2012. február 29., szerda

Mai tervek

Tekintettel arra, hogy holnap bevásárlónap. Bár ki tudja? Ilyen időben egész biztos megveszekedjük még előtte a kiruccanást, és őszintén szólva nekem is kedvem volna internetes katalógusból rendelni inkább, ha lehetne, de muszáj menni, nincs itthon semmi, csak krumpli meg egy doboz tegnap összevágott és lefagyasztott petrezselyem.
Tehát:
  • takarítani, az egész lakást (még mindig porszívó hiányában a szoba marad koszos)
  • megpucolni és összevágni a krumplit
  • megfőzni a rizst (mert az mégis van itthon)
  • sütit sütni
  • papírvirágokat hajtogatni a terem feldíszítéséhez Purimra

Továbbra is vár Joel jelmeze (és a sajátom is), és egy rakás lyukas zokni és harisnya (nem vagyok igénytelen, csak a csizmám egy zoknilyukasztó szörnyeteg).

Tegnap egyébként sikerült megfőznöm mindent, amit elterveztem, de ettől eltekintve a nap egy katasztrófa volt, a macska lerántotta a fényképezőgépet az asztalról, amiben valami eltört, úgyhogy nem működik, felhívtam a Maozt, kiakadt, kiraktam a macskát, elkezdett zuhogni, visszaengedtem, a tappancsán egy hatalmas sárgombóccal gyorsan felugrott a frissen felhúzott halványkék takaróhuzatra (gyorsabban fut, mint én gyerekkel a karomon ajtót csukni), onnan elhajtottam, úgyhogy gyorsan átfutott a másik szobába a fehér kanapétakaróra, aztán onnan is kihajtottam, bezártam a fürdőszobába, onnan is kiszökött. Közben Maozzal egész nap fasírt a fényképezőgép és a macska miatt (az a hülye macska is valahogy mindig az ő cuccait szúrja ki). Az idő takony, Joel egész nap nem aludt és nyűgös volt, én meg egyre fáradtabb. Reméljük, hogy

  1. a mai nap jobb lesz
  2. a fényképezőgépet aránylag olcsón meg lehet javítani
  3. hamarosan kitavaszodik

Egyébként nem tudom, az idő és/vagy a fáradtság-e, de Joel úgy szopik, mint egy kis vadállat, rág és rángat, és nagyon fáj.

2012. február 28., kedd

Nem alszik

Jó kis kiképzést kaptam tegnap, ma, remélem, sikerül megfőznöm, amit akarok, különben csokis nápolyi lesz az ebéd és a vacsora. De már abból sincs sok. Tegnap a maradék gombalevest ettem meg, ami remek folyadékpótlás, csak a szilárd tápanyag nem sok benne, úgyhogy estére már kopogott a szemem. Joel hatkor kért enni, fájt a hátam is, ráborultam a fejemmel, be is aludtam pár percre, aztán mikor lecsatlakozott rólam, akkor újra, csak már egy normálisabb pózban. Se erőm nem volt megmozdulni, sem nem akartam, örültem, hogy végre elaludt, ha csak rajtam is. Maoz hét után ért haza, megkértem, készítsen valami vacsorát. Joelt befektettük a babakocsiba, ahonnan aztán 10-kor vettük ki, hogy ha gondolja, ehetne egy falatot.
Most éppen bámulja a babakocsi belső oldalát, természetesen nem azt, ahová a képeket tettem, és gagyog.



Tehát a mai tervem a főzés, és hogy befejezem a Csillagok háborúját. A harmadik rész második részének a vége van hátra. Részletekben megy csak. De az jutott eszembe, hogy kellene egy lézerkard a kerti munkákhoz. Kölcsönkérném Joelét, de kiderült, hogy amit lézerkardnak néztem az uh-képen, az a combcsontja, így meg azért mégsem.
És hogy Joel jelmezét mikor fogom megvarrni, azt nem tudom, főleg, hogy az egyik szervező lány lemondta, és engem kért meg a párja, hogy csinálnám-e vele a bulit (ahol az esküvős beöltözés lesz). Ma kéne találkoznunk, hogy megbeszéljük. Nem hiszem amúgy, hogy sok dolgom lesz, díszek és kaja, de akkor is.
És amúgy meg itt a hideg, itt a szél (és ráadásul esett), én meg megfáztam.

