2013. október 30., szerda

Ez komoly???

Ha valaki olyan szerencsétlen hogy eltávolítja a gépéről az Atheros Client Installation Program-ot, mivel a vezérlőpult azt állítja, hogy az egy ritkán használt valami, és az első google találat is semmitmondó infót ad róla, az soha többé nem fog tudni wifire kapcsolódni??? A teljes napom arra ment rá, hogy megpróbáljam megtalálni, letölteni és újra telepíteni, de nincs. Van rengeteg google találat, de sehonnan sem lehet letölteni, mert vagy tök mást tölt le vagy nem tudom. Ez nagyon gáz.

2013. október 27., vasárnap

Szagok és illatok

Ha bármi befuccsolna a tanítással, még mindig elmehetek a rendőrséghez szimatnak.
Elkészítettem a szüléshez kétféle masszázsolajat (megadott összetevők alapján). Az egyik elvileg nyugtat és ellazít, a másik arra jó, hogy összehúzódásokat eredményezzen, ha a fájástevékenység nem volna elégséges. Ha már, akkor készítettem parfümöt is. Nem olajos, hanem alkoholos alapban, mert spriccelni akarom magamra. Van benne jázmin, illang-ilang és szegfűszeg. Van egy teljes üveg Nina Riccim, amit Kata fog megkapni, mert nekem irritálja az orrom. Jó illata van, csak ugye szintetikus, mint a parfümök kb. mindegyike, és valahogy ettől fejfájást kapok. Tegnap elmentem a zsinagógába, és bejöttek ketten parfümözve. Rögtön zsibbadtságszerű szúró érzés keletkezett az orromban, aztán elkezdett enyhén fájni a homlokom. Megnéztem a neten, és tényleg ott dolgozza fel az agyam a szagokat. Mégiscsak klassz, hogy a testem megbízhatóan válaszol dolgokra, és nincs minden érzékem teljesen eltompulva.
Néhány éve (és előtte is néhány évvel) furcsán fájt a tarkómtól kicsit feljebb bal oldalon a fejem. Igazából olyan érzés volt, mintha fázna. Végül orvoshoz is elmentem, de persze semmi nem derült ki. Én viszont tudom, hogy először a nagy dózisú német, utána pedig az olasz és az angol váltotta ki, mert hogy ott van a temporális lebeny, ami a nyelvekért felelős. Agyi izomlázam volt.

2013. október 23., szerda

Még hogy az ikrek!

Szóval tegnap azt írja a Kata, a húgom, hogy túl van élete leggusztustalanabb élményén. Mondom neki, Joel épp most hányt az asztalra, mondja csak, mondja, mi volt az ő élménye. Hát,ő is hányt. Aztán egyébként Joel még egyszer már lefekvés után (ágyneműcsere). A lényeg, hogy mindhármunknál ugyanaz a történet. Minden előzmény és utózmány nélkül. Fogalmunk sincs, mi volt ez. Valami családi.

2013. október 19., szombat

Hozzáfűznivaló

Ez vagy a terhesség vagy valami más, de három napja nem vagyok valami jól (gyomorügyek), és ma akkorát hánytam ebéd után úgy negyed órával, mint már régen nem. Utána mondjuk nagyon jól éreztem magam. Éjjel háromszor ébredtem, egyszer pisilni, akkor volt néhány méhösszehúzódásom is (közben lejátszottam, hogy s miként megyünk a kórházba, ha... hát nem mentünk). Aztán lábfej- és lábszárgörcsre, ez elmúlt néhány kör után a konyhában. Harmadszor reggel hét körül lábszáram (nem a vádlim) görcsölt kegyetlenül, nem segített sem nyomkodás, sem járkálás, semmi. Nyöszörögtem fájdalmamban, markoltam a szék karfáját, közben arra gondoltam, Maoz mindjárt frászt kapva kirohan, hogy biztos szülök. Nos, ő fel sem ébredt, nekem meg elegem van, szülni akarok, MOST! Pedig ez még az egész mai napi móka előtt volt.

2013. október 16., szerda

Most van mit mondanom

Halló, halló, mai tudósításunk innen, a dolgozó-tanuló anyák terhességének 9. hónapjából, vagy ahogyan a nagyközönség ismerheti, a Pokolból érkezik.



