2013. december 25., szerda

Megyek aludni

Na, megint eljutottam abba a fázisba, amikor e-mailekből kopipésztelem ide a bejegyzést. Levél Chanának:

Megint kiütöttem a mosógépet. Elindítottam egy citromsavas üres járatot, és felcsavartam a hőmérsékletet. Eddig 35 fokra volt állítva, mert egyszer már pukkant egyet túlmelegedésében, és leverte a biztosítékot. Na, nem tudom, miből gondoltam, hogy azóta elfelejtette az esetet, és kevésbé esik nehezére melegíteni. Szóval most már 40 foknál is pukkan. Végül 30 fok alatti vízben mostam tegnap. A lényeg, hogy rájöttem, hogy az egész meleg vizes őrület csak a mosószerek oldása miatt van, mert a foltoknak igazából a hideg a jobb. Ezt az internet mondta nekem.
Szóval mosódiót áztatok, az oldatot kell beleönteni a dobba, és ugyanezt megcsinálni a mosószódával. Azt úgy állítod elő, hogy a szódabikarbónát nem túl vastagon (én két fűszeres doboz tartalmát öntöttem bele) egy tepsibe öntöd, és 200 fokon "sütöd" kb egy órát. A fényes hófehér por helyett kevésbé hófehér matt port kell kapnod. Ebből egy evőkanál kell egy adag mosáshoz, lehet, hogy nagy mosógéphez másfél. Megnézem, az iHerben mennyibe kerül a mosószóda, mert azért szerintem 8 sékel sok egy kis doboz szódabikarbónáért, hipp.hopp elfogy.
Ja, és tegnap megerősítést nyert, hogy nem hiába nyomatom a magyart Joelnek. Azt mondta, efánt, ami elefántot jelent, és teljesen elámultam, mert nálunk az elefánt annyira pilpilon (pípilom...), hogy néha még én is úgy hívom. Lehet, hogy majd azt is mondja, piros? Mert a színes elefántos könyvben árga, szím, zöld, kék (héberül: arok), lila és adom és hum elefántok vannak. A szürke, a fekete s a fehér még csak úgy megy, hogy én elkezdem. Zseniális gyerekeink vannak, hogy ovi előtt tudjáka színeket. Legalábbis magyarul. Főleg.
Á, és:
  : פיל עגול, על ראשו תרנגול/ חלמתי על פיל בצבע...
Kerekded alakja, fején tyúk, s nem liba/ Elefántról álmodtam, kinek színe...
 (Ez volt, ami kifogott rajtam Ami Rubinger könyvében, amit Joel kapott)
  Különben se lehet Ila (ez volt a javaslat, ami a lilára rímelne), mert fiú. Bár ma Jeruzsálembe menet felvettem egy stoppost, aki történetesen a legembertpróbálóbb tanítványom a jesivában, és fele úton arról próbált meggyőzni, hogy az Éden, az nem fiú név. Érvek: a bátyja most házasodott (mazal tov), és a feleségét Édennek hívják. 2. Nem ismer egyetlen fiú Édent sem.
Neszkafé, zuhanyzás, két bögre fekete tea. Nem vagyok álmos. Hú de fogom ezt bánni, mikor leszek, de Éden enni kér!


Toszefet: Rímel Frankpeti csoda vö. csodával határos módon gondolatára. Szóval. Aki történetesen a tanítványom vö. who happened to be my student. Olyan érdekesek ezek a nyelvek. 

2013. december 24., kedd

Maoz új kabátja

És azt ismeritek, amikor a zsidó rendel az arabtól egy kabátot, amit végül karácsonykor hoz meg Rudolf?


