2015. december 16., szerda

Unokákról, kötelességekről, lehetőségekről

Ez a 'nők kötelessége, hogy gyereket szüljenek, és gyarapítsák a magyart' kijelentés és hozzáállás formájában is több sebből vérzik.

Nem véve figyelembe, hogy van itt valami hozzáállás és világnézetbeli alapvető különbség is szerintem, elmondom, hogy ezzel szemben az izraeli miért nem fogy. Nem azért, mert itt minden csodálatos, ideális vagy ilyesmi, nagyjából mindenbe bele tudok kötni itt is, de mikor arra gondolok, hogy mi lenne, ha mondjuk magyar pasival házasodom össze (tisztelet a kivételnek), vagy Magyarországon alapítunk családot,az alábbiakban hasonlítom össze a helyzetem az elképzelt ottanival. Persze itt is arról tudok beszélni, amiben élek, (Izrael egyik legmagasabb gyarapodási rátájával rendelkező településén) de azért nagyjából és általánosságban az egész országra igaz, amit írok.

Mikor először jöttem Izraelbe, a legmeglepőbb (-sokkolóbb?) dolgok közé tartozott a babakocsit toló, bevásárló férfiak nagy számának látványa a piacon. A másik hihetetlen dolog az volt, ahogy a busz közepére beparkoló anyuka tetszőlegesen kiválasztott ismeretlen kezébe nyomja a kisbabát, míg előre megy megvenni a jegyet (itt a buszon kell ugyanis megvenni). Tetszőlegesen kiválasztott ismeretlen a világ legtermészetesebb módján fogja a gyereket, míg anyuka visszaér.

1. Apa segít. (Sőt,még az előtt segít, hogy apa lenne belőle.) Ki tudja cserélni a pelenkát. Meg tudja fürdetni a gyerekeket. Tud altatni. Tud mosogatni. Gondolom,olyanok is vannak, akik főzni tudnak meg mosni, nálunk ez konkrétan még nem megy, de az biztos, hogy ha üres mosogatót találok reggel a konyhában, mert férj elmosogatott, amíg én bealudtam a nagy altatásba, sokkal könnyebb megbocsátani, hogy a szemetet nem vitte ki. A terhesség első, hányinger fémjelezte időszakában szinte alig kellett kakis pelenkát cserélnem, és egyetlen egyszer sem mosogattam. Ettől még nekem kellett ötpercenként pisilnem, még mindig hányingerem volt, de nem éreztem úgy, hogy úgy kell nekem, minek vagyok nő, ez az én magánügyem is bajom.

2. Azt vettem észre, hogy a nem vallásos, azonos korú magyar honfitársaimhoz egyébként teljesen hasonló életvitelt folytató fiatal férfiak is teljesen magától értetődőnek tartják, hogy megházasodnak (úgy is mint házasság, nem együttélés), és gyerekeik lesznek, nem feltétlenül csak a 30-as éveikben vagy utána. Gyerekeik, többes számban. Nem öt vagy tíz, de mondjuk három. És ugye olyan pasival, aki nem irtózik a házasságtól és a gyerekvállalástól, könnyebb családot alapítani.
Mikor ez megtörténik, apa baromi büszke magára, hogy apa, foglalkozik a gyerekével, és nem átall közös képet beállítani profilképnek a facebookon vagy whatsappon. És tényleg: Egy férfi nem attól férfi igazán, hogy gyereket nevel? Ahhoz kell ám, hogy férfi legyen a talpán az ember.

3. Anyagiak: Általánosságban véve, aki hajlandó dolgozni, talál munkát, nem is feltétlenül rosszat. A fizetésből meg lehet élni. Bizonyos fokig, bár ez nem mindenkire igaz, egyből is. (Én pl. nem dolgoztam mikor férjhez mentem egészen a fiam 9 hónapos koráig. Nem éltünk nagy lábon, de megéltünk.)

4. Nem a (tényleges fizetéshez képest töredék bejelentett) fizetés akárhány százaléka a gyes, hanem a szülést megelőző három havi fizetés átlaga.

5. Bár ennek megvan az árnyoldala, a szülési szabadság 14 hét fizetett szülési szabadság, amit hat hónapra lehet meghosszabbítani fizetés nélkül, minek utána még a munkáltató köteles visszavenni az állásba. Bár ez szerintem is kevés (személy szerint dupláznék szívesen), a gyerek úgy egy éves kora körül már szoktam örülni, hogy nem nekem kell folyamatosan elszórakoztatnom, fejlesztenem, gondoskodnom neki társaságról stb. Három év alatt valószínűleg lekaparnám a falat, arról nem is beszélve, hogy mivel a két gyerkőc között nincs két év a korkülönbség, már negyedik éve ülnék itthon, kilátással további háromra tavasztól számítva. Igen, gombócból is sok. DE minthogy nem vagyunk egyformák, vannak anyák szép számmal, akik úgy döntenek, otthon maradnak, és vagy otthonról dolgoznak, vagy mások gyerekeire is vigyáznak napközben, vagy megélnek apa fizetéséből, ami, mint mondtam, nem mindig lehetetlen.

4. Van bölcsőde, vannak otthonukban gyerekekre vigyázó anyák, magán bölcsik nem iszonyú drágán is stb. Bár biztos vagyok benne, hogy nekünk itt vidéken sokkal-sokkal egyszerűbb ez, mint városban, ott is van bölcsi és van alternatíva.

5. A munkáltató majdnem biztos, hogy nem utálja a gyerekeket. Példák: a) Három állásinterjún voltam összesen, mindháromra a kisbabámmal érkeztem. Az elsőn még engedélyt kértem, a másodikra nélküle akartam menni,de közölték, hogy na ne vicceljek, a harmadikra magától értetődően jött velem.  b) Amíg vezetni tanultam, hetente 1-2-szer két órát a férjemnél volt a baba az irodában 4-8 hónapos kora között. c) Egy alkalommal, mikor felhívtam az iskolaigazgatót, hogy sajnálom, de nem tudok tanítani menni, mert a fiam beteg ,és tényleg sajnálom, azt a választ kaptam, hogy ez az élet része, most az a fontos, hogy vele legyek otthon, és neki (az igazgatónak) az is fontos, hogy legyek nyugodt efelől. d) Sok egyéb alkalommal a gyerekek velem jöttek az iskolába, és úgy tanítottam. A tantestület számára természetes, és a diákok imádják őket. Fiúk 15-18 évesek.

6. Nem csak létezik, de általános a részmunkaidő. A dolgozó anya nem azt jelenti, hogy a nő kicsinálja magát. A kisgyermekes anyuka valószínűleg nem dolgozik heti 40 órát (mellesleg én tavaly dolgoztam, melegen senkinek nem ajánlom,és nekem is csak azért ment, mert az út oda-vissza vesz igénybe 10 percet.), hanem 30-at vagy 20-at. Létezik a misrat em fogalma, ami azt jelenti, hogy bizonyos helyeken ha bizonyos kor alatti gyerekeim vannak, plusz százalékot kapok a fizetésemhez (vagy a munkaóráimhoz írásban,és így aztán a fizetésemhez). Ha az anya munkahelye ezt nem teszi lehetővé, de az apáé igen, az apa is megkaphatja.

7. Amennyire én tudom, a politikusok és egyéb közszereplők nem határozzák meg a nőknek, hogy mikor, mennyit kellene szülniük, és bár itt is igen érzékeny és fontos tényező a népszaporulat, nem kérik tőlem számon, miért nem spórolok időt azzal, hogy ikreket hordok ki egy baba helyett egyszerre.

8. Ezt eredetileg kifelejtettem, úgyhogy pótlom: Nincs hálapénz. Elmész kontrollra a nőgyógyászhoz (túl azon,hogy nem érzik szükségét, hogy havonta, kívül-belül megvizsgáljanak, ha nincs semmi bajra utaló jel), és ingyen van. Elmész uh-ra, ingyen van. Van ugyan a 20-22. hét közötti a biztosító által csak részben támogatott uh-vizsgálat, amiért fizettem vagy 25 sékelt, és minden egyéb plusz, ami pénzbe kerül, de ez plusz, amiről egyébként is megoszlanak a vélemények, nem ártanak-e többet, mint használnak. Elmész szülni, és ingyen van. Az emberek nem is értik a hálapénz fogalmát, az őrület egy magas fokaként tűnik fel előttük, pedig itt is alulfizetettek az egészségügyi dolgozók, és itt is orvoshiány van. Lehet fogadni magánorvost vagy -szülészt, dúlát. Ez utóbbi átlagosan 1500 sékel kiadást jelent, viszont teljes mértékben opcionális, és amennyire én tudom, az összeg még mindig csak nagyjából fedné a magyar hálapénzt, amit a szülésért kapna a doki.

Bár azzal a kijelentéssel, hogy a nőknek nem az a kötelessége, hogy ugyanannyit keressenek ,mint a férfiak, egyetértek, azért a jelentése ennek mégis pontosításra szorul.
Először is, Nem 'nem az a nők kötelessége', amiben benne van, hogy hanem..., hanem a nőknek nem kötelessége, vagyis ne legyen ez velük szemben elvárás, vagyis a feleség, főleg ha anya is, ne kelljen, hogy úgy érezze, őt akárki akármilyen szempontból kevesebbre tartja,mert kevesebbet keres vagy mert nem vagy kevesebbet dolgozik. Ugye, számoljuk csak ki, mennyit keresnék pluszban azért a munkanaponta átlagosan 3-4 óráért, amit takarítással, gyermekvigyázással töltök, ha ezt pénzért csinálnám mondjuk valaki más házában,más gyerekeivel. Napi nyolc óra szoptatással az első hónapokban...
Ha nem éreztetnék a nőkkel, hogy kevesebbre képesek, mint a férfiak, sokkal kevesebben akarnák bebizonyítani, hogy márpedig nem.
Nem kötelessége a nőnek, de joga, hogy képességei és ne neme szerint kaphasson állást és fizetést.
Hogy ha karriert szeretne, anya vagy sem, ehhez meg legyen a joga, ezért ne ítélje el senki, és a munkájában ne érje hátrányos megkülönböztetés.

