2011. december 31., szombat

Szilveszter

Életem legtöbb Szilveszter éjszakáját otthon a tv előtt töltöttem a fotelban kóla és anyu sajtos pogácsája (vödörszám) társaságában. Mikor már a fülünkön jött ki a pogácsa, ettünk egy kis virslit. Idén nincs fotelom, nincs pogácsa, nincs virsli, és nem ünnepem a Szilvesztert. Kóla van. És lehet, hogy rákapcsolom a gépet a tv-re, hogy ágyból nézzek sorozatokat. Amúgy meg szívesen mennék a szülőszobára szilveszterezni.

2011. december 30., péntek

Előbb vagy utóbb

Ebből valami lesz. Nem tudom, mikor, de biztosan, mert napok óta egyre többet és egyre jobban fáj a hasam. Igazán kár volt aggódnom, hogy még csak jóslófájásaim sincsenek, minden megjön a maga idejében. Olyan nagyon még nem fáj, de azért már nem tudom figyelmen kívül hagyni.
Még az jutott eszembe, hogy ha nem születik meg időben, akkor ez a számláló elkezdi újra a számlálást? +1, +2...?

2011. december 29., csütörtök

Középső ujj

Tegnap megint megbuktam vezetésen. Hogy miért? Azt nem tudom. A tökéletestől nyilván messze volt a mód, ahogyan vezettem, de ha tökéletesen vezetnék, akkor nem most mennék vizsgázni, hanem már évek óta lenne jogosítványom. Szerintem a vizsgáztatónak komoly problémái vannak, nem tudom, hogy neuroógiai, pszichés vagy vaszkuláris eredetűek-e, de más magyarázatot nem találok arra, miért fékez le egy balkanyar közepén, amikor sehol egy autó az úton, akinek elsőbbséget kellene adnunk vagy akinek elsőbbséget kellene adnia, de nem teszi, ezért mégis meg kellene állnunk. Mi célja volt azzal, hogy megállította az autót a bal sávban az úton keresztben? Nagyon jó kérdés. Ez egy olyan kanyar, amit még életemben sem sikerült tökéletesen kiviteleznem, mert vagy azt nem tudtam, kinek is van elsőbbsége, vagy tudtam, de nem adták meg, olyan is volt, hogy kis híján belehajtottam előzőleg a pirosba, vagy annyira elsőbbséget akartam adni, hogy félórát vártam, míg a távolban feltünedező autók is odaérnek és továbbhajtanak. Most meg ez a félőrült befékez nekem. Egyébként voltak még ilyen húzásai, cöccögött, sóhajtozott, olyan halkan beszélt, hogy folyon vissza kellett kérdeznünk, jól értettük-e: balra, jobbra, egyenesen? Ha egyáltalán beszélt, és nem csak egy tétova mozdulattal jelezte az irányt, ami nyilván elegendő lenne, ha az út helyett folyamatosan őt figyelnénk.
Más: Megfejtettem a kézgörcsöm eredetét. Nem is igazán görcs, bár hasonlít. A középső ujjammal van összefüggésben, ha azt behajlítom (már ha tudom, mert hajnalban mozdítani sem bírtam), jobban fáj. Azt hiszem, az egyik okoskönyv ír ilyesmiről, bár mintha ott hüvelykujjról volna szó.
Az éjszakám kicsit ziláltra sikerült. Először is a Maoz felhívta az Orange-ot (mobiltársaság), hogy szerintük miért nem küld héberül sms-t az új telefonom. Az új telefonom egy Nokia 2220-as, ami szerintem nagyon szép, de ezzel be is lehet fejezni a dicséretét, mert más jót nemigen lehet róla elmondani. Ráadásul igen drágán adták. Hülyék voltunk mindketten, én alapból (a telefonokhoz sem értek és az árakhoz sem), a Maoz meg mert nem érezte jól magát, ezt azóta vagy százszor el is mondta, hogy ha beteg vagy nincs jól, akkor ne vigyem őt semmilyen boltba. Ezt persze jó lett volna előre tudni, mármint hogy a megfázás ilyen mértékben befolyásolja az agykapacitását, akkor nem érezném úgy, hogy utólag engem okol valamiért, amiről nem tehetek. Naszóval, a telefon egy szép ruhába öltöztetett 3210-es. Nincs usb, nincs bluetooth, mms-t elvileg kap, gyakorlatilag nem, a kamerája igen gyenge stb. De az én nagy igényeimet kielégítette volna még így is, jöttek is rá az sms-ek héberül, ám amikor egyszer én írtam és küldtem, kiderült, hogy a telefon produkciója elmarad a percepciótól, vagyis amit én megírtam és elküldtem, az egy üres sms formájában érkezik meg a címzetthez. Pontosan úgy, ahogy a régi telefonom fogadta őket, de a régi telefonom egy Bolognában, 28 euróért vásárolt kis egyszerű teremtés volt, nem is ámított, hogy tudna héberül. Naszóval, Maoz tárgyal az Orange-dzsal. Mindenféléket megbeszélnek, küldjünk nekik sms-t, áhá, igen, üresen érkezik, pillanat, tartsuk, zene, végül annyit tudtunk meg, hogy ők nem dolgoznak ezzel a készülékkel, nem is árulják vagy árulták egyetlen üzletükben sem, ezért nem tudnak segíteni, hiba a