötni itt is, de mikor arra gondolok, hogy mi lenne, ha mondjuk magyar pasival házasodom össze (tisztelet a kivételnek), vagy Magyarországon alapítunk családot,az alábbiakban hasonlítom össze a helyzetem az elképzelt ottanival. Persze itt is arról tudok beszélni, amiben élek, (Izrael egyik legmagasabb gyarapodási rátájával rendelkező településén) de azért nagyjából és általánosságban az egész országra igaz, amit írok.

Mikor először jöttem Izraelbe, a legmeglepőbb (-sokkolóbb?) dolgok közé tartozott a babakocsit toló, bevásárló férfiak nagy számának látványa a piacon. A másik hihetetlen dolog az volt, ahogy a busz közepére beparkoló anyuka tetszőlegesen kiválasztott ismeretlen kezébe nyomja a kisbabát, míg előre megy megvenni a jegyet (itt a buszon kell ugyanis megvenni). Tetszőlegesen kiválasztott ismeretlen a világ legtermészetesebb módján fogja a gyereket, míg anyuka visszaér.

1. Apa segít. (Sőt,még az előtt segít, hogy apa lenne belőle.) Ki tudja cserélni a pelenkát. Meg tudja fürdetni a gyerekeket. Tud altatni. Tud mosogatni. Gondolom,olyanok is vannak, akik főzni tudnak meg mosni, nálunk ez konkrétan még nem megy, de az biztos, hogy ha üres mosogatót találok reggel a konyhában, mert férj elmosogatott, amíg én bealudtam a nagy altatásba, sokkal könnyebb megbocsátani, hogy a szemetet nem vitte ki. A terhesség első, hányinger fémjelezte időszakában szinte alig kellett kakis pelenkát cserélnem, és egyetlen egyszer sem mosogattam. Ettől még nekem kellett ötpercenként pisilnem, még mindig hányingerem volt, de nem éreztem úgy, hogy úgy kell nekem, minek vagyok nő, ez az én magánügyem is bajom.

2. Azt vettem észre, hogy a nem vallásos, azonos korú magyar honfitársaimhoz egyébként teljesen hasonló életvitelt folytató fiatal férfiak is teljesen magától értetődőnek tartják, hogy megházasodnak (úgy is mint házasság, nem együttélés), és gyerekeik lesznek, nem feltétlenül csak a 30-as éveikben vagy utána. Gyerekeik, többes számban. Nem öt vagy tíz, de mondjuk három. És ugye olyan pasival, aki nem irtózik a házasságtól és a gyerekvállalástól, könnyebb családot alapítani.
Mikor ez megtörténik, apa baromi büszke magára, hogy apa, foglalkozik a gyerekével, és nem átall közös képet beállítani profilképnek a facebookon vagy whatsappon. És tényleg: Egy férfi nem attól férfi igazán, hogy gyereket nevel? Ahhoz kell ám, hogy férfi legyen a talpán az ember.

3. Anyagiak: Általánosságban véve, aki hajlandó dolgozni, talál munkát, nem is feltétlenül rosszat. A fizetésből meg lehet élni. Bizonyos fokig, bár ez nem mindenkire igaz, egyből is. (Én pl. nem dolgoztam mikor férjhez mentem egészen a fiam 9 hónapos koráig. Nem éltünk nagy lábon, de megéltünk.)

4. Nem a (tényleges fizetéshez képest töredék bejelentett) fizetés akárhány százaléka a gyes, hanem a szülést megelőző három havi fizetés átlaga.

5. Bár ennek megvan az árnyoldala, a szülési szabadság 14 hét fizetett szülési szabadság, amit hat hónapra lehet meghosszabbítani fizetés nélkül, minek utána még a munkáltató köteles visszavenni az állásba. Bár ez szerintem is kevés (személy szerint dupláznék szívesen), a gyerek úgy egy éves kora körül már szoktam örülni, hogy nem nekem kell folyamatosan elszórakoztatnom, fejlesztenem, gondoskodnom neki társaságról stb. Három év alatt valószínűleg lekaparnám a falat, arról nem is beszélve, hogy mivel a két gyerkőc között nincs két év a korkülönbség, már negyedik éve ülnék itthon, kilátással további háromra tavasztól számítva. Igen, gombócból is sok. DE minthogy nem vagyunk egyformák, vannak anyák szép számmal, akik úgy döntenek, otthon maradnak, és vagy otthonról dolgoznak, vagy mások gyerekeire is vigyáznak napközben, vagy megélnek apa fizetéséből, ami, mint mondtam, nem mindig lehetetlen.

4. Van bölcsőde, vannak otthonukban gyerekekre vigyázó anyák, magán bölcsik nem iszonyú drágán is stb. Bár biztos vagyok benne, hogy nekünk itt vidéken sokkal-sokkal egyszerűbb ez, mint városban, ott is van bölcsi és van alternatíva.

5. A munkáltató majdnem biztos, hogy nem utálja a gyerekeket. Példák: a) Három állásinterjún voltam összesen, mindháromra a kisbabámmal érkeztem. Az elsőn még engedélyt kértem, a másodikra nélküle akartam menni,de közölték, hogy na ne vicceljek, a harmadikra magától értetődően jött velem.  b) Amíg vezetni tanultam, hetente 1-2-szer két órát a férjemnél volt a baba az irodában 4-8 hónapos kora között. c) Egy alkalommal, mikor felhívtam az iskolaigazgatót, hogy sajnálom, de nem tudok tanítani menni, mert a fiam beteg ,és tényleg sajnálom, azt a választ kaptam, hogy ez az élet része, most az a fontos, hogy vele legyek otthon, és neki (az igazgatónak) az is fontos, hogy legyek nyugodt efelől. d) Sok egyéb alkalommal a gyerekek velem jöttek az iskolába, és úgy tanítottam. A tantestület számára természetes, és a diákok imádják őket. Fiúk 15-18 évesek.