Én elég kevés olyan lánnyal és nővel találkoztam 31 évem során, (melyből 23-at Magyarországon töltöttem, falun, kisvárosban, Budapesten, ami miatt úgy érzem, van bizonyos rálátásom a dolgokra) aki ne szeretett volna mind férjhez menni (stabil párkapcsolatban élni) mind anyává válni. Gyerekkoromban talán egy ilyen lány volt, aki szerintem azért jutott erre a döntésre kb 8 évesen, mert látta, milyen roppantul meg van otthon becsülve anya, valamint, hogy a gyerekek zavaró tényezőként vannak felfogva. És rajta kívül nem tudok többet felidézni. Viszont rengeteg olyan ismerősöm van, aki nem talál párt, a párja egyelőre nem akar gyereket, szeretnének, de anyagi helyzetük egyszerűen nem teszi lehetetlenné (ami felfogás kérdése is, de érthető ha szeretnének legalább némi anyagi biztonságot), vagy nem jön nekik össze, a kezelések pedig horribilis összegekbe kerülnek, ezen kívül nem biztos, hogy a munkahelyen jól tolerálják ha időnként el kell rájuk menni...

Ez itt az én véleményem a kérdésben.

2015. november 28., szombat

Jason Bourne és a masszázs

Hajnali három. Felébredek, kimegyek pisilni, majd visszabújok az ágyba. Elsőszülött kitúrta férjet, aki így a gyerekszobában alszik (újabb megerősítés, jó, hogy nem gyerekágyat vettünk). Nem tudok elaludni. Nem ritka. Itt a válasz, mikor fogom gyakorolni a relaxációkat-vizualizációkat, amiket kellene a Hypnobirthing könyv szerint. Attól majd úgyis elalszom. Nem. Bár a színes ködös elképzelés helyett kitaláltam egy színes lufisat, és próbáltam is ellazítani magam, amihez szintén kitaláltam egy szöveget, ami megkönnyíti, éreztem, hogy feszült vagyok. Nagyon nem laza. A vállam, a mellkasom, a hátam. Hát ez így nem fog menni.
Röviden: A Hypnobirthing relaxálni, elengedni, vizualizálni tanít, és ezzel azt akarja elérni, hogy a szülés akármilyen intenzív is legyen, ne elviselhetetlen fájdalommal járjon, hanem természetes, átélhető, élvezhető csodaként lehessen átélni. (Ami nem azt jelenti, hogy direkt jólesik, hogy átpréselősik az intim részeimen egy baba, hanem hogy 9 hónap örömteli készülődése ehhez méltó szüléssel ér véget.) Van, aki azt mondja, hülyeség, én azt mondom, csak segíthet. Beszámoló 5 hónap múlva. A lényeg, hogy fel kellene ismernem, és el kellene engednem a félelmeim, aggodalmaim, a mérgem. A szüléssel, kórházakkal, és minden egyébbel kapcsolatban. Itt a bibi.
Nem ébredtem úgy az utóbbi időben, hogy ne fülelnék, nincs-e valaki más is a házban. Tegnap éjjel - ezek a legpiszokabb rémálmok - azt álmodtam, hogy tegnap éjjel van, ülök a kanapén, és hirtelen cigarettafüstöt érzek. A redőny (vagy mi) résein keresztül meglátok egy ötvenes, copfos (biztos, hogy az indiános, Kolombusz kristófos videó a felelős a hajáért) dohányzó arabot. Klasszikus kiabálni akarok, de nem jön ki hang a torkomon. Pedig azt akarom kiabálni, hogy Maoz, hozd a pisztolyt. (Nincs lőfegyver a házban, persze.) Következő, hogy hívni akarom a szomszédot, aki viszont géppuskával jár-kel. (Egyébként tényleg gyorshívóba kéne rakni a számát...) Később nagy katyvasz lett az egész álmomból, még annyira emlékszem, hogy az utcán állunk, és fent említett szomszéd mondja, hogy a pasi, akit láttam, nem terrorista, kicsit flúgos, egyébként tán beduin, és lopni jár be falvakba.  Ettől függetlenül az egész éjszakám nagyon zavart volt, nem nyugodt, félálomban, mert az álom átfordult abba, hogy visszamegyek aludni, de nem nagyon sikerül (ami ugye a valóságot is fedte).
Szóval nehéz úgy lazítani, hogy tudat alatt, folyton arra állok készen, mikor kell valakit fejbevernem, vagy mikor rohan nekem valaki. Pedig itt aránylag biztonságban érezhetem magam. Jövő (e) héten találkozóm van egy dúlával Jeruzsálemben (ahová bőrgyógyászhoz megyek). Hogy hol találkozzunk? Olyan helyen, ahol relatíve nehéz kést kapni a hátunkba (stb.), ebben egyeztünk meg. Férj nem tudja, mert még csak az kéne, hogy ilyen időkben császkáljak!
Borzasztó nyugodt vagyok egyébként (értsd, annak látszom). Maozt idegesíti is, mert én nyilván álomvilágban élek, és nem is sejtem, mi megy "odakint" (it's a jungle out there...).



Pedig itt van. Tudom, hány lehetséges vészkijárata van a háznak, és hogy körülöttem, hány ártatlannak tűnő használati tárgy szolgálhat önvédelmi eszközként.



Csak ellazulni nem megy.
Elképzeltem, milyen lehet Jason Bourne masszázson. Lazítsd el magad. Miért vagy ilyen feszült? Képzelj el egy puha, piros felhőt, mely körülveszi a tested, ellazít, feloldja a fájdalmad, és te csak lebegsz... Hunyd le a szemed, a szemhéjak lazán érintkeznek, nem kell erővel lecsuknod őket. A homlok sima, a fülek lazák, az állkapcsok kis távolságban egymástól, a fogak nem érintkeznek, de a száj csukott. Az áll laza, a nyak pihen,a vállak mozdulatlanok, és pihennek. Semmi sem nyomja őket. Jason, semmi sem nyomja őket. Mondom,lazák. Pihennek. Jason, el kell engedned a feszültséget. (Arról nem olvastam még könyvet, hogy Matt Damonra gondolni szülés közben milyen hatással van, de tudatában annak, hogy Val Kilmer sorsára jutva az ő képe is elmalacosodik, nem hiszem, hogy segít.)
Hát így.

2015. november 18., szerda

Beads Flowers Freedom Happiness

A minap belekeveredtem (legyünk hűek az igazsághoz, én kezdtem el, egy kommentemmel) egy meddő vitába a fb-on.



Tök hülyeség volt, melynek folytán egy ismerősöm intelligensen kifejtette, többek közt mely pontokon nem ért egyet velem, egy nem ismerősöm (aki magát csonthéjas gyümölcsként nevezte meg, a képét pedig egy szivecskével helyettesített, tök komoly) pedig úgy döntött veszélyes, rossz példát mutató szélsőséges szűk látókörű rasszista vagyok. A vicces a dologban, hogy bizonyos fokon az ő döntése és ennél fogva szavai végül tényleg olyan álláspont megvédésére vittek, ami nem egészen az én álláspontom, és természetesen nem azon vitatkoztunk, amire eredetileg reagáltam. Egyébként az vicces, hogy a nagy szabadsághívő, végletekig liberális, mindenkit szeretek, aki más mint én népség (boccs, hát nem általánosítok már megint?) tényleg mindent és mindenkit elfogad, csak azt nem, ha valaki  másként gondolkozik, mint ők.(Kivéve, ha muszlim vagy, persze, ez esetben ignorál, és azokra a muszlimokra koncentrál, akik nem fejezik ki egyet nem értésük, vagy biztosítják arról, hogy a szívük tele szeretettel - mert ilyen muszlimok is vannak, ugye én ezt elismerem.) A vitát és az érvelést nem kezdem újra sem itt, sem máshol, mert nem tett jót nekem (egyébként meg se említeném).
Hanem van két videó. Nagyon szép mindkettő. 





