2012. június 30., szombat

Moces

Kilenc perc múlva kezdődik a nap legrövidebb órája (22:00-23:00). Pénteken jól jön a hosszú nappal, de aztán olyan későn megy ki a Szombat, hogy mire elpakolunk, és Joel is elalszik, nagyon késő lesz. Holnap el kellene mennem a jesivába, hogy rájuktukmáljam magam, mert az igazgató úgy érzi, még rengeteg ideje van iskolakezdésig, nem kell a betöltendő tanári állásokra pályázókkal foglalkoznia. Nem tudom, Joelt hogy vigyem, a mei tait betettem a mosógépbe (még kivehetem), mert felhívott a nő a gmachból*, hogy itt az idő, vissza kell adnunk. A babakocsit meg csak odáig (a falun túl, még kerítésen belül) elvinni autóval (a kollégium igazgatója, aki itt lakik, megígérte, hogy elvisz) tíz perc kedvéért felesleges.
Amúgy megint semmi nem történik, Maozzal időnként összeveszünk, mert megint félóráig felkapcsolva maradt a boyler, meg mikor találok már állást, és ha ne adj' Isten nem találok, akkor ugye gyerekekre fogok itthon vigyázni blablabla. Nem találjuk persze a közös hangot, mert ő hisztérikusan és pánikban kezdi, amitől nekem elborul az agyam és még tovább hergelem, aztán meg bogozzuk a szálakat, amiből az lesz, hogy te kezdted, nem te kezdted, illetve részemről, hogy nem az a baj, amit mondott, hanem ahogy. Az Örökkévaló áldjon meg minket bölcsességgel! És munkát is adhatna.
Na, most kezdődik.

*ingyenkölcsönző

2012. június 25., hétfő

Egy kis baba-

Mármint babatéma. A hozzátáplálás útvesztőjében vagyunk. Annyira azért nem rémes, elveszve nem vagyunk (nagyon), csak vannak felmerülő kérdések. Hogy mennyit, például. Amit szeret, abból egészen sokat is képes volna megenni (azért 5-6 kiskanálnyinál többet eddig nem kapott), és csak a répára ismertünk rá a pelenkában, a többieket megemésztette rendesen. Az almát nagyon szereti, az édeskrumplit is, a körtét, az őszibarackot, a banánt, a dinnyét. Az íztelen sütőtököt nem ette meg, ami nem csoda, de édeskrumplival keverve is csak tologatta a szájában a nyelvével, pedig így egész finom volt, szerintem. A kolorábéra olyan arcot vágott, hogy azt hittem, menten elhányja magát. Majd megpróbálkozom a rizspéppel is, házilag, meglátjuk, mit szól hozzá, legfeljebb keverek bele valami gyümölcsöt. Akkor hol a labirintus?
Az úgy volt, hogy meg akartam keresni a neten, hogyan csináljuk a rizspépet. Találtam is rögtön egy csomó táblázatos cikket és blogbejegyzést arról, hogy a szilárd ételt mikortól szabad elkezdeni bevezetni (hat hónapos kortól, itt már nem stimmelünk), és mivel, milyen sorrendben. Kezdjük almával és krumplival. A krumplit is utálja, persze, és egyébként tényleg sz*r is volt az íze, nem erőltetem, majd eszi, ha rágni tud, pépnek nem finom. Aztán hogy például déli gyümölcsöt csak másfél éves kortól. És mit csinál az, aki délen él? Szóval persze Joel így is fogja kapni azt, aminek épp szezonja lesz, csak majd aggódom.
Joggal merülhet fel a kérdés, miért sietek ennyire a szilárd étellel, a baba emésztőrendszerét nem lehet siettetni. Nem, ezt én is tudom, csak jobban örülnék, ha a bölcsiben zöldséget-gyümölcsöt tudna enni, és nem tápszert kellene kapnia, ha esetleg nem tudok elég tejet lefejni. Persze eddig még nem kaptam állást, könnyen lehet, hogy feleslegesen aggódom.

2012. június 24., vasárnap

Negyven

Na, ez a magától értetődően leadok tíz kilót dolog viccesen alakul. Ha nem tudnám, hogy nem vagyok terhes, azt hinném, hogy az vagyok, folyton éhes vagyok. Ez lehet attól, hogy sokat iszom? Maozéknál töltött Szombatból hazajőve a mérleg 40 dekával többet mutatott reggel. Ááá! De ezen a fogyókúrás táblázaton csak akkor tüntetem fel majd, ha lemegy. Erre jó esély van, mert a hangyák  (icipici barnák) belemásztak a Nestlé Crunchomba, és ki kellett dobnom. Még ilyet!

