2012. szeptember 26., szerda

Jom kippur

Hát... Remélem, hogy megmaradunk.
Tényleg nehezebb böjtölni, ha egy követelőző kis kukac minden órában szopni akar. Mikor tegnap este fél tízkor már negyedszerre csatlakozott volna rám, beláttam, hiba volt velem alvásra (és önkiszolgálásra) szoktatni, és nem szoptattam meg. Egy óra hiszti következett. Ezt ma megismételtük délelőtt, mit mondhatnék?, ő nem fárad ki, és olyan dühös tud lenni, hogy csak na, mindent ledobál maga körül (különös tekintettel a cumisüvegre, amiből vizet adtam volna neki, ha kért volna). Végül elaludt, de aztán hamar felébredt, és akkor megszoptattam. Aztán a délutáni szoptatás után úgy éreztem, nem tudok felkelni, ő meg értésemre adta, hogy még mindig éhes, úgyhogy megetettem almával, aztán gondoltam egyet, és megcsináltam a múltkor kinyitott tápszer (valami kukoricalisztes izé, amit kevés vízzel kásának, sokkal lőtynek csinál meg az ember, a gyerek meg nem issza meg, mert nincs íze) másik felét, és kevertem hozzá egy kis datolyamézet (ami, ugye, nem méz, hanem ilyen édes szirup), hátha kihúzzuk vele estig (hat óra nyolcig + pár pohár innivaló) szoptatás nélkül. Ki is tartottunk. Azért még benyomott egy bulátát is, és a Neila ima vége felé már tépte a ruhám, és az arcom kiálló részeit harapdálta, de kibírtuk. Ezen most elgondolkodtam. Arra jutottam, hogy vagy Jom kippurkor kell szülni, hogy az egyiken még ne kelljen böjtölni, a következőn meg már (többé-kevésbé) el legyen választva a gyerek, vagy ha ez nem jön össze, nem szabad folyamatos szoptatásra szoktatni, mert ez kibírhatatlan (vagy a szoptatás szárít ki már félidőre, vagy a bőgő gyerek okoz fejfájást, arról nem is beszélve, hogy aztán úgyis megsajnálom, és megszoptatom). Aztán meg arra gondoltam még, hogy a tápszermentes időkben valószínűleg a csecsemők is böjtöltek egy kicsit...
Pár napja kísérletezem a kifárasztásos elaltatási módszerrel. Egyelőre azt mondhatom, hogy ha majd működni fog rendesen, nagyon jó lesz. Egyelőre kétszer sikerült így elaltatni, de ma már a saját ágyában! Úgy kell, hogy fekszem mellette, nem játszom vele aktívan, de nem is állítom le, hagyom, hadd forogjon, mászkáljon, sikongasson, tépje meg az orrom (amíg nem fáj), hadonásszon (leoltott villanynál), aztán egyszer kifárad, és elalszik. Ez csak akkor működik, ha nappal kialudta magát, és egyébként már fáradt, csak még pörögne. A hátamnak minden esetre jót tesz... A bölcsi teljesen elrontotta. Azelőtt kb. 8-kor keltünk, 11-kor aludt egy órát, 3-kor újra, és este 8 és 9 között feküdt le. mindhárom alkalommal karban ringatva aludt el, de ez nappal 5-10 percet vett igénybe, este általában kicsivel többet. Most legkésőbb 7.20-kor kel, a bölcsiben már kilenckor lefektetik őt, amikor nemigen alszik többet 40 percnél, ha egyáltalán, majd kb. 12.30-kor újra, és az utóbbi időben még alszik, mikor odaérek. Ezek után délután már nem hajlandó még egyszer aludni, és ha mégis, csak babakocsiban lehet elaltatni, a kezemben inkább nézelődik és forog, ágyra fektetve üvölt. De az esetek többségében nem alszik, csak álmos. Fürdés előtt és után sír a fáradtságtól, aztán vagy a szoptatásba alszik bele (ami erősíti benne, hogy csak így tudjon megnyugodni), vagy elalszik ugyan, de felébred, mikor az ágyába tennénk, és akkor meg vagyunk lőve, mert ugyan a babakocsiban elaludna, de sehogy máshogy, onnan meg mégis át kellene tenni az ágyába, ami nem megy, mert kezdődik az egész előlről. Ez az ideális új módszer jellemzően azokon a napokon vált be, mikor itthon volt velünk nappal, nem pedig a bölcsiben.
Egyébként  pedig várom a telet. Illetve azt a háromszor öt percet, ami itt a telet megelőzi, és ősznek lehet nevezni.
Ó és még az is jó a bölcsiben, hogy lehet ott kötőhártyagyulladást szerezni. Jellemzően a Jom kippur előtti nap éjjelén jelentkezőt (még éppen elkerülve az aznap reggel meglátogatott gyerekorvos figyelő tekintetét). Kamilla, másnap reggel helyben lakó háziorvos felhívása, majd meglátogatása, szemcsepp. Maoz nem jön be velünk, mert a kint parkoló kisbuszt látva megállapítja, hogy alighanem ennek a nőnek a kocsijából szállt ki félúton, amiért az elaludt egy pillanatra a kormánynál, és Maoz ajánlatát, vagyis, hogy vezet ő, visszautasította (amiért, vagyis hogy kiszállt, én nagyon büszke vagyok a Maozra). Szemcsepp segít, időközben másik szem is begyullad, most kettőbe csepegtetünk (és várom, mikor kell az enyémbe is).
Írtam az egyik oldalra, ahol rabbit lehet kérdezni, e-mailben kellene megkapnom a választ, és jobb volna, ha csipkednék maguk, mert egész nap ezen agyaltam, hogy nehogy ezen múljon az életem.