Virágokkal és gyertyákkal harcolunk a rossz emberek ellen. Illetve a kisfiú, aki azzal győzi le a terrort, hogy boldog és szabad lesz élete minden napján. (Egyébként számomra kérdés, valóban képes lesz-e Antoine gyanakvás nélkül nézni az utcán mellettük elhaladó, a villamoson mellettük leülő muszlim állampolgártársára.)  Az ő világukban a történtek: Szörnyű tragédia, sajnos időnként felbukkannak szélsőségesek, akik mások életét elveszik, de mi folytatjuk az életünket, nem hódolunk be a terrornak és a félelemnek. Hiszen nem vagyunk veszélyben, a gyermekeink továbbra is egy relatíve biztonságos, értékeiben nem sérült, szabad országban fognak felnőni. Mert ez nem fog megismétlődni, legalábbis jó sokáig nem. Egy ilyen világban lehet(ne) virágokkal harcolni. 
Nem vagyok a virágok és a gyertyák ellen. 
És persze a gyászoló férjtől sem várom el, hogy táblákkal szaladjon országa parlamentje elé, hogy tegyenek valamit a terror megfékezése érdekében. (Hogy a gyermeke tényleg boldogan és szabadon nőhessen fel.) Ő most gyászol.
De mind vezető,mind egyszerű állampolgár felismerhetné, hogy  a radikális iszlám és támogatóinak kemény kezű megfékezése nem sértené a szeretettel teli szívű, békés muszlim állampolgárait sem ugyanazon országnak, sem bármelyik másiknak. Hogy a gyűlöletkeltésnek nincs helye a szólásszabadság határain belül. Hogy az imám, aki Európa iszlámosításáról beszél, és a Korán szavaival igazolja a magáéit, nem a vallásszabadság jogával él, hanem arra buzdít, hogy mások (mindenki más) szabad vallásgyakorlásához való jogát vegyék el. (Szintén egy videó, Pakisztánból tán: Fiatalok elmondják, hogy a terroristák egyrészt nem képviselik az összes muszlimot, másrészt hogy az iszlám terrortól szenvedők legnagyobb számban maguk is muszlimok. Szerintem ők is örömmel látnák, ha valaki fellépne ellenük...)
Aki fél, és ezért minden muszlimban terroristát lát veszélyes, és ostoba? És akinek csak a napos oldalt kényelmes látni, és ezért nem foglalkozik az árnyassal, az nem általánosít? Az nem veszélyes? A Nap lenyugszik, és bár a félhold is világít valamennyire, azért éjszaka sötét van. Persze, hogy megnyugtató, jól érezzük magunkat attól, hogy megmaradunk a saját utunknál, a saját világképünknél, amiben virágok vannak, gyertyák, színes pillangók, a szeretet mindent legyőz meg ilyenek. Nem foglalkozunk a fegyverekkel. De azok nem tűnnek el pusztán azért, mert nem veszünk róluk tudomást. 
Ezeknek az apáknak tényleg az a feladatuk, hogy a gyermekeiket szeretni tanítsák, megóvják a félelemtől, biztonságot sugározzanak feléjük. De jó lenne tudni, hogy lesz, aki megvédi őket akkor is, ha a virágok esetleg kevésnek bizonyulnának.

2015. november 14., szombat

Miért hányok a francia zászlóval ködösített profilfotók láttán

Még Shabbat beköszöntötte előtt eljutott a hír hozzánk a lövöldözős merényletről Otniel mellett, amiben apa és fia életüket vesztették. Bár általában tartom magam ahhoz, hogy a világ tehet egy szívességet, mégis fáj, hogy vannak, akik szerint ez jogos, megérdemeljük, akik szerint, bár magát a problémát sem értik, az megoldás rá, ha megjelölik a "vitatott területek"-ről származó termékeket, hogy könnyebb legyen bojkottálni egyénileg is.
Shabbat kimenetele után mondta Férj, hogy mi történt Párizsban. (Borzasztóan meglepődtünk, persze.) A facebookot ellepték a francia zászlók. meg kellett állapítanom, hogy többen szimpatizálnak Franciaországgal, mint a melegekkel, ami nem kis szó. Lehet, hogy nemrég majd' mindenki Charlie Hebdo volt, de aki nem, most az is kifejezte együttérzését. 
Szörnyű, hogy ilyen ára van a tagadásnak. (Kicsit riasztó, hogy rögtön 9/11 mellé helyezték. Tisztára mintha ezt is évek csöndje követné majd. Pedig halihó, tele Európa jó szándékú bevándorlókkal, újakkal és régiekkel, csókolom.)
Ezt rögtön azután állapítottam meg, hogy három Fro-ban élő ismerősömről azt írta a fb, hogy biztonságban vannak. (Negyedik, mi van veled?)
Elképzelem, hogy akinek most leesett a tantusz, mennyire meg lehet rémülve, hogy aki közelről érintve van, mekkora sokk és fájdalom uralkodhat most rajta. De nincs francia zászló a képemen. Mert úgy érzem, nem én vagyok (nem mi vagyunk) az, akinek sajnálnia kell Párizst, akinek azt kell mondania, igen, tudom, mit érzel, osztozom gyászodban. Franciaországnak (Európának, mindenkinek, akire 'világ' címen szoktam vonatkozni) kellene a homlokára csapnia, és kitennie az izraeli zászlót, hogy bakker, igen, hiszen erről hadováltok mióta. De nem teszik. És szerintem még kell egy két csapás, a másik orcára is, hogy kicsit kitisztuljon a fejük a sok hülyeségtől, amivel telement az elmúlt években. 
A harmadik dolog, amire figyelmes lettem a fb-on, az az iszlám és a bevándorlók védelmében felszólalók, posztolók, kommentelők. Álmodj, királylány./WTH?/Hülyeség határok nélkül/ Hogynepersze/Szeretlek, de fogalmad sincs miről beszélsz. (Tessék válogatni a hirtelen eszembe jutott reakciók sorából.)
Szóval I won't "pray for Paris". Imádkozom magunkért, imádkozom minden zsidóért és békés szándékú emberért Izraelben, és Izraelen kívül, Imádkozom, hogy egyéneknek és országoknak legyen bátorságuk levenni az önként felvett szemellenzőt. Nem vagyok nyugodt, ismerőseim, barátaim, sőt családom van szétszórva potenciális célpont-országokban. (Akik közül nem mellesleg egyik se kérdezte meg az utóbbi időben -oké lehet, h soha - heló, hogy vagy, nem késeltek meg/lőttek rád az elmúlt időszakban? Pedig tuti sicher, h a fb nem írta ki, hogy safe vagyok.)


Ja, és Európa, kérlek, mesélj többet arról, hogyan is kellene harcolnunk a terrorizmus ellen itt, Izraelben.

2015. október 29., csütörtök

Komoly probléma

Minthogy anyagi helyzetünk sosem engedte, hogy mindig mindenem meglegyen, amire a szívem vágyik csak úgy, valószínűleg könnyű volt ajándékot választani nekem szülinapra és ünnepekre. Mindig jól jött plusz 1-2 ruhadarab, könyv, játék életkortól függően. (Mondjuk a számológép a 13? szülinapomra nagyon lehangoló volt, de oda se neki.)
Két hét múlva szülinapunk lesz. Nekem meg Édennek, ugye egy nap különbséggel héber naptár szerint.
Mit lehet venni egy kétéves gyereknek, akinek mindene megvan? Valamit, aminek örül. Hál' Istennek nálunk a ruhadarabok beleférnek a mindennapi költségvetésbe, és nem kell a szülinapot kihasználni erre a célra, meg aztán egy kétévest pont nem érdekli, milyen ruhát vesz fel. Játék? Milyen? Úgyis azzal játszik, amivel éppen Joel szeret. Csokit biztos kap, ebben legalább nem lehet tévedni.
Tulajdonképpen a legváltozatosabb dolgoktól tud iszonyú boldog lenni. A múltkor attól volt az egekben, hogy leszedtem neki a cupkát a koktélparadicsomról...
Könyvet nem szeretnék, mert lassan már több van itthon, mint a könyvtár gyerekrészlegén.
Kemény dió.

És ezzel nem lesz vége. Utána jön Maoz szülinapja, aztán Joelé. Bár Maoz annyira nem vesz magának semmit, hogy ki szoktam használni a szülinapját új ruhadarabok beszerzésére. Ha nem szülinapra vagy ünnepre kapja, "pénzszórás". Így csak kicsit.

