Csudálatos Mary

Elment a dublőröm, kicsit félve nézek a hét elé. Joelnek le kell mondani az extra ringatásról, nekem meg hozzá kell tennem kicsit az adaghoz, hogy így kiegyezzünk egy közepesben. Nem is értettem előtte, mekkora segítség egy plusz felnőtt családtag a kisbabás háznál. Ringat, mosogat, felsöpör, krumplit pucol.

ők

És mindent fotókkal dokumentál. Kivételt képez a múlt vasárnapi Jeruzsálemi kiruccanás, amikor annyira izgultunk (én), hogy erre nem maradt ideje. Nulláztam a bevásárlólistát, sőt. Ő pedig addig állt a bolt előtt a babakocsival meg a már beszerzett cuccal, vagy szlalomozott utánam odabent.
Szóval Maoz elvitte éjjel a húgom Jeruzsálembe a taxihoz, az meg a reptérre. Még nem érkezett meg Magyarországra, de hamarosan. Ez olyan szomorú, tulajdonképpen. Most leghamarabb nyáron fognak találkozni, mármint ő meg Joel, a család többi része meg még akkor sem látja majd, mert valószínűleg nem utazunk haza. Örülök, hogy nagyjából kitisztultak a bőgőhormonok a szervezetemből, így nem kezdtem patakokban folyatni a könnyeim, ha már ő elszontyolodott annyira, hogy megtegye. Bár van egy olyan gyanúm, hogy tompít a fáradtság (meg a szerintem elzáródott tejcsatorna okozta fájdalom), azért nem zokogtunk versenyt. Meg hát nekem marad Joel, itt a Maoz, és nem kell hazamennem hóba, hidegbe, egyetemre, problémákhoz. Maradok szoptatni, ringatni, pelenkázni, festegetni, és lassan tán még tavasz is lesz. Meg Purim. Megvettem a szükségeseket Joel jelmezéhez, az enyémhez itthonról válogatok.
Ez a jó gyerek nem akar elaludni, inkább nyög, és kalimpál, meg köpködi ki a cumit. Folyton nyög. Most azt várjuk, mikor fog ránk mosolyogni. Menetrend szerint a héten esedékes, de majd csinálja, ha csinálja.