2012. január 31., kedd

Férfiak - na most panaszkodom

Ha még egyszer megkérdi valaki, hogy alszik éjjel, szájon vágom. Ugyanis minden alkalom után, mikor megkérdik, és én azt válaszolom, jól, hál Istnnek, Joel nem alszik olyan jól mégsem. Tegnap elmentem este az Erev nashimra (nők estéje), Maoz nagyon támogatta az ötletet, hogy mozduljak ki. Mondtam, addig játsszon Joellel, és így is értettem, ugyanis túl jól aludt egész délután és egész este, tudtam, ez csak rosszat jelenthet az éjszakára nézve. És lőn. Éjfél előtt megetettem, hogy ne kelljen egy félóra múlva... Hát először is: egy félóra múlva reklamált, hogy az, hogy elalszik szopás közben, nem azt jelenti, hogy befejezte, szóval újra. Aztán kettőkor ébredt megint. Majd négykor, amikor is kezdtem gyanakodni, hogy azt hiszi nappal van, vagy simán szivat. Mindenesetre nem adtam neki még enni, viszont így kihúztuk ötig, amikor evett, majd visszafektettem (úgy negyedszerre maradt is a kiságyban), gondoltam, most már elég fáradt, biztos alszik majd, de kár volt magamból kiindulnom, hétkor újra sírt. Felvettem, elhallgatott, visszatettem, sírt, felvettem, elhallgatott, visszatettem, sírt, felvettem, elhallgatott, visszatettem... Ugye nem kell annyiszor leírnom, ahányszor eljátszottuk? Persze este apu ölében aludt el, mert apu úgy gondolta, a legjobb közönség a három hetes fia a prezentációja gyakorlásához. Ez Joelt nem kötötte le, szóval... Úgyhogy most fáj a fejem, álmos vagyok, és túl sok cukrot tettem a kávémba.
Ma jön a húgom, de még nem tudom, hogyan. Ugyanis mikor tegnap este hazaértem, Maoz fancsali képpel fogadta a hírt, hogy megmondtam Shaninak, aki a férjének keresett fuvart, hogy igen, Maoz holnap autóval megy Jeruzsálembe. Ugyanis ő mégis inkább itthon hagyná az autót, és majd vonattal, busszal hazajönnek a reptérről. Merthogy esni fog, vihar lesz. Igen, és valóban jobb tömegközlekedésre várni szakadó esőben, ahogyan megéri vállalni a kockázatot is, hogy egy esetleges késés esetén lekésik az ide tartó buszt, noha a következő csak három óra múlva jön. Én nem tehetek róla, de elborítja a vér az agyam ettől a kitekert logikától. Meg attól, amikor miután feleslegesen elcseszi energiáját és az idejét, majd nyavalyog, hogy fáradt, és én mért nem értem meg őt. Azért, szívem, mert előre megmondtam, hogy hülyeséget csinálsz. De nem veszekedtünk, csak mondtam, hogy a világon nincs ember, aki ésszerűnek tartaná az ötleteit. Mert az autó arra való, hogy az ember azzal menjen olyan helyekre, amelyekre egyszerűbb autóval. De ő nem ismeri az utat. Ez jó érv lenne, ha nem tette volna meg ezerszer már, igaz, busszal. Hát hulljon ki az összes haja annak a vizsgabiztosnak, aki nem adta meg nekem a jogsit, hozzászoktam, hogy ha tehetetlenkednek az emberek, csinálom magam!
És ma reggel felhív, hogy heló mizu, és a fáradt hangomat hallva: hogy mi a baj. Nem aludtam, az a baj. És meglepődik, hogy tényleg, Joel nem hagyott aludni? És mielőtt bárki megkérdezné, igen, ugyanabban a szobában alszunk, egy akkorában, hogy lapjával férünk csak el a bútorok között, és nem hallja, nem hallja, hogy átüvölti a fél éjszakát ez a gyerek.
És persze a házassági évfordulót elfelejtette. Mert az nem elég, hogy szombaton kvázi emlékeztettem, nem elég az sem, hogy sütit sütöttem neki, mert tőlem most ennyire futja csak, olyat amilyet szeret. Nem elég, hogy miután hazajött, mondtam neki, hogy tudom, az ő családjában talán nem csapnak nagy hűhót az évfordulók felett, de nekem fontos (ezt minden alkalommal elmondom szülinapok - az övé is- előtt is), tegnap sem pótolta a mulasztást (igen, elvárnám, hogy legalább egy hervadt kórót dugjon a nyúzott arcomba). És ilyen átvirrasztott éjszaka után ez megsokszorozódott erővel tör rám. És akkor visszaköszön a szülinap, amikor nem érdekelt, hogy szart se kaptam (csak valami undorító csokit, amiről nem mondtam meg neki, hogy undorító), mert nem volt ideje, mert fontosabb volt elhozni a kuszkuszt az anyjáéktól, ahová azt a kocsit vitte tesztelni, amivel az ég egy világon semmi baj nem volt, de végül nem vette meg. Az egyszeri alkalomra elég a ne haragudj, és tényleg nem haragszom, de kezdjük azzal, hogy már ez sem az első volt, mert tavaly haza se jött a szülinapomon, hanem leltározott a q*** HaGarinban, ahol akkor dolgozott, de oda se neki, mondjuk, hogy a (rendes) házassággal új fejezet nyílik, tiszta lap, és akkor legyen ez a szülinap az, amin nem lényeges, hogy nutellás kenyérbe szúrtuk a gyertyát, mert azt legalább vett, de amikor az előre bejelentett házassági évfordulón is hiába várok egy kis, hát én nem is tudom, mit, csak hogy iciripicirit más legyen, hogy legalább mondjon annyit, hogy asszony, boldog házassági évfordulót, sőt, mikor mondom neki, hogy nekem ez fontos volna, annyi a válasz, hogy háháhá, nekünk házassági évfordulóból három is van, ha egyet elfelejtünk, lehet pótolni a következő alkalommal, akkor az nekem rosszul esik. Egy hangyányit. Nem akarom, hogy zavarjon, de zavar.
És most ezt meg fogom írni neki e-mailben. Mert jelen állapotomban a telefonban úgyis csak bőgnék, addig meg nem akarok várni, míg hazaér, mert itt lesz a húgom. Csak ez most jó nagy adag ecet a kacsán, mert ha ezek után teszem azt hozna valami gazt, amit egyébként nem fog, mert azon megjegyzésem a váza vásárlásakor az ikeában, hogy most már csak az kéne, hogy virágot is kapjak, amit bele lehet tenni, nem volt elég világos és egyértelmű, akkor hogy örüljek neki? Kész röhej, hogy ki kell hisztizni egy ajándékot. De még egyszer, nem az ajándék a lényeg, hanem a gesztus, hogy ezzel a remek (gesztustalan) kifejezéssel éljek.

U. i.
És ha már ecet: A férfinál elb*****abb lény a világon nincs. Belerakja az ecetes salátát a hússal meg a krumplival (ami eleve undorító, hogy így egybe) egy törött aljú műanyagba. A műanyagot a hűtőbe, a papírdobozban lévő sütemény mellé... Ecetes lé ki, polc eláztat, papírdoboz átázik, sütemény pedig kiskakas gyémánt fél krajcárját játszik. Szívd fel begyem az ecetet, szívd fel begyem az ecetet. És a begye az ecetet mind felszívta. De nem. Ha legalább mind felszívta volna, nem kellett volna hűtőt takarítanom.

2012. január 30., hétfő

Raising Joel

Minden rendben. A következő ilyen kirándulással várunk, amíg Joel kicsit nagyobb lesz, mert Maoz tényleg aggódik. Tegnap negyvenszer kérdezte meg, hogy szolgál Joel egészsége. Joel remekül van, hál' Istn. Persze a bogarat utólag ültette be valaki a fülébe, hogy nem kellett volna vírusoktól és bacilusoktól hemzsegő, azokat légkondival keringető szupermarketbe vinni őt, mert gyenge az immunrendszere. Bár, ami azt illeti, ha jól tudom, ami ellen én védve vagyok, az ellen ő is, ez a jó anyu tejében, abból pedig literszám kap, engem nem vernek át az okoskönyvek a milliliterjeikkel. És szerintem az orvosi rendelő, ami pici, ám annál több valóban beteg gyerek várja benne az orvost, és ahol szintén keringeti a nem képzeletbeli bacikat a légkondi, sokkal veszélyesebb hely. De ez nem lényeges, mert ha tényleg aggódik, akkor várunk kicsit. Viszont így rá fogom bízni a bonyolult vásárlásokat, mint a "sztrecsnadrág" meg ilyenek. Amúgy azt még nem érti, hogy nem attól borult ki a bili, hogy menni akartam, ő meg nem, hanem attól, hogy megbeszéltük, elkészültem, Joel éppen előtte evett, és akkor akarja törölni, úgy, mintha az egész csak ötlet szinten került volna eddig elő.
Most visszajött az áram. Azt sem vettem észre, hogy elment. Mert telefonáltunk egyet közben. Most meg az az álláspont, hogy vasárnap megyünk Jeruzsálembe, mert Maoz vizsgázik, mi meg addig sétálunk, intézkedünk (mégsem marad rá a nadrágvásárlás). Az előrejelzés szerint szép idő lesz. Az jó. Joel általában szeret sétálni, ma is el akartam menni, de még nem világos, hogy mi lesz, felhős az ég, és kezd nagy szél lenni. Ha eláll, megyünk.
Kezd rendszeressé válni ez a nyitott pelenkába (és mellé) kakálás. Én nem értem, ennyi erővel máris szoktathatnám bilire. De már annak is örülök, hogy egyáltalán sikerül neki, akár a pelenkába, akár mellé (még külön mutatvány, amikor a félig levett pelenkával próbálom elkapni ezt a mozgásban lévő, magos mustárnak kinéző dolgot), ugyanis tegnap úgy fájt a hasa, folyamatosan erőlködött, miközben szopni próbát, amitől még több levegőt nyelt, tehát még jobban sírt. Már nem tudtam, mit kezdjek vele, gondoltam, megvárom, míg kierőlködi magából, amit ki kell, mielőtt újabb emésztenivaló érkezne a pocijába. De ettől nagyon mérges lett, mert persze éhes volt, és úgy sírt, hogy mikor végre abbahagyta, csengett a fülem. Azért segít, hogy éveken gyakoroltam lemenni alfába és megkeresni a gyógyító állatomat, egészen higgadtan viselem, mikor bömböl. Mondjuk múltkor már sok is volt a higgadtságból, annyira aranyosan sírt (hisztisírás, jegyzem meg, mint aki az egész világban csalódott, holott annyi volt a gond, hogy nem vettem fel az első nyikkanásra, sőt, hogy egyáltalán letettem aludni), olyan édes lefelé görbülő szájjal, hogy kinevettem. Ringattam, és közben rázott a nevetés. Nem győztem szégyellni magam, és bocsánatot kérni tőle, de nem bírtam abbahagyni. A legcukibb mégis az, mikor álmában vonyít. Mint egy kiskutya, pontosan úgy. Lehet, hogy teliholddal álmodik.