2015. október 15., csütörtök

Csütörtök - nyolcadik nap a gettóban

Múlt hét csütörtökön este a férjem utolsó véréig harcolni készen tért haza: Márpedig nem mehetek el másnap bevásárolni, kődobálás (a tudatlanok kedvéért majd teszek ide képeket), késelés, gázolás minden órában, minden percben. Bár mindenre készen volt, hogy ez alkalommal belássam neki van igaza, nem kellett sokáig küzdenie. Beláttam. Azóta vagyok hivatalosan is szabadságomban korlátozva. Nem a férjem, hanem a helyzet és a rá való tekintet által.
Ma.
6:30 Csörög az ébresztő a telefonon. Nem értem, nem én állítottam be. Férj volt. (Általában ő ébreszt.) Korán indult munkába, talán mert busszal ment, talán mert a korábbi busszal akar hazajönni. Igyekszik minél kevesebbet használni a tömegközlekedést Jeruzsálemben, a Buszpályaudvarról pedig csak három megálló a munkahelye.
 8:00 üzenet: "Megérkeztem a munkába, puszi." Ok. Ugyan az épületben nincs biztonsági őr...
8:15 Elindulunk a gyerekekkel. Ma gyalog, mert nem kell a munkába sietnem. Szép az idő. Édent leadom a bölcsiben, épp imádkoznak. Olyasmi, énekeket énekelnek. Elindulunk Joellel a szomszédos óvodába. A biztonsági őr is épp megérkezik, ő is hozza a gyerekeit. Ez némiképp megnyugtat. A sajátjaira is vigyáz. Megérkezünk, felakasztjuk a táskát, Joel barátnője átakasztja a sajátja mellé. Leülnek játszani. Az egyik dada a barátnőm, a héten kezdte a tanulmányait, heti két nap, tegnap tehát Jeruzsálemben volt. Lehalkítja a hangját, mikor meséli, pont akkor volt nagyon közel, amikor a Buszpályaudvarnál a támadás volt. A gyerekek nem hallják. Így is érzik.
Nem értem, miért nincs átvilágítós ellenőrzés a buszállomáson. Csak 1-2 éve szűnt meg. Előtte évekig álltunk sorba minden létező bejáratnál, és futószalagra tettük minden táskánkat,még a kiló banánt is a nejlonzacskóban. Hosszú sorokban álltunk télen esőben, szélben, nyáron tűző napon. Pedig nem voltak támadások. Most csak a "gyanúsakat" ellenőrzik.
A héten igyekeztem minél kevésbé lenni naprakész, hány támadás volt, hol, hogyan történt. Hány sebesült, hány halott. Ez persze kevéssé lehetséges, a tanáriban cserélődik az információ, az osztálytermekben, noha a tanítási idő alatt összegyűjtik a telefonokat, mindenki mindent tud. Mindenki feszült, fél, dühös. Ennek ellenére végtelen bölcsességgel nem változtatták meg a tervet, hogy a női mosdó felújítását palesztin munkások végezzék. Kalapács, véső, elektromos fűrész. (Néhány napja még csak a helyzet abszurditását érzékeltetendő poénkodtam azzal, hogy ezek annyira őrültek, hogy képesek felkapni egy krumplihámozót, és azzal megtámadni valakit, de az imént olvastam, hogy igazából történt támadást zöldségpucolóval.)
Tegnap már nem láttam őket az iskolában. Hála az Égnek. A diákjaink nagy része eleve érzelmi bajokkal is küzd, impulzívak, jobban,mint az átlagos kamasz. Túl azon, hogy magam is tartottam tőle,a munkás felkapja a fűrészt, és kettéhasít, majdnem ugyanannyira féltem attól, hogy ha ne adj' Isten egy diák arról kap hírt, hogy rokona, ismerőse sérült meg egy újabb támadásban, ő találja meg a munkásokat keserűségében. Ki tudhatja.
Egyébként azt hiszem, büszkék lehetünk a diákjainkra. Nem hallottam Mavet la'aravim! (Halál az arabokra!) kántálást, nem beszélnek arról, hogy mindent ki kéne nyírni, vagy ilyesmi. Arról igen, hogy a támadókat le kellene lőni, nem csak megsebesíteni. Pár fiú odajött hozzám, az egyik óra előtt, hogy "na tanárnő, csak tíz percre engedjen el minket. Kimegyünk, elintézzük az akciót, és már itt is vagyunk. "
Nehéz ilyenkor tanítani. Munkatársam, nálam jóval idősebb, több éve él itt, több mindent megélt, szintén kitört: Hogy lehet ilyen helyzetben tanítani? Hogyan várható el bárkitől, hogy koncentráljon, hogy lehet elvárni a diákoktól, hogy tanuljanak??
Próbálom másként megközelíteni. Az ötletre, hogy engedjem el őket tíz percre azt mondtam, ami szerintem nagyon igaz, és amit évekkel ezelőtt hallottam szintén munkatársamtól, Rivkától. Ő azt mondta: Miért olyan elítélő a világ velünk szemben? Miért szórja ránk a mocskot, és tálalja tényként a hazugságokat, amikről pedig bebizonyosodott, hogy hazugságok? Mert nem bírják felfogni, hogy mi tényleg annyira máshogy kezeljük a helyzetet,mint ők tennék. Könnyebb elhinni, hogy halomra lőjük az ártatlanokat Gázában, mint hogy irreálisan sokat teszünk azért, hogy megvédjük azokat a civileket is, akiket a saját rezsimjük élő pajzsként használ. Nehéz elhinni, hogy Izrael támadás alatt is tudja, mi a morál, és hogy az élet érték, amit óvni kell.Nehéz befogadni, hogy igen, mi tényleg ennyivel magasabb szintjén állunk az emberségnek. Úgyhogy a diákjaimnak csak annyit mondtam, hogy zsidó nem csinálhat ilyet. Nem mehet ki, és nem ölhet meg egy palesztint. Nem, mert ha megölted azt az egyet, aki nem akarta a te halálodat, fizetni fogsz érte. Nem a börtönben, nem a bíróság előtt, hanem Odanföntről fognak megbüntetni. Mert nem süllyedhetünk le erre a szintre. Mi nem. Abban van az erőnk, hogy nem adjuk be a derekunkat az állatiasságnak, a vak gyűlöletnek.
Másik osztályom, akik egyébként is minden lehetőséget megragadnak, hogy ne kelljen tanulni, szintén kifakadtak, hogy hogy vagyok képes tanítani. Mondtam nekik, hogy ez a dolgunk. És mindenki, aki nem teszi a dolgát, a Messiás eljövetelét hátráltatja. Úgy néztek rám, mint aki meghülyült. Folytattam: A megváltást úgy lehet siettetni, hogy minél jobban végezzük, ami ki van ránk mérve. Diákok vagytok, a szüleitek fizetnek az iskoláztatásotokért itt a jesivában. Aki elvesztegeti az időt, a szülei pénzét szórja, és máris megsérül a szülők tiszteletére vonatkozó parancs. Belátták, hogy igazam van, aztán tovább húzták az időt. :) De feszültség csökkent. Ez is valami.
Őrület, hogy nem érzem, ez nem volt benne a pakliban, mikor a zsidóságot vagy Izraelt választottam. Ezen kívül azt is érzem, hogy sehol máshol sem lennék biztonságban. Apokaliptikus hangulat nélkül, csak az utóbbi évek és hónapok tendenciáit tartva szem előtt, csúnya dolgok fognak történni mindenfelé a világban. Hálás vagyok, hogy legalább tudom, mi folyik itt és máshol, hogy nagyobb összefüggésben látom, hogy perspektívám van. Nem tudni, meddig fog ez tartani, és hogy - az Ég óvjon - ez nem csak a kezdet-e. Ilyen kilátásokkal két kisgyereket nevelni, és egy harmadikat növeszteni a hasamban, okoz némi aggodalmat és eltűnődésre okot. És arra jutottam, hogy ez is az erősségünk. És a titkunk is a fennmaradásra. Ha a világ rossz, akkor nem az a megoldás, hogy nem hozok rá új életet, mert ilyen világba minek. Az a megoldás, hogy védem az új életet és úgy nevelem, hogy jobbá tegye a világot. Az emberélet rövid ugyan, de ahhoz túlságosan is hosszú, hogy eldöntsük, a születendő gyermeknek jó lesz-e vagy sem. Holokauszt-túlélők, akikről '44-ben azt mondta volna bárki, jobb lett volna nekik, ha meg sem születnek, és alighanem nekik is megfordult a fejükben ugyanez, később birodalmakat építettek. És a gyerekeik, unokáik...
Olyan nagyon szerencsés a világ, hogy a zsidók végülis túlélték a megsemmisítésükre szőtt összes tervet. Kezdve Egyiptomtól, Perzsián, a keresztény inkvizíciókon, az orosz progromokon, kétezer év lehetőségén, csábításán és kényszerén az asszimilációra, a Holokauszton keresztül a modern Izrael összes háborújáig. Mi lenne most, ha nem lennénk? Hát nem nagyszerű, hogy a muszlim gyűlöletet ilyen jól le tudjuk foglalni? Kire lenne dühös, kit támadna ez a sok önjelölt vallásharcos, ha mi nem lennénk itt kéznél?
Jeruzsálem csak ürügy, azért kezdik itt, mert itt van a rés a pajzson, itt lehet elkezdeni a követeléseket, mert a világ egyáltalán nem tudja, mi is a szerepe a két vallás életében,  nem gondolják, hogy a zsidóknak több joguk lenne rá, mint a muszlimoknak, és a zsidók egy részét  szintén kétségek bizonytalanítják. De egy ekkora szörnyeteget egy ilyen tulajdonképpen pici várossal nem lehet jóllakatni, ezt senki sem hiheti. És ha megkapnák, akkor mi lenne? Békésen imádkoznának benne? Hiszen ezt most is megtehetik...

Képekben:

Ami a békés ima helyett megy a mecsetben



És ami az ilyen békés ima után az utcákon

A kérdés



Kődobálás





De azért humorunknál vagyunk:

Azt mondja az egyik diák a szociális munkásnak: Merav, ha elindulsz otthonról, mindig tarts magadnál kést. Nem tudhatod, ki lep meg egy tortával.


Hatástalanítási egység. (Az utca embere azzal védi magát, ami épp nála van: esernyő, szelfi bot, és van aki felkészültebb...)


A hölgy, akinek a véletlenül elővett kését a nyílt utcán megtámadta egy zsidó háta

Eközben az Ein karem-i kórházban: - Ahmed, ha nem hagyod abba a késelést, nem tudunk ellátni.
- Csend! Még mindig faj a hátam. Küldj még több orvost.


A terror fokozódik: Terrorista lenyelt egy katonát



És az abszolút kedvencem, ami jól rímel az előző bejegyzésemre, amiben azon háborodtam fel, hogy az ún zsidó állam fővárosában az Allahakbar üvölt, de a zsidóknak lapulniuk kell:





2015. október 6., kedd

Az a NEVER AGAIN egyre nevetségesebben hangzik

Az ismerőseim által megosztott állatvédő hirdetéseket, babafelszerelések lehetőségének megnyerésével csábító reklámokat, haverokkal sörözős szelfiket látva egyre többször érzem azt, hogy az embereknek fogalmuk sincs, mi az élet. Meg hogy mindez milyen távoli tőlem. Persze nekik ez az életük vagy ezek a fontos dolgok az életükben (és méregdrága babacuccokat tényleg klassz nyerni). És persze az én életemben is van helye mindennek (a sört kivéve, annak jelenleg nincs).
Miről hadoválok? Arról, hogy az életem tele csudajó dolgokkal. A gyerekeim napról napra okosabbak, cukibbak, Éden beszélni kezd, Joel két nyelven ontja a bölcsességeit folyékonyan és borzasztó találékonysággal. Vettünk egy pici házat engedélyezett bővítési tervekkel, és beköltöztünk. Nem kell beleszakadnunk a törlesztőrészletekbe sem. A derekam,ami igencsak hazavágott a nyáron, már nem fáj köszönhetően a fizikoterápiának, és a vitaminoknak és táplálékkiegészítőknek, amik többször is átmentek a vizsgán, mert pl. a költözés, pakolás, emelgetés, szobafestés után se tért vissza a hátfájásom. Bár a nyári szünet eleje egy korán megszakadt terhességgel tört le kicsit, a nyár vége és az évkezdés újabb reményeket hozott, és most épp 11 hetesen reménykedem. B"H!! Ez a vitaminok második tesztje, egy konkrét tablettáé, ami a rosszulléteket csökkentette jelentősen. Szóval jó nekem, mégpedig annyira, hogy időnként hátradőlök, és azt mondom, csak ennek ne legyen vége soha. Köszönöm, Istenem,köszönöm, minden jó, mindenem megvan.

