2013. augusztus 30., péntek

Hétköznapok a harmadik harmadban

Tessék, szomszéd barátaink elköltöztek. Tegnap volt náluk chanukat bait. Csak én mentem, mert Maoz fáradt volt (és nem volt kedve), és valakinek Joellel kellett maradnia, aki viszont nem volt fáradt, vagy legalábbis az ellenkezőjét mutatta. Olyan édes gyerek, nem tudok betelni vele. Néha sajnálom, hogy türelmetlen vagyok vele, meg hogy nincs erőm annyit futkosni utána, amennyit kellene. Tegnap egyszerűen hazahoztam, mert vagy az útkereszteződésbe futott ki, vagy a díszsódert (foggalmam sincs, hogy mondják) dobálta ki az útra a zsinagóga mellől. Azt itthon is pukkancs voltam, mert folyton beletérdelt, -könyökölt a hasamba. Az sem segít, hogy az áramszünet, -ingadozás miatt elromlott a légkondi, és egy ventillátor az összes segítségünk a hőség elleni küzdelemben. Nem jó. Mivel még érvényes a jótállás, meg kell várni, amíg méltóztatnak kijöni megcsinálni, ami csak a jövő héten esedékes. Kész szerencse, hogy szeptembertől már teljesítenem kell a 20,5 órát hetente, úgyhogy fél nap a jesivában leszek. Nem mintha már kaptam volna választ arra vonatkozóan, hogy beléphetek-e az új programba, mert ugye nincs tanári bizonyítványom...
A hetedik hónapban határozottan kilenc hónapos hasam van. Az emberek megkérdezik, mikor fogok szülni, én meg mondom, hogy elvileg novemberben. És akkor hallattnak egy csalódott ó-t. Azon kívül, hogy baromi melegem van folyton, hogy gyorsan elfáradok, és néha nem bírom az iramot Joellal, egyelőre még nem kellemetlen. A lábam elkezdett kicsit megdagadni. Nem látni még, de a papucsom (nem a 41-es) már kezd határozottan szűk lenni. A hasam még nem csíkos. Sem a középvonal nem látszik, sem a terhességi csíkok nem kezdtek még megjelenni. Majd a legvégén jönnek, mint a múltkor. Persze a múltkoriak még megvannak. A hormonok megint csinálnak valamit, nagyon könnyen elérzékenyülök. Kezdődik a szeretettúltengés is, folyton ölelgetném meg csókolgatnám Joelt. Ő legalább jobban élvezi ezt, mint Katje élvezte. Csak aztán fenn kell tartani ezt az ölelésmennyiséget szülés után is, ami nem lesz egyszerű. Nagyon tudatosan kell majd hozzáállni az ügyhöz. Joel most benne csücsül az idillben: játszunk vele, velünk alszik, két oldalról puszilgatjuk meg ölelgetjük. A kistesó belülről rugdossa néha, ami egyelőre fel sem tűnik neki. Remélhetőleg addigra, mire ő kijön, a bölcsit is újra szeretni fogja, mert most minden reggel sír, mikor otthagyom. Nem veszem nagyon a szívemre, mert az összes többi gyerek is visít, délután meg már pont ugyanúgy játszik, mint tavaly is. És tegnap inkább csak nyöszörgött, mint sírt, mikor eljöttem, de mivel ma Maoz is itthon van, és ketten vittük, szívtépő zokogásba kezdett, mihelyt átadtuk őt a metapeletnek.
A dúla. Szóval magyar dúlám nem lesz. Nem tudja vállalni mégsem. Elég érthető, most jöttek vissza Izraelbe, dolgozik, négy gyereke van, és egyébként is messze lakik. Jeruzsálemtől ugyan nem, de mivel azt javasolják, a vajúdás nagy részét inkább itthon tudjam le, már itthon szükségem lenne rá, idáig pedig tán három óra alatt jutna el. Állítólag van egy dúla Kochav haShacharban, az jó lenne. Jövő héten ezt is el kell intéznem. Voltunk a kórházban, elvileg rendben lesz. Kell írnom egy szülési tervet, és még meg kell tudnom, hogyan tudok nyilatkozatot tenni arról, hogy vállalom a felelősséget, csak hadd ne legyek ágyhoz kötve és fekvésre kárhoztatva. Igazából, ha legalább az ágyban ülhetek, térdelhetek és mozoghatok, valamint wc-re kimehetek, az már egy elfogadható állapot. Egy ismerősöm azt mondta, az ő barátnője négykézláb szült ugyanebben a kórházban császár után. Én nem hiszem, hogy négykézláb szeretnék, alighanem megfelel a félig ülő póz, csak az összehúzódásokkal kell valahogy meglennem addig, ami nem megy fekve. Szóval, ha lehet ilyet, klassz, ha nem, leveszem a felelősséget a vállukról ez ügyben. Rosh haShana után van időpontom a dokihoz, remélem, addigra a baba fejjel lefelé lesz. Szerintem már majdnem úgy van, vagy úgy is van, pont ott érzem a rugásokat, hadonászásokat, ahol Joelnél. És ugyanott van ilyen nyomásszerű fájás a hasam bal oldalán felül, ahol vele volt. De nem ő nyomja, nem tudom, mi lehet az. Főleg akkor jelentkezik, ha fáradt vagyok, túl sokat rohangáltam vagy álltam. Még 10 hét kb. A suli az egyetlen dolog, ami belerondít a képbe, amúgy olyan könnyű szívvel és derüsen néznék a hátralévő idő, a szülés és az utána következő hetek-hónapok elébe is.

Rend a lelke mindennek


mindennek


Fókafiú


Így kell a macskát zavarni evés közben

2013. augusztus 28., szerda

Neverending story: az ekcéma

Ott kezdem, hogy aki látta az ujjaimat, míg Magyarországon voltunk, az mind meg lehetett róla győződve, hogy valami trópusi húsevő baktérium támadott meg. Az úgy volt, hogy csütörtök éjjel, megérkeztünkkor kentem be a kezem utoljára Elocommal. Már jó ideje három naponta használtam, és le kellett jönnöm róla. Másnap megérkeztek a mannás kencék, és innentől kezdve csak avokádó és shea vajat kentem rá felváltva. Be is durvult az ekcémám, a szteroidokhoz szokott bőröm elvonási tünetekkel súlyosbította ez ekcémát. Az ujjaim bevörösödtek, feldagadtak, a bőr viszketett, nedvedzett és az ekcéma egyre jobban terjedt. Következő vasárnap, az állatkertben tetőzött, akkor tényleg szörnyű volt. Ennél még egy picit rondább volt:







Pénteken, a tetőzés előtt még, vettem Himalája só "szappant", ami ugye nem szappan, csak szappan alakúra vágott sótömb. Olvastam valahol, hogy valakinek ez vált be. Szóval éjjelre elkezdtem sózni a kezem. Remek érzés sót kenni a váladékozó sebekbe, ezt meg kell hagyni. Viszont használ. Ezért sem olyan iszonyú vörös már e kezem a képeken. A só szépen leszárítja a sérült bőrt, összehúzza a sebeket, aztán nappal az avokádó vaj hidratálja, megnyugtatja. Érdekes, hogy az ekcéma csomagban alapvetően a shea vaj van benne, pedig nekem legalábbis az avokádó sokkal jobb. Az ujjaim visszatértek eredeti méretükhöz és színükhöz. Azt veszem észre, hogy ez is csak tüneti kezelés, mert abbahagyni nem lehet, folyton vissza akar térni az ekcéma, ma éjjel is olyan vakarózást rendeztem le félálomban, hogy csuhaj. Hanem a só már a kezemen volt, úgyhogy gyakorlatilag azt dörzsöltem bele a bőrömbe, aminek meg az az eredménye, hogy a vakarózás ellenére sem piros, kifakadt, váladékozó kis sebekkel ébredek. Ha elfogy a himalája sóm, akkor szerzek sókristályt a Holt tengertől. Hozzá kell tennem, hogy mosogatáshoz már textilkesztyűm is van. Erre húzom rá a gumit. A Maozékhoz utazás határozottan rosszat tesz, mert a nővére mindent végigmos hipóval, mint azt már említettem egyszer, és nem igazán távolítja el a vegyszert a felületekről, úgyhogy bármihez nyúlok, az allergiát válthat ki. Samponhoz sem nyúltam egy ideje, hanem szappannal mostam hajat, ami annyira viszont nem ideális mert nehéz lesz tőle a hajam, és kicsit összeáll. Cserébe még sűrűbbnek tűnik, de ez nem annyira releváns a kendő alatt. A mosóporunkkal nem tudom, mit csináljak, mert tényleg valami borzalom. Nem vagyok benne biztos, hogy még az ecetes öblítés (citromolajjal,nagyon jó illata lesz a mosógépnek, a ruhákon csak közvetlenül mosás után érződik) után is irritálná a bőröm, de mikor betöltöm az adagolóba, mindig viszket az orrom. 





Judit vagyok, 28 éves, egy hónapja tiszta.


2013. augusztus 19., hétfő

Másfél hete itthon

Megérkeztünk. Gondolom, mindenki ismeri azt, amikor leszáll a gép otthon, vagy megáll a busz, befut a vonat, begördül az autó, és mindenkimélyet sóhajt, hogy na, ez a nyaralás is eltelt, most aztán legalább egy évig megint semmi, csak a szürke hétköznapok. Nos, a hazatérő utasokkal tele ElAl gépen nem ilyen a hangulat. A gép hatalmas kanyar után leszáll, a pilótát megtapsolják, majd miközben valami de jó, hogy hazajöttél szövegű dal szól, mindenki azt hajtogatja, de jó itthon, nincs jobb, mint Izrael. Bámulatos.



Magyarországi tapasztalataink: Minden aránytalanul drága, ami (21. דzázadi felfogásunk szerint) elengedhetetlen az élethez,  vagyis az alapvető élelmiszerek, a benzin (és tömegközlekedés), a pelenka, a ceruzaelem. Kevésbé fontos dolgok viszont olcsóbbak vagy sokkal olcsóbbak, mint itt, vagyis a kóla, a sör, egyéb alkoholos italok, legó és néhány egyéb játék. Úgyhogy mi jól éreztük magunkat, akik meg ott kénytelenek élni, azokat őszintén sajnáltuk. Maoz vett (Joelnak?) legót, műanyag játékokat, matchboxot, én egy rakás könyvet, magamnak szappanokat, meg természetes vajakat.
Joel nagyon édes volt, és nagyon otthon érezte magát. A rá és a hasamra vonatkozó kérdések számtalanja közül a kedvencem: És a második is lány lesz? Amelyik pedig kicsit kihúzta a gyufát: -Mi a neve? -Joel. -És magyarul? - Joel. - És nincs is magyar neve? ... A faluban ugyan van már Noel és Krisztofer is, de a Joel túlságosan idegenül hangzik...
Az ekcémámról majd lesz egy önálló bejegyzés, de amiatt vettem mosódiót is, két próbacsomagot. Az egyiket elhasználtam, négyszer mostam vele. Ha úgy ítélem meg , hogy jó (vagyis Joel nadrágjából a traktorkerék okozta fekete folt hagyományos mosószerrel sem fog kijönni), akkor lehet, hogy majd hozatok a Katával, ha jön egyszer. Ki kellene deríteni, hol lehet itt ilyenekhez hozzájutni.
Ági tanácsára (aki remélem, a dúlám lesz) megvettem egy könyvet, A bába válaszol-t, ami tök jó, sokat ír benne a homeopátiás szerekről, ami kevésbé és egyéb természetes gyógymódokról és illóolajokról, ami sokkal inkább érdekel. Múlt héten a játszóházban mondtam épp, hogy fogalmam sincs, hol szerzek majd be ezt-azt, mire az egyik újonnan ideköltözött anyuka mondta, hogy ha ismerem Nadav Xy-t, ő például tőle vett. Nadav az a szomszédunk, akit egyszer már felkerestem az ekcémámmal. Valahogy a megoldások néha közelebb vannak hozzánk, mint gondolnánk. Még ugyan nem voltam nála ez ügyben azóta, de magamtól is eszembe juthatott volna, hogy őt is megkérdezzem.
Joellel azóta itthon vagyunk, hogy megérkeztünk Izraelbe, mert pont most van a szünet a bölcsiben. Hát, sok mindent nem tudok tőle csinálni, de azért élvezem. Kb minden másnap még elaltatnom is sikerül délután. Többnyire elalszom én is, sőt, először én alszom el, aztán ő csak beletörődik, hogy mást most úgyse lehet csinálni. Amúgy már sok mindent mond, folyton énekel (gajdol), péntek este túlénekelte az egész zsinagógát, nagyon vicces volt. És egy kis kópé, mindent pontosan ért, amit mondok neki, és pont nem érdekli. Ez az ilyesmire érvényes, mint Állj meg!, Fordulj vissza!, Ne menj arra!, Ne dobd el!. Szerencsére az autóktól ösztönösen tart, de ez nem olyan nagy segítség, mert nem veszi őket időben észre. Ezen kívül van néhány meredek lejtő, ahol remekül össze tudná törni magát a Tünditől kapott új motorjával, ami különben állandó használatban van. Ha nagyon mérgesen kiabálok, akkor azért általában hallgat a felszólításra, csak én érzem rosszul tőle magam, hogy neurotikusként kell kiabálnom. De egyébként tényleg tesz rám.
Reuték elköltöznek. Végül (nem meglepően) nem kapják vissza a karavánuk bővítését, úgyhogy vettek egy kockát (shkubit), kocka alakú házikót, a karavánhoz hasonlót fent Kochav haShacharban. Egyelőre nem lesz nagyobb, mint ahol most vannak, de a szobák nagyobbak valamivel, és ott majd bővítgethetnek is. Ennek kapcsán megkérdeztem tegnap Maozt, hogy ő mennyire biztos abban, hogy Mitzpe Jerichóba akar költözni, és kiderült, hogy nem annyira. Mondtam, hogy ahhoz nincsen erőm, hogy elköltöttünk egy tök új helyre, hogy aztán onnan is tovább álljunk. Végül úgy néz ki, mi is felköltözünk majd ide a faluba, aztán meglátjuk, hogy neki ez segít-e. Eléggé utál itt lakni, amit megértek, és (legalábbis pillanatnyilag) nem is annyira a Jeruzsálemtől való távolság zavarja, hanem hogy még a faluba is fel kell jutnia, mielőtt egyáltalán elkezdhetné az útját. Mindenhez autó kell, mert gyalog nem normális megtenni az emelkedőt, ahol ráadásul az autó is tele pofával zabálja a benzint. Ezen kívül a hely túl kicsi, mindenki túlságosan jól értesült a másik dolgairól, nincs magánélet stb. Meglátjuk, mit mond majd, ha fent fogunk lakni. Nekem persze nagy könnyebbség lenne csak ide a szomszédba költözni, mert nem kell új közösségbe beilleszkednem igazán, nem kell (remélem) új állást keresnem, Joel folytathatja a bölcsit itt stb. És persze könnyebb is lesz itt keresni lakást, költözni meg olcsóbb. Ha bejön, akkor maradunk, ha nem, akkor meg legalább nem költöztünk feleslegesen egy teljesen új helyre. A maradás melletti érv volt még a jó levegő és az esti szellő, amiről nem akar lemondani. Őszintén szóval én sem akarok, bár a téli orkánokról szívesen...