Kifejezetten elegem van. Hogy erőm nincsen semmihez, az ugye, nem meglepő, sőt elvárt tünete a hónapnak. Na de én meg is fáztam, enyhe trokfájás-kaparás, köhögés, orrfolyás-dugulás. A suli (DY) elkezdődött már a múlt héten, noha azt hittem a jövő héten fog. Próbálok beszélni a tanárokkal, de nehéz, ha el sem jutok az órára, mert teszem azt, Joelnek megy a hasa, és haza kell hoznom a bölcsiből. Ma egész félútig jutottam a suliba. Nem mintha meg lenne oldva, ki vigyáz rá 4 és 6 között. Kihirdettem, rögtön kaptam is egy hívást valakitől a faluból, akinek a lányával egy csoportban volt tavaly. Aztán Reut is mondta, hogy ő is szívesen vigyáz rá. Mondtam, legyen akkor Reut, őket jobban ismeri, meg hát elvileg szülés alatt is velük lesz. Náluk is volt vasárnap délután. Hétfőn Reut mondta, hogy nem gondolta ő ezt át eléggé, a két kicsi két felé szalad (Joel szerintem még egyedül is tud kétfelé, megleli a módját), inkább keressek mást. Persze, ha megszorulok, továbbra is szívesen elhozza a bölcsiből, és megkérdi az egyik szomszédját is, aki valószínűleg szívesen elvállalná az állandó vigyázást. Közben aki eredetileg vigyázott volna rá, elkezdett az oviban helyettesíteni, szóval ő is átkerült, a "ha megszorulsz, szívesen"-polcra. Persze Joelt holnap sem lehet bölcsibe vinni, miután ma állítólag négyszer cserélt neki pelenkát a metapelet 11.20-ig, amikor én odaértem. Most véletlenül tudom, hogy valóban megy a hasa, mert reggel öt óta élvezzük az előzményeket. Felébredtem arra, hogy Joel mászik a fejemre. Megpróbáltam lehúzni onnan, akkor megállapítottam, hogy csurom pisi. Elmenem pelenkáért és tiszta pizsamáért, ő utánam. Kicseréltem rajta mindent, majd magam is eljutottam a wc-re (majd ehhez meg a ligetszépe olajhoz ne feledjek hozzáfűzni valamit). Visszabújtunk az ágyba, Joel nem alszik el, én végül igen, de minek, rögtön sírni kezd, nem nyugodt, dobálja magát, köhögni kezd, felébreszti Maozt is. Már majdnem örülök, hogy kicsit alhatok, de neki már kelnie kell. Joel még keservesen sír egy ideig, én már rémeket látok, azon vagyok, hogy megtiltsam Maoznak, hogy egyedül hagyjon vele. Fél hét táján Joel hirtelen megnyugszik, elalszik, majd BUMM! és TROTTTTTY! a pelenkában. Elkerekedett a szemem hirtelenjében, aztán azon gondolkoztam, most tényleg hagyjam másfél órát dunsztolódni a kakiban? De máris elaludtam én is. Egész hétig, amikor is kelnem kellett. Na most nem tudtam mire vélni ezt a hasmenést, hogy egyszeri-e, vagy majd folytatódik, hogy azért van-e, mert tegnap meghúzta a málnalevél teámat, vagy valami más okozza... A tegnapi metapelet mondta, hogy Joel háromszor is kakilt híg állagút, de nem hasmenés volt, szóval nem hívott. Mivel tegnapelőtt meg Maoz vásárolt be gyümölcsből, amiből Joel is szépen evett, annak tudtam be. Akkor. Elhoztam Joelt a bölcsiből. Nem akart jönni, azzal vettem rá, hogy nézünk Süsüt.
Beugrottunk az orvoshoz (Joel vad ordításba kezdett, ahogy meglátta, pedig kedves ember, és sose csinált neki semmi olyat, ami fájna), kértem igazolást holnapra, mert úgy néz ki, dolgozni nem fogok.
Gondoltam, ha már nem lesz a mai napból semmi, legalább kihasználom, hogy itthon vagyok, kimosom a babaruhákat (mosódióval), és sütök buktát, sokat. De akkor már valami lett volna a mai napból, szóval majdnem bealudtam a kanapén inkább, miután az éhségem csillapítottam egy miniatűr szendviccsel, aminek a felét Joel elkunyerálta. Átmentünk a szobába, de inkább csak engem nyomott volna el az álom, ha nem kell A kiskakas gyémánt félkrajcárját olvasnom, meg félálomban a zajokból megállapítani, hogy kell-e vagy sem Joelt megkérdezni, éppen mit csinál. Felfordította a lakást, aztán bemászott végül ő is mellém aludni. Én persze felébredtem, mert megint ezer fok van. Nincs idegesítőbb, mint az izraeli október. Elhúzza a mézesmadzagot (20 fok) az ember orra előtt, hogy aztán meleg legyen megint, és izzadj, és szenvedj. Főleg, ha meg vagy fázva.
Most ott tartunk, hogy Joel már egy ideje felébredt, játszik, én végül mégis betettem egy mosást, és begyúrtam a süti tésztáját is. Azt hiszem, rosszul emlékeztem, és legutóbb másfél, nem pedig két kg lisztből csináltam, szóval lesz még ma munkám vele. Ez azért jó, mert kezdem magam nagyon nem jól érezni, van valami hányingerféleségem, meg lázasnak is érzem magam (nem vagyok, megmértem). Most többek közt abban reménykedem, hogy Maoz rekordgyorsasággal ér haza, és a legmegértőbb, támogatóbb formáját hozza. A többekben meg olyasmik vannak, mint hogy nem hányok, és talán, hogy nem szülök még ma, bár már nem vagyok benne biztos, hogy még nem szeretnék.
Holnapra van időpontom a dokihoz. A jövő hétre a a szakfelelőshöz a suliban, de már ő sem érdekel.
Akkora a hasam (hét elején 122 cm körfogatot mértem), hogy egyáltalán nem tudok lehajolni, és a terhes szoknyák dereka is lecsúszik róla, ezért hosszú pólók kellenének, hogy ne villogjon alatta a piros-fehér zebrahasam (igen, a nagyobb méret előhozott még néhány striát, a középvonalam továbbra sem látható). Viszont már alig van olyan pólóm, ami eléggé leérne...
A lábam meglepő módon nem olyan dagadt, viszont olyan feledékeny vagyok, mint az ötperces fiú az 50 első randiban.
Kezd aggasztani, hogy hol szeretném kipréselni magamból ezt a babát, és aggaszt kicsit, hogy ez aggaszt, mert bár aggaszt, semmiképp sem szeretném, hogy ne ott találja meg (illetve találják meg akkor helyette) az utat a külvilágra.
Valamit még akartam, de ugye kimen a fejemből...