2013. december 23., hétfő

Youtube-syndrome

Tegnap elmentünk Joellel sétálni bölcsi után. Ő a kismotoron, én gyalog, Éden a babakocsiban. Elmentünk az alsó házsor legvégéig. Szeretek ott sétálni vele, mert alig jár autó, és járda is van. Az utca végén ugyan Joel mindig megpróbál meggyőzni, hogy folytassuk a földúton, de én mindig meggyőzöm, hogy ne. Tegnap is így történt, álltunk az aszfalt út végén, lestünk le a gránátalmásra, amikor megláttam egy szarvast. Aztán egy másikat elég közel ahhoz, hogy Joel is kiszúrhassa, meg is mutattam neki. A szarvas téblábolt egy ideig, aztán elfutott. Joel integetett neki, hogy bye bye, 'arvas, aztán közölte velem, hogy Od pa'am! vagyis hogy még egyszer. Mondtam, hogy ezt nem lehet újra, a szarvas elment, és csak akkor jön vissza, ha ő akar. Egy darabig még vártuk, Joel kiáltozott neki, hogy 'arvaaaas, 'arvaaaas, bo, 'arvas! aztán hazajöttünk.

Első nap az iskolában ill. az elmaradt beszámoló a hóról

Tegnap voltunk Édennel iskolában. Az első órán szerintem sokkot kapott. Két osztály együtt volt, mert a miénk vitázott, a másik meg nézte. Annyian voltunk, hogy az emberek majd' kiestek az ajtón. Úgyhogy Éden a menekülőre fogta, vagyis habár megetettem az óra elején, az óra végén is meg kellett. Mihelyt ráborítottam a szoptatós kendőt, és betettem a mellem a szájába, megnyugodott, és elaludt. A második órán végig aludt, bár a kezemben, és minden kilégzésnél elégedett hangokat hallatott. Mellettem Jennifer, aki maga is hat és fél hónapos terhes, teljesen odavolt. Egy másik nő meg mesélte, hogy kérdezte a tanár(nő), hol vagyok. Mármint mikor nem voltam. Mondták neki, hogy bizonyára megszületett a babám. Mire ő: Terhes volt? Mondták neki, hogy határozottan az voltam. Vicces. Aztán a harmadik órát nem találtam meg, mert összesen egyszer mentem el rá eddig, és már elfelejtettem, hol volt, a két lány, akikkel együtt járunk, most döntött úgy, hogy nem jön, és mivel a telefonom is szerelőnél van, és Maozét használom, aki meg megvette az öccse (le)használt blackberryjét, és nem volt benne a számuk. Szerencsére mikor megnéztem a táblán, ahol fel vannak tüntetve az órák és a helyük, megláttam a tanárt, és a nyomába szegődtem. Szerencsére, mert a táblán ez az óra nem szerepelt... Éden nagy sikert aratott itt is. Főleg mivel csendben volt.