6. Nem csak létezik, de általános a részmunkaidő. A dolgozó anya nem azt jelenti, hogy a nő kicsinálja magát. A kisgyermekes anyuka valószínűleg nem dolgozik heti 40 órát (mellesleg én tavaly dolgoztam, melegen senkinek nem ajánlom,és nekem is csak azért ment, mert az út oda-vissza vesz igénybe 10 percet.), hanem 30-at vagy 20-at. Létezik a misrat em fogalma, ami azt jelenti, hogy bizonyos helyeken ha bizonyos kor alatti gyerekeim vannak, plusz százalékot kapok a fizetésemhez (vagy a munkaóráimhoz írásban,és így aztán a fizetésemhez). Ha az anya munkahelye ezt nem teszi lehetővé, de az apáé igen, az apa is megkaphatja.

7. Amennyire én tudom, a politikusok és egyéb közszereplők nem határozzák meg a nőknek, hogy mikor, mennyit kellene szülniük, és bár itt is igen érzékeny és fontos tényező a népszaporulat, nem kérik tőlem számon, miért nem spórolok időt azzal, hogy ikreket hordok ki egy baba helyett egyszerre.

8. Ezt eredetileg kifelejtettem, úgyhogy pótlom: Nincs hálapénz. Elmész kontrollra a nőgyógyászhoz (túl azon,hogy nem érzik szükségét, hogy havonta, kívül-belül megvizsgáljanak, ha nincs semmi bajra utaló jel), és ingyen van. Elmész uh-ra, ingyen van. Van ugyan a 20-22. hét közötti a biztosító által csak részben támogatott uh-vizsgálat, amiért fizettem vagy 25 sékelt, és minden egyéb plusz, ami pénzbe kerül, de ez plusz, amiről egyébként is megoszlanak a vélemények, nem ártanak-e többet, mint használnak. Elmész szülni, és ingyen van. Az emberek nem is értik a hálapénz fogalmát, az őrület egy magas fokaként tűnik fel előttük, pedig itt is alulfizetettek az egészségügyi dolgozók, és itt is orvoshiány van. Lehet fogadni magánorvost vagy -szülészt, dúlát. Ez utóbbi átlagosan 1500 sékel kiadást jelent, viszont teljes mértékben opcionális, és amennyire én tudom, az összeg még mindig csak nagyjából fedné a magyar hálapénzt, amit a szülésért kapna a doki.

Bár azzal a kijelentéssel, hogy a nőknek nem az a kötelessége, hogy ugyanannyit keressenek ,mint a férfiak, egyetértek, azért a jelentése ennek mégis pontosításra szorul.
Először is, Nem 'nem az a nők kötelessége', amiben benne van, hogy hanem..., hanem a nőknek nem kötelessége, vagyis ne legyen ez velük szemben elvárás, vagyis a feleség, főleg ha anya is, ne kelljen, hogy úgy érezze, őt akárki akármilyen szempontból kevesebbre tartja,mert kevesebbet keres vagy mert nem vagy kevesebbet dolgozik. Ugye, számoljuk csak ki, mennyit keresnék pluszban azért a munkanaponta átlagosan 3-4 óráért, amit takarítással, gyermekvigyázással töltök, ha ezt pénzért csinálnám mondjuk valaki más házában,más gyerekeivel. Napi nyolc óra szoptatással az első hónapokban...
Ha nem éreztetnék a nőkkel, hogy kevesebbre képesek, mint a férfiak, sokkal kevesebben akarnák bebizonyítani, hogy márpedig nem.
Nem kötelessége a nőnek, de joga, hogy képességei és ne neme szerint kaphasson állást és fizetést.
Hogy ha karriert szeretne, anya vagy sem, ehhez meg legyen a joga, ezért ne ítélje el senki, és a munkájában ne érje hátrányos megkülönböztetés.

Én elég kevés olyan lánnyal és nővel találkoztam 31 évem során, (melyből 23-at Magyarországon töltöttem, falun, kisvárosban, Budapesten, ami miatt úgy érzem, van bizonyos rálátásom a dolgokra) aki ne szeretett volna mind férjhez menni (stabil párkapcsolatban élni) mind anyává válni. Gyerekkoromban talán egy ilyen lány volt, aki szerintem azért jutott erre a döntésre kb 8 évesen, mert látta, milyen roppantul meg van otthon becsülve anya, valamint, hogy a gyerekek zavaró tényezőként vannak felfogva. És rajta kívül nem tudok többet felidézni. Viszont rengeteg olyan ismerősöm van, aki nem talál párt, a párja egyelőre nem akar gyereket, szeretnének, de anyagi helyzetük egyszerűen nem teszi lehetetlenné (ami felfogás kérdése is, de érthető ha szeretnének legalább némi anyagi biztonságot), vagy nem jön nekik össze, a kezelések pedig horribilis összegekbe kerülnek, ezen kívül nem biztos, hogy a munkahelyen jól tolerálják ha időnként el kell rájuk menni...

Ez itt az én véleményem a kérdésben.