készülékben, cseréljük ki. Maoz izraeli, erre azt válaszolja, ha náluk nem támogatott a telefon használata, nyilván másik telefonos társasághoz kell mennem, akkor viszont neki is, hiszen sokat beszélünk egymással. Ez az, amihez - azt hiszem - itt kell születni és felnőni, olyankor fenyegetőzni is megsértődni, amikor véletlenül sincs igazad, és te is tudod ezt. Mindegy, az ügyfélszolgálatos tesz még egy próbát, beszél még valakivel, mi lehet a teendő, de semmi újat nem tud mondani, mikor visszatér, csak azt, hogy sajnálja, és elnézést kér (mintha lenne neki miért), de nem tudnak mit kezdeni a problémával, és ez a gond alighanem más társaságok esetében is fenn fog állni, ha tudjuk, cseréljük ki a telefont, és egyébként bármi másban szívesen áll a rendelkezésünkre. Köszi, köszi. Maoz felidegeli magát, csapkod kicsit, még negyvenszer elmondja, mekkora hiba volt pont aznap vásárolni, miért, miért, akkor ő holnap visszaviszi, a pofájukba vágja, felgyújtja a boltot stb, hol a blokk? Őszintén, gőzöm nincs, most rendezgettem el a papírokat, számlákat, blokkokat, garancialeveleket, dobtam ki a szemetet, köztük a dobozt, amiben a telefont vettük (és ami egyébként nem ennek a típusnak a doboza volt), ám arra emlékeztem, hogy a doboz üres volt. Csakhogy arra is emlékeztem, hogy a rendezgetés során nem találkoztam a blokkal. Azért persze keresni kezdtem, nekem ne mondja, hogy nem törődöm az üggyel, még az ő táskáját is áttúrtam, mert abban mindenfélét lehet találni, de nem lett meg. Aztán fény gyúlt a fejemben, és felsejlett (sok miért, miért? után), hogy betettem a naptáramba valami papírt (hogy biztosan meglegyen...), talán éppen a blokkot. És lőn. A Maoz tehát dühöngött meg fortyogott még egy darabig, meg azt mondogatta, hogy emiatt most nem tud tanulni, mire visszatartottam magam, és nem vágtam a képébe a 70 fénymásolt oldat, amit helyette olvastam épp. Főzött magának egy kávét (törököt, aminek egyszerűen nem bírom a szagát, az ízét sem, de azt könnyebb megúszni), és leült. Megcsináltuk a háziját, kicsit lehiggadt, akkor elmondtam neki, hogy egyrészt az élet szép, és tök jól állunk, berendeztük a lakást, minden készen áll, megvan az állampolgárságom, megvan az autó, még a kórházba is betelefonált, ahol mondták, hogy ne aggódjak, ha nem kapom meg postán azt a levelet, akkor is fogadnak majd, ez csak formaság, tök hülyeség kiakadni a telefon miatt. Másrészt meg nem bírom elviselni, ha dühös vagy ideges, mert még ha jól tudom is, hogy nem rám, akkor is úgy tűnik, illetve nekem kell végighallgatnom, és pont nem erre volna szükségem. Lezuhanyoztam, ágyba bújtam, ő fél egyig tanult, fájt a hasam, aztán elmúlt, aludtunk, aztán azt álmodtam, hogy szülök, de a baba kb. akkora, mint a tenyerem, és egy húsleves szerű lébe fagyva jön ki, aminek olyan alakja van, mint az egyik kis műanyag edényünknek. A kis kezei el vannak feketedve (naná, ha belefagyott a levesbe...), mire én elkezdek zokogni, a szülésznő meg, hogy ne sírjak, még lehet, hogy minden rendben lesz. Felébredtem, hiperventiláltam, aztán próbáltam racionális magyarázatot találni és megnyugodni. Nem kellett sokáig gondolkoznom, a Maoz meg a macska jól együttműködve lehúzták rólam a takarót, márpedig elég cidri van éjjel, nem csoda, ha azt álmodtam, belém fagyott a gyerek. Maoz kivonult az ágy másik szélére (a takaróval), a macska meg közénk telepedett mintegy rögzítve a takarót (a maga öt kilójával), hogy mozdítani se lehessen. Akkor már kimentem pisilni, kirángattam a macska alól a takarót, bemásztam az ágy közepére, és aludtam tovább. A következő ébredésnél világosodtam meg a tenyérfájdalmaimat illetően. Hajnalban/reggel, mikor a Maoz kelt, még annyi erőm volt, hogy megkérjem, vigye el az OTP levelét feladni (különben nem változtatják meg a telefonszámom, amire az sms-t küldik a tranzakciók jóváhagyásához szükséges kóddal, így nem tudom megemelni a Diákhitelnek havonta küldendő összeget, és megint fenyegetőlevelekkel fognak bombázni), aztán hogy megkérdezzem, tényleg elrakta-e. Persze nem, úgyhogy még jó, hogy megkérdeztem.
Amúgy pedig marhára unalmas itthon. Mindent elrendeztem, ami maradt, azt egyedül nem tudom. Nyomtalanult és Jeeves és Woostert nézek egész nap.
Főznöm kellene, de nem tudom, mit, igazából nem akarok enni, csak kell.

