2012. október 31., szerda

Where you lead



Mikor Kata itt volt nyáron, ezzel nyugtattuk a kocsiban üvöltő Joelt. Azt hiszem, a 16. szám a Morning hits címet kapott válogatás cd-men. Feltűnt ugyanis, mikor újra kezdtem nézni a sorozatot, hogy Joel mindig elcsendesedik, és fülel a főcímzene alatt. Visszagondoltam, és rájöttem,a terhesség alatt is végignéztem mind a hét évadot, szóval minimum 140-szer hallgatta végig a hasamban, nem számolva azokat az alkalmakat, amikor cd-ről ment. Most megint ezt nézem, és Joel tíz alkalomból nyolcszor így rázza a fejét, és rugózik a kis testével, ha meghallja a zenét az elején vagy a végén (ami egy másik zene, de azt is nagyon szereti).
Egyébként pedig kint van a harmadik foga, amire onnan jöttem rá, hogy csikorgatja őket, és hát két egymás mellett lévőt nem lehet. Fő táplálékunk pedig a vajas (mármint margarinos, gondolom) keksz. Uzsonnára, vacsorára. Csupa egészség...

2012. október 27., szombat

Incidens

Nem fértem be a babakocsival a zsinagóga női részébe. Már a múltkor is feltűnt, hogy a padokat előrébb kellene tolni, mert vagy 30 centi van köztük és a mehice közt. Ez mit sem változott. Viszont a múltkori műanyagszék-torony mellé betoltak egy másikat is. Hogy minek, rejtély, mert eleve végig volt rakva székkel a sor, és egyébként sem szokott tumultus lenni. Általában több szükség van 2-3 babakocsinyi parkolóhelyre, mint plusz székekre. Ennek ellenére ma nem fértünk be Joellel, pedig csak három nő imádkozott bent, egyik sem gyerekkel. Teljesen felhúztam magam. Nem kezdtem el rendezkedni az ima közepén, kijöttem, és tettem egy (a helység méreteihez mérten) nagy sétát, és megfogalmaztam a háborgó e-mailem szövegét. Közben arra jöttem rá, hogy nehezen nélkülözöm a következő kifejezéseket a héberben: nem teszi zsebre, nem áll meg a lábán, pofon vág, felvilágosít.
A Maoz szerint nem kellene köremilt írnom, hanem csak a gabbájknak kell szólni.

2012. október 25., csütörtök

Maoz és a csokoládé

Maoz nem ért a csokihoz, és nem is érti, mit lehet azon válogatni. A csoki, az csoki. Így kaptam egyszer öt tábla epres-joghurtos milkát, így kapok folyamatosan mogyorókrémes bonbont. (Mármint nem kapok folyamatosan bonbont, csak amikor mégis, az mogyorókrémes.)
Tegnap az erev nashim (csajos este) a csokiról szólt. Idehoztak egy bonbonkészítő lányt, és elmerültek a csokikban. Persze én nem értem oda, mert a jesivában beszéltük meg a három kilencedik osztály összes tanulóját. Öttől. Nem nyolcig, nem kilencig... Negyed tízkor értem haza, azért még elugrottam, de tényleg majdnem feleslegesen, pedig egész nap a csokiról fantáziáltam. Azért egy kicsi jutott. Ma pedig Maoz hazaér, és elővarázsol a táskájából egy halom nagyon flancosnak kinéző csokit. Tallérokat meg rudakat. Bendick's. Mind mentás. Nem hiszem el. Ennyire nem lehet peches! Annyira cuki, hogy gondol rám, és minden alkalommal mellényúl.
De fent a kisboltban (ami egyáltalán nem is kicsi) van konyakos meggy. Nekem meg egy hónap múlva szülinapom lesz...