A telefonom azért van szerelőnél, mert folyton kikapcsolt. Volt valami folt is a képernyőjén, úgy nézett ki, mint amikor a nylon alá befolyik egy kis víz. Mondta is a csajsziliba a teflonboltban a Maoznak, hogy bizonyára az a baj, hogy víz került bele, ki kell tisztíttatni, belekerülhet 500 sékelbe is. Maoz persze rosszul viselte a hírt, és rákezdett, hogy mert én nem vigyázok a dolgaimra. Mondtam neki, hogy nem mondom, hogy az ő hibája, de múlt péntek előtt nem volt baja, ő rohangált vele egész pénteken az áramszünet alatt, és azóta nem jó, és nem emlékszem, hogy valaha is víz került volna a közvetlen közelébe.
Na, elment a szerelőhöz, akit mondtak neki. Addig én elmentem a fotóshoz, hogy már nyilván kész vannak a képek, ott találkozunk. Gondoltam, hogy csinálnak valamit a telefonnal, mert sokáig vártam, mire megjöttek. Maoznak fülig ért a szája. Na, gondoltam, ez olcsó volt. Kiderült, hogy a leányzó csak józan paraszti eszére hagyatkozva mondta, hogy víz került bele, mert egy nagy frászt. Teljesen jó állapotban van az egész, csak az akkumulátor ment tönkre, felfúvódott, mint egy lufi, és az nyomta a képernyőt belülről. Kicserélte 150 sékelért, aztán szevasz.  Illetve nem, mert nem töltődött, hiába volt egész szombaton töltőn. Ugyan előzőleg azt mondta a pasi (Jacques), hogy visszavihetjük motzeshabatkor, mikor Maoz felhívta, közölte, hogy nem dolgozik, és nem is tud bemenni. Mindez Kiryat Gatban, ugye. Így vagyok én most telefon nélkül. Nati (Maoz öccse) tegnap elvitte a telefonom hozzá, és feladták ajánlott küldeményként. Remélem, hogy holnapra megjön. A képeket is azért hivattuk ott elő, mert Kiryat Gatban minden olcsóbb... És tényleg: Míg a jeruzsálemi tachana merkazitban fél sékel egy kép ára, ennél a Srulik nevű fószernél csak 49 agora! Tehát a 227 képünkkel megspóroltunk 2 sékelt és 30 agorát. Nyilván a telefonszerelés is olcsóbb. Kérdés, mennyi ajánlottan küldeni egy bazi nehéz iPhone-t. Nyilván a hülyének is megéri. Amúgy mindegy, lo nora, b"H, ahogy a haredi nőci mondta minden mondata után a telefonban a kórházban, ahol napokra ott ragadt, mert a kislánya úgy besárgult, mint egy kis mandarin. Gondoltam is, hogy ezt meg kell tanulnom tőle. Aztán a múlt szombat adott is leckét arról, hogy vegyünk mindent besababa.

 A hó. Jeruzsálemben kezdte, Maoz már csütörtökön nem ment dolgozni. Joel meg fura volt reggel, úgyhogy nem vittük bölcsibe. Ő később be is lázasodott, a hó pedig megérkezett hozzánk is. Így:



Irtó nyugodt és csöndes volt minden. nem is tudom, a hótól valahogy még a zajok is puhábbak lesznek. Mikor lefeküdtem, hallottam, hogy kiszabadultak a gyerekek (nem az enyéim),  és randalíroznak az éjszakai hóban. Péntek reggel Maoz megállapította, hogy nincs elég meleg idebent, és éppen felvázolta volna a stratégiát, amikor elment az áram. Egy idő után aggódni kezdtünk, ugyanis kint szakadt a hó, a vacapon azt írták, az egész környéken nincs áram, és aligha lesz a közeli órákban. Mondtam a Maoznak, hogy akkor összepakolom a táskát, és iszkiri. Felhívta a rendőrséget, mert úgy hallottuk, hogy a Holt tenger mellett a megáradt patakok miatt szintén le vannak zárva az utak (ugye Jeruzsálem már egy napja le volt zárva). Az én kérdésem az volt, hogy hogy vannak lezárva: fizikailag el van az út torlaszolva (a rendőrség által, mert meg voltam róla győződve, hogy ezek az ostoba izraeliek megint csak drámáznak, nincs itt pánikra semmi ok), vagy csak áll egy rendőrautó az út szélén, és az arra tévedőket visszafordítja? Mert ez utóbbi esetében nincs miért aggódni, nem állok meg neki, aztán kész. Maoz viszont nem találta ezt olyan jó ötletnek. A hőmérséklet mindeközben csökkent és csökkent. Mikor 15 fokhoz érkezünk, kezdtem sajnálni, hogy nincs parkettánk, amit felszedhetnék, hogy meggyújtsam a nappali közepén. Ugyebár nekem szoptatni kell, amihez ki kell dugnom egy részem a ruhákból, Édent pelenkázni kell, vagyis még nagyobb részét kell kivenni a ruhákból, Joel pedig lázasan kókadozott Maoz karjaiban. Ekkor futott be Barak, Maoz egy barátja fentről, hogy ők Horovitzéknál vannak, akiknek van egy gázkályhájuk a nappaliban, és van hely még egy családnak, ha gondoljuk. Persze gondoltuk. Összekészítettem, amit még kellett, megsütöttem a halat serpenyőben (mert a sütő is árammal működik), aztán mentünk. Ayala már ott melegedett a kanapén, a kislányuk egy rácsos járókában aludt. Betettük mellé Édent. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy itt szombatig nem lesz áram, Maoz hazajött a kajáért is. Volt sok gyertya, kislámpa, gázra tett lap, mint plata, és egy csapat mosdatlan ember. De jó volt. Aztán Horovitz anyuka, Horovitz apuka, Avia, az egyetlen még otthon élő gyerek és a fiúk elmentek aludni a hideg szobákba, mi meg Ayalával meg a gyerekekkel kint aludtunk a nappaliban. Felváltva dédelgettem Joelt, aki beteg és bújós volt és Édent, aki nem viselte jól, hogy tőlem relatív távolságban, a babakocsiban kell töltenie az éjszakát, és másfél óránként ellenőrizte, hogy a közelben vagyok-e. A nappal is áram nélkül köszöntött ránk, de nem volt rossz. Nekem jó volt, jó társaság, tűrhető, sőt szinte kellemes hőmérséklet. Mindenki tök jó kedvű volt, na gondoltam, ezt is meg kell tanulni. Horovitzékat nem is ismertük előtte (bár az egyik lányukat igen, mert a mazkirutban dolgozott), ők mégis meleggel és szeretettel fogadtak minket, és tényleg otthon éreztették magunkat. Mikor havdala után még mindig a gyertyafényben ültünk, kezdett kicsit elegem lenni. Joel még mindig lázas volt (adtunk neki nurofent, attól mindig fel is éledt egy időre, evett egy kicsit, kifárasztotta Aviát meg engem, aztán visszatért a láza), és szerettem volna lezuhanyozni. Maozék elmentek újabb adag ruháért meg pelenkáért, és míg a küldetésük teljesítették, visszajött az áram. Én majdnem elbőgtem magam, és akkor jöttem rá, milyen védtelenek is vagyunk. És hogy mi mennyire szerencsések. Mi ugyanis nem szenvedtünk különösebben az áramszünettől, viszont a családok többségének nincsen más fűtése, csak a légkondi. Ők max. 13 fokban töltötték a szombatot. Kisgyerek, kisbaba minden házban. Adi ikreinek pénteken volt a britje. Vele semmiképpen nem cseréltem volna. 
Voltak helyek, ahol nem csak áram, de víz se volt. Volt, ahol még napokig nem jött vissza az áram. Most azt halottam, hogy két hónap múlva várják a következő ilyen hóviharokat. Azt nem tudom, honnan tudnak ilyesmit két hónapra előre, de mostantól nagyon odafigyelünk az előrejelzésre,  és időben elmenekülünk. De lo nora, baruch haShem.
 

2013. december 15., vasárnap

Az elmúlt napok, ahogy a What'sApp látta


Esővel indult:

 


Aztán kezdtek havat emlegetni, de senki se vette komolyan (az alábbi autó gazdáján kívül):



Aztán le is esett a hó. Először csak Jeruzsálemben. Nagy poén volt: Itt az unokahúgom, Yaheli eszi a hógolyót:



 Ez a kilátás a nappalijukból (Pisgat Ze'ev):



 Végül hozzánk is elért, és nem volt poén. A képen a hóvihar mögé rejtőzött hegy (nem) látható. Ez a kilátás tőlünk (Mitzpe Kramim):


Majd jön egy bejegyzés a szombatról, csak most nem. Nincs meg hozzá a kellő energia és elszántság.