2011. december 27., kedd

Később, mint soha

Negyedik napja begörcsölt bal tenyérrel ébredek. Első nap még azt hittem, csak elfeküdtem, de ez négyszer egymás után már nem tűnik olyan valószínűnek, alighanem ez is valami furcsa terhességi tünet. És az este felfedeztem a hasamon az első terhességi csíkokat is. Kétoldalt halványpiros kis recék, olyan, mintha a macska kieresztett körömmel megölelte volna a hasam. Nagyszerű, hogy végül én sem úsztam meg a megjelenésüket, pedig roppant büszke voltam a csíkmentes génjeimre. Amúgy nem zavarnak. Ami zavar, az az esti performansz, amit nem tudom, hogy első(még-meg-nem)szülöttem produkál-e vagy a saját testem, de igen kellemetlen. Nyilalló fájdalom alhasból kiindulva lefelé meglehetősen erős vizelési ingerrel párosulva. És zárásul az igazi zsákbamacska, vagy úgy is mondhatjuk, a dühös zsákbamacska. Ez az a főként esti időszakban jelentkező műsorszám, amit a baba kézzel-lábbal-fenékkel kapálózva ad elő. Édesapja örvendezik, mert nagyon látványos (könnyen lehet, hogy így repedt meg a bőröm), édesanyja egyrészt örvendezik, másrészt jajgat, és örül, hogy stabilan elhelyezkedett egy jó széles ágyon, mert kevésbé stabilan egy kevésbé széles ülőalkalmatosságon fennállna a veszélye, hogy lerántja a durván kilengő hasa.
Hanuka utolsó napja van, már majdnem biztosan ki lehet jelenteni, hogy nem lesz hanukai babánk. Oda se neki, tiszteletben kel tartani a gyerek döntéseit. Amúgy sem tehetünk sokat ellene. Maoz nagy erőkkel magyarázza nekem, hogy különben is hol van még az a kiírt dátum, na és hogy ha egy héttel, kettővel utána születik meg, akkor mi történik, semmi, az is teljesen jó. Ilyenkor olyan tekintettel mérem végig, hogy egy pohár vizet fél perc alatt megfagyasztana, és valami nagyon csúnyát akarok neki mondani. Vasárnap estig várok, onnantól kezdve minden tudományos, féltudományos és áltudományos módszert végigpróbálok a szülés beindítására. Egyébként meg a Maoz háziját csinálom. El kellene olvasnia néhány fejezetet egy könyvből, angolul, és ehhez kapcsolódnak a kérdések vagy feladatok, ezt még nem tudom, egyelőre az olvasásnál tartok. Ugyanis hiába gyp-s angol, Maoz félórát kereste a héber fordítást a neten (mert bizonyára nem a héber fordítást kapták volna, ha lenne...), aztán meg másik félórát a rövidített változatot, de csak véleményeket talált, így azokat olvasgatta. Úgyhogy elolvasom helyette, lusta disznó, engem bezzeg folyton ***gat, ha nem héber betűkkel írok meg egy e-mailt héberül... Meg ha nem emlékszem szavakra, amiket egyébként tényleg százszor elmondott már.
Az ilyesmin mindig borzasztóan kiakadok, mondtam, tőlem beszélhetünk mostantól magyarul. Persze esélytelen, az életben nem fog beszélni magyarul, több, mint fél éve próbálok annyit a fejébe verni, hogy van a bors meg van a paprika, a fekete a bors, a piros a paprika. És nem, nem képes megjegyezni. De pedig ez a két nyelv együtt tök érdekes. Például azon merengtem tegnap, hogy a héberben a 'gyerek' jelentésű 'jeled' (ילד) jön a 'szülni' jelentésű 'laledet'-ből (ללדת), míg a magyarban a 'szülő' és a 'szülni' állnak kapcsolatban. Az angolban, a németben és az olaszban meg semmi. Legalábbis azt hiszem.