Csak mikor újabb és újabb merényletekről adnak hírt, akkor fagy meg a szívem, akkor szaggatom a nokedlit a könnyeimmel küzdve, mikor a férjem dühében felkiált, hogy "Milyen dolog ez, hogy kilenc éves kisfiú mond kaddisht a szülei után!" (kaddish - halotti ima) Belegondolok, hogy a csodálatos, már most is olyan értelmes és olyan sok mindent megértő gyerekeim nem vagy csak alig emlékeznének ránk, ha meghalnánk. Ki nevelné fel őket? Talán soha többé nem is találkoznának a magyar rokonokkal, mert én vagyok az egyetlen kapocs. Dühös vagyok, szomorú, és nincs semmi okom arra, hogy azt higgyem, vezetőink hatásosan fel fognak lépni a terroristák ellen.
Mert mindenki be van szarva. Ugyan Európát hamarosan egy darabban lenyeli az iszlám tömeg, és az ENSZ már így is teljesen hülyét csinált magából, még mindig mindenki be van szarva. (Egyébként őszintén drukkolok, hogy a béke vallásának népe eljut majd Svájcba is és a téli hidegben felismeri az ENSZ székházban rejlő ingatlanlehetőségeket.) Az iszlám rohasztja a világot, ahova csak eljut, és nem érdekel, hogy ki kardoskodik a békés többség mellett, mert a békés többség is csak kussol,mert vagy csöndesen egyetért vagy csöndesen szenved a nem békés, de erőfölényben lévő kisebbségtől.
Hogy Izraelben, ami mégiscsak a zsidó állam (együtt az itt lakó nem zsidó lakossággal), a fővárosban üvöltsön a dühös Allah Akbar, és a rendőrség a zsidókat csitítsa, hogy lapítsanak csak, nehogy valami legyen, hát az elképesztően morbid és felháborító. Egyszer azt hallottam, hogy a Berlini Fal a világ röheje volt bizonyos szempontból. Hát, nem akkora röhej, mint ami itt megy. Hogy vita legyen a földről, melyen élni minden joga meg lenne egy népnek, ami évszázadok óta itt él. Ezt nem vitatja senki. De hogy a földet, mely soha országuk  nem volt, melyen különböző hatalmak alatt éltek, maguknak követeljék,és még pedig "vissza-". A földet, amely legutóbb Jordániához tartozott, és nem győzöm hangoztatni, attól egy védelmi háborúban szerezte meg Izrael. A földet, amin birkatenyésztésen és olívafák termesztésén kívül semmit nem csináltak, és mindazt a jót, bőséget, termékenységet, és technikai fejlődést, amit a zsidók elértek rajta irigylik, magukénak gondolják, és nem esik le nekik a tantusz, hogy nem azért nem az övék, mert a zsidók elvették tőlük, hanem azért élvezhetik ők is, mer a zsidók létrehozták. Mint mondtam, senki se vitatná el a jogukat ahhoz, hogy itt éljenek, de a feltételes mód nem véletlen. Mert igen is el lehet játszani ezt a jogot azzal, hogy ölnek és pusztítanak.
Én a facebookot nézve azt érzem, hogy az embereknek fogalmuk sincs, mi az élet? Az rémiszt meg ebben, hogy míg én az ő életük, az ő valóságuk és az enyém közti  (egyre növő?) távolságot látom ebben, tudom, hogy az eddig odaszivárgó, most már özönlő tömeg nem ezt fogja (optimista a jövő idő?), hanem a bűnt, a hitetlen nyugati civilizáció fekélyét, és úgy érzi majd, hogy ez ellen márpedig tennie kell. Hogyan? Mindenki számba veheti az elmúlt hónapok eseményeit.Aki nem emlékszik, annak majd felfrissítik az emlékezetét hamarosan, Sajnos efelől sincsenek kétségeim. Gondolom idő kérdése, hogy Amerika is kapjon egy új napot az évenkénti megemlékezésre 9/11 mellé,de lehet, hogy már túl apokaliptikus hangulatba kerültem. (Részemről máris gyásznapként lehetne megtartani Obama beiktatásának napját.) De itt, Izraelben még mindig mindenki be van szarva, és nem mer csinálni semmit, hogy a magukon kívül mindenkit késélre hányni szándékozó mocskok megtanulják hol a helyük. Megkéselnek egy férfit és a feleségét, akik a Siratófaltól tartanak haza az Óvároson át a gyermekeikkel, és mikor a nő sérülten és vérezve segítséget kér, az arab boltosok, semmit nem tesznek, csak átkozzák és kiröhögik őt? Ők lennének a békés többség? Meddig akarjuk áltatni magunkat? Autóra lőnek Itamar faluhoz közel (igen, ez az a falu, ahol három éve szülőket, gyerekeket, csecsemőt gyilkoltak meg álmukban palesztin merénylők). A két szülő meghal, a négy gyerek életben marad. Köztük a kilenc éves kisfiú, aki kaddisht mond a szülei temetésén. Négy gyerek, a legkisebb egy fél éves csecsemő. Nem nagy megnyugvás nekik, hogy a támadókat elkapták, azt hiszem. Nekem sem nagy, mert jön helyettük más. A békés tömegből, gondolom.
 De persze ez a "telepeken" történt, Ciszjordániában, a stachimban, a West Banken. Izraelben, emberek, Izraelben. És a másik késelés az Óvárosi (ami megint csak kit érdekel, ugye, ki jár az Óvárosban?) után pár órával? Azt mondja a barátnőm, kereste, hol történt, de nem talált erre vonatkozó információt. Annyit talált, hogy a "Damaszkuszi kapuhoz közel". Vagy jó esetben "Jeruzsáleben". Jól hangzik, ez megint csak az Óvárosra fordítja a tekintetet, De a merénylet a HaNeviim utcában történt. Éljünk a modern technika adta lehetőségekkel, guglizzuk meg, hol van az. A Yafo-val párhuzamosan futó utca. A Városközponthoz legalább annyi köze van, mint a Damaszkuszi Kapuhoz. De ez nagyon csúnyán hangzik, nem tesz jót a közhangulatnak. Esetleg a Jehuda-Shomrontól, Gush Etziontól, a jeruzsálemi Óvárostól jó távoli 21. századi vidám gettókban élőket is megzavarhatja.
Mert nem gettó ez? Hogy a nem zsidók megszabják a zsidóknak hova mehetnek és hova nem? Lehet, hogy nem pusztít a vérhas,a tífusz, a tüdőgyulladás, bőven van mit enni, nincs helyszűke, tengerpart jár hozzá, de azért gettó. Abban az országban, ami névleg legalábbis a Zsidó Állam.

Mivel az örömöm,a boldogságom, a megelégedettségem és a hálám, a fotelban hátradőlve tud kiteljesedni, az nem kerül be ide. A dühöm, felháborodásom, a félelmem intenzív, és minél hamarabb, minél több módon próbálok szabadulni tőlük. Kiírom magamból. Írtam néhány hete egy levelet, amit naivitásomban el akartam küldeni egy-két baloldali lapnak, de aztán lenyugodtam, és másfelé terelődött a figyelmem. De  a következő posztban közzéteszem. Héberül van. Az ilyesmit nem jó dédelgetni a hintaszékben, és nem olyasmi, amiben az ember elidőzne is lubickolna.

Legyen minél több az örömből, és ne egyen többé a gyászból és szomorúságból, senki életében,őszintén kívánom.

2015. augusztus 1., szombat

Azóta

Csak két napja elmélkedtem itt. Jó dolog az elmélkedés, például nem hal meg tőle senki. (Bár néha jó lenne, ha halálra tudnék elmélkedni bizonyos embereket.)

Ugyanis azóta a jeruzsálemi melegfelvonuláson megkéseltek hat embert. Kettejük sérülése súlyos. Busha... A főrabbi meglátogatta a sérülteket, és elítélte a támadást.

Pénteken hajnalban felgyújtottak egy palesztin házat. Zsidó telepesekre gyanakodnak, mert most nem rég volt államilag elhatározott házrombolás Bet-Elben, és hogy biztos azért. Egy egyéves kisgyerek bennégett. Busha...

Maoz nem jó érzésekkel kezdte a napot a hírek hallatán mondván, hogy péntek van, ha nem lenne elég szörnyű önmagában,amit történt,még jól feltüzelik őket az imákon, aztán forró vérrel jönnek ki a mecsetekből. Már hogy  a palesztinok. Telefonált mindenhova, hogy lehet-e utazni, biztonságosak-e az utak. Nincs semmi kirívó, persze,utazzunk csak. Egykor indultunk el itthonról a családjához. Gyerekek izgatottak. 20 perc múlva meg is érkeztünk. Vissza haza.
A bekötőúton mentünk kifelé, mikor mondja, menj a rendőrautó után, biztos,ami biztos. Mentem is. Vagy 20 métert, amikor is beálltunk a többi üresbe tett autó mögé, hogy a nem biztató katonai és rendőri jelenlét, a hatalmas kamera meg az éppen kifeszítésre kerülő vörös útlezáró szalag látványából vonjunk le következtetéseket. Maoz kapott egy üzenetet, hogy lövöldözés volt Kochav haShachar mellett. Jofi... Nincsenek sérültek, hála Istennek.
Na most ezt magyarázd meg a három és féléves gyerekednek, aki egész héten azt várta, hogy megy a nagyszüleihez meg a nagynénikhez.