2012. október 21., vasárnap

Fejlemények

Joel majd kicsattan, délután például letettem mászkálni, és a szokásos két perc után nyavajgás helyett háromszor körbekúszott a konyhában, aztán bement a szobájába (ilyen még soha nem történt), és eljátszott a vonatokkal egy nagy csomó ideig, míg én azon törtem a fejem, most oda kell-e ülnöm mellé, vagy hagyjam csak játszani magának. Ráadásul már délelőtt megcsináltam az óraterveket, úgyhogy nemigen volt semmi dolgom.
A csodaszerek eddig semmilyen változást nem vittek véghez a tejtermelésemben, úgyhogy a tápszer figyel a hűtőben a hajnali etetéshez (hozzávetőlegesen 3-kor).
Mostanában ilyeneket csinál:





Mindezt szünet nélkül, ha van mibe (kibe) kapaszkodni, és ma utánaugrott a babakocsiból az eldobott cumisüvegnek is. Én pont az ugrás pillanatára fordítottam el a fejem, úgyhogy röptében kaptam őt el. Megjegyezném, közvetlenül mellette ültem. Veszélyes egy gyerek. És ma végre ülésből sikerült mászásra váltania. Előredől, ereszti le a felsőtestét, majd frászt kap (és kis híján sírva fakad az ijedségtől), mikor végleg leér a földre. Akkor megállapítja, hogy ez már a siker kapuja, mégse sír inkább, hanem hátrafordítja a lábait, és uzsgyi az örömében tapsikoló anyuhoz.
A rendkívül pontos mérlegünk szerint 100 grammal többet nyom, mint tegnap. Éljen, b"H!

2012. október 18., csütörtök

Lucerna

Joel fel fogja hívni a gyámügyet. Reggel hányt, ennek ellenére elvittem a bölcsibe (mert a foga még mindig nem bújt ki) mondván, ha nem lesz jól, felhívnak, és akkor még el tudom vinni orvoshoz (aki fél egyig van), ha meg jól van (minthogy hányás után közvetlenül megint vigyorgott), akkor órák után mehetek Jeruzsálembe az interjúra. Elmentem. Röviden: félóra késéssel hívtak be (még szerencse, hogy Chana, akivel megbeszéltem, hogy hazahoz, az előző esti 3-as tervéhez képest az interjú előtt a telefonban már 3.20-ra tervezte az indulást). Kiderült, hogy nem is nekem való az a tanfolyam, amire az interjút tartották (miután kétszer jártunk az Oktatásügyi Minisztériumban, ahonnan ide küldtek, és kétszer jártam itt is), mert ez olyanoknak van, akik már angoltanárok (papírral), csak ezt honosítanák, míg én csak egy tanár vagyok, aki beszél angolul (papír nélkül), tehát nekem angol tanári diplomát kell szereznem. Még szerencse, hogy a tanév csak a jövő héten kezdődik... És biztos kapok olyan diákhitelt, amit ha tanárként dolgozok, nem kell visszafizetnem. Jaj, de szupi! No comment, intézzük.
Chana persze 3.20-kor még sehol, hívom a szomszédot, el tudná-e hozni Joelt is a bölcsiből, persze, köszi, nincs mit. Chana baromi gyorsan vezet, de kizárt, hogy 20 perc alatt hazaérjünk. Megérkezik, kerülőúton akarunk kijutni Jlemből, mert a nem kerülő durván bedugult. A kerülő is, de honnan tudhattuk volna. Majd kiérve Jlemből megállapítjuk, hogy a hírhedten balesetveszélyes útszakasz (Hizme-Adam), szintén. Két óra alatt értünk haza. Szegény Joel. Állítólag egész délután nyöszörgött, és azt hajtogatta 'Ma, 'Ma. Ezek szerint tényleg ez vagyok én. Megszoptattam, megdögönyöztem, ráültettem a mérlegre (fürdés előtt szőnyegen 7,4, fürdés után kemény talajon 7,8, én nem tudom, mindjárt megnézem, engem is vékonyít-e a szőnyeg). Újra megszoptattam, és elaludt. Én is, aztán felébredtem, őt betettem az ágyába, és elővettem a csodaszereket, amiktől majd annyi tejet termelek, mint egy egész gazdaság. Legalábbis hasonlót állított az arab gyógyszertáros a Superpharmban, és nagyon dolgában biztosan beszélt. Került is annyiba. Szóval. Napi 3-4-szer 30 cseppet teával vagy egyéb löttyel meginni. Összetevők: alkohol, víz, lucerna, ánizs, édeskömény, görögszéna, szamárkóró. Hogy a lucerna meg a szamárkóró ilyen fantasztikus jótékony hatással rendelkeznek, álmomban nem gondoltam volna. A kapszula (napi 3x 1-2-t): Görögszéna. Erről eddig sose hallottam, de nyilván ez is szuper, az egyetlen, ami aggaszt, hogy ajánlják anorexiásoknak is az étvágy növelésére. Tán Joelnek kellene adnom. Meglátjuk.

Fantasztikus! Szőnyegen én is 30 dekával kevesebb vagyok!

Egyébként nem veszem ám én ilyen félvállról Joel fogyását, igazából nagyon is meg vagyok ijedve, Maoz szintén, és nem is tudjuk, mit  tegyünk, jövünk a jobbnál jobb ötletekkel, meg öntöm ki a tápszert, amit Joel otthagy, és persze a mérlegre ültetni sem volt eddig napi rutin.

2012. október 16., kedd

Boys, boys, boys

Arra jutottam, hogy megint túl sok körülöttem a férfi. Bár nem tudom, ez még mikor volt így.
Mindenki kidőlt, Joel szed itt egyedül Béres cseppet... b"H! És már megint elaludt egyedül a kiságyban. Persze először meg kell szoptatni, hagyni forgolódni és vigyorogni, megvárni, míg elfárad, aztán betenni a kiságyba, ahol megtépi a nyulat, megrángatja a mackót, zörög a zenélős házikóval, izeg-mozog, míg végül elnyomja az álom. Ma gyorsan ment, amiben része lehet annak, hogy tegnap hajnalban felébredt, sírt, meg akartam szoptatni, de csak feldühítettem, majd elringattam, de mihelyt betettem az ágyába, újra sírt, aztán fél órán keresztül ringtunk az ikeás fotelban a nappaliban, hol nevetett, hol nyöszörgött álmában, majd elkezdett világosodni, és akkor vissza tudtunk menni aludni. Ennek következményeként nyolckor ébredtünk. (Mázli, hogy Rosh Chodesh van, és nem volt első órám, mert a reggeli ima hosszabb a fiúknak.)  Közben Maozt leverte a lábáról az október, fáradtsággal kezdődött, aztán hőemelkedés, rémálmok, szédülés, már kicsit jobban van, hazajött a munkahelyéről délben, főztem zöldséglevest, együtt megebédeltünk, aztán egész délután aludt.
Mindenki beteg, a jesivában is egymás után dőlnek ki a gyerekek. Egyébként azt hiszem, olvad a jég a kilencedikben. Tegnap két órám is volt velük, az első azzal telt, hogy erőlködtem, ordítoztam, ők meg szartak rá, majd bejelentettem, hogy mostantól, aki nem dolgozik, nem tanul, nem figyel, az részemről olyan, mintha ott sem lenne, következésképpen hiányzónak fogom beírni, ennek fényében vegyenek vagy ne vegyenek részt az órai munkában. Ettől persze betojtak, mert ha hiányzásuk van, nem engedik őket haza időben a hétvégén. Aztán bementem a második órára, és az egyik srác (aki rendszeresen ezt csinálja, egyébként), megint kérdezgetett, hogy miért jöttem Izraelbe, meg mikor, és akkor hogy tudok így héberül, és a férjem is magyar-e, vagy ő izraeli? És akkor mondtam, hogy remek, akkor válaszolok mindenre, de kérdezzenek angolul, így gyakoroltuk legalább a kérdő mondat szórendjét. Aztán kiderült, hogy betértem, ami meg végképp halálosan érdekes, mert ettem-e disznót, és ettem-e rákot, és ettem-e sajtburgert, és finom-e. És van-e tetoválásom. Vicces volt. Viszont ma legalább egy kicsit haladtunk, és kevésbé szenvedtünk.
Más: A Joel felhizlalása projekt. Komolyan kérdezem, van olyan gyerek, aki megeszi ezeket a kásákat? Nincs íze. Egyáltalán. Illetve úgy képzelem, talán a fűrészporé ilyen. Holnap még majd kipróbálom a vaníliásat, aztán a többit nem csinálom meg feleslegesen. Próbálok lefekvés előtt adni neki egy kis tápszert, amibe teszek a kásából, így nem érezni, hogy íze nincs, viszont kicsit megtömi a pociját. Olyan kis édes, úgy akar inni a cumisüvegből is, mint belőlem, egészen a szájához közel fogja, nem emeli, aztán nem érti, miért nem jön semmi belőle. Fekve azért már egész jól megy neki. Nem mintha sokat evett volna belőle. Előtte megdézsmálta a kekszet, amit sütöttem. Hülye voltam, kellett volna egy keveset sütnöm mandula és dió nélkül is. Teljes kiőrlésű lisztből csináltam, nem tettem bele csokipöttyöt, és a cukor nagy részét is helyettesítettem datolyasziruppal, szóval kategóriájában az egészségesek közé tartozik, csak hát kicsit nagyok a manduladarabok. Hogy az áfonyáról ne is beszéljek. De azért így is kapott belőle, mondván, mindegy, csak egyen már valamit. Persze túl van ez is lihegve, mert előtte is megszoptattam, meg utána is, meg még toltam a szájába a cumisüveget, tutira nem ment éhesen aludni.

2012. október 14., vasárnap

Kezdődik a hét

Tehát Joelt szombat este kicsit melegnek éreztem, mikor a szomszédéknál beszélgettünk, szokásához nem híven ülve el is aludt az ölemben, aztán végül éjjel megmértem a lázát (hónalj), mert akkor már egyértelműen forró volt, persze hagyományos lázmérővel és félsötétben, merthogy Szombat. 38,7. Jó, akkor Maoz, légyszi nézd meg mennyit kell adni a szirupból. Hány kiló is a Joel? Oké, rendben, felszippantjuk a szirupot a pipettával, az első pár csepp után tekergeti a fejét, szar lehet, mert mikor a vascseppeket adom neki, már előre nyitja a száját, hát megkóstolom, tényleg szar, mindegy, a végét rákenem a mellemre, így vágom át, utána kicsit óvatosabban cuppan rám. Hamar leviszi a lázát, elalszik, nem is igen ébred reggel ötig, akkor baromi szomjas,és ismét elég meleg, de később mérem meg a lázát, mert kell a reggeli fény, hogy le tudjam olvasni, ha már a szobából nem tudok kimenni a mellemen csüngő gyerek miatt. 38,5, de ezúttal popóban, egy teli szájjal vigyorgó, eleven gyerekében, úgyhogy adtam egy esélyt annak, hogy a láz magától lemenjen. Le is ment, csak a takony maradt. Most én vagyok beteg. Láz nélkül, de anélkül is remekül érzem magam.
Ma reggel fél 11-re volt időpontunk a tipat chalavba, ahol kiderült, hogy Joel fogyott 360 grammot. Akkor gondolkozzunk el, miért. Egyelőre ne kapjunk frászt. Először is: van étvágya? Van. Eszik, szopik. Ok, mit eszik, és mi a helyzet az én tejemmel? Jól alszom és eleget? Hát ööö... És a bölcsi? Jahh, hát ott általában nem eszik vagy keveset. Mondtam már, hogy utálom a bölcsődét?? Jó, adjak neki esténként mindenféle kásákat, kaptam is rögtön mintát, attól talán jobban és többet alszik majd, következésképpen én is, jobb lesz a tejem, a kása eleve ad neki egy csomó kalóriát, meglátjuk. És folyton etessem. Ok. És én is egyek egészségesen és eleget. Ok. És két hét múlva mérjük meg újra, ha szépen gyarapodik, rendben, ha nem, orvoshoz kell vinni. Ok. Elvittem a bölcsibe. Hazajöttem, tíz perce hívott a metapelet, hogy Joel nem akar levest enni, ellenben sír, és hányt. Remek. Próbálja meg elaltatni, ha nem megy, hívjon újra. Merthogy egyszeri tapasztalatunk alapján a fogzás nálunk hányással jár, önmagában ettől nem ijednék meg.
Ha viszont ez így folytatódik tovább, fontolóra vesszük (értsd.én már eldöntöttem, és keresztülviszem az akaratom), hogy kivegyük ebből a remek intézményből, és keressünk egy dadát.És ha bárkinek bármi ötlete van azt illetően, hogyan kereshetnék pénzt itthonról, azt szívesen venném.

2012. október 11., csütörtök

Maon

Úgy utálom a bölcsit, baromira nem passzol hozzánk. Eleve nem repesek az örömtől, hogy Joelnek bölcsibe (vagy akárhová) kell járnia, hogy ott tápszert kell kapnia, mert nem tudok eleget fejni, hogy időnként krémet kennek rá (mert Chani, az óvónő heppje, hogy lefürdeti a gyerekeket, bár Joelt nem, de a krémből rá is jut, és mi csak reméljük, hogy nem a cigarettaszagot akarja ezzel elnyomni, bár azt alighanem kiszagolnám), meg az óvónők parfümjét érzem rajta. De ma reggel nem is ébredt fel magától, és nekem kellett felébresztenem. Nem tisztességes dolog kisbabát felébreszteni, mikor édesdeden alussza az igazak álmát. A bölcsiben meg nem értik, miért nem alszik eleget a délelőtti alváskor,és miért olyan nehéz elaltatni. Hát azért, mert 9-kor kellene aludnia, mikor esze ágában sincs még. Azt kérdi az óvónéni: mikor kel, 5-6-kor? Mivan? Hogy még indulás előtt megetesse a tyukokat meg a disznókat? Mondtam, 7-nél nem igen hamarabb. És akkor utána meg fél 1-től van alvás, amivel nem lenne baj, ha este 6-kor már fektetném le, de ilyet nem teszek, mert nem alszik el olyan korán, és az apjával sem találkozna hétköznap, bár lehet, hogy akkor tényleg ötkor kelne, ami irtó praktikus lenne, hogy sötétben ülök a konyhában egy gajdolászó gyerekkel, míg Maoz alszik, mert fix, hogy nem kelne akkor sem egy perccel sem hamarabb, mint most, ami 6.20-kor van. Persze pont megfőzhetnék reggel, ha főznék, és pont megcsinálhatnám a sulis dolgaim, ha az agyam a létfenntartáshoz szükségeseken kívül bármi másra képes volna reggelente. Tehát hazajövünk, játsszunk, aztán elálmosodunk, későn egy délutáni alváshoz, de nagyon korán az éjszakaihoz, vagyis 4-5 körül. Ha nagyon álmos, azért elaltatom, de erről meg azt szeretném kérdezni, hogy az milyen irány, mikor az eddig napi két alvással remekül ellévő gyereket harmadszor is le kell tennem, mert nyűgös? Tehát a bölcsöde szar, és ha valaha, Elokim jismor, bármi gond lenne a kapcsolatunkban Joellel, meg leszek róla győződve, hogy azért, mert nem maradtam vele itthon elég hosszú ideig. Biztos javítana a helyzeten, ha legalább az óvónénit szeretném, de nem vagyunk kompatibilisek. Tudom, hogy szereti a gyerekeket, és sokan odáig is vannak érte, de ő az anti-én. Magas, vékony, dohányzik, a sötét haját szőkével melíroztatja, magas szárú szürke-sötétrózsaszín adidas tornacipőt vesz a (nadrágjára vett) szoknyájához, beleeteti a gyerekeket a capuccinós joghurtjába, ha kinézik a szájából, és három császármetszése volt kérésre! (Az ilyeneket onnan tudom, hogy Joel még aludt, mikor odaértem, és bár azt hittem, pár percen belül úgyis felkel, csak egy óra múlva tette, én meg maradtam trécselni.)
Vagy a Maoznak kell nagyon gyorsan nagyon jó állást találnia, vagy nekem itthonról végezhetőt, vagy ezentúl félévente kell gyereket szülnöm, hogy mindig szülési szabadságon lehessek.

2012. október 6., szombat

Szalad az idő

Joel fekvésből is felül a babakocsiban, feltápászkodik álló pozícióba, ha van mibe kapaszkodnia (általában belém, és általában a mellemhez akar eljutni, amint eléri a dekoltázsom, huzogatja le a pólóm), ha tornyot építek neki kockákból, rögtön ledönti. Rendeltetésszerűen használja eddigi legbonyolultabb játékát, melynek lényege, hogy gombok megnyomására, elforgatására állatok ugranak ki kis csapóajtók alól, amiket aztán vissza is csuk.
Ezen kívül elkezdtem tejtermékeket adni neki. Igazából valami egyszerűvel kellett volna kezdeni, mint túró, natúr joghurt vagy tejföl, de mivel csütörtökön az étteremben nem volt kedvem megszoptatni, rokfortos tésztaszósz került a kenyérre... Aztán tegnap cottage sajt (egyébként sejtem, hogy ebben az egészséges táplálkozás dologban nem leszünk bajnokok, de most sikerült nagyon finom teljes kiőrlésű kenyeret vennem), és imádja.

 


Utána természetesen elmondja a Birkat hamazont hiánytalanul...

 

Banánt is eszik, csak vigyázni kell rá, hogy ne kapja be és harapja le a felét egyszerre. Nagyon ügyesen használja azt az egy szem kinőtt fogát. Az egy szem kinőtt fog:

 


Elmentünk szerdán az Ikeába (onnan többek között a szivacsból készült kockák), eredetileg és esősorban azért, hogy etetőszéket vegyünk. Nos, az elfogyott, mármint az olcsó, fehér, praktikus, mert drága, színes, bárszékhez hasonlatos volt, amiken a gyereket nem tartja semmi, sem öv, sem karfa, de olyat inkább nem vettünk. Marad a babakocsi koszolása. Ez baj, mert szeretném, ha elkezdene egyedül is enni ezt-azt, ami óriási rumlival fog persze járni, kiönti, eldobálja, lepotyog, és ezt a babakocsival nem játszom el, mert elég nehezen takarítható, másrészt pedig nincs semmilyen vízszintes felület, amire letehetném Joel elé az ételt. Azért kicsiben próbálkozom. Körtével például:




Szeretne megismerkedni a macskával, ha mászás közben meglátja, sikongat, és elindul felé. Nagy izgalomba jön, a macska meg úgy tesz, mintha nem venné őt észre. Harminc centinél közbelépek, Joelt elforgatom, a macskát kiteszem. Katjére egyébként is nehéz idők járnak, és nem csak azért, mert Joel kitúrta őt a házból, hanem mert egy pofátlan dög. Folyton kaját kunyerál, de a szombati halhoz, amit mi eszünk, túl nagy gourmet. Szerencse, hogy a szomszéd fekete macska megint kölykezett, ezúttal hatot, építve a jó szomszédságra, egy falat sem vész kárba.

Egyébként pedig zöldül a kertünk, Maoz húga adott egy csomó növényt, és túlnyomó részük sikeresen vette a gyökereztetést és kiültetést. Egy halt csak bele, azt hiszem, mert a kertnek abba a felébe ültettük, ahol Katje végzi a dolgát, és ezek szerint a kémiai összetétel semmilyen növény számára nem megfelelő. Mondjuk erre gyanakodhattam volna abból, hogy amikor körbenőtt minket a dzsungel tél végén, ott még akkor se bújt ki semmi. De arra gondoltam, hogy a kaparászás miatt, és hogy ha kövekkel körbebástyázom a növényeket, megmaradnak. Azt hiszem, nem próbálom meg többször, majd csak nagy cserepekben teszünk oda mindenfélét. Most gyökereztetem azt a futónövényt, amiről egyébként egyszer kis ironikusan be is tettem ide egy képet, hogy milyen pici, de azóta már legalább egy méternyire nyúlik jobbra-balra, és alighanem a téli eső jót fog neki tenni. Majd azzal próbálom útját állni a macskakakinak.
Majd' elfelejtettem: nőtt egy fa a karaván mellett, fácska, csemete. Sőt, csemetécske, olyan, mint amit háttérképnek betettem. Rohamtempóban kezdett magasodni, úgyhogy gyorsan arrébb ültettük, nehogy azon kapjuk őt, hogy kikezdi a padlónkat alulról, és ki kelljen vágni vagy ilyesmi.  Most ott kókad szegény. de nagyon remélem, hogy magához tér, és nagyra nő.