A mi napunk

Tegnap kibújtak az ördögszarvaim, a szoknyából kikandikált a villás farkam, és elkezdtem tüzet okádni. Maoz kis próbálkozásai, hogy valamiről lebeszéljen (a bevásárlásról), illetve a mód, ahogyan teszi (megkérdi, nem lenne-e jobb egy másik nap, pénteken, mire mondom, nem, mire kérdi, miért, mire elmagyarázom, hogy nem szeretek péntekre tervezni semmit, mert csak sietség van belőle, így se készülünk el időben a Szombatra, mire azt mondja, ok, majd ezt eljátsszuk több alkalommal, majd azt mondja, rendben, de legyek kész, mire hazaér, majd hazaér, én kész vagyok, ő pedig kezdi előlről, huszadszor - mely szám nem pontos, de nagyságrendileg stimmel), a testemben keringő hormonok, és személyiségemnek azon eleme, amely eleve képtelen tolerálni, ha valaki nem tartja magát a megbeszélthez, nem a legjobb kombináció. Szóval üvöltöttem. Hogy ő nem érti, mi bajom van. Ááááááááááááááá. Úgyhogy üvöltöttem még egy kicsit. Erre megkérdezi, hogy akkor mit szeretnék. Teeeeeee... És még egyszer: de tényleg nem enne jobb pénteken? És akkor tettem egy ígéretet, hogy ha még egyszer elhangzik a szó, péntek, itt valami el fog törni.
És elmentünk bevásárolni. Nem fogtak el, nem öltek meg, nem karamboloztunk, nem vittek el a földönkívüliek, ellenben megtankoltunk, megvettünk mindent, ami kell (csak a saláta és a szójaszósz maradt ki), Joel végigaludta az odautat és a vásárlást. Hazafelé persze üvöltött egy sort, és bár először azt hittem, éhes, később rájöttem, csak azt akarta, hogy ringassák a fenekét, csak ugye azok, akik ehhez hozzászoktatják, azzal nem számolnak, hogy útközben nem lehet kivenni a biztonsági ülésből, szóval sírni fog, amíg bele nem fárad. És egyébként ezt játsszuk reggel óta itthon is. De kinevelem belőle, cipeltem kilenc hónapon keresztül, most legalábbis aludni nem a karjaimban fog.
Aztán ma reggel, hogy érti,miért voltam olyan, amilyen (mármint Maoz, nem Joel), és igazából jobb is, hogy nem pénteken megyünk, úgyis tanulnia kell. Mindig ez van, utólag jobb is. De akkor minek folyton a veszekedés, a huzavona? Miért kell kivernem a palávert minden alkalommal? kivárná, amíg az országból eltűnnek a palesztinok, Joel meg legalább tízéves lesz, csak a biztonság kedvéért. (Ugye ez a "Miért akarod szegényt kivinni ebbe a hidegbe?" - érv volt)
Furák a férfiak. Lehet, hogy a nőket nehéz megérteni, mikor mi is a bajuk valójában, de a férfiakat szinte lehetetlen. Eddig attól vágott olyan arcot, mint aki citromba harapott, ha valamiért nem akartam Even Shmuelben (a családjánál) tölteni a Szombatot. Mert hát ez fontos, és én értsem meg. Általában konkrét, egy bizonyos Szombatra vonatkozó problémáim voltak az utazással, vagy az, hogy már nagyon terhes voltam, és nem volt autónk (ami utóbbit, mondjuk, megértett), mégis olybá vette, hogy bajom van a családjával, és soha többé nem akarok odamenni, aztán magyarázhattam meg bizonygathattam, hogy nem így van. Most meg pár napja közölte, szerinte az a legjobb, ha most Pészachig nem megyünk. He? Mert be van szarva. Nem bírja a felelősséget, ez a helyzet. Ami azzal jár pl., hogy egy baba ül a hátsó ülésen, és neki kell vezetnie. Erről van itt szó. Meg hogy ki kell vinni a házból, pedig esetleg nem is süt a Nap. Ebben a farkasordító izraeli télben. Nekem meg (aki nem mellesleg decemberben születtem, nem Hawaiin) ilyenkor nem megy megfékezni a cinikus-szarkasztikus Juditot, hogy igen, hófúvás, viharok, lavina...
No de mindegy, az élet úgy szép, ha zajlik, és az, hogy három hét alatt csak egyszer üvöltöttem vele (és ki mással üvöltenék), tulajdonképpen nem olyan rossz teljesítmény, ha büszke nem is vagyok rá. Remélem, hogy nem ismétlődik meg. A reptérre alighanem egyedül fog menni, mert a nagykövetséget nem lehet elérni, és tényleg hülyeség volna ezért buszozni Joellal. Pedig ott vannak, mert mikor először telefonáltam, egyszerűen felvették és visszatették a kagylót. Nem óhajtanak dolgozni. Elvégre hétfő van.
És egyébként ma van a házassági évfordulónk, amire - úgy tervezem legalábbis - csinálok majd valami sütit. Maoz alighanem elfelejti majd, pedig néhány napja közösen állapítottuk meg, hogy ma lesz.
De ne tűnjön úgy, hogy sajnálom magam vagy ilyesmi, Maoz csodálatos férj, és néha elszégyellem magam, hogy milyen keményen kitartok bizonyos dolgok mellett, amikhez pedig az ő erőfeszítései (is) kellenek, mikor pedig eleve körülugrál, lesi a kívánságom, és néha már anyám helyett is anyám, csak vannak olyan dolgai, amikkel egyszerűen pillanatok alatt felhúz, a falra tudnék tőle mászni. Olyan, mintha a legtehetségesebb szakács lenne a világon, de lenne egy hepje, hogy tudniillik a narancsos kacsát és a bolognai spagettit mindig leönti egy pohár ecettel. És akkor mindegy, milyen istenien csinálja szűzpecsenyét, az ecetes bolognait nem nyeled le. Megfőzném magamnak a bolognait, egyébként, ez lenne a megoldás, csak például nincs jogsim.

2012. január 29., vasárnap

Nem minden bőrtípusra

Van az érzékeny bőr, van a babák bőre, meg van az én bőröm. Joelnek semmi baja, de nekem ellepte az ujjaim az ekcéma a Dr Fischer babafürdetőtől. A Dr Fischer termékek nagy népszerűségnek örvendenek itt, jó minőség meg minden, a kórházban is ezt használják (szerencse, hogy vittem saját szappant, valószínűleg a bőrgyógyászaton kötök ki, ha nem). Mi ajándékba kaptuk (van testápolónk is), de nem fog elfogyni. Most átnyergeltünk a Johnson and Johnson'sra, eddig működik.
A málnalevél teát meg ezennel befejeztem, mert minden olyan napot követő éjszakán, amikor iszom belőle, gyomorgörccsel szoptatok, ma éjjel meg a szoptatás közepén vissza kellett Joelt raknom a kiságyba, hogy kimenjek wc-re... Joel, aki maga is küzd ilyen problémákkal, megértő volt, és türelmesen kivárta, míg visszaértem.
Apropó, arra kíváncsi volnék, nagyjából milyen gyakorisággal kakálja le az anyját egy átlagos kisbaba.
Már nagyon várom, hogy az orvos felépültnek nyilvánítson (még három hét legalább), addig kényszerkímélés van. Persze, saját jól felfogott érdekem, se szétnyílt sebet nem akarok, se szimplán kiborulni a fáradtságtól. De kezd sok lenni ez az itthon ülés. Nekem igényem, hogy időnként intézni kelljen ezt-azt. Na nem a különböző irodákba és minisztériumokba rohangálás hiányzik, de hogy elmenjek megvenni, ami kell, és amit nemigen lehet pasikra bízni, mondjuk a hobbiboltból, az ige. Meg nem csak nem lehet, hanem nem is akarom rábízni, mert akkor Maoz még később jönne haza, mi meg tűkön ülve várjuk így is minden este. Mára beterveztünk egy bevásárlást, az első túra Joellel. Maozt irtó nehéz rávenni egy ilyen közös bevásárlásra, de néha muszáj ott lennem a boltban, különben tej, kenyér, herz szalámi, és itt megrekedek. Ahhoz, hogy főzni lehessen itthon, nekem a választékot kell látnom, és abból választani.
Ma varrtam egy "cicitakarót" nyilvános helyen szoptatáshoz. Egy színes textilpelenkára varrtam pántot gombokkal, hogy a nyakamba tudjam akasztani. Majd kipróbálom, hogy válik be. Igazából a reptérre menésre készülve varrtam, de Maoz nem is akarja, hogy menjek, mert ő délelőtt még dolgozni akar, és onnan menni, nekem meg akkor busszal kellene mennem Jeruzsálembe Joellal, és nem is mondanak valami szép időt szerdára. Nyilván összeomlana a Yad Sara, ha Maoz kivenné az egész napot, és itthonról mennénk együtt. Nem is tudnak beszélgetni a húgommal, én is menni akarok! Bár még bármi lehet, mert beszélnem kell a Nagykövetséggel az OTP-s papírok miatt is, meg hogy Joelt vegyék leltárba, hogy magyar. Jó volna, ha ezt is el lehetne intézni aznap. De a Nagykövetséget csak délelőtt és csak hétfőtől csütörtökig lehet hívni. Tán meg kellene azt is kérdeznem, nincs-e szabad állás, vagy nem lesz-e július környékén.

2012. január 27., péntek

Új videó Katának (is)

Anya csatát nyer a cumival... De tegnap ez a találékony gyermek felfedezte a hüvelykujját is. Addig szerencsétlenkedtem szoptatás előtt, hogy végül jobbnak látta, ha egy kis ujjszopással üti el az időt.

2012. január 26., csütörtök

Az emberi test - Az érzékelés rejtélyei

Mégiscsak fantasztikus, hogy az ember szülhet gyereket, vajúdhat, vághatják fel keresztbe a hasát, aztán szoptathat, amihez időnként szintén igényelne epidurális érzéstelenítést, mindezek után azonban a szőrtelenítés nem fáj kevésbé.

Az izraeli személyi mégsem oldja meg az összes problémámat?!??

Basszus, akartam küldeni a húgom számlájára pénzt, a Maoznak van valami ismerőse, aki elvileg befizette volna Mo-n, de csak körít, és telnek a napok, a húgom meg jövő szerdán már itt lesz, és mivel most rúgták ki, miután befizette a tandíját és új hűtőt is kellett vennie, mert a régi tönkrement, a pénz nélkül semmit sem fog tudni hozni, amit kértem. Oda se neki. Persze én nem férek hozzá a számlámhoz itt, se az izraelihez, mert nem változtattam meg a jelszavam időben (mert szültem, meg előtte nem volt mit tennem egy üres számlával), az otthonihoz meg mert megváltozott a telefonszámom, és kb. a CIA-t kenterbe vágó alapossággal kezelik az adatokat, úgyhogy ahhoz, hogy a telefonszámot megváltoztassák, meg kell változtatnom a címem, mert náluk nem az izraeli szerepel, és ahhoz, hogy ezt megváltoztassam, a kitöltött dokumentumokat a konzulátuson kell hitelesíttetnem. Namost ahhoz, hogy a számlámról pénzt utaljak bárhova, vagy a már meglévő állandó átutalás összegét módosítsam (ami igen sürgős lenne, Diákhitel.....) mindig be kell írnom egy kódot, amit sms-ben küldenek. Szóval ******.
Amúgy az OTP egyébként is zseniális, megírtam nekik a címem, ugye, és ők küldtek is választ. Ezúttal ámulva csodálom az izraeli postások találékonyságát, ugyanis:

az én címem (a számok nélkül):--- változatok egy témára by OTP:
Kokhav haShakhar ---------------Kockau HaSbachar
D.N. Mizrach Biniamin ----------- D.N. Mizrach Biriamin

Namost én szépen írok, és ha nyomtatványt kell kitöltenem (pláne ha nem ismert vagy magyar szavakat írok le), különösen ügyelek. De hát ahhoz, hogy az ember az OTP-nél címezzen leveleket, ezek szerint csak írni kell tudni, olvasni nem.

2012. január 19., csütörtök

Para és szülői nézeteltérés

Őszintén együttérzek azokkal, akiknek sírós kisbabájuk van. Joel jó baba(bli ain hara!), jószerivel sutba dobhatom a suttogós nő tanácsát, hogy tanuljam meg megküönböztetni a különböző sírásait, ugyanis nemigen sír, amikor igen, akkor meg már eleve várom, mert evésidő van. De tegnap átmeneti megoldásként a hasra fektetésre, ráfektettem a mellkasomra, és úgy olvastam. Édesen aludt, amíg meg nem szólalt a telefon, és a Maoz meg nem kért, hogy nézzek meg valamit a neten, és be nem tettem Joelt a babakocsiba. Nem aludt vissza, hanem forgatta a fejét és nyöszörgött. Majd elkezdett sírdogálni. Felvettem, megnyugodott, visszatettem, de öt perc múlva megint sírt. Nézem az órát, szűk két óra telt csak el az előző etetés óta, nem hiszem, hogy éhes. De csak sír tovább a karomban is. És egyre jobban. Jó, lehet, hogy fáj a hasa, kaki, böfi, ilyenek. De akárhogy próbáltam böfiztetni, vagy úgy tartani, amilyen pozícióban általában egy hatalmas trottyal könnyíteni szokott magán, semmi, sőt, kezdte elveszteni a türelmét. Á, megvan! Biztos tele a pelenka. Kibontom (itt már úgy üvölt, hogy komolyan félek,fel fog robbanni a kis teste az erőlködéstől, és persze én is a sírás határára jutok), a pelenka üres, teljesen. Visszacsomagolom. Mondjanak a könyvek is, meg a védőnő is, amit akar, ez a gyerek éhes. És tényleg. Ez borzasztó dolog, mikor sírnak. Ijesztő, mert olyannal barkóbázol, aki tényleg csak igennel és nemmel felel, illetve a inkább ilyen hideg, hideg, langyos, meleg - válaszokkal, hogy mennyire vagy közel, hogy eltaláld, mi a baja. Azt hittem, csak nem akar egyedül lenni a kiságyban, erre azt mondta,langyos, mármint, hogy kiveszem, jó kezdet,a szoptatást is így indítjuk, anya kezébe vesz. Ezért kicsit megnyugodott. De hogy látta, én itt megrekedtem,újra üvölteni kezd. Hála Istn, hogy csak akkor sír, ha tényleg akar valamit, megőrülnék, ha folyton sírna minden kitalálható ok nélkül. Semmi sem olyan kimerítő, mint egy csecsemő sírását hallgatni, meg nézni, milyen kétségbeesetten próbál közölni valamit.
Aztán mikor a Maoz hazajött, először is belekötött, hogy megint leszorítottam a kezét a takaróval, pedig a védőnő megmondta, hogy nem szabad. Mondtam, hogy a védőnő pont nem érdekel,úgy nevelte a gyerekeit, ahogy akarta, és én is pont úgy fogom az enyémeket, ahogy én akarom, plusz nem szorítottam le a kezét, csak betakartam, de még arra is okom lett volna, hogy tényleg bepólyáljam a takaróba, ugyanis az megnyugtatja, jobban elalszik, ami nem árt egy ilyen kiadós sírás után. Aztán elmeséltem neki. Hát hogy ő csak úgy kérdi, hogy ha a gyerek sír, az nem alap, hogy éhes? Mivan????? De, alap, feltéve, hogy nem egy órával korábban fejezte be az előző étkezést. De hogy sorra kell vizsgálni a lehetséges okokat. Ó Maoz, azért mégiscsak csodálatos,hogy egy ilyen okos emberhez mentem hozzá, hát erre magam is rájöttem, végig is vettem mindent, szerencsére a lista nem hosszú, azon még nem kell gondolkodnom, hogy szerelmi bánat gyötri, vagy hogy a hétvégi kirándulásra akar elmenni, de azt a kevés lehetséges okot is idő végigpróbálni, ő meg közben csak bömböl és bömböl, és speciel az éhség az utolsó volt az adott időben a listámon. De hát pedig szerinte azzal kellett volna kezdeni. Ja, hogy hirtelen már nem számít, mit mondott a védőnő, hogy két és fél- 3 óránál hamarabb semmiképp ne adjak neki enni? Hát hogy azt biztos az éjszakákra értette, miért, csak nem akarom sírni hagyni éhesen, és várni míg letelik a három óra?! Nem, én nem akarom, de az a nő nem az éjszakákra értette, és pontosan ezért nincsen eszem ágában sem rá hallgatni. De hát neki ez a foglalkozása. Igen, ahogy a kórházban dolgozóknak is az a foglalkozása, meg azoknak, akik az okoskönyveket írják. És hogy azért, mert ő csak ezt az egy nőt hallotta észt osztani, nem kell azt hinni, hogy a szava szentírás. Én végighallgattam és -néztem, mit mondanak és csinálnak a kórházban, olvastam eleget, beszélgetek az itteni anyukákkal, és ráadásul még hülye sem vagyok, ha többen többfélét tanácsolnak,úgy érzem, megillet a választás joga, és velem ne merjen úgy beszélni, mintha egy felelőtlen, ostoba liba volnék. De hát a védőnő jönni fog látogatni. Hát aztán jöjjön, majd elmegy. Aztán miután mindketten lehiggadtunk, elmondta, hogy egyáltalán nem gondolja, hogy buta volnék, sem azt, hogy nem jól bánok a babával, és sajnálja (ha ne gondolod, ne is éreztesd úgy - itt még csak ő higgadt le).
Aztán előállt az ötlettel, hogy ketten fürösszünk. Mi? Hát hogy mert nagyon csúszik meg ficánkol (Judit magában röhög: Maoz előző este fürdette Joelt először), meg nehéz is, ezért én nem fürdethetem a műtét miatt (...), hanem ő majd tartja két kézzel, én meg mosdatom. Mondtam, ez így elég hülyén hangzik. Na a hangzásnál már csak a kivitelezés hülyébb. Eleve egy körülmetélés után és köldökcsonkleesés előtt álló babán nem sok fürdetnivaló van elől, ő meg persze úgy tartotta. Lemostam az arcát meg a mellkasát, a karjait, de hát a lényeg hátul lenne (meg akkor a víz nem befolyik a szájába, szemébe, orrába, hanem simán lecsöpög az arcáról), de a megfordításával még két kézzel sem boldogult. Én tudom, hogy fontos türelemmel lenni, de a türelem olyasmi, ami korlátozott mennyiségben áll rendelkezésemre este 10-kor, úgyhogy kivettem a kezéből a fiatalurat, és megfürdettem egyedül. Aztán Maoz öltöztetésnél szépített, valahogyan született érzéke van ahhoz, hogyan kell a rugdalózókat feladni a gyerekre.
Hozzátenném, éjjel megint beállítottam az órám. Csak elfelejtettem "leokézni", ezért nem ébresztett. Joelt nem kell leokézni, ő keltett is öt óra alvás után. Most négy órája alszik, meg kellene próbálkoznom valami gyengéd ébresztéssel, hogy úgy érezze, magától kelt...

2012. január 18., szerda

Aprók 7 - Tanácsháza

Megtaláltam a noteszt, amiben írogattam a kórházban:

"Hasznos tanácsok kismamáknak:
Hasára fordítani a gyereket, mikor ébren van.
Ez szép, csak a gyerek gyakorlatilag nincs ébren. Ugyanis eszik, belealszik az evésbe, és legközelebb enni kel fel, amikor már nincs abban a hangulatban,hogy hasra fordítsa ez ember. Még egy dolog ébreszti fel, a kakis pelenka, amitől meg aztán végképp olyan hangulatba kerül, hogy a világon semmiről sem lehet vele tárgyalni. Viszont ha a mellkasomra teszem, kinyomja magát, biztos az is számít.

Annyit pihenni a kórházban, amennyit csak lehet, hiszen otthon nem lesz lehetőség rá úgy, mint itt.
Kérdés: Mit jelent, hogy
amennyit csak lehet? Szeretném, ha komolyan belegondolnának, mennyit lehet, ha éjjel-nappal lázat és vérnyomást mérnek. Meg ha a szobatárs reggel 6-tól este 12-ig járatja a tv-t. Ha 3x takarítják a szobát naponta. Ha nem odázhatja el az ember az étkezést, mert ha nem megy kezdésre, száraz kenyeret rágcsálhat reszelt zöldséggel, mert ez marad. Ha a gyerek bömböl, nem csak azért, mert az újszülöttek már csak ilyenek, hanem mert a fent említettek őt is zavarják, ahogy a halk beszédet nem ismerő látogatók (jelenleg a ***** franciák), a csapkodás, a bomba becsapódásával megegyező hangerővel nyíló éjjeliszekrény és egyén zajok. Gondolom, az a zaj is zavarja majd némiképp, amit azzal keltek, hogy leütöm a franciák széket pakoló kis fattyát. Miért nem szólnak rá, hogy nem a játszótéren van??? Utálom a franciákat, kész, izraeli lettem. Elmenekültem volna a szoptatós szobába, de zárva. Mi a francért zárják pont szükségállapotban be???"

Tegnap a védőnőtől megkaptuk az eligazítást. Szeretem, mikor különböző helyekről egymásnak ellent mondó tanácsokat kapok. De az világos, hogy ezzel a védőnővel lesznek nézetkülönbségeink. Vagy lehet, hogy nem nézet-, mindenesetre lesznek. Hogy tudniillik, nyugodtan fordítsam a hasára a picit, hogy azon aludjon, mert annál nincs is jobb, főleg, ha én ébren vagyok. Kérdés: Az, hogy nappal van és ébren vagyok, mit segít rajta? Nem ülök felette és nézem folyamatosan, akár alhatnék is. Merthogy pl. Ámerikában már felhagytak ezzel a hátára fektetős dologgal, mert nincs bizonyítva, hogy tényleg segítene megelőzni a (hasz vesalom) bölcsőhalált. Persze az okoskönyv meg azt mondja, bizonyítva van, csak még azt nem tudják, miért előzi meg. De Joel amúgy is tiltakozik az egyedül (vis nem a térdemen, nem a mellemen) hasonfekvés ellen, én meg nem fogom erőltetni egyelőre.
A másik, hogy 5-10 percet elég szoptatni mindkét mellen. (Lehet, hogy 15 percet mondott, de többször elismételte, és mindannyiszor 5-10 percnek hallottam). Ó igen, és aztán 5-10 perc múlva újra, mert a fél ki nem nőtt fogára nem elég az, amit ennyi idő alatt eszik. Nálunk az etetések közel egy órán át tartanak (pelenkacserével), és bár tényleg előfordul, hogy csak nyamnyog vagy belealszik, és semmit sem csinál, mihelyt abba akarnám hagyni a szoptatást, vadul enni kezd (ne kapcsold ki, ébren vagyok, nézem a tv-t...).
Ébresszem fel, ha négy óra elmúltával nem ébred fel enni, éjszaka is. Persze a kórházban azt mondták, éjszaka lehet hagyni tovább aludni, de még a könyvek is azt mondják, és hát nem ez a lényeg, hogy megtanulja, éjszaka inkább alszunk? Persze, hogy ennie is kell, de szerintem amíg ez a "túlalvás" csak éjszaka fordul elő, az annak a jele, hogy Joel különleges gyerek, aki már nagyon fiatalon gondol az anyukájára, és megérti, éjjel pihenni kell, hogy nappal finomabb és több legyen a tej. Miért baj az, hogy nem kell hetekig-hónapokig szenvedni, míg megérti, váltakoznak a napszakok? Na mindegy, azért engedtem a nyomásnak valamennyire, és azt mondtam, ha nem ébred 4 és fél óránként, felébresztem magam, és be is állítottam a telefonom... Nem volt rá szükség. Több, mint négyóránként evett, de nem sokkal. Most akkor min kell parázni?
Jaj,és hogy egyszer ebbe, egyszer abba az irányba tegyem őt a kiságyba, hogy ne szokja meg, melyik irányból érkezem, mert akkor csak arra fog fordulni, és eldeformálódik a nyaka (vagy a válla?). Komolyan, az az érzésem néha, hogy mielőtt ezt a sok okosságot kitalálták meg kikutatták, az anyák a saját téveszmés intuícióikra hallgatva neveltek nyomorékot a saját gyerekeikből. Quasimodo például egészen biztosan ennek a mindig egy irányba fektetésnek volt az áldozata.
Egyetlen dolog, amit mondott, és engem igazolt (a Maoz szüleivel szemben), hogy nem kell agyonöltöztetni meg agyontakargatni a gyereket, a 22-23 fokos szobában két réteg ruha és egy könnyű takaró elég neki. Ezt mondjuk nem én találtam ki eleve, hanem ennyit adtak rá már a kórházban is, gondoltam, akkor nekem sem kell többet.
Na, és jövő hétfőn jön hozzánk ez a hölgy családlátogatni. Remélem, utálja a macskákat, akkor istenien ki fogunk jönni.
Ó, egyébiránt ma Joel elég sokat sírt reggel, mire rájöttem, hogy nem hisztizik, hanem tele a pelenka meglepivel, és a cserekor már bömbölésbe kezdett átcsapni, a macska meg persze a kanapén aludt a gyerekszobában (ennyit arról, hogy oda nem mehet be...), és nemtetszését kifejezendő, hogy még ott se ehet nyugta a hangos, csupasz kis békától, jól bokán harapott.

Aprók 6 - Hajformázás mesterfokon

Mivel az okoskönyvek abba nem hazudnak, hogy szülés után az ember lánya (בת אדםhehehe) izzad, mint a ló, jobbnak látom felkötött hajjal aludni. Namost a hajhullás meg még nem kezdődött el (és nem sürgős...), és reggelre olyan kellemesen laza, lágyan omló és finoman hullámos lesz a hajam, hogy csuda. Persze olyan nagyon nem számít, csak magamnak vagyok szép a reggeli tükörben, de amikor az embernek (ugyanabban a tükörben) meg kell küzdeni a lógó has látványával (amin az ultrahangzselé-allergia lassabban gyógyul, mint a vágás), a szép haj látványa olyan, mint egy simogatás a léleknek.

2012. január 17., kedd

Aprók 5

Zseniálisnak találom az okoskönyv tanácsát, hogy császár után a vágás helyét kímélendő párnára téve szoptassuk a babát, vagy oldalra fekve. Tizenegy napja volt a műtét, és oldalt még mindig nem tudok feküdni, mert zavar a seb (Ill. az oldalt fekvés zavarja a sebet).
Meg hogy ébresszem fel háromóránként. És mégis minek? Nem vagyok a babaébresztés híve. Bár az kicsit megrémített, hogy éjjel teljesen kihagyott egy etetést. Hullafáradt voltam, ezért elmentem aludni, nem érdekelt, hogy esetleg már 15 perc múlva kelhetek szoptatni. De nem keltem, hanem csak háromkor. Hat órát aludt...

2012. január 16., hétfő

Aprók 4

Ezt (Arra születtünk) hallgatom, szerintem valami iszonyú szép, amit mond, és eszembe jutott róla az, hogy ezt énekeltük a szerenádon érettségikor, erről meg az, hogy ezt (A zene az kell) meg az előttünk ballagó osztály a szalagavatón, és valaki azt mondta nekem, talán a Mónika, de az is lehet, hogy a koleszban volt valaki, hogy én leszek az, aki majd bátran és okosan él.

Aprók 3

Az orvos azt mondta, egyelőre nem "klasszikus gombás" eset, mármint nincsenek telepek a szájában, de lehet, hogy a fájdalom, amit érzek, pont annak a jele, hogy kezdenek tábort verni, szóval végül felírt egy krémet neki (ugyanazt, amit kölcsönbe kaptam) meg egyet nekem (ugyanannak a mamaváltozatát:)). Addig is, míg meglesznek, E vitaminnal (és Optalginnal) próbálom kezelni a helyzetet.
Az előbb találtam a melltartómban egy szőrt, és az a kérdés merült fel bennem, hogy mitől okozhat allergiát a macskaszőr (merthogy azt szokták kifogásolni benne, hogy nagyon finom,vékony), ha egyszer a talált szőrszálról nem bírtam eldönteni, hogy a macskáé-e vagy az enyém, vagy esetleg Joel haja.
Maoznak ma be kellett menni aztán dolgozni, ami nem olyan nagy baj, el vagyok látva kajával, Joel pedig egy hős, körülmetélés ide vagy oda, nem sír. Még pelenkacserénél sem. A Jóistn őrizze meg ilyen jó, türelmes gyereknek!! És legalább a gyógyszertárba is el tud menni.
Én meg megpróbálom beosztani az időm úgy, hogy időben egyek, és délután két szoptatás közt aludjak is kicsit.

2012. január 15., vasárnap

Aprók a szülés után -2

Bedobtam egy Akamolt, aztán elolvastam a betegtájékoztatót. Ne szedjem, ha terhes vagyok vagy szoptatok. Mindegy, mert ha nem veszem be, lassan nem fogok szoptatni. Aztán már ennyire sem érdekelt, mit ír a betegtájékoztatót, miután elolvastam a csecsemőknek való fájdalom- és lázcsillapító papírját: Do not use this medicine... if you are pregnant or breastfeeding.

Brit

Mármint brit mila, nem Britannia. Jó tudni, hogy ezen minden jelen lévő férfi keresztülment, és a gyerekeik is meg az apáik, és láthatóan mind remekül vannak.
Szóval kicsi fiunk teljesítette az első micváját, cserébe nevet kapott, Joelnek hívják. Mivel egy kismama ideje igencsak be van osztva, megint az Eszternek írott levelemet másolom ide.

A szombat jó volt, pihentem kicsit délután, (előző) este meg időben mentünk aludni, ami aztán jól jött, mikor a baba (Joel!!!) egykor enni kért, majd nem aludt el a ötig, hanem nyöszörgött, sírdogált, tiszta pelenkát kért, majd újra enni.
Jaj, ez a brit nem móka, akármit is mondjanak. Se én, se ő nem élveztük, utána jó sokáig még a szájában volt az a boros gézlap vagy mi, biztos attól sikerült olyan jól aludnia. Most viszont felébredt és sírt, valószínűleg pisilt, és az fájt neki, de mivel megnyugodott, elhalasztottam a pelenkacserét a következő etetésre. Maozt elküldtem a gyógyszertárba, remélem kap mindent, a fájdalomcsillapító igen sokat segítene rajtam, nem tudom, ez a gomba elleni krém mennyi idő alatt kellene, hogy kinyírja a szájából meg a mellemből a gombákat. A másik, amit felfedeztem, hogy alvás után jobban viselem a fájdalmat. Vagy tényleg kevésbé fáj, nem tudom. Majd a kórházban csekkold le a baba nyelvét, és ha fehér, kérdezd meg tőlük, nem gomba-e, és tudnak-e adni valamit ellene. Szerintem az ilyesmire azért oda kellene figyelni a kórházban, azt bezzeg elmagyarázták, hogy ne igyak forró kávét, mikor a kezemben tartom... Időközben megtudtam a káposztáról, hogy vigyázni kell vele, mert el is apaszthatja a tejet. Úgyhogy majd óvatosan vele, ha használnád. Mindegy, nekem segített, most meg egyelőre úgy fest, b"H túljutottam a belövellős, mellszétrobbanós szakaszon.
Azért, mikor kint van, elég nehéz elhinni, hogy belefért a hasadba, akármekkora hasam is volt, azért nem tudtam elképzelni, hogy hogy volt ő oda behajtogatva.
Azt hiszem, át kellene öltöznöm, most ment el a rokonság, anyósék már péntek déltől itt vannak, főz, úgyhogy a falu által készített ételek a hűtőben várják a sorsuk, ez engem idegesít, persze. Én aktívan űztem a semmittevést, ami fura, de valahogy nem bírtam zavartatni magam, nem tűnik logikusnak, hogy míg az egész falu azon fáradozik, hogy a friss kismama pihenni tudjon, és semmi gondja ne legyen ételre, én mégis udvariaskodjak és segítsek az anyósomnak, mert neki muszáj főznie. Egyébként két nap alatt elhasznált negyed flakon mosogatószert, a konyharuhát egyszer sem csavarta ki, se a szivacsokat, és folyamatosan töröltem utána a pultot, mert állt rajta a víz. Természetesen az után is, hogy erre felhívtam a figyelmét. Persze van húsos kés a tejes evőeszköz között meg ilyenek, oda se neki. A gáz most le van csukva, de meg se merem nézni. majd a Maoz letakarítja. Itt többet nem főz, az fix. És a papucsomnak is csak a felét találtam meg, fogalmam sincs, hova tűntette el, pedig még az ágy alá is benéztem. Aztán megérkezett a család (kicsit késve, nem úgy, mint a rav D., aki egyáltalán, de ennek örültem, mert azt akartam, hogy a Maoz apja legyen a szandak, ő meg le akart mondani a rav D. "javára", merthogy ez jár neki, de úgy látszik, hogy nem jár, mert végül mégse tudott jönni, és ezért mégis A Maoz apja töltötte be a tisztséget:)). A Maoz családja meglehetősen hangos. Ezzel nincs baj, Joel gond nélkül alszik, még a trombitára se ébredt fel a zsinagógában, viszont a hangosságon kívül van valami problémájuk az ajtóhasználattal is. Egyrészt, hogy vigyázzak a gyerekre, meg mindig legyen elég meleg, meg miért nem teszek rá még egy takarót, hát hideg a pofija, jaj, a sapka nem ér le a fülére, másrészt meg egyik sem csukná be maga után az ajtót. Aztán kiakadtam, hogy nem barlangban lakunk, van ajtót, az ajtót pedig csukjuk, és hogy utoljára mondom.
És most elmentek, és csönd van, és Istnem, de jó!

Na, azóta kiderüt, hogy a fél pár papucsomat elcsomagolták és elvitték...
Tisztába tettük (a Maoz, mert én paráztam) Joelt, a kötést lerántotta a pelenka, hívtuk a mohélt (a nyisszantóember), mondta, ha nem vérzik, nem baj, csak olajozzuk, hogy ne ragadjon a sebhez a pelenka. Ha már olajozunk, megolajoztuk az ajtókat is, hogy ne nyikorogjanak.
A gyógyszertárban nem volt az egyik krém, amit kértem, és nem adták a gomba ellenit (amim van, azt valaki adta, és visszaadnám), mert ki mondta nekem, hogy gomba (a mohél, egy ötgyerekes anyuka meg az internet, és az első, hamarosan esedékes védőnőlátogatáson meg is nézettem volna), szóval holnap reggel már megyünk is a gyerekorvoshoz. Addig befájdalomcsillapítózom magam, amennyire lehet.
Maoznak holnap be kell mennie néhány órára a munkahelyére, egyedül leszünk itthon. Izgulok. Meg az éjszaka miatt is. Most nem fürdetek három napig. Majd cicamosdunk.

2012. január 13., péntek

Nem ment át e-mailben

Merthogy túl nagy. Ezért itt átható újszülött gyermekünk, amint pofákat vág, majd abbahagyja, mert annyira leköti a fényképezőgép látványa. Még hogy a babák nem látnak csak homályt meg fényt és árnyékot!


Aprók a szülés után -1

A macska a Maoz ágyát részesíti előnyben, mert azon van a kedvenc takarója (a sütőtök színű). A baba kiságyára akasztottam az eső elől bemenekített körszárítókat (Ikea, barbapapás) a kis fehér ruháival a radiátor mellé, h mielőbb megszáradjanak. Meg is száradtak, elkezdtem összahajtogatni őket, és leraktam az ágyamra, majd kimentem pisilni, mert nyöszörögni kezdett, és ha felébred és enni akar, akkor egy órát biztos ülök az ágyon vele, és esély sincs wc-re menni. Visszamegyek folytatni a hajtogatást, gondolom, mindenki el fogja találni, hogy hol feküdt el a macska. Igen, igen a bodyk és a kisnadrágok között. Eszem a szívét. Bár hajnalban már befeküdt a lábamhoz töktakaró ide vagy oda. Még annyit arról a reményemről, hogy a síró gyerek elől fejvesztve menekül majd, hogy köddé foszlott. A baba sír, a macska meg ugrik (mostmár csak készül, mert az első izma megfeszítésével egy időben erélyesen rászólok, hogy: Katje, NEM!), hogy megvzsgálja közelebbről a zajos kis csomagot, ami ugyan pont az ő mérete, mégse néz ki macskának. Amikor megjöttünk a kórházból, először ügyet sem vetett rá, majd leült a kisággyal szembe az ágyra, és bámulta, aztán magát a tükörben. Majd megint a babát, majd magát a tükörben. Mondom, hogy ez tiszta Maugli.

2012. január 12., csütörtök

Megmondom a frankót

... a szülésről. Ezt ígértem a Vickinek. Aztán úgy esett, hogy a frankót, azt majd máskor mondom meg egy normál szülésről. De alább olvasható Eszternek írt élménybeszámolóm. Vágatlan, nincs erőm hibákat meg félreütéseket javítani.