2013. december 9., hétfő

Klárika ágya

Ekkora ágy kell nekem is. Illetve csak széles kell, hosszú nem feltétlenül. Maoz remek ötlete folytán, hogy Joel aludjon velünk, Éden érkezése után hely szűkében lettünk. A hajnali szoptatás alatt hiába kerestem Joelt a szememmel (egykor még Maoz feje felett az ágyon keresztbe, szétterpesztett végtagokkal láttam), nem találtam. Takaró alá került volna? Aztán mikor mentem ki pisilni, láttam, hogy leesett az ágyról be az ágy és a könyvespolc közötti keskeny résbe. Maoz már előzőleg odatett egy párnát, úgyhogy fel se ébredt rá, aludt tovább arccal a földnek. Átvittem az én ágyamba. Amúgy nem foglal sok helyet, általában teljesen rátapad a falra, csak szeret álmában kirándulni. Az ágyak meg azért vannak most debilül elrendezve, mert beáztunk, pont a Maoz ágya fölött. Joel vette észre, mert beletenyerelt reggel a vízbe, mondta is, hogy Nu nu nu, maim!, de én azt hittem, csak a nyála van a lepedőn. Mikor még délben is ott volt, kezdtem gyanakodni. Aztán láttam, ahogy belecsöppent egy csepp. Hoppá. Akkor rendeztem át a szobát.
Egyébként nem bírom a Korda Gyurit, a hideg ráz tőle,csak emlékeztem, hogy anyu mondta egyszer, mekkora ágyuk van. A külön WC sem egy elvetendő ötlet. Egész vicces ez a nő. 


2013. december 1., vasárnap

Az a nap...

Amikor éjjel, a húgomtól kapott sms-ből jövök rá, hogy szülinapom van, így az én civil, és a Maoz héber szülinapja egybeesik.
Amikor nem viszem Joelt bölcsibe, mert az év elején kiosztott paksamétában a mai napról az van írva, hogy nincs bölcsi, de mikor elmegyünk sétálni, a szomszéd mégis értetlenül kérdi, Joel miért van itthon. Igen, van ma bölcsőde.
Amikor minden nagyszerűen halad, Joel nem üvölt, aztán én mégis, mert Éden fején akar ugrálni.
Amikor a nagyszerű délelőtt és ebéd után egy órán át próbálom meggyőzni arról, hogy aludjon, de nem sikerül.
Amikor feladom a délután altatást, és elkezdek egy módosított receptű tortát megsütni, de kinyílik a forma, mihelyt beteszem a tésztát a sütőbe a rácsra.
Amikor a forró sütőt takarítom, nehogy menthetetlenül ráégjen a tészta.
Amikor hálás vagyok, hogy ugyan katasztrófaállapot van a konyhában, Joel nem mászik be a forró sütőbe a nyitott ajtón át.
Amikor a maradék tésztát azért kisütöm, és módosított receptű krémet teszek rá, amit eredetileg párvénak szántam, de végül tejes lett, amibe belenyalok, pedig még több, mint egy óráig nem kéne.
Amikor reménykedem, hogy a puding (nem főzős, gagyi izraeli) + tábla csoki + fél vaj összetételű krém meg fog szilárdulni. Hogy ezt elősegítsem, fagyasztóba teszem a tortát.
Amikor észre sem veszem, hogy olyan sok a por a levegőben, hogy a szomszédig alig látni, és két adagot is mosok. A második adag ruha poros lesz a másfél órára kinthagyott ruháskosártól.
Amikor Éden a legnagyobb felfordulás közepén maga is bömbölni kezd, és ruháiból kibontva kiderül, minden okkal: tegnap éjjel óta gyűjtötte az anyagot, ami távozott a pelenkából is, a bodyból is, és a bokájáig jutott belőle mindenhova.
Amikor Joel inni kér, kivételesen elfogadja műanyag pohárból, de nem fogja meg rendesen, így a pohár leesik, a gyümölcslé kiömlik, és Joel elalszik a fotelban, míg én felmosom a romokat.

Azóta Maoz itthon, égnek a hanukiákon a gyertyák, vacsorázunk, és bár a sütiből még nem ettünk, a krém elég jól megkeményedett.
Nyugtával dicsérd.