A megjegyzés a ligetszépe olajról: Szedni már egy ideje szedem, de a 37. héttől érdemes a másik irányból is megközelíteni vele a méhszájat... Elvileg a kapszula maradéktalanul felolvad és felszívódik, nem egy internetes tapasztalatmegosztó szerint, mire először kimegy az ember pisilni, már nyoma sincs. Nos, nálam ez reggel öt körül van, és vagy a kapszula nem szívódik fel, vagy két napja csöpög a magzatvizem, ám kizárólag a hajnali órákban.

2013. október 14., hétfő

Süsü

Van egy olyan érzésem, hogy Joel azt hiszi, Süsü krokodil. Úgy jutottunk Süsühöz, hogy már nem bírtam tovább nézni a Wolf Katit, ahogy a Vukot énekli, és én sem tudtam énekelni, mert meg vagyok fázva, és túl magas. Gondoltam, a Bodrogiéhoz most közelebb áll a hangom...Meg úgy, hogy a magyar gyerekdalok nagyon betegek szerintem. A leghasználhatóbbak a mesék zenéi. Így szoktunk Vukot, Pumuklit énekelni, és most már Süsüt is. Joel nagyon megkedvelte, reggel is rögtön kérte a könyvet (mert nekünk olyan is van), megkerestük benne a Süsüt. A játszóházban nagy örömmel odahozott egy krokodilt. Általában nem jön lázba a krokodiloktól, ezért gondolom, hogy Süsüt krokodilnak nézi. Elvégre sárkányokról eddig nem nagyon beszéltünk.