Úgyhogy ma izomlázam van

Ez a tegnapi anyóka húzta apókát, apóka meg a répát akció haladóknak való, nem az én terhesség után újrakezdő testemnek. Maoz szerint egy szupervumen vagyok. De nem tudom, mennyire éri meg annak lenni, mert mikor a holnapi húslevesfőzésre (mert hogy levesben állítólag verhetetlen vagyok) azt mondtam, hogy beszéljen a fiával, hogy adjon nekem rá időt (ne úgy, mint ma), azt válaszolta: "Egy kézzel a lábast, egy kézzel a babakocsit, mi a baj?" Azért ilyenkor néha tátva marad a szám, és egy pillanatra nem tudom, mit mondjak. Aztán azt mondom, hogy próbálja ki egyszer. Ma ugyan előadtam a mosogatós magánszámot, amikor két kézzel mosogatok, miközben az egyik lábammal a babakocsit tologatom. Aztán Joel megunta, és fel kellett vennem. Szerencsére öblíteni egy kézzel is tudok. És szerencsére Maoz nem látta és mivel nem tud magyarul, nem olvassa a blogot sem, így nem gondolja, hogy ez teljesen normális , és nekem úgyis milyen jól megy.
És leettem paradicsommal a fehér pulóverem ujját. Ufff.

2012. február 27., hétfő

Gyomirtó

Én. Mivel tegnap macsetével kellett már utat vágnom a szárítókötélig, ma kimentem kitépkedni a gazt. Az ablak alatt növőket dalolva, aztán jöttek a trükkösebb, egy tőből jó sok széles levelet kiterítő törzsgyökérzetűek. Végül pedig mindannyiunk kedvence: az óriás haláltüske. Nagyon szemét tüskéket növeszt magára, főleg a virágaira, de a levelei szélére is, amik leszakadnak, és beleállnak abba, ami leszakította őket. Ez már most is szúr annyira, hogy szoknyán, harisnyán keresztül beleálljon a térdembe és véresre szurkálja, de nyáron az igazi, amikor a növény már nem él, nem is látni, elszáradt, eltűnt, elfújta a sivatagi szél, de a tüskéit, melyek szintén kiszáradtak és megkeményedtek, itthagyja. Olyan, mintha valaki felszórta volna rajzszöggel az udvart. Strandpapucson át simán beleáll a lábba. Szóval nekiestem ezeknek is. A legnagyobbnak (másfél méter) kapával, a kisebbeknek csak kesztyűvel.
Minderre azért volt szükség éppen ma, mert Maoz 101 terve (vizsgaidőszak utáni elbizakodottság) közt ugyan szerepel a kert rendbetétele, amihez világos kell (azaz péntek) de mivel nem szeretne sötétben vezetni, péntekre tervezzük a nagybevásárlást, szóval... És jön vissza az eső is, ami a meghitt dzsungelünket is növesztette, és nem vállalhattam a kockázatot, hogy a Jumanjiben találjuk magunkat.

2012. február 26., vasárnap

Fájnak

Fáj a vádlim. Olyan görcsölés után fájdalom, de nem görcsölt be előtte. Nem gyere be. :(
Mikor meg hanyatt ébredek, a bal csípőcsontom(nál) szokott fájni. De nagyon, alig bírok mozdulni. Ismerem ezt, de korábban akkor jött elő, ha sokat álltam a normálisnál jóval nagyobb súlyommal, és nem is fájt ennyire... De most fekszem a normálisnál jóval nagyobb súlyommal, tehát nem értem.

Távolabbi kilátások

Megint mosok, Joel ruháival dugig van a mosógép. Az érem másik oldala, hogy a szekrény tök üres, már a tescós rugikat adtam rá, még jó is, hogy elfogyott a többi, mert már jók rá, noha méretezés szerint 3-6 hónapos babákra valók. Nem lehet bízni a méretezésben. Azért jó volna, ha ma nem kakálná össze magát. Hazárdírozunk, mert ráadásul elfogyott a(z akciósan vett) márkás pelenka, és már az olcsót használjuk, amiben az a jó, hogy ugyanaz a méret, de egy picivel nagyobb, és az a rossz, hogy a gumírozása messze elmarad a márkásétól, vagyis az első, laza csuklómozdulatokkal feltett pelenkából Joel térdéig folyt ki a kaka, és nem is csak a lé... Fujjj. Szóval jó szorosan rá kell erősíteni. Maoz tegnap mondta, hogy a Rami Leviben (supermercado) lehet kapni mintát pelenkából, úgyhogy most kipróbáljuk szépen az összes fajtát, hátha van jó áron jó fajta. Ha nem, akkor vadászom az akciókat, addig meg marad ez a rászorítós. Amúgy Joel láthatóan ugyanolyan örömmel pakolja tele ezt is meg azt is, neki mindegy.
Úgy fest, elaludt, kifutok mindjárt teregetni, mert mára szép napsütést ígértek (amiből semmit sem látunk), de szerdán akár már havazhat is. Nem vicc, komoly. Megmaradni nem fog, mert 2-5 fok lesz, de ilyen hideget én még nem is éltem Izraelben, de szerintem a Maoz (ez a déli gyerek) sem. Mondtam neki, majd mikor végeztem az éjszakai szoptatással, meglesem, esik-e a hó, és felébresztem, ha igen. Hihetetlen, már mindjárt március. Rá kell jönnöm, hogy az időjárás a zsidó naptárhoz igazodik. Nem lényeges, hogy már március lesz, még mindig Purim előtt vagyunk.
Apropó Purim. Huzogatós játékot játszunk, vagyis kihúztunk egy-egy családot, és még Purim előtt kell nekik titokban meglepit készíteni kétszer. Aztán Purimkor a szokásos ajándékküldésnél lehull a lepel. Még semmit sem küldtünk, ráadásul sikerült azt az egy családot kihúznom, akikkel soha nem beszéltem. Szerencse, hogy a tanulás, ami kéthetente szokott Szombaton lenni, ezúttal pont náluk volt, és tudom, milyen mintát fessek a mécsesekre, amit adni szeretnék. De ez önmagában nem nagy kényeztetés a családnak, szóval kellene sütnöm valami sütit. Muffin lesz belőle, ez már elég valószínű. De aztán kell még egy, és nem érzem magamban a kreatív erők munkálását. Lirazék két üveg kólát, két csomag popcornt (amit itt így ejtenek: popkóren :D) és egy DVD-t találtak az ajtó előtt egy cetlivel: nézzétek, élvezzétek. Hát ez tök jó ötlet. Nekem nincsenek ilyenjeim. Mondjuk mi meg még nem kaptunk semmit, szóval késésben éppen még nem vagyok.
A másik: A nők hejehujájára beöltözünk. Kollektíve, esküvőnek. Mindenki kiválasztotta a maga szerepét. Namost én és a tradícionális zsidó esküvő... Már három esküvőn is voltam, az egyik az enyém volt, a másik kettő két másik betért lányé... Mindenesetre nézegettem a cetliket, amikre a szerepek voltak írva, Lea ült mellettem, végül rávett, hogy legyek a vőlegény (szefárd) anyja, hogy az illik hozzám. Nnna... Miért is? Erre kivágta magát, hogy az akcentusom miatt (a magyar akcentusom sokszor hiszik spanyolnak), ami kicsit sántít, de hagyjuk. Szóval most szfaradi örömanyának (így hívják?) kell beöltöznöm. Előttem van a tipikus példa, Zsaklin, Maoz nővérének az anyósa, tán konkrétan tőle kellene elkérnem némi ruhát és ékszert, mert hogy nekem honnan lesz annyi aranyam, az nem világos.

2012. február 24., péntek

Calzedonia hasleszorító harisnya

Nem is meséltem, nem tudom, hogyan felejthettem el: hat nappal szülés után, mikor anyósomék itt voltak nálunk, tipegek ki a szobából, tán kávéért jöttem a konyhába, anyósom a kanapén ült, rámnézett és kijelentette: "Hasad maradt, övre (=fűzőre) van szükséged."
Mindig szeretettem, ha tapintatosan közölték velem, alakom tökéletessége elmarad Claudia Schifferétől (egyébként szerintem Claudia Schiffernek nincs tökéletes alakja), de azért mégiscsak abszurd ezt hat nappal szülés után megjegyezni. Ráadásul hogy fűző! Gondolom, a vágásnak is jót tett volna, ha jól rászorítok egy réteg hashájat.
Na, azóta jelentős előremozdulás történt az ügyben (ahogy ez lenni szokott, ahogy telnek a hetek), bár még mindig olyan (legalább) 15 kg-nyira vagyok a szerintem ideálistól (és valószínűleg úgy 30-ra Claudiától), de a még a bolognai Calzedoniában vásárolt színes harisnyák pont annyira szűkek hasban, hogy ne érezzem magam vietnámi lógóhasúnak. Van remény. És különben is tilos teherbe esnem több, mint egy évig, ez elég idő egy kis fogyáshoz.

2012. február 22., szerda

Szeretjük a matricákat

Eszter meg valahogy mindig tudja, hol szerezze be. Én meg mindig leutánzom.
A húgom kiselőadását kellene írnom házasságjogra, de az nem megy egy kézzel. Ez igen.

2012. február 20., hétfő

Égig érő fű

A Maoz meg én, a hobbikertészek. Elültettünk-vetettünk egy csomó zöldségfélét, illetve a Maoz. Jó szorosan egymás mellé vetettük a magokat, nehogy rendesen tudjanak nőni. Ezt most ő, de tavaly ugyanezt csináltam a sarkantyúvirággal... Aztán úgy hagytuk, majd nő. Persze a leírásra, hogy mikor van a vetés ideje, nem vetettünk ügyet, mikor akkor vetünk, amikor időnk engedi. Van, ami nő, a rukkolát például akár téphetném is le. A rozmaring nem mutatkozik, és a kálák is lapulnak még a macskakaki alatt a ház oldalán. Egy hagymát szerencsére megtartottam cserepes használatra, az nő szépen idebent. Gyomlálni nem gyomlálunk, mert ilyenekre végképp nincs időnk, szóval most már ember legyen a talpán, aki megkülönbözteti a gyomot az előbújó petrezselyemtől. Egyébként meg lehet: a gaz ezerszer gyorsabban nő. Alkalmasint készítek fényképet az ablak alatt pompázó dús növényzetről is, lassan pihenni lehet az árnyékában. Az október-november magasságában gyökereztetés céljából begyűjtött növények közül, melyekkel csúfos kudarcot vallottam, csak egy húsos levelű földönfutó eresztett gyökeret, el is ültettem őket a padka mellé, de már lehetetlenség megtalálni a gazban. De nem adom fel, ma elültettem az évelő margaréta magjait. Most ülnek. Meglátjuk, mi lesz. Eddigi legnagyobb sikerem a százszorszépekhez fűződik, elszórtam a szélben, még otthon, és most Kata kutyája, Szotyola élvezkedik a virágszőnyegen.


Elég szép eredményt értem el a körömvirággal is, be is gyűjtöttem az elszáradt virágról a magokat, majd azt is elültetem. Van még egy avokádómagom, sorban a harmadik, ami nem akar kicsírázni, nem tudom, mi bajuk velem, pedig ezzel végképp semmit nem kell csinálni, csak várni. Bezzeg a kaktuszok a wc-tartályon, amik alatt alig van föld, nem locsolom, viszont naponta kétszer párával burkoljuk őket be, virulnak.

2012. február 18., szombat

A Dorothy Gale-élmény

Életünk nem legsikerültebb Shabatját tudjuk magunk mögött, ami az én életemet nézve nem nagy szó, de Maoz hasonlóképp írja le az érzést. Az úgy történt, hogy még a hét elején (emlékszünk, napsütés, lágy szellő szárítgatja a babaruhát) meghívott magukhoz Liraz, egyelőre nem tisztáztuk, vacsorára-e vagy ebédre, végül vacsora lett. Közben az előrejelzésben esőről és heves szélviharokról kezdtek beszélni, hogy péntektől erre számítsunk. Péntek: Maoz tanul, én fél kézzel elbánok a szombati előkészületekkel, milyen jó, hogy estére nem is kell főzni. Kint esik, de nem vészes, majd ráhúzom a nejloncuccot a babakocsira. Lemegy a Nap, gyertyát gyújtok, Maoz elenged egy-két megjegyzést arról, hogy nem vagyunk épek ilyen időben kimenni, illetve hogy maradjunk itthon, és együnk tonhal konzervet, de nem veszem komolyan, nem is úgy mondja. Pedig...
Először is a nejlon borítás a babakocsinak nem ehhez az alkatrészéhez van tervezve, sem nem fedi le, sem nem lehet hozzápatentozni, majd nyáron remekül ráilleszthető lesz a sportkocsis üléshez, ha esetleg monszun vidéken szeretnék kirándulni. Azért én megtettem, amit megtehettem, Joelen meleg ruha, a legnagyobb takaró, amire még rá lehet cipzárazni a babakocsihuzatot, két kapucni alatt még egy sapka, van is hozzáfűznivalója. Magam is felvettem az esőkabátot, fejemre kötöttem a nejlon kendőt (magam vágtam ki tavaly a szétszakadt esőkabátból), és noszarajta. Namost, tudósok kikutatták nem olyan nagyon régen, hogy lehetett olyan erősségű szél, ami utat vágott a Vörös-tengeren a zsidók előtt. Ha nem kutatják ki, péntek este magamtól is megállapítom. Amíg még széllel szembe kellett tolnom a babakocsit, egész kivitelezhetőnek bizonyult a küldetés, csak aztán a kanyarban kellett volna a tomkrúz, vagy inkább Hulk Hogan, hogy megtámasszanak minket. Nem túlzok, pedig szoktam, minden erőmet be kellett vetnem, hogy ne boruljon a kocsi. Az út fennmaradó részét a kocsira borulva tettem meg, olyan lent fogtam a vázat, amennyire a mózeskosár engedte, szorítva rá a nejlont és a lehető legnagyobb stabilitást biztosítva a széllökések ellen. Mindezt persze esőben. Liraz és családja természetesen a falu legszélén lakik, vagyis a lehető legmesszebb és a lehető legkevésbé védett helyen, plusz: földút mellett. A kereszteződésben összetalálkoztam a zsinagógából hazafelé tartó fiúkkal, Maoznak épp lerepült a szemüvege (azóta sem találta meg, mondjuk segítene a keresésben, ha elállna a szél és az eső). Megérkezünk, a házban sötét, csak a két gyertya fénye, valami rövidre zár, nincs áram. Mire jó a gyerek a háznál? Kisszék, kislány rá, visszapöcköli, legalább öt percig volt is áram, majd újra kiment. Jó, most mi legyen? Normális esetben fognánk a kaját, és mennénk a legközelebbi szomszédhoz enni, na de ebben az időben? Közben befut Maoz, aki hazament a kontaktlencséit betenni, heló, heló, shabat shalom, ma este romantika a köbön. A leves még tűzforró volt, a csirke félhideg, Joel rosszkedvű. Nincs áram, nincs fűtés, így megy ez Izraelben, Joel sír, a keze jéghideg, hoppá, maciszerkó vissza. Kézről kézre jár, hogy mindenki ehessen. Sír. Éhes, de nem eszik, hanem előadja a kistrombitát, csak szenved. Tisztába tenném, de ilyen hidegben nem csomagolom ki. Közben reménykedem, hogy eláll az eső. Vagy a szél. De nem. Kösz, a meghívást, jó éjt, ítéletidőbe ki, megint. Ha lett volna nálam elég pelenka, vagy ha nekik lenne akkora gyerekük, aki pelenkát hord bármilyen méretben, maradok éjszakára. Alig teszünk meg két métert, a szél a képembe fújja a nejlont, semmit sem látok, rossz helyen akarok kanyarodni, Maoz kiakad, ordít, hogy majd ő, futunk hazáig, mint az őrültek. Itthon aztán mondja, mondja, mondja. Mintha az én hibám lenne. Pontosan nem világos, mi, hogy a vihar-e, a hideg, a lerepült szemüveg vagy az áramszünet. Persze jórészt a fáradtság beszél belőle, és főleg az aggodalom Joelért. Aki természetesen édesdeden alszik a babakocsiban, szerintem direkt évezte. Ami nem jelenti azt, hogy én ne lettem volna akkor és ott szintén a plafonon, és ne tapiztam volna végig belülről a kocsit, hogy száraz-e, a gyereket, hogy nem hideg-e keze, arca, nózija, hogy nem kívántam a jó francba az egész meghívást, hogy nem sajnáltam a szemüvegét, és hogy nem adtam magamban hevesen hálát az Istnnek, hogy borulás nélkül hazaértünk. Nem, hogy nem az én hibám, nyilván az is, lemondhattam volna a meghívást, de ő éppúgy. Hülyeség volt kimenni a lakásból? Igen. De kettőnk hülyesége, lesz szíves ehhez mérten beszélni. Kimentem a fürdőszobába, mire visszaértem, tüntetőleg (én éreztem így) bevonult Joellel a szobába, és befeküdtek az ágyba. Jól felhúztam magam, hogy miután egész nap semmit nem csinál, csak tanul, majd a félresikerült este miatt engem lecsesz, nem kell eljátszani az apukát, főleg nem, amikor tisztába kell tenni és szoptatni, hogy lefeküdhessek. Kiviharzok, aztán vissza a tápszeres dobozzal meg a cumisüveggel: Kell a gyerek? Ma éjjel a tiéd. Ilyen jól kezelünk mi konfliktust. Kiültem a kanapéra, kijöttek. Mondom, tisztába kéne tenni. Persze nem mozdul. Mikor kérdezi meg, hogy tisztába tegye-e? Mikor elkezdem szoptatni. Na, mondom, kértem már. Úgy egy fél órája. Most nem kell. Jó. Ő elmegy aludni. Hát azt gondoltam. Joel az egész napos műsor után úgy evett, mint a kisangyal, és szépen elaludt. Lefektettem. Hajnali kettőkor arra ébredek, hogy alighanem repülünk. Biztosra vettem, hogy ők is felébrednek, de ezek egyformák, semmire sem kelnek fel, ha egyszer elaludtak. Mozgott a fal, remegett az egész karaván, és olyan hangosan dübörögtek az esőcseppek a tetőn és az alumínium lemezeken, mintha veszett majmok dobálnák kókuszdióval. Reggelre kicsit kisütött a Nap, de a szél nem hagyta abba egy percre se. Maoz morcos volt, de már nem rám, igazából este sem igazán rám, csak én vagyok itt, rám zúdul a rosszkedve. Plántálok bele egy kis öniróniát majd, de időbe telik. Lirazékra baromi mérges, igazából részben értem is. A szemüveg nincs meg, de még nem adtuk fel. Maoz kiment tegnap keresni, elmegy mellette Liraz férje: á, biztos összetört. Tudja, hogy kell reményt önteni az emberbe.
Szóval nem szerepeltünk valami fényesen a vizsgán (mert ha nem az volt, végképp semmi értelme), de a következő dolgokat tanultam:
  • Ha meghívnak, mielőtt elfogadnám, megkérdezem a Maozt, hogy elő akar-e állni valami kifogással, és ha nem, megnézem az időjárásjelentést aznapra.
  • Ha úgy döntünk, megyünk, egy éjszakára való +1 pelenkát viszünk.
  • Mindezek mellett készítek valami kaját, ha mégsem jönne össze.
  • Az utolsó pillanatig fenntartom a változtatás jogát.
  • Ha nem bontják ki az ajándékba vitt bort, kinyittatom én (Maoz: micsoda pofátlanság - tőlem, hogy ezt a bort vittem, tőlük, hogy nem nyitották ki).

Maoznak ma vizsgája van az egyetemen, drukkolunk. Pénteken az utolsó, aztán kicsit szünet. Jó lesz. Azt mondta - bli neder - hogy tervez valamit utána. És már most Pészachról beszél. Úgy tervezi, a szüleinél leszünk, félünnepen kirándulunk, utolsó napra visszamegyünk. Nem szeretnék egész héten ott lenni, és onnan tenni kis kiruccanásokat, de még nem tudom, hogyan adjam be neki, hogy no way. Nem akarok én házisárkány lenni, de egy hét a családjával, aztán kell újabb egy hét a rehabilitációra. És dögunalom. Az nekem nem poén, hogy fogjuk a kaját, kimegyünk autóval valami erdőbe, és a földön ülve, fenekünkbe álló gallyakon, eldobható evőeszközökből öt köbméter hulladékot kitermelve eszük, majd hazamegyünk. Wc nincs, víz nincs, csak kosz van. Tavalyelőtt ez volt, olyan szuperlatívuszokban beszéltek erről a helyről, azt hittem, legalábbis az Édenkertet találták meg, zsenge fű, apró virágok, kolibrik, kristályvizű patak. Aha... Szóval előre szeretném látni a programot, nyomtatásban, aláírva. Jó, lehet, hogy házisárkány vagyok. Ez van.

2012. február 16., csütörtök

Végül

Kicsi zsarnok kidőlt.

Gyerek:


Csokis süti:


Mosogató:

Kicsi zsarnok

Kezdek megorrolni Joelra. Szerintem olvassa a blogot, mert ma nem hagy enni. Ha már sétálni nem tudunk menni az eső miatt... Nem hajlandó sehol máshol álomba szenderülni, csak az ölemben, és ha beteszem a babakocsiba, felébred. Most épp nem, hála az Égnek, és 11 után is elgügyörészett magának (Paolo Nutinire, hiszen az a kedvencünk), amíg megfőztem a tésztát, és betettem a sütőbe. De alvás helyett, teszem hozzá.
A másik: Sarah, barátném a betérős ulpánból (ismerősömnek hívnám, ha nem lenne olyan személytelen ez a szó) tegnap este még arról panaszkodott a fb-on, milyen sokat gépelt, ma meg már mazaltovoznak neki, mert megszületett a kisfiuk. Három héttel hamarabb, és otthon a fürdőkádban (ezt előre így tervezték). Úgy látszik, csak Joel ragaszkodik ennyire az anyja öléhez. Kint is, bent is. Ennek a kintinek az lett az eredménye, hogy először paradicsomos-gombás tésztával ettem le (a nyakában találtam meg utólag), aztán a Nesquik crunchiestól kakaós tejet folyattam rá többször.
Amúgy azt hiszem, ma rámnevetett, márminthogy rám, nekem, nem csak úgy, de lehet, hogy csak kakilni készült. Kérdés: Ha rendszeresen áztatja át kakilével a nadrágját, az az én hibám vagy a pelenkáé? Mindegy, 60-70 fokon kijön. Ez is, meg a többi is, amivel leettem.
Úgy terveztem, csinálok ma csokis kekszet, és sütit Szombatra, de már attól elfáradok, hogy belenézek a mosogatóba, mi mindent kellene elmosnom először is. Még a süti esélyes: mindent összekever, sütőbe betol; de a keksz...

2012. február 15., szerda

Este van, este van

Ki-ki nyugalomba? Apa lázasan tanul a pénteki vizsgára, mindent elborítanak a képletek meg a pisztáciahéj. Anya próbálja elaltatni a túlfáradt Joelt, ringatja, öleli, majd leszakad a válla, és masszázsról álmodik. Együtt lenni jó. Már csak két vizsga, már csak másfél hét, és nem egyedül viszem az esti műszakot. És egy tizenöt (+-) év múlva gyereket sem kell altatni. Vagy nem karban. Nagy a csend, talán szabad elmennem zuhanyozni.

2012. február 14., kedd

Joel alteregói

Részben azért, mert nyolc napig neve sem volt, így hasonlóság alapján hívtuk így vagy úgy, részben azért, mert mielőtt kibújt (kiszedték), érzésre neveztük így vagy úgy, részben pedig mert tutira minden szülő ezt csinálja, Joelnek annyi a beceneve, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni (vagy a Jordánt legalábbis biztosan, az még az Ipolynál is szánalmasabb határfolyónak), és akkor még ott vannak a hasonlóságok, amikről nem kap külön nevet, csak nyugtázzuk.

Hát ugye, először is kis Zsákos Frodónak hívtam, aminek az lett az eredménye, hogy szőrös a füle. Igazi kis hobbit, bár lehet, hogy a hobbitoknak a lábfeje szőrös, és a füle csúcsos, de mindegy.
Zsákbamacskának is hívtuk, ez mostanra Kiscicámmá alakult, nem valami férfias megnevezés, majd a bar micvája után kikérheti magának, addig marad.
Születése után (néhány órával, mikor többet is láthattam belőle, mint az arca felső egyharmadát) rögtön megállapítottam, hogy tiszta Amos (Maoz apja). Joel és Amos könyve egymás mellett vannak a Bibliában, egyébként.
Tessék:

Aztán hívtuk kis Mauginak, illetve csak én, mert időnként viccesen félrehúzza az orrát, mint Maugli, aztán Kata átvette, kapott is ajándékötleteket, hogy hozzon piros fecskét neki, meg ilyenek. Viszont véletlenül tényleg került mauglis ruha:


Aztán kiderült róla, hogy ő egymaga a Múmin összes szerepője.
Ha szelíd arcot vág:



Ha mérgeset:



És ha csak úgy van a pampuska pofijával:

Maoz szerint - első felvonásban - rám hasonlít, főleg az orra. Nem sokan, de mások is vettek észre köztünk fennálló hasonlóságot. Joel mindenkit megtéveszt a sötét hajával meg az egészséges színével, ezért azt hiszik, Maozra ütött. Nem tudják, hogy én is így kezdtem.
Kicsi Judit, kicsi Joel:


Aztán második körben arra jutott, és ezt egyébként még tartja, hogy az orra az apámé. De apu sem volt gyerekkorában olyan krumpliorrú, mint most.


Nekem az jut eszembe erről a témáról, amikor Bolognában Heli megkérdezte, nincs-e képem a Maozról, amin jól látszik az orra, mert állítólag akinek mindkét szülője észak-afrikai származású (esetünkben Tripoli), annak szélesebb, laposabb orra van (értsd: mint a feketéknek). Namost Maozé nem ilyen, Joelé egyelőre igen, nyilván Észak-Afrikától tök függetlenül.
Pár hét után Maoz felfedezte Joelben önmagát. Összeszoktak, azt hiszem. Már nem szeretné annyira, hogy szőke és kék szemű legyen, vagyis rám üssön (meg a húgomra). Anyósom úgyis kicsi Maoznak hívta a kórházban.
Kicsi Maoz (féléves, ahogy Joel eszik, ő is ilyen kis vasgyúró lesz), kicsi Joel:


Egyébként ez az egész hasonlítgatás azért is jó, mert a legtöbb baba hasonlít egymásra... Nem az összes az összesre, de azért a barna hajjal született babákat nem lehetetlen összetéveszteni.
Végül pedig Carloska után szabadon: Joelito. Nem hasonlít, de vagány.


És még legvégül: Pontosan ezt a pofát nem sikerült még lencsevégre kapni, de csinálja, és tökpontosan ugyanígy fest, mint én ezen a képen anyuval:

2012. február 13., hétfő

Ép testben ép lélek

"Nekem tízezer lelkem van." Abban a nagy ép testemben pedig bőven elfér mind a tízezer. Remekjót fogytam a szülés után, majd visszahíztam két kilót. Jaj. A szoptatás csak úgy jó fogyókúra, ha az ember nem eszik meg minden keze ügyébe kerülőt, és nem iszik meg napi két zacskó kakaót a sok rágcsa meg csokis süti mellé. Meg ha nem a számítógép előtt ül álló nap. Szóval ma kihasználtam a napsütést ("verő a fény, jól süt"), és sétáltunk egy nagyot. Öles léptekkel, ruganyosan. Tegnap is nagyot sétáltunk, de ma még melegebb volt, és direkt a tornázós cipőmet vettem fel hozzá (a godspeleset, amit 16ezerért vettem pár éve a Sanshában, hogy aztán ne kapjon több órát a konditeremben a tincitáncolós aerobicot tartó lány, és ne tudjam igazán rendeltetésszerűen használni). Tegnap kidolgoztam a babakocsitornát is, főleg hátfájásra jó, de lábizomerősítést is beleiktattam. Muszáj lesz tennem valamit, mert már a terhesség előtt kihíztam egy csomó szoknyám, amiket már nagyon-nagyon szeretnék hordani.
Az is jó, ha teszek-veszek, ma például kétszer mostam (muszáj volt a leböfögött kabátomat is), tegnap is kétszer. Kint lógnak a kis rugdalózók, olyan szép ez.



2012. február 12., vasárnap

Baba zabra

Nappalom és éjjelem, szóval : videó Joelről.


Hernyótalpas markológép

ment el az ablak előtt épp.
Csudálatos Marynek meg eltűnt a bőröndje. De ne aggódjon, mert "ez előfordul". Valószínűleg Tel Avivban maradt, és ha így van, az esti géppel megy, és holnap kiviszik neki. És mikor azt mondta, csesszék meg, negyed kettőkor kelt, fáradt, ilyen ne forduljon elő: "Nyugodjon meg!" Szóval most - míg ő töltögeti a köteg nyomtatványt, amit kapott - megpróbáljuk kideríteni, hogy valóban Tel Avivban maradt-e, esetleg feltették jobb esetben a bukaresti, rosszabb esetben Buenos airesi gépre...

2012. február 11., szombat

Csudálatos Mary

Elment a dublőröm, kicsit félve nézek a hét elé. Joelnek le kell mondani az extra ringatásról, nekem meg hozzá kell tennem kicsit az adaghoz, hogy így kiegyezzünk egy közepesben. Nem is értettem előtte, mekkora segítség egy plusz felnőtt családtag a kisbabás háznál. Ringat, mosogat, felsöpör, krumplit pucol.


ők


És mindent fotókkal dokumentál. Kivételt képez a múlt vasárnapi Jeruzsálemi kiruccanás, amikor annyira izgultunk (én), hogy erre nem maradt ideje. Nulláztam a bevásárlólistát, sőt. Ő pedig addig állt a bolt előtt a babakocsival meg a már beszerzett cuccal, vagy szlalomozott utánam odabent.
Szóval Maoz elvitte éjjel a húgom Jeruzsálembe a taxihoz, az meg a reptérre. Még nem érkezett meg Magyarországra, de hamarosan. Ez olyan szomorú, tulajdonképpen. Most leghamarabb nyáron fognak találkozni, mármint ő meg Joel, a család többi része meg még akkor sem látja majd, mert valószínűleg nem utazunk haza. Örülök, hogy nagyjából kitisztultak a bőgőhormonok a szervezetemből, így nem kezdtem patakokban folyatni a könnyeim, ha már ő elszontyolodott annyira, hogy megtegye. Bár van egy olyan gyanúm, hogy tompít a fáradtság (meg a szerintem elzáródott tejcsatorna okozta fájdalom), azért nem zokogtunk versenyt. Meg hát nekem marad Joel, itt a Maoz, és nem kell hazamennem hóba, hidegbe, egyetemre, problémákhoz. Maradok szoptatni, ringatni, pelenkázni, festegetni, és lassan tán még tavasz is lesz. Meg Purim. Megvettem a szükségeseket Joel jelmezéhez, az enyémhez itthonról válogatok.
Ez a jó gyerek nem akar elaludni, inkább nyög, és kalimpál, meg köpködi ki a cumit. Folyton nyög. Most azt várjuk, mikor fog ránk mosolyogni. Menetrend szerint a héten esedékes, de majd csinálja, ha csinálja.

2012. február 9., csütörtök

A névről

Lerántom leplet.


És egyébként rossz a latin betűs átírás. Az az első z oda nem kell.

2012. február 8., szerda

Közös téma

Mazal tov Eszternek és Pistinek a picihez! Mind nagyon örülünk!