2013. július 24., szerda

Megvan! (süti, süti kalácsot)

Utazunk haza. Mármint eredeti haza, Magyarországra. Tekintettel a szűkösen előforduló kóser élelmiszerre, feltankoltunk, megkérdeztük az ELAL-t (végül velük megyünk), lehet-e vinni és milyen kaját (remélem, hogy ennek kapcsán nem fogok majd felháborodott blogbejegyzést írni...), és tegnap sütöttem kalácsot. Valahogy nem úgy néz ki, mint az anyósomé, az övében halvány kakaós csíkok vannak nagyon sűrűn. Kérdeztem, hogy csinálja. Kinyújtja, majd újra felgörgeti a tésztát, miután már benne van a töltelék. Oké, hát én is így fogom csinálni. Hát persze. A tészta nem nyúlik, ellenben kipukkad belőle a kakaó. Jobbnak láttam nem összekenni vastagon az egész konyhapultot (nyújtódeszkám nincs), és félretettem a lapított kalácsot, hogy majd kitalálom, mi lesz vele. A többi tésztából megcsináltam a saját, bejgli kinézetű kalácsaim, a próbakalácsot meg megcsavarintottam, hogy hasonló, rúd alakja legyen, mint a többinek, és felszeleteltem, ahogy a kakaós csigát szokás. Vicces, rózsára emlékeztető kis sütiket kaptam. Betettem őket sülni. Azt még nem tudom, milyen, ha nem öntök rá szirupot egyáltalán. Most a sütés vége felé vettem ki, öntöttem rá a lőtyöt, és toltam vissza. Az alja tiszta ragacs. De nem ez a lényeg, mert iszonyatosan finom! A rudakat nem kóstoltam, de a kis sütik (amik nem is olyan kicsik, miután megkeltek) nagyon puhák és finomak. Joel befalt vagy kettőt, mihelyt hozzájutott, kakaóba borítva ezzel az arcát.
Mit csináltam másképp, mint eddig? Nem volt itthon, csak egy tojás (három kell egy kg liszthez), úgyhogy 1-1 evőkanál krumpliliszttel (ami, mint ezt Attila elmondta nekem, kb. ugyanaz, mint a keményítő) helyettesítettem, és kicsit több olajat tettem bele. Aztán mivel ezer volt a dolgom, és pont akkor voltam már nagyon éhes, mikor a tészta kb a kétszeresére kelt (akkorára kell keleszteni a recept szerint), nem a sütit csináltam meg, hanem leültem enni. Így a tészta hatalmas lett, amit aztán nem gyúrtam át, csak négybe vágtam, és egyenként dögönyöztem csak meg egy nagyon kicsit (vagy egyáltalán), úgy nyújtottam ki őket. A kalácsok jobban megkeltek, ezért puhábbak. És még egy: nem sütöttem túl. Épp csak halvány barna. Siker. Marhára büszke vagyok. A krumpliliszt meg, úgy látszik, tényleg jó kötőanyag, mert nem esik szét, nem morzsál. Most már csak az kell, hogy 1. ne felejtsem őket a hűtőben; 2. az ELAL (vagy a reptér) dolgozói ne vegyék ki a táskánkból és/vagy ne tüntessék el a táskáinkat.

2013. július 21., vasárnap

Ekcéma és egyéb bőrbajok - megint

Mármint a blogon már megint, egyébként még mindig. Az AHAVA Dermud bizonyára nagyszerű krém, de az én ekcémám csak röhögött rajta nagyokat. Amikor (hetente egyszer) kitakarítom a fürdőszobát, az eldobható gumikesztyűt már kifordítva veszem fel, hogy a benne lévő por se irritálhassa a bőröm. Tény, hogy új mosóporom van, ami minden, csak nem hipoallergén, mert úgy irritálta az orrom, hogy zsebkendővel tömködtem be mindkét orrlukam, amíg átöntöttem a nagy zacskóból a műanyag flakonba egy kisebb mennyiséget a könnyebb kezelhetőség végett, mégsem hiszem, hogy ez a baj, mert nem használok belőle sokat, aztán pedig öblítek, ecettel. Szóval továbbra sem tudom. Arra jutottam, hogy lehet, hogy talán a stressz. Pár napig, miután Maoz levizsgázott, és beteg sem volt,, egészen szép volt a kezem. Pénteken elmentünk a tengerhez, ott nagyon jó volt, de mivel veszekedtem Maoz nővérével, és aztán a másik nővérénél fürdettem meg Joelt, és én is ott zuhanyoztam az ő tusfürdőjükkel, szombatra megint őrülten viszketett minden ujjam.
Kitöltöttem a Manna bőrtípus tesztét. Annyira meglepett az eredmény, hogy majd' leestem a székről: ekcémára hajlamos bőröm van! Kaptam e-mailben egy okosítót, 10 parancsolat ekcémás bőrűeknek. Nem sokra megyek vele. Nagy részét tudtam, igyekszem is betartani, másokat, mint a párologtatással itt a sivatag szélén egy légkondimániás országban halott ügynek vélek. Mosódiót a Jóistn tudja, hol lehet itt beszerezni, ráadásul kisgyerekkel a háznál mosódió ide vagy oda, a Sano Oxygent nem tudom kiiktatni. Stressz. Jó, én igyekszem. De stresszes férjem van, átragad. Kapok egy levelet, például, hogy mégsem vagyok jogosult "negatív adóra" (מס שלילי), és bár én magam azt mondanám, ez van, stresszelek azon, hogy a Maoz kiakad-e, mert szinte biztos, hogy igen. Lehet, hogy őt kéne kezelni, és elmúlna az ekcémám. :)
Mindenesetre mannáék megint marha jól fognak járni a hazautazásunkkal, mert szép kis csomagot rendelek majd tőlük. Nem hiszem el, hogy ilyeneket nem lehet találni Izraelben. Van egy Gidi Gilboa (ha jól emlékszem) nevű nő, aki csinál szappanokat, amik amennyire az interneten meg tudtam állapítani jók lehetnek, és nem annyira drága, hogy ne venném meg, de egy boltjuk van Herzliyában, ezen kívül pedig a Tel avivi művészpiacon tudom őket megvenni heti két alkalommal. Kösz. Házhoz nem szállítanak. A mindenféle boltokban kapható szappanok meg szart sem érnek, úgy szárítanak, mint a fene, és pont ugyanolyan a szaguk, mint a Maoz nagypapa szappanjainak, amik kb. 2 sékelbe kerülnek. A Sabon szappanjait is kipróbáltam egyszer, de nem estem hanyatt, ellenben marha gyorsan elkezdenek összemenni. Megkíséreltem kakaóvajat venni az egyik ilyen organikus boltban, mikor elfogyott itthon. A készséges eladóhölgy elindult az élelmiszerek felé. Mondtam, ezt nem enni kell, hanem a bőrre kenni. Na, ha láttatok már embert bután nézni....Arra kell következtetnem, hogy az izraelieknek nagyon jó a bőrük, és mivel organikus meg természetes bőrápolókat csak flancból meg divatból vesznek, azoknak nem is kell igazából jónak lenniük. Attól, hogy valami organikus, még nem biztos, hogy jót tesz. Például a samponom, amiből biztos nem kerül semmi szintetikus méreg a bőrömbe, de ezzel együtt is egy borzalom, korpagyártó szörnyűség. Akkor már maradtam a Gliss Kurnál, sokkal jobb. Főleg, hogy Kicsi Második jóvoltából ritkábban is elég hajat mosnom.
Mivel a Manna szappanjaim elfogytak, Tel Avivba meg a téli szünet óta készülök, de el nem jutok, bevállalós voltam, és vettem tusfürdőt. Schwartz, Tamar természetes kozmetikumok vagy mi. Nem kaptam tőle kiütést, és ezt mint pozitívumot mondom, arra jó, hogy kihúzzam vele. Aránylag olcsó volt aránylag nagy kiszerelésben, kellemes, de kicsit erős illata van. Akinek kevésbé szar bőre van, annak biztos csúcsszuper, nekem elmegy. Mivel a talpam is reszelhetem, mint az őrült, akkor is kireped kicsit, vettem ugyanebből a márkából kéz-és lábkrémet. Keni a fene a kezére, persze, de a talpamnak jó. Az vele a baj, hogy a kezemmel kell a talpamra kennem. Találtam egy oldalt tegnap, ahol jól megmondják az összetevőkről a frankót. Van a krémben 1-2, amit igazán kihagyhattak volna, mert bőrirritációt okozhat. Remek. A lábam tesz rá magasról, na de a kezem...Kéne nekem egy i-phone (vagy vmi ilyesmi), és kéne rá egy app, amibe csak beírom az adott összetevőket, és megmondja nekem, jó-e vagy nem. Vagy megkísérelhetném megtanulni... Persze.
Amúgy van időpontom a bőrgyógyászhoz megint, de már elkezdődik a tanév akkorra, szóval csak remélem, hogy el is tudok majd menni. Nem mintha azt gondolnám, hogy az ekcémámra bármi okosat tud mondani (a múltkor se tudott), de megméretem vele megint az orromon az anyajegyeket (valójában ezért már júniusban vissza kellett volna mennem hozzá, mert csak akkor támogatott a leszedésük, ha valóban nőnek, amit neki kell lemérnie, nekem nem hiszi el, pedig fotókkal is alátámaszthatnám, hogy kezdetben egy volt, aztán kettő lett, most meg már nő a harmadik is, és egyre nagyobbak). Aztán azt is megkérdem, mivel helyettesítsük az uh-s zselét majd a kórházban, ha szülök. Lehet, hogy főzök itthon egy kis étkezési zselatint, és beviszem egy tubusban...

2013. július 15., hétfő

Erec

Múltkor a jesivában hallottam, hogy az egyik tanárnő meséli a többieknek, hogy a barátnője hazajött külföldről, beszéltek telefonon, kérdezte őt, milyen volt. Gyönyörű, mondta, majd gyere át, mutatok képeket. Az illető különben szerelmese Erec Iszraelnek, Izrael a legszebb, a legjobb, az egyetlen, így hát, mondja a tanárnő, neki az az érzése támadt, mintha mondjuk a férje azt mondaná, te vagy a legszebb nő a világon, csak téged szeretlek, te vagy a legcsodálatosabb, de gyere, mutatok néhány képet más gyönyörű nőkről, akiket mostanában láttam. Persze felfedezem a humort a dologban, meg van is benne valami, de azért ez kicsit bántott is. Nem hiszem, hogy aki máshol született és nőtt fel,
ennyire kizárólagosan tudja szeretni Izraelt. Ez most onnan jutott eszembe, hogy láttam egy régi barátom képeit Tajvanról. Ő most az Osakai Egyetemen tanszékvezető (mire nem jó egy magyar szakos - ill. magyar mint idegen nyelv szakos diploma, ha az ember tudja, hogyan használja!). Szóval kirándul a környéken... Ha az ember Izraelben él, nem tud kirándulni a környéken, mert kb. minden környező ország veszélyes. Szóval akinek nincsenek külföldön rokonai, könnyen megeshet, hogy soha el sem hagyja az országot. Ez néha egyébként fóbiába megy át mindennel kapcsolatban, ami nem izraeli. Például mikor Belgiumba mentünk a bet dinre, román légitársasággal utaztunk, mire Maoz apja mondta, hogy nem, nem, csak ELAL-lal szabad, mert azok jobb gépek.Mondtam, hogy bár abban egyetértek, hogy a biztonsági ellenőrzés alaposabb, erre azonban okuk is van. Az ELAL gépeit viszont éppúgy nem Izraelben gyártják, mint a többi légitársaságét (gondolom). Mondta, á, tényleg, igazam van. Maoz apjában egyébként szeretem, hogy belát dolgokat. Van aki elhatározza, hogy soha nem hagyja el Izrael földjét. Nekem ezzel nincs bajom, csak furcsa. Szerintem nem csalja meg az ember Izraelt azzal, ha mást is lát a világból.
Megállapítottam, Tajvan csodaszép. Mikor Lucáék kirándultak Ázsiában, és óriásteknősökkel úszkáltak a tengerben, hát irigykedtem kicsit. Mikor a héber ulpános csoporttársam töltött fel eszméletlenül gyönyörű képeket egy horvátországi nemzeti parkról, mondtam Maoznak, hogy egyszer feltétlenül el kell mennünk Horvátországba nyaralni. Mert gyönyörű, és már bocs, de Izraelben nincsenek ilyen szép helyek. Izraelben másmilyen szép helyek vannak. Ha például valaki a sivatagban szeret gyönyörködni, az jól pofára esne Magyarországon, de nekem annak a sok zöldnek látványa nyár közepén olyan, mint egy oxigénkúra. Akinek a mélykék tenger a mindene, az Magyarországgal nem sok mindent tud kezdeni, de Izraellel sem, szerintem, a tengerpart nem olyan festői. De szerintem Izrael szépsége, nem ilyesmin múlik. Nem azért szeretem, nem azért gondolom, hogy az egyetlen, mert gyönyörű, mert ez a legesegjobb hely kerek e világon, hanem azért mert ez a mi helyünk, a mi országunk, az Ö-valótól kaptuk, direkt mi. Mert itt vagyunk otthon. Mert ez a föld hívott engem ide. Az Istn megteremtette a világot, és marha szép helyeket teremtett bele. Szeretnék Horvátországban élni? Nem. Szeretnék Thaiföldön vagy Tajvanon élni? Nem. Japánban? Nem. Tulajdonképpen az, hogy annak ellenére és azzal együtt, hogy a világon számtalan csodálatos, gyönyörű stb. hely van, mégis ragaszkodunk Izraelhez, szeretjük, és nem hagyjuk el, inkább kifejezi a hozzátartozásunkat, mint az, ha hallani se akarnánk semmi másról.
Talán vannak, akik sértve érzik magukat, amiért Izraelen kívül is van szépség. Szívás, mi?









2013. július 14., vasárnap

Maoz nem jól + egy kis kóser

Pénteken Maoz letette az utolsó vizsgáját. Gondoltam, hogy nem szakad rám rögvest a szabadság, hiszen fáradt nem lesz kevésbé még aznap, de ami sok az sok. Szóval számításba vettem, hogy pénteken még nem lesz segítségemre, és ebben nem kellett csalódnom, be is aludt délután. Kivételesen Joel is, mégpedig a szemfognövesztgetés apropóján egy adag Nurofen után. Este mindannyian eljutottunk a zsinagógába, Joel megvárta, míg elkezdem az amidát, aztán odament a "zsebes polchoz", és kirángatta mindegyik "zsebből" az újságokat, szórólapokat. Aztán megpróbálta visszatenni, de nem túl sok sikerrel. Mindegy, végigmondtam az imát (óriási odafigyeléssel, persze...), aztán visszatettük a papírokat.
Maoz egész szombaton csak pihegett, hosszúujjúban, macinaciban. Megfázott vagy mi, reggeli után a másik ágyban folytatta az alvást, ebéd után újra a miénkben, aztán a kanapén stb. A vizsgái alatt legalább szombatonként foglalkozott Joellel, most még azt se, ráadásul a délutáni szunyókálásból is Joel ébresztett cérnahangon vinnyogva (szegény), ez a fognövesztő hang. Amúgy ha felébred rendesen, akkor abbahagyja, csak visszaaludni nehéz így. Szóval rám maradt megint minden, bár amíg mi a játszótéren voltunk mincha alatt, Maoz bevett egy akamolt, és a fürdést, altatást átvette végül. Ma már jobban volt, egész délutánig legalábbis, amikor is azt mondta (a telefonban), hogy valami van a gyomrával. Annyira nem volt rosszul, mikor hazaért, hogy érkezéséről nekünk mit se szólva, elhúzzon a kis barátjához, a távolabbikhoz, ahonnan rögvest haza is hoztam, mert a pofám leszakad, azt gondoltam, ha hazaér, eljön a játszótérre megnézni Joelt, hogy játszik. Hazaértünk, hirtelen nagyon rosszul lett, megint eldőlt a kanapén. Félreértés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy nem szimulál. Megetettem Joelt, aztán összeszedte magát, megfürdette. Az altatásba bealudt, szóval Joel kijött hozzám Dr Csontot nézni...
Aztán én aludtam be Joellel, majd felébredtem, és hallottam Maozt hányni. Szegény. Most száműzött a szobánkból, nehogy elkapjam (bár lehet, hogy azért, mert nincs kedve megmozdulni a helyemről, ahol elterült). Nem akartam Tisha beAv előtt cserélni ágyneműt, de úgy látszik fogok. Majd megtaposom előtte, az ulpánban úgy tanultuk, hogy akkor frissen mosott ruhát is fel lehet venni, mert a taposással elrontjuk a frissen mosottságát. :)
A lényeg: szeretném visszakapni jól funkcionáló, egészséges férjemet.
Nem akarok böjtölni, utálom Tisha beAvot, és épüljön már fel újra a Templom!

Még annyit, hogy szeretem az ilyen trükköket, mint a ruhataposás. Volt az ulpánban egy csaj, aki tanított, és minden kajával kapcsolatos gixerre azt mondta, tegyél rá szappant, mosogatószert, akkor nem alkalmas emberi fogyasztásra, tehát már nem lehet nem kóser sem, mert nem étel. Ezzel kb mindent el tudott intézni. A mosogatód nem lehet tréfli, mert mosogatószerezed, a Pészachkor a kanapépárna alatt talált fél keksz már nem keksz, mert mosogatószeres, ilyenek. Csak egy valami jutott eszembe: Akkor hogy marad a saláta, zöldség étel státuszban, ha telerakom (én ugyan nem) a vizét szappannal, hogy elpusztuljanak a kis bogarak? Szerintem ez baj. Mert vagy se, se, vagy is is. Bennem felmegy a pumpa, hogy még a katif csomagolására is rá van írva, hogy 3 percre szappanos vízbe kell áztatni. Hát egyél te mérget, barátom. Nem hiszem, hogy Josuának az volt az első dolga, mihelyst elfoglalták az országot, hogy beszappanozta a fejes salátát. Anna azt mondta, ha a vilnai gáonnak kóser volt mosogatószer nélkül, nekünk is jó lesz. Azért egy kicsit fejbe vágnám, aki ezt a szappanozást kitalálta.
Még mielőtt bárki attól tartana, hogy nem kóser a salátám: Nagyon sós vízben áztatom, az erre alkalmas zöldséget pedig fény felé tartva amúgy is át kell világítani, amit meg is teszek. Amúgy meg teljesen mindegy, a szappantól elpusztulnak-e a kis rovarok, mert halottan is tilos megenni őket, a lényeg, hogy ne legyenek a zöldségen, vagyis szerintem (bár ebben lehet, hogy tévedek) azzal, hogy vízbe áztatjuk x időre, már gondoskodunk róla, hogy leváljanak róla, aztán azzal, hogy leöblítjük, feltesszük az i-re a pontot. Pláne ha ráadásul katif.

2013. július 13., szombat

Terhességi tünetek x

Mielőtt még elfelejteném, aztán legközelebb bánnám, hogy nincs meg: Tehát pár hete nem szedem a gyömbérkapszulát, és nincs hányingerem. Jippí! Nagyjából ezzel egy időben kezdett a hajam ismét gyönyörű lenni, laza, rugalmas, sokkal lassabban zsírosodó. A lábam még nem dagadt be, ezért néha majd' hasra esek a 41-es vietnámi papucsomban. Valószínűleg félre van kicsit méretezve, annyival nem nagyobb, de mivel a dagi, vizes lábaim Joelnél már csak a crocsba fértek bele a végén, abba is nehezen, vagy a sportcipőbe, de úgy, hogy alig maradt kint cipőfűző, amit még meg lehetett kötni, nagyobbat vettem, mint ami kellett.
A baba rugdalózását már nagyon egyértelműen (sőt) érzem, de kívül még csak nagyritkán lehet érezni. Bár a legutóbbi uh-n fejjel lefelé volt, szerintem megint megfordult, mert leginkább alul érzem a mocorgását, ahol meg persze a vastag zsírréteg felfogja a rúgásokat, és kívülről nem érezhetők.
Most hirtelen nem tudom, milyen tünetektől kellene szenvednem a könyvek szerint, ami van, az enyhe lábikragörcs éjjelente. Nem erős, csak be kell hozzá hajlítanom a lábfejem, hogy elmúljon. Egyelőre egy aránylag vastag párna segítségével még féloldalt-hason alszom, de lassan ki kell találnom, honnan szerzek hungarocell golyókat utántölteni a szoptatós párnát. Ugyanis a kis golyók összemennek, és a párna ellaposodik. Nagyon felháborító. A játszóházban volt egy félig töltött párna, de a felújításkor valószínűeg kidobták, mert nem került vissza. Pedig nekem jó lett volna a bele. Pazarlók.
Ami még jó, hogy Joelt bármikor fel lehet vidítani a kérdéssel, hogy hol van anya hasa. De ehhez az kell, hogy teljes pompájában lássa. Akkor vigyorog, odarohan, és megcsapkodja.

Az remélem, hogy nem a terhesség hatása, hogy az éjjel kegyetlenül összecsipkedett egy (vagy több) szúnyog és még valami más. Az arcomon van három csípés, az egyik a szemem fölött. A testemen különböző helyeken több, és a kisujjamat valami más csípte meg, ami nem hagyott látható nyomot (vagy eltűnik az ekcéma sűrűjében), viszont a kisujjam a másfélszeresére dagadt. Elképesztő, hogy még a Joelt se csípte meg semmi, pedig ott aludt mellettem. Igaz, lázas volt, mert jönnek a szemfogai.

2013. július 11., csütörtök

A fahéjas tekercs - projekt

Ez a bejegyzés a császármetszésesnél is régebb óta érik, és belekerül majd vagy fél napomba, hogy készen legyen, de sebaj.
Anyukám készítette a földkerekség legfinomabb kakaós (és fahéjas) tekercsét és lekváros buktáját. Ugyanabból a tésztából. A bukta inkább csak frissen volt finom, a tekercseket azonban még napokig ettük. Persze a titkot magával vitte a sírba. Irtó felelőtlenség két lánygyereket hagyni hátra megbízható receptek írásba foglalása nélkül. Maradt a kedvenc szakácskönyve, de azokon a recepteken változtatott, és nem mindig írta bele a változtatásokat. Ráadásul nem is emlékszünk, a kakaós tekercs onnan volt-e. (Hál' Istennek a sajtos pogácsa igen, és a változtatások is mellé vannak írva.)
Szóval mióta Izraelben élek, reggelire süteményt eszem. Igen, fő az egészség, de a Maoz hibája, ő szoktatott rá. Azelőtt beértem egy bögre teával vagy kávéval, mellé ettem egy almát vagy egy banánt, vagy semmit, hanem csak később vettem valami sós cuccot a büfében (ELTE A épület) egy következő tejeskávé mellé. Olaszországban meg valami sós kekszet ettem. Az mondjuk marha finom volt.
Miután Joel megszületett, hetekig a shukról hordta Maoz a fahéjas tekercset. Van ott egy pékség (a Yafón, a shuk két bejárata közt a fűszerboltkávézó mellett), ahol nem kenik meg cukros, ragadó undormánnyal a sütiket, hogy csillogjanak, mindegyiknek megvan a maga íze, és olcsó is. A fahéjas tekercsük egészen hasonló az anyuéhoz. De aztán Maoz sztrájkba lépett, hogy nem hordja nekem tovább, mert egészségtelen, tele van margarinnal, én meg abbahagytam a terhesség utáni hízást. És azóta se tudom, mit egyek reggelire. Van egy kakaós kalács (ugat shmarim) receptem Maoz anyukájától, és nem kizárt, hogy annak a tésztáját is lehetne eképp felhasználni, de tartok tőle, hogy  kicsit száraz lenne, ugyanis erre cukros szirupot kell önteni sütés után, ami elvileg átitatja (és ragad is tőle). Utálok cukros szirupot önteni a süteményre. Ha kiveszem a sütőből, a süti legyen kész!
Van ez a bevált módszerem, hogy beírom a google-ba a süti nevét, a képkeresőbe, és a szimpatikus kép alapján választom ki a megfelelő receptet. Többnyire sikerül. A bökkenő, hogy szeretnék párve kakaós tekercset készíteni. Na, ez már nehezebb. Héberül nem keresek rá, mert ezek az izraeliek nem értenek a kakaós tekercshez, ezt már rég tudom. A legtöbb magyar receptben vaj van, amit helyettesíthetnék margarinnal vagy olajjal, és tej, amit viszont nem. Nekem nem rémlik, hogy anyu tejet tett volna a tésztába, de nem esküdnék meg rá, hogy nem tett bele tejfölt például. Kemény dió. Ki segít rajtam?

Második fázis: Rákeresek a tejmentes változatra. Kivétel nélkül mindegyik találat olyan receptet hoz be, amiben van tej. (????)
Tejmentes helyett azt írom, tej nélkül. Na, ilyen nincs önállóan. Tej és tojás nélkül. Illetve csak tojás nélkül, tejjel. Á, túl kevés vallásos zsidó ír magyarul recepteket. Mi van, ha én négy órával a szombati ebéd után, akarom azt a kakaós tekercset? A vegetáriánus zsidónak könnyebb az élete, mint a nem vegetáriánusnak, kezdem ezt érezni. Mondjuk tökre elhíznék, ha nem ennék húst. Mindegy, keresem tovább a receptet.

Harmadik fázis: Ráfanyalodom az izraeliekre: Karin Goran. Hm. A "shamrim" szekcióban találtam valamit, de az "alap tésztában" itt is van tej.  Általában szeretem Karin Goran receptjeiben, hogy a legtöbb tejes, de most nem segít. Megnézem a párve receptjeit. Árnyékra vetődtem. Valamiért azt érzem, a negyedik fázis az lesz, hogy megcsinálom tejjel. Még gondolkozom.

Negyedik fázis: Újrapróbálkozás, hátha. Kelesztés nélküli kakaós csiga. Csak fél deci tej van benne, azt még kihagyhatom, és pótolhatom a zsiradékkal. Aha. És a 25 dkg túrót mivel pótlom? Hogy kerül a kakaós csigába túró?? Ez olyan, mint mikor a Maoz meg akarja melegíteni a gyümölcs tortát. Most erre ennem kell egy kis marcipánt. Eljutottam egy zabtejes recepthez. Ezen a ponton adom fel a reményt. Még megnézem, hogyan lehetne kevésbé szárazra csinálni a tésztát, aztán ha az sem megy, előveszem a zacskó tejet.

Ötödik fázis: tej vaj. Mindig ide jutok végül.
Komolyan berágtam most anyámra. Egyik kakaós csiga sem néz ki úgy, mint amit el akarok készíteni. Olyan nagy fáradságba került volna leírni azt a rühes receptet??

Azt terveztem, hogy diadalmámorban ideírom a receptet, de nem lett tökéletes. Close... but no cigar.

2013. július 10., szerda

Gilad Han és az internet veszélyei

Ma volt az egyik jom haarachot a jesivában (tudom, hogy teljes következetlenséggel írom át a héber szavakat magyarra), lövésem nincs, hogy hívják magyarul, az egyik olyan nap, amikor a nyári szünetben összegyűlik az egész tanári kar, és valaminek a jegyében eltöltik azt a napot, okosodnak. Hát mi az internet veszélyeiről kaptunk egy jó kis felvilágosítást. Mivel én egy ilyen modern nő vagyok, és rengeteget olyan sorozatot nézek, mint Gyilkos elmék, Nyomtalanul stb., nem nagyon hökkentem meg, de még így is sokkoltak a számok. Hogy naponta hányszor történik meg ez vagy az. Na mindegy, nem fejtem ki részletesen, mert majd linkelek.
Hazajöttem, és átnéztem a fb-om beállításait...
Az előadást egy Gilad Han nevű ember tartotta, ő ilyen internetrendőrség vagy mi, pedofilokat kapnak el, akik az interneten vadásznak gyerekekre, gyilkosokat, egymást megalázó gyerekeket.
Van neki honlapja mindenféle infókkal. Azt hittem, hogy videók is vannak fent vagy power point, de ezek szerint azt megtartja az előadásaira. A lényeg, hogy szerintem akinek hatalmában áll meghívni őt iskolába vagy szülőknek tartott akármikre vagy bárhova, ahol az ilyesmiről nem árt, ha szó esik, akkor hívja meg. Ezen kívül ott van a telefonszáma is, ha valakinek gyereke esett áldozatul akármi ilyesminek a neten keresztül, fel lehet (kell) őt hívni, és kezelésbe veszik az ügyet. Ingyen, mert 18 év alatti gyerekeket veszélyeztet, tehát kötelességü(n)k megvédeni őket. És most ne menjünk abba bele, hogy néha a saját hülyeségüktől.
Szó volt arról is, hogy a gyerekünk nem csak áldozat lehet, hanem ő maga is csinálhat olyan hülyeséget, amiből baja lesz, vagy legalábbis nem jó irányba fogja befolyásolni az életét később.
Még ezt a videót találtam, részlet az előadásából:




2013. július 9., kedd

Szemünk fénye

Rav Isszachar (a Rosh Yeshivája az iskolának, ahol tanítok) egyszer Jóbról beszélt. (Nagyon hosszú beszédeket szokott tartani rendszerint, amúgy.) Arról, hogy mennyire is volt ártatlan és bűntelen ez a Jób. Persze, nem volt, de mi is volt a bűne? Hogy mások fájdalma felett nem sírt. Ami másokkal történik, az nem fáj, vagy nem eléggé. Nem emlékszem, és nem találom, mi is volt pontosan a midrás.
Miért írom ezt? Az autóban felejtett kislány miatt. Annyira szörnyű, hogy nem is akartam gondolni rá, aztán Ila blogja eszembe juttatta újra, és azóta is rá gondolok valahányszor beszállok az autóba, ami kb három perc alatt melegszik fel elviselhetetlen hőmérsékletre, miután kiszállok és kikapcsolom a légkondit. Nem kérdezem, hogy felejthette el az apa, mert valójában bárki elfelejtheti, mert eltér a napi rutintól, mert az ember rohan, mert dolgozik, mert ezer a dolga. És persze rohadt mobiltelefonok, szemellenző-füldugók egyben. Ettől nem kisebb a felelőssége, persze.
És amiatt a másfél éves kisgyerek miatt, aki belefulladt a kismedencébe otthon, mert pár percre magára hagyták. Maoz hívott, hogy nem megijeszteni akar, csak ő most teljesen el van hűlve, hogy hogy fulladhatott bele ilyen kicsi vízbe. Simán. Az is eszembe jutott, mekkora kísértés az egy rohanó, dolgozó, akárhány gyereket nevelő anyának, amikor a gyerek cukin eljátszik egyedül, hogy otthagyja a medencében, és gyorsan felmosson vagy elmosogasson addig. És hogy nem tisztességes az a nyúlfarknyi szülési szabadság, amit kapunk. Nem ment fel senkit persze ez sem. És ha felmentene is, a gyerekek nem kelnek tőle életre. Hányszor ki akartam rohanni fürdetés alatt, mert elfelejtettem bevinni Joelnek a törölközőt vagy csörgött a telefon vagy ilyesmi. Sose mertem, mert ezen múlhat. Remélem, sose jön el a nap, amikor vállalom a kockázatot.
És Lea miatt. Itt lakik, Szombaton bevitték a kórházba, mert elfolyt a magzatvize. A 29. hétben. Azt mondták neki, a terhesség végéig most már a kórházban kell maradnia. Ma reggel hallottam, hogy éjszaka megszületett a kislány. Lea lábadozik, a baba a koraszülött osztályon van, egyelőre nem tudnak mondani semmit. És próbálok ebbe sem belegondolni, mert nem akarom elképzelni, hogy én ülök a kicsi teste mellett, és imádkozom, hogy megerősödjön, hogy életben maradjon...
És Joel miatt, meg mind a testvérei miatt, akik jönnek még be"H, hogy sose érezzem azt, amit ezek az anyák, sose tapasztaljam a saját bőrömön, sose kelljen a saját bánatom miatt sírni. Legyen elég.

2013. július 3., szerda

Ugyanez képekben









 


Félidős kép és a császármetszés

A szüléstörténetet nem írom le még egyszer, bár részben nyilván előkerül. Szóval miután beleástam magam az interneten fellelhető blogokba, statisztikákba a VBAC-ről meg a császárról, több dolog történt.
Kezdem az elején. Mikor azt hallottam, érdemes feltárni az előző császármetszés okait, és hogy a nem kellő tempóban előrehaladó szülés hátterében igen gyakran valamilyen lelki blokk áll, megijedtem. És persze rögtön találtam egy csomó lelki blokkot magamban. Befolyásolhatta az egészet a stressz is, ami végigkísérte az egész terhességet, gondolok itt a rabanutos betérésre meg az állampolgárság megszerzésére, és hogy mennyire kértük a babát, ki ne jöjjön, amíg nincs meg.  Aztán az is eszembe jutott, hogy nem akartam zajongani, nyögni, kiabálni, hogy nem bírtam, hogy a Maoz nem bírja, és végül - bár tényleg iszonyúan fájtak a szó szerint szünet nélkül jövő fájások - érzéstelenítést kértem legalább annyira abból az okból kifolyólag, hogy embereként tudjak viselkedni és kommunikálni, mint abból, hogy ne fájjon. (Félreértés ne essék, az epidurális érzéstelenítés valóban mennyei ajándék, arra akarok csak utalni, hogy nem azzal kell törődnie egy vajúdó nőnek, hogy hubby hogy bírja, és hogy szegénynek ne kelljen az ő feleségét így látnia.) Na de hogy fogom én ezt feloldani?
Aztán többen ajánlották, hogy fogadjak dúlát, ebbe a témába is beleástam magam, és azt hiszem múlt szombat óta, amikor egy ismerős családnál ebédeltünk, és anyuka, aki nem mellesleg szülésznő, ajánlotta, hogy mindenképp keressek dúlát, Maoz is meg van győzve (úgy-ahogy, teljesen meggyőzve akkor lesz, nem előbb, ha látja a dúlát akcióban, majd pedig természetes úton megszületik a baba mindkettőnk egészségében). A dúla dolog meglehetősen idegennek tűnt nekem először, de végülis az én igényeimet kell kielégítenie, szóval olyan dúlám lesz, aki nekem a legjobb, nem pedig olyan, akit az előítéleteim alapján idáig elképzeltem. Ennek semmi köze a homályos szobához meg a füstölőkhöz. A derékmasszáshoz meg a gondolatolvasáshoz lesz több köze, remélem.
Szóval az ijedtség volt az első. Ezt váltotta föl az elszántság meg a düh. Merthogy rájöttem, könnyedén elkerülhető lett volna a császármetszés. Nem a szülésre felkészítő tanfolyam hiánya vezetett hozzá, hanem hogy ködösítenek a császár körül, és amíg az ember át nem esik rajta, addig alig hall róla. Minden (általam ismert) terhes könyvben, és meglátogatott internetes oldalon úgy van feltüntetve, mint olyan műtét, amit valóban akkor végeznek el, ha valami nincs rendben. Így aztán az ember nem foglalkozik vele különösebben, megjegyzi, hogy ez is benne van a pakliban, de ha sor kerül rá, nincs mit tenni, mert ez a legjobb megoldás, mama és baba jól felfogott érdeke. Így voltam ezzel én is.
Fontolgatom, hogy írok a kiadóknak, vegyenek bele a könyvekbe egy kiegészítő fejezetet: Hogyan kerüljük el a császármetszést, ha lehetséges?
Ha miután elfolyt a magzatvizem, teszem azt, és megérkezek a kórházba egy fia méhösszehúzódás nélkül, és rám se hederítenek, mert a ctg rendben, én jól érzem magam, amúgy meg tele minden szülőszoba és az újszülött osztály is, az nem jó jel. Mert akkor történik az, hogy amennyiben nem is indul meg magától a szülés, addig várnak, amíg a ctg már nem lesz teljesen tökéletes. Innentől kezdve az esélyek nem túl jók, ugyanis epitocinnal indítják meg a szülést, miközben ctg-vel a hasamon fekhetek gyakorlatilag hanyatt egy ágyon. Az epitocintól egy, maximum két órán belül két percenként jönnek a fájások, amikkel semmit sem lehet kezdeni, mert ágyhoz vagyok kötve. Mivel a baba szívhangja már eleve nem volt tökéletes, nem jó hír, hogy az epitocin egyébként is okozhat a babánál lassuló szívhangot. Nyilván csak addig várhatnak arra, hogy végül maga bújjon ki a baba, amíg nincs veszélyben, csak éppen a várakozással meg az epitocinnal ők maguk sodorták kvázi veszélybe. És akkor, még ha rendben is volna minden, van egy időhatár, amit nem léphetnek túl. Na, erről egy büdös mukkot nem szól előzőleg sehol senki: 48 óra a magzatvíz elfolyása után. Most számoljon utána mindenki, aki sikerrel vette az akadályt 2. osztályban: Ha a magzatvíz elfolyása után 31 órával indítják meg a szülést, adott nő első szülését, ami köztudottan tovább tart, mint a többedik szülések, mennyi esélyt is kap adott nő arra, hogy hüvelyi úton hozza világra a gyerekét? Arról, hogy nem várhatunk arra, hogy a maga tempójában táguljon, aminek kell, először úgy hajnal 2-3 környékén hallottam. Nem emlékszem pontosan, talán hatkor toltak be a műtőbe.
A szülés után (igazából csak hetekkel, mert az elején az ember örül, hogy túl van rajta, meg hogy van egy csodálatos kisbabája, akárhogy jött is a világra) úgy éreztem, a testem csalt meg,  elvégre tudnia kellett volna szülni, most már azt, hogy a kórház, ami alatt nem is csak az adott kórházat értem. A magyarországi statisztika valami 30-35%-ra teszi a császármetszések arányát, az izraeli csak 20%. Tény, hogy a kórházban, ahol szültem 21,5%, de csak az ezen már túlesett, a VBAC-ra legjobb esélyt megadó kórházat kereső megszállott kutatja a statisztikákat, előzetesen az ember azt nézi, hol van rooming in meg kellemes környezet. Egyébként aki Mo-n szül, jobb ha messziről elkerüli az esztergomi és a Honvéd Kórházat. Ezen a két helyen 50% feletti a császárok aránya. Nem tudom, hogy nem szégyellik magukat.

Szóval az esetből tanultam, és a következő elhatározásokra jutottam (azt feltéve persze, hogy egyébként rendben leszünk mindketten):
  • fogadok egy dúlát (ami minden ellenállásomat elsöpörte az az, hogy a császármetszések aránya a dúla által kísért szülések esetében 50%-kal csökkent): ha magától megindul a szülés, a kórházban találkozunk, ha csak a magzatvíz folyik el, itthon várom (igen, lesz*rom, hogy ilyenkor be kell menni a kórhzba, mert
  • spontán (vagy alternatív, természetes módon megindított) összehúzódások nélkül nem megyek be a kórházba
  • fent említett szülésznő tanácsára nem megyek be addig a kórházba, amíg a fájások nem elég erősek és nem jönnek elég sűrűn (ennek megfelelően még átértékelem a döntést, hogy a dúla csak a kórházban találkozik velem)
  • bár előzetes császármetszés után ez kb. kötelező, nem hagyom magam non-stop ctg-re kötni, és ennek következményeként (nem a ctg-vel van bajom, bár allergiás vagyok a zselére, erről majd viszek nekik egy kinyomtatott fényképet, marha undorító) ágyhoz kötözni. Inkább sebtapasszal ragasztom magamra a tappancsokat, de nem fekszem ott kiterítve, várva a végítéletet, meg hogy majd valami történik. Azért szülök kórházban, hogy ha és amennyiben ne adj' Istn kell, legyen aki kezeli a bajt, amíg nincs baj, menjenek kávézni vagy dolgukra, általában van nekik bőven. Itt jegyezném meg, hogy egy VBAC kevesebb veszéllyel jár, mint egy megismételt császármetszés, és nem nagyobb a méhheg szétválásának az esélye, mint bármely egyéb komplikációé egy normális szülés során, melyet nem előzött meg császármetszés, valamint hogy a méh elenyésző esetben, de szétrepedhet anélkül is, hogy bármilyen heg lenne rajta. Innentől kezdve a folyamatos ctg-s megfigyelés inkább tűnik kínzásnak, mint elővigyázatosságnak.
  • Ha úgy érzem, feszélyez a Maoz jelenléte, kiküldöm, majd jöjjön be, ha már félig kint a baba feje.
Most pedig sok szerencsét kívánok magunknak (és mindenkinek, aki velem egy cipőben jár vagy fog), az egészséges terhességhez, a komplikációmentes szüléshez, az egészséges babához, és gyors felépüléshez. Na és a megfelelő dúla kiválasztásához.

Már többen személyesen ajánlották a saját dúlájuk, olyan is, aki már két babát szült természetesen, dúlával egy császármetszés után. Találtam az interneten egy magyar dúlát is, de most éppen Mo-n él, nem találkoztam vele személyesen, de ha itt lenne, esélyes volna nálam.


Ez meg a félidős kép egy riszszemnyi, egy krumpli nagyságú meg egy néhány levelétől megfosztott kis fej káposzta méretű babával a hasamban.

2013. július 1., hétfő

Önvédelem totyogóknak

Hogyan tanítsuk meg másfél éves gyermekünket odacsapni?  Nem, nem viccelek, szeretném tudni. Ugyan magyaráztam neki tegnap, hogy Joel, ha jön feléd a gyerek, és meg akar harapni, akkor paff! te lekeversz neki egyet. Illusztráltam is, hogy közeledek hátsó szándékkal, és akkor kell egyet adni a fejemre. Szerintem nem értette meg.

A háttér: Joel egy nap harapásnyommal a karján tért haza a bölcsiből. Jó, ez előfordul, a gyerekek időnként harapnak, nem vészes. Aztán a múlt héten még egyszer, és megint csak itthon vettem észre. Aztán (ezt akkor még nem hoztam összefüggésbe a harapásokkal) reggelente nem akart bemenni a bölcsibe. Mindaddig nagy vidáman sétált az autótól a bölcsiig, bementünk, ott kinyitottam neki a kis kaput, amin berontott teljesen elfeledve a búcsúpuszira áhítozó anyját. Nos, múlt hét óta a nagy vidáman a bölcsiig sétálás után a szoba előtt megtorpan, nem akar bemenni, kézen fogom, megpróbál kiszabadulni, felveszem, nem akar elengedni. Pénteken Maoz ment be érte, ezért megint nem tudtam szóvá tenni az újabb harapásnyomot a karján. Aztán vasárnap igen. Mondták, igen, megharapták. Mondtam, azt látom, a baj, hogy múlt héten is kétszer. Ők nem vették észre, mert nem sírt. Oké, azt értem, hogy nem feltétlenül veszik észre, ha nem sírt, de nekem eléggé fáj, amikor Joel néha megharap, pedig pár perc múlva már nyoma sincs, ezeket meg még este is látni. Mondtam, hogy vigyázzanak jobban, mert más gyereket is láttam harapásnyommal délután bölcsi után. Na, tegnap már telefonáltak, hogy van egy harapós gyerek, aki direkt Joelbe szeret beleharapni, valószínűleg azért, mert olyan jó gyerek, nem üt vissza, aztán ha ölbe veszik, hamar megnyugszik. Szuper. És hogy új kisegítő lány volt velük, és nem tudta, hogy adott gyerekkel különösen vigyázni kell, így megint megharapta Joelt, ezúttal a hátán.  Csak azért hív, mert nem biztos benne, hogy ott lesz, mikor délután elhozom Joelt. Oké, rendben, köszönöm, hogy hívtál, de mi lesz ezzel a gyerekkel? Szólnak anyukának stb. (Kérdeztem, amúgy, Joel nem harap.) Este fürdetésnél vettem észre, hogy a már korábban csekkolt és megpuszilgatott harapásnyom nem árválkodik egyedül, egész jó kis társasága van, egy másik kicsit följebb, egy a jobb vállán, és kettő másik a balon (és a tegnapi a karján, ami még mindig látszik). Ilyenkor mit kell csinálni?? Nyilván nem kaphatom el az adott kölköt (nem is tudom, melyik az, bár többet kizártam már), és nem láthatom el a baját. Nyilván az sem segít,ha az anyját kapom el, mert mit tehetne, ha ott sincs? Szólni már szóltak neki. Az óvónénik szerintem figyelnek (főleg most, hogy már szóltam, meg ma reggel is beszéltem velük, hogy én ugyan nem tudom, mit lehet csinálni, de találják ki), és elhiszem, hogy ennek ellenére is megtörténik (ld. mikor Joelt lelökték a lépcsőről, pedig ott figyeltem mellette). Szóval marad az önvédelem. Ha lenne vagy 2-3 éves, talán meg tudnám tanítani neki, hogy ha bántják, csapjon oda. Amúgy meg is fogom, nehogy már azért kapjon, mert nem adja vissza. De most, ha bántják, elvesznek tőle valamit vagy csak meglökik, áll, és próbálja megérteni, mi is történt, és főleg, hogy miért. Aztán sír. Pedig milyen jó lenne, ha megharapná a gyerek, Joel meg bemosna neki egy nagyot! Legközelebb egészen biztosan meggondolná, érdemes-e megharapni.