2012. május 31., csütörtök

Old fesön

Receptet keresek hozzávalókat használva kulcsszónak (értsd:  nem vásároltunk be).
Nem ezt készítem, de megosztom, nagyon régivágású recept, van egy bája:


Párolt marha szelet

 Egy lábasba teszünk 1 kanál zsírt s ha forró, a felsál szeleteket mindkét oldalán megsütve, befödve pároljuk egy kissé víz nélkül, míg szép színt kapott s azután ráöntünk 1-2 merítőkanál vizet s lassan párolni hagyjuk. Egy fél óra múlva karikára vágott 1 fej hagymát, 1 sárgarépát, ha van kéznél egy kis érett paradicsomot még és aki szereti zöldpaprikát tehetünk bele s mindevvel pároljuk amíg egészen megpuhult. Időnként megforgatva a szeleteket, hogy egyformán puhuljon és oda ne égjen. Egész zsírjára hagyjuk lepárolódni s azután felszeletelve a mártást reá szűrjük. A legtöbb főzelékhez alkalmas és jó.


Én neki is ugrom, semmit sem készítettem elő tegnap, úgyhogy minden mára marad. Szerencsére a szomszédék már tegnap elutaztak, így van rá valamennyi esély, hogy Maoz is segít.

Mindjárt megyünk fürdeni

csak még előbb megírom, hogy a Joel egy kis manipulatőr. Vagy nem is tudom, minek nevezzem azt a gyereket, aki újabban csak nagy bőgés után és csak ringatva alszik el, majd néhányszor még felsír, felébred, ellenben, mikor az apja van vele, evés után rögtön álomba szenderül, és nem is ébred fel, csak miután az anyja hazaért, és bebújt az ágyba. Akkor azonban rögtön. Mert ez történt tegnap. Csajos estére kivonult a Micpe anyaállományából  (33) huszonnyolc. Apukák teljesítettek otthon. Meg a gyerekek. Van ezek közt valami titkos szövetség, az csak szar duma, hogy az anyuka meg a gyerek alkotnak az apát kirekesztő társaságot.

2012. május 24., csütörtök

Az én mai napom

Hű, hát ez a nap nagyon durván lefárasztott. Úgy kezdődött, hogy reggel hatkor keltem. Ugyan a telefonom (ami a nappaliban volt) nem hallottam, de Joel még mindig kitűnően funkcionál ébresztőóraként is. Maoz a kedvemért késett a munkából, hogy fel tudjon vinni engem meg Joelt (akinek nem találtam baby sittert, így megy ez, ha egy nappal az interjú előtt szólnak) a buszmegállóhoz. Végül Shirivel utaztunk autóval, Joel az ölemben, roppant biztonságos.
Az óra nem volt katasztrófa, de egyezzünk ki annyiban, hogy anno a 34 radnótissal könnyebb volt boldogulni, mint ezekkel, akik 18-an voltak csak. Hangzavar volt, és alig tudtunk valamit is csinálni, az, hogy "gyenge" osztály, ezek szerint azt jelenti, hogy nem tudnak semmit és nem is akarnak...Azért volt egy hármas fiú(!)csoport, akik igyekeztek, de ennyi. Állítom, hogy pár hét alatt lehetne javítani a helyzeten, és egyébként ezen nem is akadt fenn a tanár, aki benn volt velem. Összességében annyit állapított meg, hogy kezdő tanár vagyok és sok tanulnivalóm van, ami cáfolhatatlan, ennél sokkal érdekesebb, hogy ezt a (főleg izraeli kölykökkel való) tapasztalat hiányának tudta be, nem bármi másnak. Egyébként volt egy besült poénom. A past simple-t tanulják, és az egyik lányt, aki jaj, ő nem tudja ezt, megkérdeztem, ismerik-e az Oops I did it again című számot (hogy megmondjam nekik, ha Britney Spears tudja a past simple-t, akkor ők is tudni fogják), de ezek olyan fiatalok, hogy még ezt se ismerik. Na mindegy, a lényeg, hogy az iskola hajlandó lenne invesztálni a tapasztalatlanságomba, most a kérdés az, hogyan és miként fogadja el a diplomám az Oktatásügyi Minisztérium. Ezt megtudjuk, talán, hétfőn.
Innen elbuszoztunk az orvoshoz, illetve nem egészen oda, mert a busz oda nem visz el, hanem a közeli benzinkútig, ahol félóra várakozás után elcsíptünk egy olyan buszt, ami oda is befordul. Az orvos kedves, úgy tűnik, alapos, nem akar lerázni, de a százalékot tőle is kérhetném, mert végül én tettem javaslatot, mit írjon fel. Ha beválik, terjeszteni fogom az ötletet, ha nem....hát nem.Sok szerencsét kívánok magamnak.
És ezek után már csak annyi maradt, hogy hazajöjjünk. Azt nem gondoltam, hogy jó ötlet volna gyerekülés nélkül stoppolni, de nem vetettem el az ötletet teljesen, merthogy még mindig biztonságosabb, mint gyalog... Egyébként meg számítottam a hármas buszra, ami számításaim szerint fél négy körülre kellet volna, hogy megérkezzen. Azt hiszem, láttam is, ahogy elhúz a főúton, de nem kanyarodott be Sha'ar Biniaminba... Aztán még vártunk, vártunk, vártunk ezzel a minden gyerekek legjobbika, legédesebbjike Joellel, aki aztán a nagy várakozásban megéhezett, úgyhogy (mivel nem akartam ma másodszor, ezúttal egy zsúfolt buszmegállóban szoptatni) visszamentünk a rendelő épületébe, hogy legyen erőnk egy újabb félórához a buszmegállóban. Akkor érkezett meg Chana, és vett fel minket, noha baromira nem repesett a örömtől, hogy gyerekülés nélkül vagyunk. Igaza van. De mi a sz*rt csináljak, de őszintén? Nagyon-nagyon szeretnék jogosítványt. Negyed hatra itthon is voltunk. Az orvosnál negyed háromkor végeztünk. Húsz percre van innen. Na, ez a fárasztó.

2012. május 21., hétfő

Alma




Aztán felhúzta magát, hogy ebből csak íz jön, de más semmi, szóval:

2012. május 19., szombat

Szégyen

Írtam egy üzenetet a Tevának, hogy nem akarják-e, hogy náluk dolgozzak. Úgy fogalmaztam, ha szükségük van egy magyarul (és angolul és héberül) beszélőre. A szégyen az, hogy az olaszt nem írtam oda, illetve az, hogy okkal. Au.
És baromi idegesítő, hogy szerdán órát kell tartanom, de nem tudom, milyen osztálynak, és mi az anyag.

2012. május 15., kedd

Meggondolatlanság

Beirattam Joelt a bölcsibe. Ha lemondom augusztusig, mert mondjuk nem kapnék állást, a beiratási díj bánja, ha még később mondjuk vissza, akkor ötszáz sékel. Viszont valószínűleg valamit mindenképpen fogok csinálni szeptembertől, s ha mégsem, hát, nem halunk bele.
Gondoltam én. Mert Maoz megint idegesítő üzemmódba kapcsolt, ráadásul turbóra. Mi az, hogy még nem küldtem el Shirinek az önéletrajzom (Shiri tanár, megkérdezte az iskolájukban, keresnek-e tanarakat, és keresnek), mégis mire várok, mozduljak már meg, jó, rendben, beiratkoztunk a bölcsibe, de semmi nincs a kezünkben, jó lenne ha felébrednék, ne legyek már olyan álmatag, fejezzem már be az érettségi bizonyítványom fordítását (a jegyző visszaküldte, hogy jó, de kell a pecsét szövegének a fordítása is, meg ami a lap alján van), gyerünk, gyerünk, egész nap itthon voltam, mindent neki kell csinálnia, úgy viselkedem, mint egy négyéves. Itt borítottam rá a kakaómat. Illetve borítottam volna, ha lett volna kakaóm, és valóban úgy viselkednék, mint egy négyéves. Az önéletrajzom elküldtem, és azért nem pattogok faltól falig az izgatottságban, mert szombaton Shiriéknél ebédeltünk, aki elmesélte, hogy éve eleje óta kerestek a suliban angoltanárt, és most sikerült valakit felvenni. Szóval hova siessek? Akár év közben is el lehet helyezkedni, ez nem Magyarország, hogy minden diákra jut nyolc tanár... A másik: egész nap itthon lenni a szemében azt jelenti, hogy Joellel nézzük egymást mosolyogva, illetve mikor ő alszik, akkor én semmitteszek a gép előtt. Mert mikor ő van vele, ez történik. Mikor én, akkor rejtélyes mód kimosódnak, kiteregetődnek, beszedődnek, összehajtogatódnak és szekrénybe kerülnek a ruhák, elmosogatódnak az edények, feltakarítódik a padló, megfőződik az ebéd. Ma még a kaktuszok is visszaültetődtek oda, ahonnan a macska kikaparta őket. Nem mondom, hogy nem ültem a gép előtt, de legyünk pontosak, ha már az időmről tárgyalunk. A jegyzőről egyre inkább azt sejtem, hogy nem tud magyarul, ezért kéri (követeli) a lap alján lévő szöveg fordítását is. "K. G. 520/új. r. sz. - Grafika Nyomdaipari Kft. Eng.: OM 2000 III. 21. JJ." Várom a javaslatokat.
Holnap beszélek ezzel az emberrel, aligha tud magyarul, ha mégis, akkor talán elmondja, mindez minek a rövidítése.

2012. május 12., szombat

Ezek a magyarok!

Talán írtam, hogy az Oktatásügyi Minisztérium kért egy levelet az egyetemtől (én kértem, mert ő kérték), hogy blablabla, és lehetőleg angolul. Ez a tudásnak ebben a fellegvárában nem kivitelezhető, de abba belementek, hogy ha én eleve elküldöm nekik az angolt, azt visszaküldik pecsételve, aláírva. Szerintem korrekt, nekem legalábbis több, mint megfelelő. (Gondolom, angolul elolvasni, és látni, hogy ami benne áll, az úgy is van, könnyebb, mint keríteni valakit, aki magyarról ezt lefordítaná.)
Másik kívánsága a Misrad haChinuchnak az érettségi bizonyítványom. Múlt héten érkezett meg egy 100 Ft-os bélyegekkel borított borítékban. Maoz több magyarból fordító jegyzőt is talált Jeruzsálemben. Ezek vagy baromi lusta magyarok vagy egy nagy frászt tudnak magyarul, ellenben tudják, hogy a magyarok nem ragaszkodnak az ügyintézés teljesen előírásszerű bonyolításához, és azt teszik, amit ez a mi notárius barátunk is. Meg amit az egyetem beleegyezőleg. Aláírja a fordításomat.

2012. május 11., péntek

Shame on me!

Ha még én is ilyen vagyok, akkor szarban van a világ.
Vannak azok, ezt mind jól ismerjük (és elítéljük), akiknek a szájuk jár, a tetteik meg az életük pedig pont az ellenkezőjét mondja. Egyébként ez nem feltétlenül szörnyűség, mindenkivel megesik, és néha végül a tettek még utól is érik a szájat, na de én...! Én otthagytam csapot-papot, eljöttem Izraelbe, hazamentem befejezni a betérést, visszajöttem, betértem ortodoxéknál is (kétszer), kiválasztottam (mondjuk, hogy kiválasztottam) a júdaizmust amiben és a helyet ahol élni és a gyerekeim felnevelni akarom. Elköltöztünk egy (ortodox) vallásos faluba a területekre (még mindig nem jön a számra, hogy Ciszjordánia*, honnan a francból vettek a magyarok már megint egy senki számára nem érthető elnevezést?), azért ez úgy nagyjából körvonalaz.
És akkor megtalálom a viccet a légyről a kávéban**, és lájkolom ugyan, de nem osztom meg. És miért?
Megnézem az Aish videóját, és tetszik, mégis elgondolkodom, kitegyem-e. Ugyan miért?
Olvasok valamit valahol, ami szerintem szép, bölcs, és jó volna, ha mindenki a szívére venné, de azért elgondolkodom, megosszam-e.
Látok egy másik videót, a JewishMOM-on. Mégis azon gondolkodom, ne inkább a youtube-linket küldjem-e el az unokatesómnak. Miért??
Mert azt gondolják, hogy fanatikus vagyok, hogy utálom a palesztinokat, hogy csőlátású lettem, hogy megbolondultam, hogy bezzeg, mikor kőkatolikus voltam (és másokat is erre buzdítottam), hogy bezzeg mikor a West Balkánban riszáltuk a Sámson és Delilára (amely dalt tartalmazó bakelitet állítólag meglovasították azóta az illető DJ lemezei közül), hogy idegesítem az embereket már megint egy zsidós, már megint egy izraeles, és egyébként már megint egy joeles videóval, fényképpel, akármivel? Hát hülye vagyok én? Mintha nem lenne tele a falam mások melegjogaival, tacskómentésével, eltűnt ismeretlenekkel, kiadó lakásokkal, szép gyerekekkel, csúnya gyerekekkel, kajával, a Kárpát Haza Őrei Mozgalom trianoni megemlékezésével (!), pucér nőkkel (az ilyeneket egyébként törlöm, posztolókat rejtem), antizraeli-propalesztin mókás rajzocskákkal (illetőket törlöm).
Egy beszari, konfliktuskerülő nyúl vagyok, és utálom ezt. És befejeztem ezt.
Szeretem Izraelt. Itt élek, zsidók vagyunk, nem véletlenül. Van múltam, és hiszek abban, hogy magam választom a jövőm. Ami a szívemen, az a falamon, ennyi. Akinek nem tetszik, ...járjon utána.

* Erről most azt találtam, hogy azt jelenti 'ez az oldal', és hogy latin. Négy év latin + érettségi, de nem találkoztam vele.

**


2012. május 10., csütörtök

Ötleeeet!

Gyakorlóblogot fogok indítani. Az úgy lesz, hogy az általam beszélt nyelveken fogok oda dolgokat írni. Nyilvánvalóan tele hibákkal, és egyelőre még lövésem nincs, mit, valószínűleg egy nagy katyvasz lesz az egész. Ám mégiscsak jónak tűnik az ötlet, ha már nem tudok elszakadni a géptől, töltsem az idő( egy részé)t valami hasznossal. Ha bárki csatlakozni óhajtana, bátran szóljon, esetleg nyelvek szerint nyitok/-unk majd izéket. Nem vagyok még tisztában a lehetőségekkel.

Utóirat

Míg vártam, hogy Maoz hazaérjen, és elmenjünk bevásárolni, olvastam a könyvem (The jewish home). Két rövid fejezetet olvastam el, az egyik, a 17. Private Property and the Public Good, aztán a 18.The Mezuza.
Állítólag az ilyen egybeesés jel, hogy a dolog tetszik odafönt.
És egyébként sokkal jobban vagyok.

2012. május 8., kedd

Mézzel és citrommal

Most eszembe jutott valami. Mindjárt visszajövök.

Ellenőriztem a mezuzákat. A minap láttam egy videót, és erről eszembe jutott, hogy ellenőrizni kellene nekünk is, mert ez a betért és megtért párosítás nagyon jó, csak néha a részletekre nem figyelünk vagy nem tudunk a fontosságukról.

A másik. Valahogy mostanában többször is találkoztam a témával, hogy miért vannak a nehézségek, miért érnek minket bajok stb. És arra jöttem rá, hogy a mindennapi apró-cseprő bajok nem igazán vágnak minket fejbe. Bosszankodunk, dühít vagy lemondó belenyugvással átsiklunk felettük. Ha valami igazán nagyon rossz történik, vagy valami igazán súlyos dolog árnyéka lebeg felettünk, akkor kinyílik a szemünk, és elkezdjük keresni a miérteket. A nagy baj felébreszt. Talán, ha a kis figyelmeztetésből értenénk...
Miért írom ezt? Mert választékos kifejezéssel élve beteg vagyok, mint az állat. Az orvos szerint (aki a mellkasomat nem hallgatta meg; de komolyan, mi van az orvosokkal errefelé???) sima megfázás, de rég nem voltam ilyen szarul. Az orrom folyik, időnként bedugul, a fülem is szörcsög, fáj a torkom, egyszer szárazon köhögök, egyszer fullasztó slejmeset, tüsszögök is, és nincs erőm. Mára már a fejem is fáj, és lázam is van. Nagyon szeretnék jobban lenni. Kicsi Joel álló nap a játszószőnyegen fekszik, csak szoptatni veszem fel. Olyan angyal, hogy nem is sír, ma háromszor is elaludt ott magától, aztán minthogy még fáradt volt, betettem a babakocsiba, és kevés tologatás után ott is elaludt. Maoz is fantasztikus, fürdeti, játszik vele, altatja. Rajtam is segítene, de speciel nem nagyon van mit tenni. Kaptam valami tüneti gyógyszert, meg mindjárt eszem valamit, hogy ne üres gyomorra vegyem be az akamolt.
Nem arra gondolok, hogy ez kis dolog vagy vagy dolog, csak arra, hogy napok óta készülök tenni valamit, de mindig elfelejtem, és talán ez a nyitja. Szóval tessék odafigyelni a kis kellemetlenségekre, lehet, hogy üzenetet hordoznak.