2012. június 19., kedd

Imádom Izraelt

És most nem a kóser gumicukorért.
És nem is a szemkifolyató meleg miatt.
Hanem, mert kisbabával lehet állásinterjúra menni. Nyilván nem mindenhova, de lehet. És törvény adta jogom, hogy ha megkérdezik, terhes vagyok-e, és igen, de még nem vagyok három hónapos, azt mondjam, nem. Nem mintha lennék, de megkérdezni már kérdezték. De ez nem aggaszt, mert végre a mérleg is beadta a derekát, és szépen, lassan egyre kisebb számot ír ki reggelente.
Tegnap voltam a Misrad haChinuchban, továbbra is gondot jelent, hogy nincs tapasztalatom. De azért happy, és beiratkoztattak angoltanári tanfolyamra. Ez lesz a szerdai programom jövő évben, vagyis az őszi ünnepek után. Egy telefonszámot azért kaptam, hogy hívjam fel állásügyben, de a többi iskola állítólag nagyon problémás, ezért nem akarják, hogy rossz tapasztalatot szerezzek... Még remélem, hogy azért kapok tanári állást, ha nem, kell valami más. Maoz is kezd a pánik helyett konstruktív, számomra is elfogadható ötletekkel előállni (a Rami Levi szupermarketben pénztáros nem volt az).

2012. június 13., szerda

Itt Keleten a helyzet

Mostanában Joel feleannyit alszik, ébren töltött óráiban pedig igényli a közvetlen közelségem, de minimum a figyelmem. Szépen eszik, ma két nagy jégkockányi almapépet nyomott be, nyitja a száját, hogy még kér, és csak néha akarja kiverni a kezemből a kiskanalat. Egyébként most (21:31) is épp ébren van, miután az autóban (nagybevásárlás) elaludt, majd itthon felébredt, majd megetettem, elaltattam, majd újra felébredt. Éppen egy micimackós mély tányérnak örül.

 

 Az egyik alsó foga alighanem napokon belül előbújik teljes pompájában, határozottan fehérlik, bár nem lehet jól szemügyre venni, mert ha eléggé kinyitja a száját hozzá, rögtön kidugja a nyelvét is, amit egyébként a nagyapjától tanult. Ezt a fenti ábra is mutatja. Mindent kényszeresen a szájába dug, a játékaitól kezdve a falon lógó bevásárlószatyron át a zuhanyfüggönyig, és ha végképp semmi sem kerül a keze ügyébe, a lábát.

 


Amikor elalszik vagy éppen hajlandó öt percet egyedül játszani, próbálkozom. Ez az eredmény:





2012. június 10., vasárnap

Másik Micpe

A Shabatot Micpe Jerichóban töltöttük egy magyar családnál. Én természetesen nagyon élveztem, hogy magyarul lehet beszélni, és nem is csak egy nagyothalló nagypapával, akivel semmilyen közös témám nincsen. Valószínűleg azonban akkor is jól éreztem volna magam, ha nem beszélnek magyarul, mert nagyon klassz volt az egész, a gyerekek is irtó helyesek, a Maoz meg el volt ájulva, hogy lehetnek ilyen jól neveltek, pedig mikor hallotta, hogy hat gyerek van, azt hitte, azok lekapják a háztetőt is. Egyébként én is megemelném a kalapom, ha volna, a szülők előtt, csak remélem, hogy én is ilyen türelmesen teszek majd rendet a gyerekeim közt, akik éppen vadulni akarnak.
Azt tudtam előre, hogy Maoz odáig lesz a helyért, mert sivatag veszi körül, tehát barna dombok mindenütt, amerre a szem ellát és reggel a zsinagógába vezető útról (én nem mentem, mert melegnek ítéltem az időt) csodálatos kilátás nyílik körbe-körbe, a Holt tengerre, Jeruzsálmre stb. Azt hiszem, a hely felkerült Maoznál a lehetséges lakóhelyek listájára (Even Shmuel mellé...:))
Joel is élvezte, ami a mi élvezetünkből vont le annyiban, hogy mivel semmiről sem akart lemaradni, nem volt hajlandó aludni.Komolyan fontolóra vettem egy oldalkendő megvételét, bár hamarosan megtanul kapaszkodni belém, és akkor már megint picivel könnyebb lesz őt tartani. Tegnap este már vörösek voltak a szemei, többször lecsuklott a feje, de a végsőkig küzdött az álommal, és bámulta a gyerekeket, még evés alatt sem volt hajlandó elaludni este kilenc után, pedig a puha, meleg anyai mell és a belőle kinyerhető édes nedü általában altatólag hat rá. Meg is lett az eredménye a nemalvásnak, az autóban rögtön beájult, aztán aludt reggel majdnem kilencig, és már egy órája alszik megint. A kezemben aludt el, mint egy rongybaba, míg válaszlevelet fogalmaztam a Diákhitelnek, akik szerint még mindig probléma van a nevemmel. Fárasztanak az ilyen levelek.
Azt hiszem, Joel ébred, heves ujjszopás hangja szűrődik ki a szobából, még a fejem felett zúgó légkondi ellenére is hallom.

2012. június 2., szombat

Aki nem hiszi, járjon utána

Milyen jó, hogy ma már van digitális fényképezőgép, és mindent megörökíthet a megszállott szülő! Most eszik először almát, most eszik először répát... És ha elég szemfüles az ember, akkor a többi, előre nem tudható elsőket is lekapja. Ilyen ügyesek voltunk mi tegnap délután. A sikerhez azért, teszem hozzá, hozzájárult Joel is a kitartásával, ugyanis a gépet csak a félkör utolsó pár centijére kerítettük elő.



Elnézést a pucérkodásért (ezt talán Joeltől kellene), fürdés előtt voltunk épp, ilyenek ruhában és más felületen még nem mennek.