Vajon mennyi?

Ha nem lenne kiszámított dátum meg ilyenek, azt mondanám, ez már csak napok kérdése. Még soha nem volt ilyen nehéz lehajolni, és nagyon lent van a hasam.

2013. október 11., péntek

9. hónap

Kezdődik. Nincs mit mondanom. Lehetőleg a kijelölt dátum előtt szeretnék szülni.

2013. október 5., szombat

Öt hét és a feltalált spanyol viasz

Csak annak fényében sok, hogy gyakorlatilag minden gondolatom a szülés. Megint álmodtam olyat, hogy nem tudok szülni. Megindul, de nem halad előre, elfolydogál a magzatvíz, de semmi egyéb nem történik. Aztán olyan is volt, hogy hirtelen minden előzmény nélkül szülni (tolnom) kellett volna, de attól meg úgy megijedtem, hogy akaratlagosan megállítottam a folyamatot (és felébredtem). Nem aggódom ezek miatt túlságosan, azt jelzik, hogy bennem van ez a félelem. De Joel sem lett szivárványfenekű kislány, mint ahogy az ő születése előtt álmodtam, szóval minden esélyünk megvan rá, hogy ezek az (rém)álmok se váljanak valóra.

Vida Ági bombáz a békés dackorszakos levelekkel. Engem már a hideg ráz a kifejezéstől. Múltkor kaptam egy "videót". Hát, ppt hangfelvétellel, amin egy számomra legalábbis nyávogós hangú (vagy inkább stílusú) hölgy magyarázza, amit kiírva is látunk.
Azt hiszem, ez a szakasz, amit dackorszaknak hívnak, az időről és az erőről szól az anya szintjén. Az enyémen biztos. Merthogy van egy anya (meg egy apa), akinek van egy bizonyos élete, amin most azt értem, hogy nekem például van egy munkám, és egy hatalmas hasam, amik miatt elvárnék bizonyos dolgokat a gyerektől. Csakhogy a gyerek alapvetően a saját életéhez igazodik, vagyis ahhoz, hogy neki meg tér kell és szabadság. Vagyis mindent ki akar próbálni, meg akar nézni, és szaladni szeretne sokat, sokat. Amikor pedig lenyugszik kicsit, akkor engem akar (vagy az apját, hála Istnnek!), hogy olvassak neki, hogy építsek vele, hogy simogassam, amíg elalszik. Na most, nekem az általános nevelési pontokon kívül (amit nem a munka meg a terhesség alakít), vagyis hogy nem mászunk fel az asztalra, nem dobáljuk a könyveket, összeszedjük magunk után a játékot, nem dühöngünk, ha valami nem sikerül, hanem megpróbáljuk máshogy, vagy segítséget kérünk stb. egy olyan gyerek passzolna tökéletesen az idilli képbe, aki este pár perc alatt elalszik (nem akar kikelni az ágyból, nem akar ugrálni, nem válogat, hogy apa vagy anya (vagy mindkettő) altassa), nappal pedig nem rohangál ki az útra, megáll, visszajön, ha arra kérem, nem ugrál a hasamon, nem rohan a kívánthoz képest az ellenkező irányba. Vagyis azt várnám el, hogy vegye figyelembe, nekem még másnapra előkészítendő dolgaim vannak este, és hogy a nagy hasam miatt nem könnyű se rohangálnom, sem emelgetnem őt. Most őszintén: Nooormális?
Szóval már többedszer arra jutottam, hogy a gyerek úgyis ahhoz szokik hozzá, ami van, a lényeg, hogy legyen valami. A fáradtsággal nemigen tudok mit kezdeni, próbálkozom erőt venni magamon. Ha túl sokszor szökik, és látom, hogy direkt előlem, hónom alá csapom, és bejövünk. Teregetésnél, ha kiszaladgál az útra, beteszem a járókába, ami kint van. Ha kap néhány csipeszt, remekül el is játszik benne. Az úton rohangálásnál zéró tolerancia van. Egyáltalán nem szabad kimenni, mert akkor elkapom, és vagy a járókába teszem, vagy behozom a lakásba. Egyelőre nem érdekli, de rajtam segít. Az esti alvással pedig annyit lehet csinálni, hogy korábban kezdjük, és lehetőleg nem hagyunk tennivalókat már estére. Sem az egyedül alvást, sem az egyedül elalvást nem tartjuk fairnek, mert tulajdonképpen a fél napját a bölcsiben tölti, annyi jár neki, hogy a másik felét velünk tölthesse. Ráadásul kiderült, hogy a metapelet simogatja a fejét, míg elalszik (van egy olyan gyanúm, hogy Joel a kedvence), amire úgy jöttünk rá, hogy Joel "elmondta". Tali, kacha. (Márminthogy Tali így csinál.) És akkor megfogta a kezünket, a fejéhez emelte, és megsimogatta vele magát... Ráadásul engem se hagytak magamra, hogy elaludjak, és nincsen ahhoz fogható, amikor az gyerek a szülei biztonságos melegében alhat el. Röviden: Meg kell érteni a gyereket, ami meg nem megy, az nem megy, arról majd azt tanulja meg, hogy nem opció.
Most nagyon úgy érzem, hogy semmit se mondtam, de mindegy.