2011. december 26., hétfő

Hanuka 6. nap

Szekrények felépítve. Bankszámla van, gyerek még nincs. Kezdődnek a "még mindig nem" - bejegyzések.

2011. december 25., vasárnap

Hanuka 5. nap

Hát, volt olyan terv, hogy ma szülök. Eddig nem. Cserébe itthon voltam, mikor megjött az IKEÁs kocsi a könyvespolccal és a nemfürdőszobapolccal, és a "körforgalomban egyenesen"-t sajátosan értelmező másik szállító a babakocsival. A nappali közepén tehát hatalmas kartonok, amelyek megmozdítása biztosan megindítaná a szülést is, de azért nem próbálkozom vele.
Pénteken voltunk az IKEÁban, kirámoltuk elég tisztességesen. Viszont ha a könyvespolc is állni fog, lakásunkban megszűnik a káosz. A délutánom eddig azzal töltöttem, hogy kiválogattam a Maoz dobozában lévő papírokat. Az úgy működött eddig, hogy ha kapott valamilyen levelet (számlakivonat, értesítő vagy bármilyen szemét), azt beledobálta a dobozába. Néha az én cuccaimat is, ami nem feltétlenül rossz, mert megtaláltam például a papírt arról, hogy befizettem a héber ulpánt, amit ugyan nem biztos, hogy lehet, de megpróbálom majd bevasalni a Misrad HaKlitán. Szóval megtöltöttem két karton irattartót a Maoz számláival, kivonataival, szerződéseivel és a sok garancialevéllel és használati utasítással. A harmadikba az én cuccaim kerültek, alig valami, tekintve, hogy eddig láthatatlan voltam Izraelben. A negyedik üres. Majd beletesszük a baba cuccait.
Fura ez a babakocsi. Ez az egész fura. Minél inkább közelít az egyelőre persze ismeretlen dátum, annál kevésbé érzem valóságosnak, hogy ez a gyerek egyszer tényleg kijön, és Be"H itt fog bömbölni, követeli a tejet, a tiszta pelenkát meg a figyelmet. Már egészen megszoktam, hogy csak beszélünk róla, hogy majd... És egyre kevésbé akarok kórházba menni. Odáig rendben is volnánk, hogy szülök, na de aztán? Mit csinálok majd ott? És addig mi lesz itthon? Meg parázom a lábadozástól, sokkal inkább, mint a szüléstől.
Holnapra a fiúk (Maoz és Udi) fixáltak nekem két vezetés órát. Előtte bankszámát kell nyitnom. Ha már bankszámlám is lesz, olyan izraelinek fogom magam érezni, mint a csuda. Bár már így is alakul, nagyon izraeli módon beszéltem a babakocsis pasival. Mert Mitzpe Kramim sehol nem szerepel, mivel Kochav haShacharhoz tartozik közigazgatásilag. Így amikor bármilyen szállítók megérkeznek, telefonálnak, hogy most merre tovább. A körforgalomban egyenesen, végig a falun, a falu végén a dombon le, be a pici faluba egyenesen, a második karaván. Az előfordul, hogy azt mondják (gondolom, a GPS mondja nekik), a körforgalomban vagy balra vagy jobbra lehet menni, és akkor mondom is, hogy akkor jobbra, de olyan még nem volt, mint ma, hogy várom, várom, hogy ideérjen, ehelyett felhív, hogy ő megérkezett a falu végére, balra karavillák, egyenesen karavánok, de én hol vagyok. Én az utcán álltam, és ő bazira nem volt itt, mondtam neki, nem látlak, hol vagy. Hogy ő eljött a falu végére, ahogy mondtam. Mondtam, hogy tutira nem. De, ő ment egyenesen a körforgalomban, és akkor ott volt bal oldalt a kisbolt. Na, akkor te nem egyenesen mentél, hanem befordultál balra. De most komolyan, az egy igen jól felismerhető balkanyar, én nem segíthetek rajta, ha ilyen súlyos navigációs problémái vannak. Aztán végül megérkezett, bonyolult metropolisz ez a Kochav haShachar...
Most várom a Maozt, hogy megérkezzen haza, és szereljük a polcot.
Ilyen a nemfürdőszobapolc:

Ezt valójában már összeszereltem, mert nem nehéz, csak az volt megterhelő, hogy lehajoljak hozzá, amíg fekve összecsavarozom, de nem nyom sokat. Erre kerültek a gyertyatartók, a hanukia, a mécsesek, egy gyümölcsöstál, váza, ilyesmik.
És ilyen a könyvespolc, csak sötétbarna:

És persze valójában ez 3 polc egymás mellett, de azért kedves az IKEÁtól, hogy gondolkodnak is helyettünk, és kitalálják, hogy ha egymás mellé tesszük, akkor így és így fog kinézni, és ennyibe és ennyibe kerül. Én ezt értékelem.

2011. december 21., szerda

Hanuka 1. nap

Ma búcsút vettem a dokitól és a védőnőtől. Merthogy az eddigi biztosításom (a magán-) egy héten belül lejár, és tegnap bejelentkeztem a Leumithoz, amilyen rendelő itt van a faluban, ezért többé nem megyek a Klalitba. Mondtam, hogy egyébként is remélem, hogy az elkövetkezendő két hétben szülök, és amúgy se kellene visszamennem. Sajnálom a dolgot annyiból, hogy ez egy nagyon szimpatikus orvos volt. A védőnő pedig megölelt, mikor mondtam, hogy végre kaptam aliját.
Amúgy rohamos hízásnak indultam, jó lenne, ha kijönne ez a gyerek, és tudnék mozogni. Napok óta gyúrok rá, hogy majd levágom a körmömet például (a lábamról). Marha messze van. Megőrülnék, ha gyerek nélkül lenne ekkora hasam. A doki azt mondta, ha határidőre jön a baba, olyan 3700 gramm körül lesz. Szerintem óvatosan saccolt.
Orvos után felmentem a Maozhoz, aki időpontot foglalt nekem a Misrad haKlitába január 1-re (...), ahová már úgy kell mennem, hogy nyitottam bankszámát, amiről valamit el akart magyarázni. Mondtam, hogy megyek a Malchába (pláza) pizsamát venni a H&M-be (múltkori gyerekvigyázáson női magazint olvasgattam, megláttam benne, és megfogant bennem az elhatározás, hogy megveszem) , és szappant, és hogy ott biztosan van bank, elintézem. Persze nincs bank, a városban pedig minden bank bezár (vagy legalábbis szünetet tart) délután fél 1/fél 2-től (fél 5-ig), úgyhogy majd máskor kell elintéznem. Maoz hangjában némi ingerültség csengett, hogy nem sikerült ma, de megpróbálom hétfőn vezetés előtt letudni.
Amit viszont sikerült vennem, noha nem terveztem: a tejhabosító. A Home Centerben is volt, de ott 70 sékelért valami egészen komoly masina. Aztán egy ilyen dizájnos háztartási cuccokat árusító boltban találtam másik két fajtát. Az egyik szintén 70 sékelbe került, viszont volt 50-ért is háromféle cserélhető "habverővel", és azt megvettem. Otthon ikeás volt, és akartam is venni itt is egyet, de már nem lehet kapni.

A pizsamám:


És Mr. Chef: (az enyém a sötétkék mellényes világoskék nyakkendővel. Voltam olyan jó, és rajzoltam neki szemeket.)


Jaj, és most főzöm a tojást meg a krumplit az esti rakott krumplihoz, amivel Mitzpe Kramim egybegyűltjeit fogom megörvendeztetni a közös Hanuka vacsorapartyn. Szombati vacsorára úgy fest, hogy felmegyünk Kochav haShacharba, ugyanis meghívott magukhoz a pasi, akivel reggel Jeruzsálembe mentem. Merthogy magyar, és bár nem beszél magyarul, apukája is itt lesz, aki igen. És egyébként a húga annak a Rafinak a testvéréhez ment férjhez, akiknél Natafban laktam. A világ kicsi. (Az egész világ egy kis stetl.)

2011. december 20., kedd

37.1

Ettől a gyerektől nem lehet aludni, nem lehet ülni sem. Elég!

2011. december 19., hétfő

Szülés előtti álmok

Részlet az álmomból: kisgyerek dobálja a pár napos kisbabát, ahogy apuci dobálja otthon a jónéhány hónaposat. Az a nagyobbik ennek örül, az újszülött kevésbé, különösen, mikor a négyéves leejti. Odamegyek, felveszem, ringatom, majd megszólal (az újszülött): Inkább tegyél le...

Az izraeli személyi igazolvány boldog birtokosa

Most világítós koronát kellene a fejemre tennem, és váltott lábon ugrálva sikítoznom végig Jeruzsálem belvárosát örömömben, és ezt is tenném, ha fizikailag képes volnék még ilyen mutatványokra. Nem vagyok, így szimplán csak örülök. (És feliratkoztam a kórházba szülni.)
Hihetetlen, hogy eljött ez a nap. Mától kezdve nekem itt mindenféle jogaim vannak, velem többé nem lehet szórakozni, semmi laca, semmi faca. Fantasztikus. A postán befizettem valami díjat, a papírral holnap megyek az orvosi rendelőbe bejelentkezni, állítólag az új bevándorló a legjobb biztosítást kapja. Hogy fölvitte az Isten a dolgomat! Azért az egy egészen különös érzés, amikor az ember faltól falig mosollyal távozik a belügyminisztériumból. Már az is egészen különös volt, hogy az ügyintéző (az új, akit kaptunk) azzal kezdte, hogy megkérdezte, hogy vagyok. Nem is értettem, vissza kellett kérdeznem, hogy Tessék? Rendkívül kedves lány egyébként is. A múlt heti nőszemélyt is láttuk, most is mindent megtett, hogy megkeserítse az emberek napját, messziről hallottuk, ahogy kioszt valami szerencsétlent, és borzasztóan örültünk, hogy nekünk többé semmi dolgunk vele.
Persze, mivel Izraelben vagyunk, a héber születési dátumom Kislev 7 (ז כסלו) lett 8 (ח) helyett, a számítógépük így váltotta át... Kötöttem az ebet a karóhoz, de a számítógép nem engedi az önkényeskedést. Most újra ellenőrzöm különböző oldalakon (chabad.org, hebcal.com, kaluach.org), mind azt mondja, Judit, neked megint igazad van... Valószínűleg a rendszerük nem vette számításba, hogy 1984 szökőév volt, vagy fogalmam sincs.

2011. december 16., péntek

Jól kezdődik a nap

A jó férj onnan ismerszik meg, hogy (sok jó szándéka ellenére bukás és mellényúlás után) a felesége reggel ezt látja a hűtőben:

A csirke alsócomb + szárnyak helyett, persze, amiből a pörkölt lett volna, még kép átímélezése után is felsőcombot vett, azt, amit kifejezetten nem akartam, és ezt a nemakarást explicitté is tettem. De most ezen nem akadok fenn.
Mindjárt felöltözöm, és nekilátok dolgaim elvégezni, hogy kivételesen időben elkészüljünk mindennel, és ne adjuk elő az idegbeteg párt gyertyagyújtás előtt, mint rendesen. A dolgokon nem segít, hogy Maoz elkezdte az egyetemet, és péntek reggel órái vannak, későn ér haza és fáradtan. Múlt héten odáig fajult a dolog, hogy én a szülinapi dekorációmmal együtt kirántottam a neoncsövet a lámpából, ami elegánsan millió darabra tört, majd ezt követően fél percen belül Maoz leverte törölközés közben a fürdőszoba polcot, amin már ott égett az éjszakai világításra szolgáló gyertya, illetve olaj, ami természetesen mindent beterített. Este Avinoaméknál vacsoráztunk, s hogy hogynem arra terelődött a szó, hogy milyen nagyon kell vigyázni péntek délután Shabatig, akkor mennyire könnyen történnek rossz dolgok, balesetek stb. (melyet adott könyv különböző szellemek jelenlétével, felesége simán az emberek kapkodásával magyarázott). Mondtam, hogy nem tudom cáfolni, annál inkább alátámasztani a hallottakat. Szóval nagy has ide vagy oda, időben el kell készülni.