Valahogy így zajlott:
 - Miért jöttünk vissza? Uff,én nem akarok hazamenni, én Even Shmuelbe akarok menni!
- Figyelj, Joel,most nem tudunk menni, itthon kell maradnunk Shabatra.
- Miért?
- Mert lezárták az utat,és nem lehet ott elmenni autóval.
- Miért?
- Mert vannak rossz emberek, akik csúnya dolgokat csinálnak.
- Mit csinálnak?
- Mindenféle hülyeségeket. Megdobálják például kővel az autókat.
- De miért?
- Nem tudom, miért csinálnak ilyeneket.
- Az csúnya dolog.
- Igen, az csúnya dolog,és ezért most veszélyes arra menni.
- De szerintem már elmenekültek.
-  :) Szerintem is elmenekültek, de nem biztos,úgyhogy most nem megyünk inkább el.
- De ez rossz.
- Igen.
-De ez nekem félelmetes.
- Tudom, szívem, ez az apának is félelmetes, meg nekem is.
- De az Éden meg észre se vette.

Aztán este megint eszébe jutott, és kérdezett a csúnya emberekről, akik rossz dolgokat csinálnak. Azt mondta, el kell őket fogni, bezárni egy kosárba, elvinni az állatkertbe, és odaadni az oroszlánnak meg a többi állatnak, hogy egyék meg őket. Szerintem is jó ötlet.

Ez az a Kochav haShachar, ahonnan a június végi lövöldözős merénylet mind a négy áldozata is van. Kettejük szintén részt vett Joelék záróbuliján a bölcsiben péntek délelőtt, az ő fiaik is abba a csoportba járnak. Shai Maimon csak nemrég jött ki a kórházból, hol 12 órás műtéttel mentették meg a lábát. (Ezt jelenti egyébként,amikor azt halljuk a hírekben, hogy a sérülései beinoni...) Most két lábra sántít, mert az egyikből tettek át ereket a másikba, amiben nem volt keringés, mikor beértek a kórházba, Malachi Rosenfeldnek meg most volt a shloshimja (30 napja halt bele sérüléseibe). Ő az egyik diákom bátyja volt.
Az autóban, amire most lőttek,egy másik diákom apja ült többek közt.

Holnap felülünk a buszra, és csak azért is kihasználjuk egy családi családnál nyaralásra ezt az időt. Reméljük, hogy nem lőnek ránk, mert bár a buszok védettek lövés ellen, nem szeretnénk egy ilyen élménnyel gazdagodni.

2015. július 29., szerda

Ortodox én meg a melegjogok(ért kiálló ortodox mások), állatjogok, menekültek, multikulturalitás

 Az egész világ meg van zavarodva. Komolyan, szerintem csoda, hogy az emberek még tudják a saját nevüket.
Úgy tűnik, hogy a mások és a másság elfogadása nem igazán létező kategória, nem elég, ennél több kell: Vagy támogatsz teljes mellszélességgel, vagy ellene vagy. És ha egy kisebbséget (legyen vallási, etnikai, vagy szexuális orientációból fakadó) támogatsz, akkor aztán kutya kötelességed a többit is. Például zsidó vagy (mint én), teljesen érthető, hogy szimpátiát érzel más elnyomott, megvetett (aki ezen röhög, tartson önvizsgálatot) vagy gyűlölt kisebbséggel. Ugye eddig logikus és érthető. De tegyük fel, ortodox zsidó vagy, és bizony a Tóra többek közt olyasmit is egyértelműen leír, hogy a homoszexualitás nem oké, és az ember feljebb való az állatnál. És hogy az egyetlen dolog, ami 613 parancsolatból 610-nél tényleg fontosabb, az az élet védelme. Szar helyzetbe kerül az ortodox zsidó szabad szellemével. Hogy egy homoszexuális ember vagy a homoszexuálisok közössége szeretne egy csomó mindent, ami egyelőre nincs nekik, teljesen természetes. Hogy azonban egy ortodox zsidó, hogy támogathatja és tarthatja jónak a melegek közti házasságot, nem értem. (És újra: ez nem támadás a melegek ellen, hanem kérdés a magukat vallásos, ortodox zsidónak tartókhoz, akik szivárvány színbe borultak egyik a másik után a fb-on. Hacsak nem valami international Joseph and the Magical Dream Coat -nap volt pont akkor szintén, hát nekem nem világos.)
Olvastam egy posztot, egy amerikai ortodox rabbi írta a melegházasság legalizálása kapcsán, összefoglalom az emlékeim alapján. Azt mondja, ő igenis ünnepli (vagy legalábbis csendben örül), hogy a melegek házasságot köthetnek. Ha jól értem, ebben az állam és a vallás(ok) erőteljesebb szétválását látja, és ennek örül. Azt mondja, szerinte a házasság vallási dolog, tehát az egyház kellene, hogy házasítson (vagy hogy ne), az államnak pedig egyformán kellene kezelnie a házas vagy nem házas, ellenkező vagy azonos nemű párokat. (Ebből a szempontból nekem vannak ellenvetéseim, mert szerintem a házasság formális elköteleződés, aminek - tapasztalatból tudom - akkor is van jelentősége, ha nem az akármelyik egyház mondja rá ki az áment.) Azt mondja, mint hívő zsidó nem tudja szentesíteni a melegházasságot, de állampolgárként örül, hogy a meleg állampolgárok is megkapják azokat a jogokat, amelyeket a nem melegek megkaphatnak.
Szerintem tök jó, hogy ő ezt magában így szét tudja választani. Az is jó, hogy megírta, mert olyan szempontból világította meg a kérdést, amely az enyémmel is összeegyeztethető. De azt aligha hiszem, hogy mindenkit ilyen alaposan átgondolt indokok sarkalltak, mikor beszivárványosult.
De nehogy bárki is azt higgye, a homofób kampányba fogok itt beállni: Amit én mondani próbálok, ez: Ha meleg vagy, meleg vagy, ha nem, nem, ha vallásos, vallásos, ha nem, nem. És néha vannak nem összeegyeztethető dolgok, légy őszinte. Vagy ez, vagy az.  De hát nem így van ez minden párválasztásban is? (Normális esetben.) Választasz egyet, és az összes többiről lemondasz. Nem tudom, egészen pontosan milyen következményei vannak a homoszexualitásnak, amiért a Tóra tiltja. Ezer más dolog van,amit nem értek. Miért tilos a tej és a hús együtt? (Állítólag kiderült, hogy a nem tudott okokon kívül nem is egészséges.). Hogy ők lennének minden morális romlás oka, nem hinném. Vegyük az általam elképzelt átlagos meleg párt. Úgy él, mint mindenki más. De amikor "divat " lesz a homo- vagy biszexualitás, és szerintem ez már megtörtént, akkor mi van? Nagyon könnyű lenne ráfogni, hogy "megfertőzték" az egészséges irányultságú jónépet, de ez így nem igaz. Nem, szerintem a divatbiszexualitás nem annak következménye, hogy a melegek melegek lehetnek. Hány olyan kis csaj van, aki gond nélkül lesmárolja a barátnőjét, mert az annyira laza? És amúgy sem  homofób, akkor miért ne terjesztené ki a szexuális gyakorlatát a vele egyneműekkel való kapcsolatra is, hiszen, amúgy is unja már az ellenkező nemet, ott már kipróbálta, amit ki lehetett. És ezzel el is értem oda, ahova akartam, hogy ha a kedves heteroszexuális közösség "a négy fal között" csinálná, akkor nem folyna a csapból is szex, és hetero-és homoszexuális egyaránt egészségesebb szexuális életnek örvendhetne (ez már nem vélemény, hanem statisztika és pszichológia alátámasztotta tény: mindenhol reklámozva van a szex, csak odahaza van belőle egyre kevesebb. Felmérések szerint a mai párok sokkal kevésbé elégedettek a szexuális életükkel,mint várható lenne a nagy szabadságtól). De nem a négy fal között csinálja. Hanem mindenhol. És ahol nem csinálja,ott utalás van rá.És remek egymásba mosódása a heterónak és a homónak, hogy két nő szexuális közelségével remekül lehet eladni ruhát, kocsit, jégkrémet a hetero férfiaknak, mert gerjednek tőle,és a hetero nőknek, mert a férfiak gerjednek tőle. De amikor nem hetero férfiak gerjesztése a cél,akkor undorító, és megértem, hogy ezt a melegek zokon veszik.
Aki magát jó érzésű embernek akarja tudni, az márpedig be kell álljon a táborba így vagy úgy. Amit elfogadunk, rögtön közel is akarunk kerülni hozzá. Hogy ki mennyire, azt embere válogatja. De tényleg be kell állni a táborba? Emlékszem egy részre a Will és Grace-ből, amikor a városi tanácsba választanak képviselőt. Jól illusztrálja, miről beszélek ( a lényeg 18:55-től). Mert mekkora jó fej, és ha meleg, akkor pláne jó fej. És én is milyen jó fej vagyok, mert van x meleg barátom. De most akkor ki a barátod, a melegsége vagy ő maga?  Ha a barátom, azzal együtt vagy annak ellenére a barátom, hogy meleg, nem pedig azért. És ő is azzal együtt vagy annak ellenére fogad el engem, hogy az én hitem szerint ez nem jó dolog.
Tudnám ezt napestig ragozni és magyarázni, szerintem így is bőven elég.