"Naszóval, a fájdalomról: Ugye elterveztem, h majd utána jó megírom a nagyigazságot a szülésről... Majdnem meg tudom írni. Csakhogy ez nem ment olyan simán, és alapforgatókönyv szerint. az úgy volt, h csütörtök reggel felhívott Simcha, nem akarok-e sétálni menni velük. Persze akkor ébredtem, mondtam, felkelek, és meglátom. Felkeltem, és mint az őrült, ki letépte láncát, elment a magzatvíz. Visszahívtam Simchát, hogy úgy tűnik nékem, inkább szülni megyek. Miért, fájásaim vannak? Nem, azok még nincsenek, de a víz, az elfolyt. Oké. Fehívom a Maozt, hogy szitu van, de hogy egyelőre még nem tudom, mihez nyúljak, ne riassza a mentőket, majd hívom. Kicsit lezuhanyoztam, felöltöztem, kinyitottam egy éjszakai betétet (amiből öt perc múva kiöntött a víz, és röhögött rám a padlóról meg a papucsomból, h nem gondoltam, hogy ezzel kifogok rajta, úgyhogy átváltottam pelenkaméretűre, nem Tena, de gyakorlatilag uaz), elővettem a már bepakolt táskát, beletettem, ami még hiányzott (előre megírt lista alapján), és felhívtam a Maozt, hogy szerintem most már telefonálhat. Közben toltam magamba a fahéjas csigát kávé helyett tejjel, mert ha még kávét is iszom, biztos, hogy kiugrik a szívem. Az az izgalom, ami kívülről szinte már bágyadt nyugalomnak látszik, de a szívem olyan gyorsan ver, mint egy kisegérnek. Megjött a mentő, a kísérő, aki a faluban lakik, a kutyával, de az én agyam nem dolgozott, hogy ez akadályozni fogja a macska kipaterolását a lakásból... Nem akart kimenni, ezt értettem, csak a valós okot nem, ezért felkaptam egy kézzel, az oldalamhoz szorítottam, másik kezemben a táska, és kimentem vele. Alig értem ki, visítozni kezdett és kieresztett körmökkel kalimpálni, felhasította az oldalam, kiugrott a kezemből, és elszaladt. Beültem a mentőbe, a pasik totál izgalomban, h mennyi időnként fájok, mondtam, én nem fájok egyáltalán, csak a vizem ment el. Megdöbbennek, az egyik ragaszkodik hozzá, hogy megvizsgáljon egy szülésznő, fel is hívja, épp otthon van,megállunk nála, bemegyünk, megvizsgál, efesz, kérlek, efesz tágulás, visszamegyünk a mentőbe, a pasi nem érti, h akkor most kell menni vagy nem kell menni? Kell menni, csak nem kell rohanni. Jó, megyünk, azért szirénázunk kicsit, mert az menő, megérkezünk, felmegyünk a szülőszobára, mármint annak első "bugyrába" (vicc, jó hely az), monitor (ami nem tudom, h ctg-e, két műanyag korong a hasamon zselével, és számolja a magzati szívhangot meg a nem létező összehúzódásaim. Közben iszom, merthogy szülni fogok, az kell, Maoz nem iszik, mert böjt van. Minden rendben, azon kívül, hogy valami eszméletlen kényelmetlen kicsavarodva (a bal oldalamon) ülni-feküdni fél-egy órát egy hátradöntött fotelban kezemmel hasamra szorítva az egyik korongot, máskülönben az elfelejti rendesen érzékelni a szívhangot, mert csak anorexiás terhesek zsírrétegén át képes venni a jeleket... Minden rendben, akkor most várjunk a folyosón, míg megjön az orvos (aki épp ikerszülésnél segédkezik), addig is vesznek vért, meg berakják a kanült. És menjünk le uh-ra. Ott összetalálkoztam Kerennel, akinél a kezdetekben takarítottam, és épp itt dolgozik. Megállapították, h a baba kb 3400 gramm lesz, h fejjel lefelé van, jó helyen, h még mindig maradt bent víz, és hogy haja is van. Vissza a szülőszobára, nagysokára megjön az orvos (csak ezren vártunk rá) (nekem már kopog a szemem az éhségtől, Maoz hozott ugyan egy szendvicset, de nem bírtam megenni, mert utálom, mikor belerohasztják a zöldséget, és romlott íze van), megvizsgál, ami szerintem vicces, mármint nem a vizsgálat maga, az annyira nem móka, és nekem ugye ezen a napon volt részem benne először, mert Izraelben nem nyúlkálnak-kukucskálnak a terhesség alatt, ha minden rendben lévőnek tűnik, szóval az a vicces, amilyen arcot közben az orvos/szülésznő vág: Mintha egy bazinagy táskában turkálna, és próbálna megtalálni valamit, vagy mintha a lottószámokat húzná ki abból a kézzel tekerős átlátszó gömbből. De nem a nyerő számokat húzta ki,mármint nem az enyéimet, mert a szülésre való készülődés egyetlen jelét sem találta odabent. Várunk, addig is menjünk a hatodikra, ott kapok szobát. Felmentünk, bejelentkeztünk, már majdnem öt óra, elmentünk enni, visszamentünk, megint monitor, megint várunk, szoba még nincs, végül este 10-kor kerítettek egy ágyat a folyosón, 10 perccel később valakit leküldtek szülni, így megkaptam az ágyát egy szobában. Kérdeztük, van-e arra esély, h az éjje megindítsák a szülést, mondták, h arra semmi, de talán reggel. Így Maoz hazament.
Én maradtam, ekezdett fájni a hasam többé-kevésbé rendszeresen, felkeltem, sétáltam a folyosón, hátha, hátha, de alábbhagyott, aztán szóltam a nővérnek, h azt mondták, éjjel 3-kor kell kapnom antibiotikumot, mert nem csináltam streptococcus szűrést (persze, ha mondják, h annak is következménye van, ha nem csinálom meg a szűrést, külön kérem, h csináljanak, nem mintha nem csinálhatnának automatikusan, vagy nem mintha említették volna egyáltalán, hogy van ilyen, noha én tudtam az okoskönyvekből). Visszamentem aludni, valaki vajúdni kezdett a szomszéd szobában, ettől nekem is megint fájásaim támadtak, megint elmentem sétáni, nem annyira azért, mert fájt, inkább azért mert elaludni viszont nem tudtam tőle, és az ágy is kényelmetlen volt), ha már a folyosón körözök, akkor csináljunk egy monitort, és megkapom az antibiotikumot is. Ok. Jönnek az összehúzódások párosával, látom őket a papíron, amit köp ki a gép, de a párosával csak sormintának szabályos, összehúzódásnak nem... A hasam kezd viszketni a sok zselétől. Elmegyek aludni, továbbra sem sikerül, végül sikerül 1-2 órát mégis. Jön az orvos, monitor megint, ójaj, hát már egy napja elment a vizem? akkor okvetlen emgindítják a szülést, mihelyt lesz hely a szülőszobán (hogy mindenkinek most kell szülnie!! mikor nyáron kiszáradtam, alig lézengtek ott terhes nők), hívom a Maozt, h ezt mondták. Jó. Újabb adag antib., újabb monitor, ezúttal kérem, h ne a zselével, mert nagyon viszket, jó, vizezi, így nem csúszik olyan jó, de oda se neki. Kis zavar a szívhangban, főleg mikor az ún. álösszehúzódásaim vannak, hívják az orvost, közben már a Maoz is ott van, és újabb adag víz távozott a lefolyón. Orvos néz, aha, aha, jó, akkor msot találunk helyet odalenn a szülőszobán. találtak is, három után lementünk (az összes költözést persze három táskával: szülőstáska, hátizsák, Maoz hátizsákja, és háromnapi hideg élelemmel és innivalóval vittünk véghez). Ott újra megvizsgálnak, nahát, nahát, már egy centire ki is tágultam..., jórendben, mindjárt kapok epitocint, csak tudjam, hogy ahogy megkapom, kaphatok utána epidurált, ha kérem, de nem vagyok kötelezve. De szóljak, ha kell. Ok. Amit nem mondtak, és nem tudtam, mert nem írják az okoskönyvek, vagy elsiklottam felette, hogy az epitocin nem csak gyorsan meghozza az összehúzódásokat, ami nem baj, és nem csak sűrűn hozza őket rögtön, ami szintén, hanem bazi erősek is ezek a fájások. Maoz közben elment a zsinagógába, merthogy az epitocint (infúzióban adják, először öt, majd tíz cseppet kaptam percenként) 16.40-kor adták be, pont a Shabat kezdete után. Szóval kezdődtek a fájások, négypercenként jöttek rögtön, és nem kezdték enyhén, de az eső 3 órában nem is erősödtek.
Godoltam magamban, ezt kibírom még. Jöttek, kérdezték, akarok-e epidurált, mondtam, nem, egyelőre megvagyok. Visszaérkezett a Maoz, masszírozta a derekam két összehúzódás közt. Ami nagyon-nagyon szar volt viszont, hogy feküdnöm kellett, mégpedig az oldalamon, nem ülhettem, nem állhattam, nem mászkálhattam, ráadásul szorítanom kellett a korongokat a hasamra. persze félóránként pisilnem kellett, amit aztán félórát minimum tartogatni, mert nem volt velem senki, mikor Maoz visszajött, legalább őt meneszthettem, hogy szóljon nekik. Na de pisilni a kis edényükbe homorított háttal fekve négyperces fájásokkal még annál is nehezebb, mint első hallásra tűnik. Végül eljöttek megvizsgálni, eheti lottószámunk a hármas, de ne aggódjak, 4 centi után felgyorsul. És ha már úgyis leszedték rólam a tappancsokat, akkor kimehetek a wc-re. Hurrá. Szerencsére elfoglaltak voltak, nem jöttek visszakötözni az ágyba rögtön, ezért üldögéltem kicsit, álldogáltam, köröztem a csípőmmel, és messze könnyebb így (plusz üres hólyaggal) átvészelni egy-egy fájást. De visszatértek, h megint ágyhoz kötözzenek. Ettől fogva viszont felerősödtek a fájások. Kérdezték újra, h akarok.e érzéstelenítst, mondtam, egyelőre nem, de nem tudom, meddig tartok ki ebben. Erre elmosolyodott a nő, h nem érti, és hogy ne aggódjak, megindított szülés epitocinnal mindig nagyon fáj, pláne, ha első szülés. Jórendben, már elég hangosan kezdtem jajgatni, főleg, hogy elfelejtett szünet lenni a fájások közt, vagyis voltak az erős fájások, amik közt a kétperces szünetben csak annyira fájt, amennyire a kezdeti szakaszban az összehúzódások. Mondtam, ok, eddig bírtam, epidurált nekem MOST. Persze, mindjárt, csak várnom kell, mert az összes orvos a műtőben van császáron. (ááááá) Végül áttoltak egy szülőszobába (mert eddig helyhiány miatt ilyen nem tudom, milyenben voltam, vizsgálóban, és beadták az epidurált. Nem egy móka az sem, merthogy ülve előre kell görnyedni, nem mozdulni stb,, ha fájásom van, szóljak, addig nem adja. Szurkálja a hátam, hát, hogy ez nem megy be, van itt valami csont.Jön egy másik orvos, végül csak benyomták. Hogy innentől negyed óra, elvileg nem szabad a fájásokat éreznem, ha mégis érezném, ezzel a gombbal nyomjak, és akkor adagolok magamnak még a jófajta szerből. Gyorsan hatott, így hétórányi szenvedés után (egy jobbfajta második gyerek ennyi idő alatt már kint van, végülis) megkönnyebbültem. újra adagolni kezdték az epitocint (leálltak vele, mikor kértem az epidurált, h ne szenvedjek még jobban). Az egyetlen (khm...) probléma az epitocinnal, h nem csak nekem okoz erős összehúzódásokat, hanem azokat a gyerek is érzi, és nem élvezi különösebben. Ez abban nyivánu meg időnként, hogy lassul a szívhangja. egyszer csak elvesztették. Én nem voltam beszarva, mert tudtam, h a monitor egy szar (aztán ki is cserélték egy másikra), de azért felhelyeztek a baba fejére valami izéket, kábeleket, hogy közvetlenül onnan hallják a szívhangot.az viszont valóban lasssult minde összehúzódásra, ezért leálltak az epitocinnal. Öt-öt és feles tágulás, de hogy a méhszáj 8vagy mi az aminek le kell rövidülnie?) már szinte eltűnt, haladunk. És itt akadtunk meg. Hajnali háromkor még mindig csak hatnál tartottunk, kezdtek ijesztgetni, hogy ebből császár lesz, de várjunk fél hatig, meglátjuk, hátha addigra megoldódik a probléma. Vártunk. Maozt elküldtem, h imádkozzon vagy csináljon valami egyebet, ami segíthet, én meg próbáltam aktívan táguni, meg kopogni a gyereknek minden összehúzódásra (mert azt azért érzed, h most van, csak nem fáj), hogy ne hagyja el magát. Olyan öt körül elhánytam magam, azt hittem, hogy ez a fájdalom nagysága miatt történik szüléskor, nem gondoltam, hogy anélkül is, de mindenki nagyon örült, hogy hányok... , hogy ez jó jel. De nem, mert egész 6 és fé-7-ig jutottam. Persze a kábelektől alig fértek "oda", úgyhogy ahány orvos volt, a mind megvizsgált, én nem tudom, már ettől hogy nem tágultam ki. Jó, várjunk fél hétig... Hiszed vagy sem, ez alatt az óra alatt sem történt csoda (pedig én vártam), úgyhogy közölték, most akkor megyünk a műtőbe. Kész szerencse, h 3 óta már nem ehettem-ihattam, és az is, h amit előtte ettem, már kihánytam... Nem voltam rá felkészülve, h nem szülök a szó hagyományos értelmében, ez tisztára sokkolt. Annyi maradt bennem, h nyugtassam magam, ez azért nem a világ vége, és mindjárt kint lesz, és anyát csinál belőlem így is.
Maoz is bejöhetett végül, bár kellett hozzá engedély, ő mondta, mennyire félelmetes volt, hogy annyi orvos volt bent. Én annyira azza voltam elfoglalva, hogy ez h lehet, h engem császároznak, h ez fel se tűnt. persze valószínűeg a gyerek miatt volt annyir orvos, mert aztán láttuk a kartonján, h milyen vizsgálatok voltak listázva különböző vízelmenés után két napig a hasban lassuló szívveréses epitocinos esetekre, és b'H!!! nem kellett elvégezni a legtöbbet, egyedül a lázát mérték gyakran. Szóval móka ez a császár, nyilván nem kéne, hogy fájjon, de a húgycsövem mégis iszonyúan fájt, nem tudom, h a katéter miatt-e, vagy h a gyerek abba kapaszkodott, h ő márpedig nem jön ki, hanem még bent marad, de fájt. Amikor kivették, na az egy elég fura érzés. A vágás nem egy nagyon nagy, és azon át kell egy kis csomagot kiszedni, a kis csomag meg jól be van helyezkedve, ha engem kérdezel, be van ragasztva, mert kábé éreztem a cuppanást, mikor kivették. És rögtön sírt, eszem a kis szívét, bebugyolálták, odaadták a Maoznak, aki odahozta, de fekvő helyzetből csak a homlokát meg a szemeit láttam. Aztán kérdeztem, h megszoptathatom-e, de nem lehetett a műtét miatt, mert engem még varrogattak, őt meg elvitték vizsgáni. Maoz ment vele, biztos, ami biztos, ha a két kar-és lábszalag nem lenne elég hozzá, h ne keverjék el. Aztán mindenféle vicceseket mondtak a dokik nekem, meg h jövőre találkozunk. Mondtam, én nem bánom, de lehetőleg ne ebben a szobában. Meg h azért nem jött ki rendesen, mert olyan nagy. Mondtam, h nem nagy, én is 3,5 kg voltam. Á, de hogy ő nagyobb. Ok. Mentem az intenzívre két órára, ez nagyon unalmas, ráadásul max. két betegnél lehet látogató, próbáltam aludni, de nem ment, pedig két éjszakát is ébren voltam már. Végül levittek a szülészetre (vagy h hívják), én meg kiakadtam, h de én mondtam, h a 6.ra akarok visszamenni, ahol mindig velem lehet a baba, de mondták, h ő már a "tinokiában" van (ami nyilván nincs a 6.-on, mert az a lényege), de h kérjem át magam. Nyilván már említettem, h teltház volt, szóval nem tudtak felvinni. Két napig próbálkoztam, ztán mondtam, jó, mindegy. Szóval elszállásoltak, a gyerek még mindig sehol, pedig sokkal jobban érdekelt, mint az, h órák múva mikor és hogyan kelhetek majd fel, amit épp magyaráztak, meg h most kapok ilyen infúziót meg olyat. Elkezdtem bőgni, Maoz ement a gyerekért a "raktárba". Úgyhogy akkor nyilván tovább bőgtem, h végre.
A kórházban töltött napok tapasztalatát majd egy más alkalommal osztom meg."