2011. december 15., csütörtök

Csiga-biga, gyere ki

A heti termés ez meg egy lilásbordó, horgolt sapka (virággal!)


Ez meg a macs, amikor aranyosan alszik


Ez meg a zsákbamacs (nem hinném, hogy alszik)

30 alatt

Mennyire bölcs dolog a 38. hétre vezetés vizsgát tervezni? Sőt, az már a 39. hétben van. Maoz megírta nekem e-mailben, hogy ekkor és ekkor óra, ekkor és ekkor vizsga. Na mert hétfőn megbuktam.
Lecsúszott a gyermek, egyébként, a hasamból kidudorodó feneke már sokkal lejjebb látszik, mint eddig. Tegnap pedig arrébb vitte a lábát, és láttam, ahogy ívben vonul a dudor. Ááááá! Emlékszik valaki a Múmia c-ű filmre, mikor a bogarak mászkálnak a fickó bőre alatt? Ez kísértetiesen hasonlított arra.
Ennek a lecsúszásnak az eredményeképp tényleg többet eszem. Nem tudom, hogy miért írják, hogy az utolsó hetekben már nem jellemző a hízás, amikor azt is írják, hogy a gyerek még majdnem egy kilót felszed, plusz a beilleszkedés miatt anyuka újra tud enni, mert nem nyomják a gyomrát. Nekem ez nem világos. Azt is mondják, hogy már könnyebb levegőt vennem, és ez valamennyire igaz is, de azt nem írják, hogy a felszabadult területről azért a gyermek nem mond le feltétlenül, hanem jól megörül neki, hogy van hová nyújtóztatnia a lábát, és akkor már kalimpál is velük egy keveset. Olyan, mint két óramutató, ami csak 9 és 12 óra közt mozog, de ott annál sebesebben. Időnként visítozom meg jajgatok, mert nagyon fura és nem éppen kellemes érzés. Nem fáj, de nagyon morbid. Azon gondolkoztam, simán forgathatnának thrillert a terhességről. Mindenképpen beleraknám például a véres almát.

2011. december 13., kedd

Képek a falra

A lakásberendezés járulékos problémái. Maoz többször is megpróbálkozott jellegtelen vagy szimplán giccses képek behozatalával, és persze mindannyiszor levertem a törekvéseit, másfelől viszont nem kínálok neki alternatívát. Persze hogy nem fogunk drága képeket vásárolni, de akkor mi kerüljön a falra? Jobb napjaimon képes vagyok vállalhatót alkotni, de most valahogy nem megy. Próbálkozom, de csak a tehetségtelenségemmel találom magam szembe. A gyerekszobával egyébként ugyanez a helyzet, de mindegy, azt kevésbé érzem sürgősnek.
Most megpróbálok lerajzolni egy csigaházat, de nem haladok valami fényesen. Régen tudtam és szerettem ilyeneket rajzolni. Mi lett ezzel?