2012. május 6., vasárnap

Először, másodszor, harmadszor

Elkelt. A vicces hajú fiatalember vitte.
Ez egy vicces történet. Felmentem a fb-ra, és ezt a képet találtam:

Föléírva, hogy wedding paaarty. Elkerekedett a szemem, hogy tán csak nem most van? Pedig aligha lehetett májusban egy másik olyan esküvő is, ahová Barbara és Zsófi (ráadásul pasik nélkül) hivatalosak lennének. Minden potenciális vendég offline, hűha. Írtam egy sms-t Barbarának, aztán megerősítés után az ifjú arának is, a Vikónak. Csak úgy peregnek a képek a fejemben, a közös múltunk! El nem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, és mennyire hálás az Égnek, hogy az élet ilyen. Hogy zsák a foltját, Jancsi Julcsát. A Gyulának meg gratulálok, mert kifogta Dél-Amerikát.
Csináltam is egy kollázst a fejemben pergő képekkel:


2012. május 5., szombat

Az elmúlt hét képekben

 Lakóhelyünk "mezzo al verde"-ből pillanatok alatt átfordult "mezzo al giallo"-ba. Még a Pészachot követő héten megállapítottam ezt. De ez nem szegi kedvünk. Az igazi izraeli mindenben megtalálja a szépet, országában mindenekelőtt, és nem túloz, hanem szívéből beszél. Nálunk például virágba borult a kert. Így:



A sivatag mellett lakni nem minden nehézségtől mentes. Meleg van, erős szél fúj esténként, mindenféle csúszómászókra lehet számítani a meleg hónapokban és igen-igen sok a por. Úgy általában is, de vannak napok, mikor sárgásbarna az ég tőle. És száll: az utca, a muszka, a pepita, a néger. És a polc. Aztán letöröltem. Aztán másnapra pontosan ugyanígy nézett ki.



Joel rágási mániáját kielégítendő vettem egy akkora rágókát, amit már elbír. Az Edit nénitől kapott maci ugyanis még kiesik a kezéből. Azért beletelt másfél-két hétbe, hogy megtanulja, hogyan tegye a szájába, és hogyan érdemes megfogni. Azóta el se ereszti.



De hogy tényleg a fogai jönnek-e, vagy csak valami olyasmit láttam, ami addig is ott volt, csak nem figyeltem rá, mert nem volt miért, nem tudom. Minthogy folytonos mozgásban van, és lehetetlen belenézni a szájába, mert vagy becsukja, vagy kinyújtja a nyelvét, azt találtam ki, hogy folyamatosan fényképezem, hátha lesz használható kép, amit majd kinagyítok, és azon meglátom, hogy ott-e az íny alatt a foga. (Beteg dolog, tudom.) Nos, a terv kivitelezésének a képminőség állta útját. És valószínűleg tévedtem, még nem vagyunk olyan közel a kibújáshoz.


Majdnem elfelejtettem. Végre elkészültem a Smá-képpel:



És amiről nincsen kép: Átfordult! Ezúttal a hátáról a hasára, és még volt annyi türelme, hogy kiszabadítsa a maga alá szorult kezét, és felemelje a fejét a földről. Már egész nap ebben mesterkedett, délután 180 fokban elfordult az ágyában a nagy próbákozástól, aztán délután is nagyon hintázott, éppen elmerengtem, hogy hamarosan biztos sikerül is neki, amikor elkezdett nyöszörögni, mire odanéztem, és jé, a hasán feküdt. Gyorsan megdicsértem, hogy milyen ügyes fiú, aminek meg annyira örült, hogy hatamasakat kacagott nekem, illetve velem. Aztán hazaért Maoz minchából, mondtam neki, mi történt, mire Joel gyorsan megismételte a mutatványt. Pont ma szóltak be megint, hogy nem jó, hogy nem teszem a hasára, de árulják el nekem, melyik hason fekvős baba ünnepli a négyhónapos szülinapját azzal, hogy a hátáról a hasára fordul? Naugye. Az én nagy és okos fiam!