2012. január 4., szerda

Addig is írok

Voltam az orvosnál, kedves ember, megnyomogatta a hasam, és megállapította: nagy. Hát, barátom, érdemes volt végigküzdened az egyetemet... Persze a gyerekre értette, és elküldött ultrahangra, ahová péntek reggelre kaptam időpontot, hogy megmérjék a babát. És hogy ha a héten szülök, jó, ha nem, akkor menjek vissza jövő héten hozzá, de félórával előtte rá kell kapcsolni a monitorra (ez a ctg?), mert a kiírt dátum után hetente kétszer nézni kell, mi újság odabent. Jó. A türelmetlenségem egy dolog, de azért is jó volna, ha nem késlekedne megszületni, hogy ne nőjön túl nagyra odabent, és ne kezdjenek császármetszést fontolgatni. Mondjuk olyan könnyen azért nem szabdalnak fel, de szeretném, ha még csak át sem villanna az agyukon a gondolat.Egyébként Hilának megszületett a kisfia, most aztán tényleg mi jövünk.
Eltettem a bableves egy részét a fagyasztóba, mert a Maoz a szememre vetette, hogy annak ellenére nem főzök, hogy ő megmondta nekem. Van egy doboz gomba is a hűtőben, abból is tésztára való szószt kellene csinálnom, és lefagyasztani. Van borsó is, abból borsópörköltet. Majd holnap. Most inkább elmegyek sétálni egy kicsit. Maoz meg hoz nekem málnalevél teát. Már ha kap. Ajánlották, meg a kórházi füzetben is láttam. Ártani nem árt. A gyerek meg úgyis maga dönt, mikor jön, makacs egy jószág, olyan, mint az anyja...

Addig is mosok

Szerintem a gyerek ki akar jönni, csak egyelőre rossz végemen próbálkozik. Ha a kenguruzsebemben lakna, már kint volna a feje (a lába, de biztos hamar rájönne és megfordulna).
Basszus, mennem kell az orvoshoz lassacskán. Kérdés, lesz-e, aki épp most megy fel a faluba (vagy el), hogy felvigyen engem is. Persze szülésmegindítónak nem lenne utolsó gyalog próbálkozni. Délelőtt felhívott a Maoz, hogy mit csinálok, és hogy nem akarom-e kifesteni a lakást, akkor talán kijönne a baba. Csak nem neki is fogy a türelme?

2012. január 3., kedd

Final countdown, csapó 8

Azon gondolkoztam, lehet, hogy a baba csak udvarias, és a sorát várja, mert tudja, hogy először még Hilának kell szülnie (kellett volna már).
Ma volt itt Odaia az Anya az anyáért-tól (אם לאם), egy önkéntes szervezettől, amire a Maoz talált rá valahogy, és akik családlátogatóként működnek, segítenek különböző dolgokban, testi-lelki támaszt nyújtanak vagy valami ilyesmi. Nem ő fog jönni, hanem majd ő keres valakit, aki passzol hozzánk és valahol a környéken lakik. Igazából nem tudom, mennyire kell ez nekem, de ártani nem árthat, és a Maozt megnyugtatja.
Tegnap megkaptam a levelet a kórháztól, küldtek néhány szórólapot, egy tájékoztató füzetet, és egy rakás matricát (a vonalkodómat), amit magammal kell majd vinnem. A füzetet mindjárt áttanulmányozom, leírják, hogy megy a bejelentkezés, aztán a vajúdás, szülés, mi az, ami ott rendelkezésre áll. Van egy rész arról, mi történik, ha a szombatot bent kell töltenem, kaja stb. Maozt okosítják a munkahelyén, nem mindig örülök neki, nem szívesen magyarázom el újra és újra, miért akarok legalább megpróbálni epidurál nélkül szülni, és hogy miért nem akarom, hogy alapból bekössék az infúziót, ha nem muszáj. Tudom, hogy elvileg ez nem kellene, hogy zavarjon, mármint az infúzió, de engem baromira zavar, nyilván a fejemben van a hiba, de ez lényegében mindegy, engem zavar, úgy érzem magam, mintha félkarú ennék. Ha később ne adj' Isten mégis szükség lenne rá, fél perc alatt be lehet kötni, addig meg a Maoz feladata, hogy itasson. De ezt a munkatársai nem értik, hiszen nincs is annál jobb, mint hogy nem kell ilyesmire figyelni, kapom az infúziót és kész. Persze, nincs is annál jobb, infúzió, érzéstelenítés, aztán szóljanak, ha kint van a gyerek... Engem nem érdekel, ha másnak így jó, csak hadd legyen jogom másként gondolni. A másik dolog a rooming in. Hogy neki azt mondták, az nem jó, mert nekem aludnom kell, és nem tudok pihenni, ha folyton mellettem a gyerek, azért vannak a nővérek. Igen, és egy nővérre jut vagy 15 baba, gondolom. Nyilván mindre maximálisan oda tud figyelni. Egyébként értem, és magam is tartok tőle, hogy az kemény menet, ha rögtön odarakják mellém a kis bevásárlókocsiban, de egyszerűen elképzelni is alig tudom, hogy miután közel kilenc hónapig meglehetősen közeli kapcsolatban álltunk, olyanok voltunk, mint a borsó meg a héja, egyszer csak szülés után elviszik, aztán ha ők úgy gondolják, ideje ennie, odahozzák. Ne már na, az enyém! Szóval a lényeg, hogy jelentős hozzáállásbeli különbségek vannak a Maoz munkatársai és köztem. Itthon a Rachel Green-féle "no uterus, no opinion" aranyszabályát érvényesítem, az lesz, amit én akarok, ez nyilvánvaló. Egyébként Odaia, aki itt volt, hat gyermek édesanyja, a legkisebb négyéves, és azt mondta, most, az utolsó szülésnél változtatott, eldöntötte, hogy érzéstelenítés nélkül akar szülni, nem csak megvárni, hogy a kórházi személyzet megszülessze őt, dúlát fogadott, és egészen másképp élte meg az egészet, mint előtte ötször. Tessék, nem én vagyok elvarázsolva. És valami csak volt, ami miatt úgy döntött, hogy változtat. Általában azt is kétszer meggondolom, fejfájásra bevegyek-e valamit, de szülni rögtön úgy érkezzek, hogy légyszi, döfjetek már tűt a gerincembe? Aztán meg, hogy aludni akarok, vigyétek már innen a bömbölő kis békát? Egyáltalán, hogy ehet ezt előre eldönteni? Majd meglátjuk, mi lesz és hogyan. (És mikor........)

2012. január 2., hétfő

Az első hátralévő nap örömei

Reggel 8-kor pofátlan egyedek telefonon ébresztenek, és megkérdik, jó időpontban telefonálnak-e. Hát már nem teljesen mindegy, ha felébresztettek?? Megnéztem az időjárásjelentést, emlékeimmel megegyezően azt állítják, ma még esős-borús, de holnaptól ismét napsütés lesz, elindítottam hát a mosást. Felhívott a nő a Misrad haKlitából, hogy mivel összesen több, mint 24 hónapot töltöttem az alija előtt Izraelben, kell írnom egy levelet, amelyben kérem őket, hogy adják meg a juttatásokat. Hogy ezt tegnap miért nem tudták mondani... De nagyon kegyesek hozzánk, mert el is faxolhattuk nekik (itthon megír, beszkennel, Maoznak átküld, Maoz kinyomtat, faxol). Azóta viszont nem lehet elérni őt telefonon, tehát vagy megkapta, vagy nem, vagy jó, amit írtam, vagy nem. Kiírnék néhány cd-t, de az összes cd szar, több óra elmúltával sikerült egyet találnom, amire kiírtam, amit akartam. Nem segített rajtam sokat, mert a Maoz hifije is egy szar, azt állítja, nincs benne lemez. Kiteregettem, úgy egy órája, szépen kezdett sütni a Nap. Most szakad az eső, úgy 50 perce. Csináltam répatortát. Az odaégés határán vettem ki a sütőből. Mindjárt elkezdem olvasztani a tetejére a sajtot. Persze nincs krémsajtom, macisajttal próbálkozom, meglátjuk. Éhes vagyok, csináltam egy fél zacskós levest. Felet, mert amikor a sütős dobozt visszatettem a szekrénybe, a hasammal lelöktem a tányért, amiben a por volt, és beleborult a mosogatóba. A felét tudtam megmenteni. És a gyerek még mindig nem akar megszületni. Simcha reggel beszélt a Maozzal, azt álmodta, fiam született. Hát ez az, hogy én is csak álmodozni tudok róla, a gyerek meg tesz rá, nagy ívben méghozzá.
Most ráüvöltöttem a macskára, mert egy lábbal beleállt a tepsi süteménybe. Nincs ma türelmem hozzá, ha még egy ilyet csinál, kirakom az esőbe, aztán nyivákolhat. Most megpofoztam, mert bele akart enni.

2012. január 1., vasárnap

Jan. 1.

Az éjjelem csodálatosan alakult. Már délután sem éreztem magam tökéletesen, valami volt a gyomrommal, igazából szokásos terhesség végi szombat délután érzés. Maoz talulni akart este, én összedugtam a gépet a tv-vel, és sorozatokat néztem úgy éjfélig, amikor úgy gondoltam, ideje lesz aludni. Ehelyett durva has- és gyomorfájást kaptam, mentem a fürdőszobába, úgy éreztem, menten elhányom magam a fájdalomtól. Nem hánytam, kitámolyogtam, mondtam a Maoznak, hogy nem vagyok valami jól. Jellemző, hogy bár azt hittük szuperjól fel vagyunk készülve, az éjjel közepén mégsem tudtuk, kinek telefonáljunk. Illetve én nem akartam senkinek sem, de a Maoz igen. Na mindegy, felhívta a mentőállomást jobb híján, beszélt valami egészségügyhöz többé-kevésbé kapcsolódó emberrel, aztán kiderítette az itt lakó orvos nevét és telefonszámát. Mondtam, szerintem várjunk, mintha jobban lennék. Csak ez a gyomorégés múlna el. Átment a szomszédhoz Rennie-ért, bevettem egyet, talán segített valamelyest, de aztán újult erővel tért vissza a fájdalom. Újból fürdőszoba, a gyerek fészkelődik, a hasamon diót lehetne törni, olyan kemény, Maoz úgy gondolja, én most szülni fogok, én úgy, hogy lehet, de akkor miért felül fáj jobban a hasam, és miért van mindenféle gyomorproblémám? Felhívja a doktornőt, beszélek vele, kérdi, hogy most épp fáj-e, mondtam, most épp nem annyira. Jó, akkor mérjem le, mennyi idő múltán kezd újra fájni, és hogy meddig fáj. Hát ugye, ha az ilyen egyértelműen kezdődne, de nem. Több, mint egy óra múltán hívom újra, hogy én nem tudom, mit mondjak, olyan félóránként jön, és tart is 10-15 percet. Jó, akkor ezek nem összehúzódások, az nem tartana több percig, vagy valami vírus, vagy valamit ettem, amit nem kellett volna, ha nem lesz jobb, menjek orvoshoz holnap. Oké. Lefeküdtünk aludni, még háromszor ébredtem fel has- és gyomorgörccsel reggel ötig, aztán hatkor, hogy kicsit fáj, majd sikerült nyolcig aludnom, amikor is muszáj volt kelnem, mert nekem ma jelenésem van a Misrad HaKlitában. Csak frissen, üdén, fiatalosan. Csináltam egy kamillateát, vittem magammal termoszban is, és meg is érkeztem Jeruzsálembe a megbeszélt időpontnál jóval korábban. A hasam fáj, de oda se neki, már napok óta így van ez. Az rögtön kiderült, hogy Izraelben minden iroda nagyjából azonos hatásfokkal működik, ami alatt azt értem, hogy alaposságuk bőven hagy kívánnivalót maga után. Hogy akkor adjam oda a gijurpapírom. Azt én nem hoztam. Miért nem? Azért nem, mert nem mondták, hogy kell. Kaptam egy listát, mit hozzak, a gijurt még távolról sem említik, ami azért nem gyanús, mert eleve nem alijázhattam volna, ha nem bizonygattam volna már eleget a gijurbizonyítvánnyal, hogy nekem ez jár. Jó, de be kell hoznom, mert addig nem tudnak nekem semmit adni, folyósítani. De mivel látja, hogy mindjárt szülök, ad nekem papírt, hogy jelentkezzek be orvosi rendelőbe. Ó, aranyalma, el vagy te maradva, azon én már rég túl vagyok. Mindegy, akkor menjek át a másik találkozóra (a Fanta nevű nővel), aki ugyan semmit nem tud nekem most lezárni, mert nincs itt a teudám, de elmagyaráz , meg beír meg mittudomén. Mire átérek, felfedezem, hogy a nő, aki felháborodva magyarázta nekem (azt, amivel egyébként egyetértek), hogy egy nő több dolgot képes szimultán csinálni, míg egy férfi egyszerre egy dologgal is nehezen birkózik meg (mondja ezt a fiával lefolytatott telefonbeszélgetés után), nem birkózott meg a címem leírásával. Kérdezi, hol lakom (félreértés ne essék, a személyim odaadtam, abban is benne van), mondom Kokhav haShakhar 447 (négy-négy-hét). Visszakérdez, mi a szám, negyvenhét? Nem, négy, négy, hét. Aztán a másik irodában - minthogy Fanta is erősen gyakorolta az egyszerre húsz dologgal foglalkozást, vagyis feszt telefonált - volt időm a papírjaimat bámulni, és látom ám, a címem: település: Jeruzsálem, utca: Shakhal, házszám: 447. Hogy honnan vette a Jeruzsálemet, lövésem nincs, meg arról sem, hogy nem fogott gyanút, amikor mondtam neki, hogy ma biztosan nem jövök már vissza a papírral, mert stoppal közlekedem, alig lévén busz. Jó, mindegy, Fanta már a helyes címet írta be. Maoz holnap beviszi a cuccot, és utána elvileg majd már dől a lé. Én pedig befejeztem. Mostantól nem megyek sehova, csak szülni. Esetleg a Maozzal bevásárolni, szigorúan autóval, persze. Most is fáj a hasam, nagyon elegem van már, ez a mai kirándulás (és aztán a félóra,míg stopra vártam meg hogy le kellett a dombon sétálnom haza) az utolsó csepp volt a pohárban. Semmi erőm sincsen, baromi éhes vagyok, viszont semmiből nem merek enni, amiből szombaton ettem, ezért zacskóskaját "főzök". Nem tudom, még mennyi idő van hátra, de úgy fest, a szülésig fennmaradó napok minden perce élvezetes lesz...