2012. szeptember 22., szombat

(Moce) Shabat (t)shuva

Ma Joel könyvéből olvasták a Haftarát.

Van abban valami érdekes (valami titok), hogy a gyermekeinkért akarunk sokáig élni, de hosszú életet a szülők tiszteletéért ígér az Örökkévaló.

A Jewish home-ban (איש וביתו) a gyereknevelésről szóló részhez értem. Egészen félelmetes és nyomasztó, mekkora felelősség. Ez egy nagyon jó könyv. Egy ismerősöm azt mondta, mikor látta, hogy olvasom, hogy neki is megvan, de az ilyen könyvek csak arra emlékeztetnek, mennyi mindent nem tartunk, vagy nem úgy, ahogy kellene, ezért inkább nem is olvassa... Bár valóban kicsit szárazan kezdődik és többnyire halachákkal, nagyon hamar nagyon érdekes lesz. Most arra gondolok, mennyit veszít, hogy nem olvassa el.

Ezen kívül még azon gondolkodom, hogy át kell-e állítanom az időt a telefonomban, vagy átáll magától. Mert a héten Jom Kipur, és mindig előtte állnak át téli időszámításra Izraelben. Hogy kevesebbet kelljen böjtölni. Egészen félelmetes, hogy az emberek többsége tényleg azt is hiszi, hogy akkor rövidebb a böjt, pedig (mivel naplementétől másnap a csillagok megjelenéséig tart) valójában csak hamarabb kezdődik, így az estére több böjt jut, és másnapra kevesebb, még csak kb 18.10 lesz (19.10) helyett, mikor feljönnek a csillagok, és Jom kipur véget ér. Vicces egyébként, hogy minden évben hisztériáznak ezen egy sort, hogy de ne állítsák még vissza az órát (a héten egy néni megmondta a rádióban, hogy ő hajlandó ezért egy órával tovább böjtölni...), és persze soha nem érnek el semmit. Szerintem móka, hogy van min vitatkozni, és nem bánom, hogy reggel hatkor majd már világosban kelünk megint, de az kár, hogy mikor Szukotkor az ember kirándulna, hirtelen már hatkor sötét van. Persze az esti sétákról meg korán haza lehet érni. Pro, kontra, pro, kontra.


2012. szeptember 10., hétfő

Anya szeme fénye



Ugyanez a gyerek a bölcsiben nem eszik, nem alszik, nem játszik, csak sír, sír, sír. Vigyem el orvoshoz, hogy biztosan nem beteg-e, biztosan nem a füle-e, mert azt is folyton tépkedi. Persze, tépkedi, mert fáradt. Azért elmentünk a rendelőbe, Joel pont úgy nézett ki, mint akinek komoly fájdalmai vannak, fülig ért a szája. Orvos csak délelőtt volt, de legalább foglaltunk időpontot a kilenc hónapos vizitre. Itthon aztán költöttünk egy verset is, most már kívülről tudom: Büszke vagyok magamra,/ ma meglógtam a bölcsiből,/ büszke vagyok magamra,/ ma meglógtam a bölcsiből./Ügyes Joel! Ezt tapsikolás közben kell mondani, és az Ügyes Joel!-nél két kézzel meg kell simogatni az ügyes Joel kis okos fejét. A délután folyamán aztán valamikor az a bizonyos fog is kibújt. Még nem láttam, mert nem enged ujjal vagy arccal a szája közelébe, de a kanál határozottan koccan valamin odabent, és ezt még az előtt vettem észre, hogy elmentünk volna a játszótérre kavicsot enni, úgyhogy csak a foga lehet. Mellette dudorodik a másik, úgyhogy a jókedvnek még nincs vége. Olyan gyorsan nő ez a gyerek!
Ma egyébként (megint) megkérdezték, terhes vagyok-e. Áááá! Szerencsére a mérleg mostanában a barátom, és nem omlottam össze. De fogok, mert tegnap éhesen mentem a sukra macskakaját venni, és beszabadultam az édességboltba. Igen, egy dobozzal. Hogy a csokibevonatos kávészemeket ne is említsem. Szóval meglátszik az majd a fogyigörbémen...

2012. szeptember 8., szombat

Újabb hét

Fárasztó a munkahelyem. A kilencedikesek nagyon nehéz esetnek bizonyulnak, csak 12-en (vagy 13-an?) vannak a csoportomban, de őket még legalább 3-4 másik csoportra tudnám felosztani aszerint, milyen módon, milyen feladatokkal lehet őket lekötni. Igazából az a baj, hogy nem adhatok nekik feladatot olyasmi gyakorlására, amit nem magyaráztam el, és az esély arra, hogy 10 percnél tovább figyeljenek a táblánál magyarázó tanárra, egészen minimális (nincs), ahogy arra is, hogy 10 perc alatt megértsék, miért kell létigét használni angolban ott is, ahol a héberben nem (I am tired), és hogy mikor melyik formáját. Káosz volt, kérem, káosz. Gondolom, megvan az a jelenet, amikor a börtöncellákból wc-papírt dobálnak ki a rabok. Na, ez volt az órán, még jó, hogy nem gyújtották meg. Szerencse, hogy az egyik kilencedik osztályfőnöke a Maoz cimborája és szomszéd, így lehet stratégiát kidolgozni.
Az ulpán meg unalmas, a tanár kicsit idióta, ráadásul egy hete nem is voltam ott, mert kedd este hánytam, és nem volt erőm szerdán hajnalban kelni, hogy unatkozni menjek.
Joel kezd beszokni a bölcsibe, nekem meg lelkiismeret-furdalásom van, hogy be kell szoknia.
Jobban tenném egyébként, ha elmennék aludni, amíg még lehet, mert ha az lesz, ami tegnap éjjel, akkor nagyon fáradt leszek holnap. Aludt édesdeden 12-ig. Akkor sírva ébredt, megszoptattam, de sehogy sem akart visszaaludni. Illetve akart volna, de nem tudott. Persze az önző szülő(k) első reakciója, hogy jaj, mit akar már, miért csinálja ezt, eze nudnik, de aztán belenéztem a szájába, és rögtön megértettem, hogy mi van. Dörzsöltem egy kis fogkenőcsöt az ínyére, azon cuppogot kicsit, de letenni nem lehetett. Fenékpaskolással, susogással lassan-lassan sikerült leülnöm vele, majd felvennem egy aránylag kényelmes, félig ülő, félig hanyatt fekvő pozíciót, és így elaludni Joellel a mellkasomon. Egy idő után viszont beállt a nyakam és a bal karom, úgyhogy muszáj volt lefektetnem őt az ágyra (az enyémre). Így aludtunk reggelig, elég gyakran ébredtünk, ettünk (ő evett, belőlem), nem vicces ez a fognövesztés. Aztán reggel Maoz nagy felháborodással kérdezte, hogy az miért van, hogy a fognövés fáj. A haj nem fáj, a köröm nem fáj, akkor a fog miért?? Kiviláglik a köztünk fennálló kulturális különbség. Normálisan erre azt válaszoltam volna, hogy az teljesen más, mert a csontnövés is fáj, megmondta a Madame Pomfrey, mikor Harry kezéből Lockhart kivarázsolta a csontot. De Maoz nem tudná, miről beszélek, ezért kénytelen voltam értelmes magyarázatot adni.
Bezzeg a Terminátort, azt látta. Joel rákattant egy nejlon bugyira, amit a kisasztalon talált. Na, először is. Nem tud négykézábra állni, és nem tud felülni, de ha már a kanapéra ütettem magam mellé, úgy gondolta, feláll, ráhasal a karfára, és lerámol az asztalról, hogy megkaparinthassa a nejlon bugyit. Semmivel sem lehetett eltéríteni a figyelmét, erre mondta Maoz, hogy most olyan, mint a Terminátor, villog a nejlon-felirat a fejében, és semmi más nem érdekli. Úgyhogy ledobtuk a földre a nejlon tasakot, arrébb letettük Joelt, ő meg odakúszott, hogy megegye. Maoz vérszemet kapott, és mézesmadzagnak használva a nejolnt, végigkúszatta Joellel a konyhát, én meg úgy meghatódtam, hogy csak ültem a kanapén könnyes szemmel. Szerintem irtó kedves tőle, hogy szombatra időzítette, mikor velünk van, és mindketten látjuk.
És a heti parasha (Tóraszakasz) ad egy magyarázatot arra, mit jelent a név, Joel. Ez az első perush rá a Tórában.