2013. október 2., szerda

Dominancia

Joel kezd belejönni ebbe a beszéd dologba. Kapott egy csomó állatos könyvet, ami Amité, a nagy unokatesóé volt. És tud egy csomó mindent - héberül. Hogy parpar (lepke), pilpilon (kiselefánt), fafa (ami zsiráf, és azért fafa, mert dzsiraffa), biba/ziba (zebra) stb. Nekem meg kifejezetten rosszul esik, hogy héberül tudja őket, még ha a pilpilonos dalt nézve először mondja a berepülő lepkére, hogy papar, aztán mondja, hogy egér, amikor meg az egér jelenik meg. Éjjel felébred, és kiabál, hogy áfffff, áfff!, vagyis, h tele az orra, és segítsünk már rajta. Mondom neki, hozza ide a cipőjét, odahozza, és mondja, naalaim. És hív, hogy bo! Mondjuk arra már rájött, hogy effektívebb, ha nekem úgy mondja, gyere. Azt is tudja, hogy én akkor viszem hintázni, ha azt énekli hinta(-palinta, mi csak a hintáig jutottuk el...), nem azt, h naad-ned. De ma reggel levette az egyik állatos könyvet, és bár az elefánt már pilpilon marad, azért megmutatta, hol a viziló, mondta, hogy delfin (bár ez akár héber is lehetne), és hogy kacsacsas, vagyis kacsacsőrű emlős. Tudja, hogy paprika (tapita), répa, és a többi zöldség nevével is próbálkozik. Az eper, az eper, az inni az inni, most már próbálkozik a hamm helyett azzal is, hogy enni, és noha mindenre, ami elfogy vagy végetér, azt mondja, nigmar (ami úgy hangzik, mintha azt mondaná, imá, amire azt hiszem engem hív), ha reggel végre összekötöm a haját (és nem kínzom tovább a fésűvel, amit gyűlöl), azt mondja, kész! Az is tetszik, neki, hogy kösz, illetve, hogy köszönöm. Köszöni shalommal köszön, de ez kifejezetten vicces. Mondom neki, itt az apa (mikor még csak az utcán látom közeledni az ablakból), ő bejön az ajtón, és Joel jólnevelten közli Lálom! Ja, és persze megtanulta az alapszínt: lila.
És tegnap megkérdezte a metapelet a maonban, hogy de ért héberül is, ugye? Merthogy nem nagyon beszél, de úgy tűnik, próbál, csak nem igen értik, még nem megy neki. Örültem titkon, hogy a másik oldalról úgy tűnik, a héber nem megy neki. Annyira egyébként szerintem nem erőlködik, szerintem elvárja, hogy találjuk ki, mit akar. Persze mindenki próbálja is kitalálni. Azért én szoktam neki mondani, hogy nem segít, ha kiáltozik, mondja meg, mit akar. Mit szeretnél? Mire ő: Mit...

Pilpilon, aki nem tudott járni, mert csak tegnap született, hiába hívta az anyukája is, nem tudott odamenni. De mikor az apukája hazaért, úgy megijedt, hogy rögtön járni kezdett: