2013. január 31., csütörtök

Hálaadás

Nem tudok szebbet elképzelni egy mosolygó, maszatos arcocskánál, és nem érdekel, hogy a maszatos arcocska alatt másfél méterrel maszatos padló van morzsákkal, kuszkusszal, banánnal terítve. Nem érdekel a koszos ruha, nem érdekel, hogy az enyém is úgy néz ki, mint amin csigák mászkáltak, mert télen a gyerek állandó tartozéka a folyó orr. Egy  egész világot látok a csillogó szemekben. Sach hakol nagyon boldog vagyok, b'H!


2013. január 12., szombat

Shishi-Shabat

Joel láza 38 fok alatt nem volt az elmúlt két napban azoktól az időszakoktól eltekintve, amikor begyógyszereztem. Tegnap este 39,8 volt, oda se neki, már reggel vettem Nurofent. Az idő nagy részét alvással töltötte, rajtunk. Nem panaszkodni szeretnék, de csillagokat látok néha, annyira fáj a csípőm, ezen nem segít, ha Joel rámmászik, és abba a pozícióba kényszerít, ami a legkényelmetlenebb, és azt eredményezi, hogy ébredéskor nem tudok megmozdulni. Eltart egy ideig, míg kitalálom, mely testrészeim tudnák ellátni a feladatokat, amit adott helyzetben a bal csípőm és lábam szokott. Lefogadom, senki nem gondol bele, milyen fontos dolog a csípő. Én egyre többet gondolok erre.


Maozon


rajtam

Joel segít

és elmagyarázza

Muter, védd magad!


Ma nyolckor tettük le aludni. A mi ágyunkba, mert túl gyakran ébred, tudni akarjuk, mi a helyzet vele éjjel, és mert a szobájában elromlott a légkondi, és radiátorral kell fűteni. (Nincs hideg, aludtam vele egy éjjel így.) Viszont össze-vissza dobálja magát meg vándorol az ágyban, úgyhogy mikor másodszor kaptuk rajta, hogy a feje már lelóg az ágyról, betelepedtem mellé. Mire ő felébredt, és rávetette magát a házimra. Betettünk neki egy Kisvakondot, le is kötötte öt percig. Aztán elindult fejeseket ugrani, aztán engem tépett meg. Én kínomban röhögtem, ő meg teljesen lázba jött, kacarászott, csapkodott... Most 11.20 van, már majd' félórája alszik. Megírtam a házit, elküldtem a tanárnak. Órára nem megyek, mert Joelt viszem orvoshoz. Hogy a szerdai prezentáció hogyan és miképp készül majd el, nem tudom, de mindjárt elmegyek zuhanyozni és aludni. Az előbb a hasam is megfájdult, foglaltam is rögtön időt a háziorvoshoz. Viszem neki a negatív uh-leleteket meg a röntgen képeket a csípőmről.

2013. január 10., csütörtök

Telefonáltam

Aki jól ismer, tudja, hogy utálok telefonálni. Ami alatt azt kell érteni, hogy utálok telefonon intézkedni. Azt szeretem, mikor Janka felhív Londonból, vagy én felhívom a Katát, hogy mizu?, vagy ha Maoz hív, hogy iszom-e eleget/ fel vagyunk-e rendesen öltözve (évszaknak megfelelően).
Kedden dolgozatot írattam a past simple-ből, pontosabban szöveget kellet kiegészíteni a megadott igék múlt idejű alakjával. Ez nem mindenkinek ment zökkenőmentesen, és az egyik srác megkért, hogy hívjam fel az anyukáját, magyarázzam el neki, hogy mi az anyag, hiszen ő is angoltanár, és majd ő leül vele, megtanulják. Fel is írta nekem a telefonszámukat (az asztalomról elvett óratervre). De most azonnal telefonáljak. Nem, most azonnal semmiképpen sem telefonálok, de fel fogom őt hívni. Előző este volt értekezlet, ahol rendesen kitárgyaltuk adott diákot, hogy mit miért és egyáltalán. Ez az a srác, aki egyszer kést rántott (művészet órai kellék) viccből. Nem mintha bárkit bántani akart volna, de az osztályban túl gyakori az ugrándozás, egymásnak szaladás stb., szóval óra után azonnal szóltam az igazgatónak (az osztályfőnök aznap nem volt bent), helyileg pedig egy osztálytársa kezelte a helyzetet azzal, hogy kicsavarta a kést a kezéből. Ezt csak úgy háttérinfónak. Szóval felhívtam az előbb az anyját, aki kétkedéssel a hangjában fogadta a hírt, hogy a fia kérésére telefonálok, és egyáltalán, hogy mi a kérés. Hát, elküldtem az anyagot, remélem, sikerrel járunk.

Joel megfázott. Nedves zoknival érkezett haza a bölcsiből (másodszor már), a pelenkájából kifolyt a kaki, ami bent maradt, az pedig már elkezdett rászáradni a fenekére. Értsd: elég régóta várt már cserére. Elegem van a bölcsiből, Maoznak még inkább. Holnap ki kell vernem a palávert.

2013. január 9., szerda

Micsoda idő!

Ez csak jég, de az este esett egy kis hó is. Gyorsan megmostam az arcomat.


2013. január 8., kedd

9 kg

és 80 gramm. Ennyit nyom az én gyermekem (ebéd után). Már tokája is van meg pocakja, mint egy rendes gyereknek. Tegnap óta meg már tejet is kap, mert nagy. Felnőtt. És okos. Egyelőre csak magyarul ért, vagy csak rám hallgat. Egy kis okostojás. Csak harap. Nagyon félelmetes. Azt mondja neki az ember, Joel, adj egy puszit, odatolja neki az arcát, mire ő beleharap. Nemsokára állni fog meg járni.

Holnap szabadnapot veszek ki, mert nem akarok Maozzal azon veszekedni, hogy ilyen időben nem lehet vezetni. Mert nagyon erős szél van (vékonyabb faágakat letörős, alumínium lemezeket röptetős), és esik az eső. Lehet, hogy havazni is fog, legalábbis Jeruzsálemben,és akkor ő se megy dolgozni, mert itt olyankor leáll minden. Most ebben reménykedik.






Marha álmos vagyok, tegnap este 10-ig értekezlet volt. Az a szerencse, hogy ilyenkor mindig kapunk kaját, és mindig finom. Hatig Joel is velem volt (5-kor kezdődött ugyanis) mindenki örömére. Okos akartam lenni, és nem zörgős játékot, a szivacs kockákat vittem. Nem számoltam azonban Joel győzelmi kitöréseivel. Aztán Maoz megérkezett a munkából, és hazahozta őt.