De ez csak időben történt előbb, amit végképp nem tudtam megemészteni, az a "Animal rights come before religion" Vagyis az állatok jogai előbbre valók az emberi jogoknál. A szabad vallásgyakorlat jogánál legalábbis mindenképpen. Ez a törvény (mert törvény ez, kérem szépen, Dániában, Shakespeare előre látta, csak most esik le) több okból is bűzlik. Nem új egyébként,már egy éves, csak most olvastam róla. Igazából baromság egyrészt, parasztvakítás másrészt. Miért baromság? Ezért: Mihez  van joguk az állatoknak? Az élethez? Akkor tehát Dániában mostantól a törvény értelmében mindenki vagy vegetáriánus vagy import húst fogyaszt. Nem, nem csak a vallásos muszlim és zsidó lakosság. Hm, tehát nem arról van szó, hogy tilos állatokat mészárolni. Ezt szabad, de csak EU-szabvány szerint, először el kell őket kábítani. (Mert abból lesz az egészséges husi, a gyógyszerezetten leölt állatokból! vagy sokkolóval kábítják el? Mert az emberségesebb? Először elalél, csak aztán hal meg. Biztos vagyok benne, hogy érzékeli az óriási különbséget szegény pára.Valamint: bár évszázadokon keresztül mindenki megvolt kábítás nélkül, sőt ami azt illeti a libák kitekert nyakkal még körbefutották háromszor az udvart, mielőtt kilehelték a lelkük, amihez képest a kóser vágás teszem azt, maga volt a kegyelem, most hogy adott a lehetőség a kábításra,és ez lett a gyakorlat,mindenki köteles is követni?) Javasolnám, hogy térjenek át a döghúsevésre. Így az állatok maguktól múlhatnának ki, és a dánok sem maradnának hús nélkül. De itt még nem tartunk. E fantasztikus jogokat megkapott állatok mindenképpen tányérra kerülnek előbb-utóbb. Észszerűnek tartanám, ha az életkörülményeik javításában fejeződne ki ez a nagy aggodalom az állatokért. Van törvény arról, hogy csak nagy térben lehet tehenet, csirkét miegymást tartani? Hogy nem lehet, iciripiciri kicsi ketrecekben szállítani őket? Hogy a bocit nem szabad elvinni az anyjától percekkel születése után? Hát, valaki nézzen utána, én nem hiszem, hogy Dánia a tenyésztett állatok mennyországa. Tehát normális körülmények közt élni nincs joguk.  Töröm a fejem, nem látom a törvény értelmét. Feltételezi, gondolom, hogy az állatok borzalmas szenvedésnek vannak kitéve egy kóser vágáson (a halalról semmit nem tudok). Na most, a kóser vágásnak éppen az a lényege, hogy baromi éles pengével baromi gyorsan vágják el az állat ütőerét, hogy lehetőleg ne érezze. A shochet (aki vágja) tanulja ezt, és ha nem jól csinálja, a hús nem kóser. (Nem kell az én szavamnak hinni, más írt erről sokkal alaposabban például itt - lényeg a végén: lehet úgy csinálni a kóser vágást, hogy ne legyen rosszabb az állatnak, mintha kábítanák.) Ami azt illeti, a hatékonyabb kóserság érdekében - mert a beteg állat sem kóser, akárhogy is vágják le - üdvözítő lenne az állatok életkörülményeinek, étrendjének, szállítási és vágóhídi körülményeinek feljavítása érdekében hozni törvényt, ami mindenki javát szolgálná, állatét, emberét egyaránt. De nem. És miért nem? Mert ez a törvény - szerintem - nem az állatok jogairól szól. És bár nem téved nagyot a rabbi, aki antiszemitizmust emleget (mert aki akármilyen okból vagy célból is megfosztja a zsidókat a jogaiktól, filoszemitának mégsem nevezhető), de inkább muszlim ellenes. Újság valakinek, hogy Nyugat- (és Észak-)Európa kezdi megelégelni a muszlimok jelenlétét, és saját vallásuk, szokásaik asszertív érvényesítését? De ahhoz tökös legénynek kell lenni, hogy egyértelműen megmondják, eddig és nem tovább. Hogy vallásszabadság oké, de annak is jár szabadság, aki nem vallásos, vagy nem mohamedán vallású. Nem, ez túl direkt lenne. Inkább a vallásszabadság eszméjét dobjuk a kukába, és kenjük az egészet az állatok jogaira. Kényelmetlenebbé tettük a muszlimok életét Dániában, és kiszúrtuk az állatvédők szemét egy tök nonszensz törvénnyel. Kicsit ugyan a zsidókba is belerúgtunk, de ehhez már igazán hozzászokhattak, különben is kit érdekel. Ennyit a törvényről.
Az állatok állatok, és bár minden jóérzésű ember egyetérthet abban, hogy akár életükről, akár halálukról van szó, szenvedéseiket minimalizálni kell, nem fontosabbak az embernél. Soha, semmilyen körülmények között. És hogy a vallásnál? Könnyen lemond a vallási előírások betartásáról az, akinek vagy vallása nincs, vagy vallásának gyakorlati előírásai.

Minden összefolyik. Ebből a szempontból tetszik a szivárvány választása (ne feledjük a Greenpeace-t sem!). Abban is összefolynak a színek. Hol kezdődik az egyik, hol végződik a másik, ki tudja.

És akkor belevágok a harmadik témába is, amit rágcsálok, emésztgetek, kérődzöm rajta, mint egy kóser páros ujjú patás. A menekültek. Aki a halál elől menekül, azt be kell fogadni, nincs mese, ein ma la'asot, ezt gondolom. Meg azt is, hogy a menekültek elleni utálat legalább annyira származik a nyugat-európai (már a múlté) idegenszeretetből, és az abból adódó pofára esésből, a multikulturalitást nem természetesnek elfogadó, hanem orrba-szájba erőltető hozzáállásból, mint az agyatlan turulmagyaritásból. Aki menekült, azt be kell fogadni. Ugyanakkor ne legyünk már annyira idióták, hogy azt higgyük, minden egyes menekült ártatlan, sanyarú sorsú, feddhetetlen szent. Befogadni az otthonodba? Nagyon szép, tényleg, de saját népedből nem fogadnál be idegeneket, mert ki tudja, mit csinálnak. Szép dolog, de ha megúsztad bármi nemű kár nélkül, adj hálát az Égnek, mert történhetett volna másképp.
Multikulturalitás. Mit is jelent? Együtt tudnak élni kultúrák. Majdnem mindig. És mit jelent az együttélés? Miért kellene tök jól meglennem a muszlimokkal, ha egyszer ők azt gondolják, hogy én egy erkölcstelenül öltözködő ribi vagyok (jó, én nem,de érti mindenki, mire célzok). Joga van azt gondolni, amit akar, joga van utálni a kutyámat, de nincs joga kirekesztenie a közparkból vagy az utcáról öltözékem vagy háziállatom miatt. Nincs, ha nem egy hivatalosan muszlim államról van szó, ahol bizonyos öltözködési norma a kultúra része, ahol is nekem kellene alkalmazkodnom, mert én mentem oda. Szerintem. Miért kellene jó pofát vágnom ahhoz, hogy szentségel a szomszédom, mikor igazából rosszul esik? Legyek keresztény, zsidó vagy akármi, sért. Miért kellene, hogy országos jó pajti legyen a püspök meg a rabbi,mikor az egyik szerint a másik egy hitetlen, aki az örök kárhozat tüzén fog égni, a másik szerint meg az egyik egy bálványimádó pogány? Hát ez az, szerintem nem kell. Miért lettek országok, mondja már meg valaki? Valamiért az emberek úgy érezték szükségét, hogy különbségeket tegyenek te meg én, ti és mi közt. Ez egy tök jó dolog. Különbözőek vagyunk, és klassz, amikor magunkfajták közt élünk. Kevesebb az ütközés, nagyobb az egyetértés. Azért nem kell utálni azt, aki más, hát legyen, tehet róla? Nem valószínű. De nem, nem kell feltétlenül egyetérteni vele, nem muszáj. Aki nincs velem, nem feltétlenül van ellenem, és aki nincs ellenem, nem feltétlenül van velem. Ez egy csomó esetben így van. Megint mondom: szerintem. Tényleg olyan borzasztó az az elvárás, hogy ha egy országba érkezel, azzal bizonyos szinten bizony azonosulnod kell? Nem beolvadni, de elfogadni a törvényeit, a szokásait elviselni. Még akkor is, ha halál elől menekül valaki. Azért mert az ő vallása (vagy annak mutációja, ugye az iszlám könnyen mutálódik) által uralt ország(ok)ban halál várja, és ha mégsem, szegénység, és egyébként sem fogadnák be mint menekültet, rögtön joga van követelni a befogadó országtól, hogy dobja sutba kultúráját (az egyébként valószínűleg máris sokszínűt), hogy illető menekültnek szája íze szerint való életet és körülményeket biztosítson? És ha ő nem is élhet ezzel a követeléssel, a gyermekei már igen? És ha gyorsabban szaporodnak, mint az ország eredeti lakossága, akkor már joguk van átformálni mindent? Joguk lesz? És ha lesz, akkor tényleg hülyék a bevándorlást ellenzők, hogy nem akarják, hogy jöjjenek? És ha nem lesz joguk, de nem is jogos úton akarnak majd érvényt szerezni az akaratuknak, akkor tényleg hülyék a bevándorlást ellenzők, hogy nem akarják, hogy jöjjenek? És ha ez sem történik meg, hanem elnyomott többség lesznek, akkor lesz egy szekérderék Appartheid-állam? És akkor mi lesz? Nincsenek erre válaszaim, sőt. Az okozna bizonyos megnyugvást, ha a szögesdrótfelhúzó ellenzők is meg a fél veséjüket odaadni kész irgalmas szamaritánusok is megállnának egy pillanatra, és elmerengenének ezeken a kérdéseken. Hogy most akkor mi van? És főleg, mi lesz?

Ilyeneken gondolkozom én. Borzasztóan örülök, hogy magamról nagyjából tudom, hol kezdődöm, és hol végződöm. Biztos vagyok benne, hogy privilégium, hogy se menekült nem vagyok, se meleg (se állat, de ezt csak a poén kedvéért), és nem kell megküzdenem mindazzal, amivel nekik. Igazából a melegjogi aktivista ortodoxokat sincs jogom bírálni, de a kérdőjelek már olyan mennyiségben gyűltek össze a fejem körül, hogy muszáj volt áthelyeznem őket ide a mondatok végére. Nem vagyok hajlandó úgy érezni, bocsánatot kellene kérnem, amiért a hitem nem fogad be mindent, ami más. Nagyon megküzdöttem ezért a hitért, belekötöttem úton-útfélen, és minden vitában alulmaradtam vele szemben. Tudom, mit jelent felismerni, hogy amiben hittél és amit hirdettél, nem igaz, de ez egy másik bejegyzés, amit már megírtam. Tudom milyen, amikor magam határozom meg, mit szabad és mit nem, arról egy egész blogom volt. Tudom azt is, mennyire keveset lehet tudni közösségekről, melyekbe nem tartozunk. De azt is tudom, hogy nem tartozhatunk mindenhova, nem érthetünk egyet mindennel, csak hogy sértődés ne legyen.


2015. április 29., szerda

Cím nélkül

Hozzá kell még szoknom, hogy amikor Izraelről szólva valaki "antidemokratikus szélsőjobboldali erők"-ről ír vagy beszél, abba én beleszámítok. Érdekes érzés. Lehet, hogy igaz, amúgy. Főleg, ami az erőt illeti.

Ilyenkor, amúgy - mint vallásos zsidó - arra próbálok gondolni, hogy a lulávban (Szukkot négy növényből : fűzből, mirtuszból, datolyapálmából és etrog gyümölcsből álló csokra) a négy növény négyféle zsidót jelent, és hogy egy csokorban vannak (meg hogy mind a négy kell a kóser lulávhoz), azt jelenti, hogy mind a négy félének megvan a maga helye és feladata. (Mondjuk az etrogot nem lehet csokorba kötni, minthogy gyakorlatilag olyan, mint egy citrom,és külön fogják a csokor mellett,  a fűzfa ágát meg cserélgetni kell az egyhetes ünnep alatt,mert marha gyorsan elhervad. Ehhez is lehetne további megjegyzéseket fűzni...)

Amúgy szerintem a két fél közti ellentét, ellenszenv, viszolygás, düh és időn- és esetenkénti gyűlölet legalább annyira fakad a nem ismerésből és meg nem értésből, mint szemléletbeli különbségekből.
De valójában nem akartam ma kora reggel már komolykodni. Csak amikor a fenti kifejezést olvastam, olyan érzés szökkent be a gyomromba pár percre, mint a 2.Világháború előtti német zsidókról rajzolt karikatúrák láttán.

Itt olvastam. Aztán elolvastam az egészet, és arra gondoltam: jajj, de érdekes, hogy pont ezt ragadták ki az "előzetesbe". Merthogy az illető íróról sose hallottam, a cikk eleje alapján nem is akartam, aztán elolvastam, és egészen szimpatikusnak tűnik.

És ha már írok: Múltkor hallottam A. B. Yehoshuát beszélni a tévében, és nagyon üdítő volt. Nárcizmus? Üdítő, amikor a saját gondolataimat hallom a tévében. Nem történik meg sokszor. (Nincs is tévénk, csak a készülék, amihez Shoah Emléknap, a A Háborúban és Terrorcselekményekben Elesettek Emléknapja meg a Yom HaAcmaut miatt csatlakoztattuk a számítógépet, de azóta tényleg szinte csak szemetet látni rajta.)

2015. január 24., szombat

A terror útvesztőjében

Elfoglalt vagyok, ezért nem írtam. Nem is olvastam tegnap estig. Mármint blogokat, mert a könyvolvasással kombinált gyerekaltatás nagyon jól megy. Befejeztem a Dicsőség-et, és jól haladok a kétnyelvűségről szóló könyvvel. Mindezeket persze csak Kippkopp után olvasom. Joel nagyon szereti, és fejleszti a szókincsét is.megmutatja a képeken, hol a giliszta, a szúrós csalán, a bodobács stb.

Amiért viszont most mégis írok, az - mi más? - a terrorizmus, és Izrael válasza arra. Illetve Egy blogbejegyzés, amiben említették a szavaimat. Néha úgy érzem, mérsékelt szélsőjobbos vagyok. Nem mintha kiismerném magam az izraeli  (vagy más) politikában. Úgy látom, szélsőséges cselekedetekre nem lehet mérsékelt választ adni. Azért nem, mert ez nem gyereknevelés, hanem (kind of) háború. Nemzetiségi-vallási szinten világos is, ki áll szemben kivel (bár ez sem teljesen fekete-fehér), de minthogy ez mégsem országok vagy népek közti háború, hanem terrorizmus, a jóérzés azt kívánná, hogy egyéneket lássunk, és ne népeket. Amit én látok: Egy bizonyos vallás és nép túl nagy számban termeli ki a terrorista egyéneket ahhoz, hogy csak az egyének legyenek büntetve. Miért? Mert mindig jönnek újabb terroristák, akik nem egyéneket, hanem a nekik nem tetsző kultúrát, népet, vallást illetve az ahhoz tartozókat akarják megsemmisíteni. Ehhez támogatás kell anyagilag és szellemileg is. Az is rémisztő hányan ünneplik a terrorcselekményeket nyíltan, de sokkal rémisztőbb a felmerülő, nem annyira megválaszolhatatlan kérdés, hányan ünneplik csendben: a család? a barátok? vallási és világi vezetők? Nem szent nekik se a saját életük, se a családjuk élete, sem a népük jóléte. Ez borzasztó bonyolulttá teszi a képet. Mert nyilván vannak, akik ellene vannak. Család? Barátok? Politikai és vallási vezetők? (Itt én olyan erősen érzem a kérdőjeleket, hogy szinte lüktet, de ez én vagyok. Ugyanakkor: ahol nincsen biztos pont, ott minden szubjektív.*) Számomra a Területek lezárásának, az ellenőrzéseknek több, mint érthető az oka. Ha nem tudod, hogy tízből, százból vagy ezerből hányan jelentenek potenciálisan életveszélyt, akkor mindet ellenőrzöd (vagy ellenőrzés alatt tartod). Szar ügy. A jóérzés tiltakozik. Én csak azt remélem, hogy közben gondolkoznak és dolgoznak egy jobb megoldáson. Mindenesetre ez többé-kevésbé működni látszik. Néha kevésbé. De akinek van olyan javaslata, amiről a történelem még nem bizonyította be, hogy nem működik (ld. Gush Katif elhagyása), az álljon elő vele. Minden hiba emberéleteket követelhet. A -het akár el is hagyható. A börtönökben sem javul meg az ember (általában), de amíg el van zárva, legalább a társadalom biztonságban van tőle.
A másik kérdés: a terroristák otthonainak lerombolása. Őszintén szólva (és persze a jóérzés kapálódzik a mondat ellen) nem sajnálom őket, mert nem hiszem, hogy a terrorista apa családjának gyökeresen eltérő hozzáállása legyen Izraelhez és a zsidókhoz illetve a fennálló probléma kezelésének lehetséges módjaihoz. Az óriási pofátlanság, hogy a terrorcselekmény (vagy a halál?) fejében komoly anyagi támogatást kapjon a család, és ebből a szempontból érthető, hogy ezt kompenzálni akarja az izraeli kormány a ház lerombolásával. Ettől függetlenül hülye megoldás, olyan ha nincs ló, jó a szamár is, csak az a baj vele, hogy míg a szamárom lehet ügetni, a házak lerombolása nem akadályozza meg a terroristákat abban, hogy megtegyék,amit elterveztek, ugyanakkor Izraelnek kerül pénzébe a rombolás (gépek, munkások, biztonságiak). És a jóérzésnek sem tesz jót. Rombolja a morált. Jobb lenne, ha a családot békén hagynánk, és apjuk (bátyjuk, fiuk) tettét övező tiszteletben, a terror hatékonyságának hitében megerősítve élhetnék tovább az életüket.
*Amúgy van biztos pont. Izrael és a zsidók nagy része tesz erre a biztos pontra, de van. Nem állítom, hogy csak mert van, én tudnám, mi a helyes és mi nem, viszont állítom azt, hogy a mi biztos pontunk, a Tóra és a nyugati jogrendszer nem járnak, és nem is kell, hogy járjanak kéz a kézben. Eddig úgy néz ki, hogy volt a Tóra meg voltak különböző nyugati hatalmak a különböző nyugati jogrendszereikkel, és ezek a nyugati jogrendszerek pont lesz*rták, mi van a zsidókkal vagy Izraellel. Valahogy a jóérzésük nem működött. Ez alól aligha képez kivételt az EU vagy akár az USA. Meg lehet nézni azt is, hogy az európai jóérzés milyen effektív a saját terroristáikkal szemben. Sok szerencsét, oldják meg a problémát,a vallásszabadság, emberi jogok és tolerancia jelszavak zászlója alatt. Nem hiszem, hogy Izrael tökéletesen kezeli a problémát, de abban teljesen biztos vagyok, hogy nem a Nyugat, nem a nyugati érték- és jogrendszer, és nem a nyugati (vagy más irányban elhelyezkedő) országok elvárásainak megfelelni akarás fogják azt megtenni. Izrael halottaiból feltámadása és léte is különleges és rendhagyó, a megoldásaink is azok kellenek, hogy legyenek. Nem a nyugati normák és nem a kollektív büntetés a megoldás. Nem is az "arany középút", hanem valami - szabatosan fogalmazva - tök más. Sok szerencsét nekünk is!