2011. december 11., vasárnap

Ügyintézünk

Na, megírtam ezt a listát, mert őrület, hogy sehol nincs fent, és még a főmanagernő sem érti a Minisztériumban, hogy miért. Vagy hogy telefonon miért nem adnak információt. És van még sok-sok felmerülő kérdés a félretájékoztatásról is.
A lényeg esetemben, hogy most a lelkére beszélünk a gyereknek, hogy mégiscsak inkább maradjon még bent, mert a dolgok nem mennek simán. Főmanagerasszony először kiakadt, hogy hogy lehetünk ekkora hülyék, hogy két és fél év alatt, mióta itt vagyok (vagy legyen másfél, mióta otthon összeházasodtunk), nem kértük a remekjó turistastátuszom megváltoztatását, noha a lehetőség adott volt. (Köszönjük, rav...) Aztán végülis megenyhült (a kilencedik hónapba forduló hasam, meg a Maoz vallomása miatt, miszerint egyszerűen foggalma sincsen, miből fizetné ki a kórházi költségeket), mert a mi hülyeségünk-e vagy sem, a dolgok természetes folyása szerint a mai naptól számítva egy hónapot vesz igénybe (minimum) az aliya, de annál is többet, ha tekintetbe vesszük azokat a bizonyos komplikációkat, amelyek első körben annak az orosz származású nőcilibának a sara, akinél akkor jártunk, amikor (miután tévedésből három hónapot várattak minket) még a polgári házasságunkkal kezdtünk volna valamit, és aki azt mondta (alef:), hogy nem kell aposztil a házassági és a születési anyakönyvi kivonatra, merthogy az eleve három nyelven van, köztük angolul, és aposztil csak a fordításokra kell, (bet:), hogy az erkölcsi bizonyítványból el fogják fogadni a régit is, hiszen az időközben eltelt időt úgy sem Magyarországon töltöttem. A komplikációk második körben abból adódnak, hogy míg Izraelben félórát vesz igénybe egy ilyen aposztil megszerzése, otthon kotlanak rajta három hetet (ráadásul mindjárt karácsony). Az erkölcsi bizonyítványaimat végül elfogadták (kristálytiszta szánalomból), ami azért jó, mert a kiállítás dátumától kezdve három hónapig érvényes, ami pedig iszonyat gyorsan el tud telni, hiszen annak még meg kell érkeznie a postán a húgomhoz (aki egyébként vagy a főiskolán van - nem Budapesten..., vagy dolgozik, vagy a vizsgáira tanul, magyarán időmilliomos), azt le kell fordíttatni (és itt ismét említeném a karácsony-szilveszter-január eleji vákuum Bermuda háromszögét), aztán megszerezni rá az aposztilt, postázni Izraelbe, és elvinni a következő előre okosan lefoglalt időpontra a Minisztériumba. Jórendben, tehát főmanagerasszony úgy döntött, elfogadja az erkölcsi bizonyítványomat (-aimat, igazából, mert kettő is volt), sőt kiderítette, hogy az ak. kiv-okra az itteni Külügyben is lehet aposztilt szerezni. Maoz rohan, odaér, állítják, hogy nem lehet. Felhív, újra bekopogok az irodába, mondom, a Külügyminisztériumban azt mondják, külföldön kiállított dokumentumra nem pöcsételnek. Néni telefonál, a másik néni is telefonál, továbbra is állítják, hogy márpedig igenis lehet. Beszélek a Maozzal: kösd az ebet a karóhoz, muszáj nekik aposztilozni, azért mert személy szerint ők most találkoznak az esettel először, nem azt jelenti, hogy nincs, csak azt, hogy ők nem tudnak róla, telefonáljanak, rohangáljanak, derítsék ki. Közben kettes számú néni megpróbál odatelefonálni maga is, hogy ne szerencsétlenkedjenek már, és főleg ne beszéljenek hülyeséget, de nem tudja őket elérni (háromnegyed 12 körül nyilván már lejárt a munkaidejük). Maoz visszahív, hogy nem pecsételnek, mert nem héberül van (hirtelen már nem is az a baj, hogy külföldi a papír), és csak héber szövegre pecsételnek, le kell fordíttatni jogásszal (hivatalosssan), és arra majd raknak aposztilt. Jórendben, újra bemegyek a menahelet asszonysághoz, mondom neki, mi a szitu, ő is mondja nekem. Mégpedig, hogy nem hiszi, hogy le kell fordíttatni végül, de megkérdezi, egyelőre megpróbálja elintézni, hogy aposztil nélkül fogadják el, adjam meg a számom, fel fog hívni, amint válasza lesz. Fel is hívott úgy egy órával később, a házassági ak. kiv. rendben van, de a születési nincs, mert (az a szép, új, EU-s, háromnyelvű, színes) nem a születésem napjáról származik, ezért azt nem fogadják el, azt fordíttassuk le, arra kérjünk aposztilt. Már amennyiben nincs meg az eredeti. Persze az eredeti egy kéthetes salátalevél állagú a5-ös cetli a Magyar Népköztársaság kiadásában, amin kizárólag magyar nyelven, kézírással szerepelnek az adataim (és amit egyébkét anno le akartam fordíttatni, aztán aposztiloztatni, de azt mondták a fordítóirodában, hogy ilyet már nem is csinálnak, mert a 13. kerületi (ott születtem) okmányirodába vagy hova, ha elmegyek, kapok szép újat, amit fordítás nélkül is mindenhol (a mindenhol rendszerint az EU tagállamokat szokta jelenteni: jelentésszűkülés vagy hogy hívtuk ezt nyelvészeten) el fognak fogadni. Igen.
Tehát most fordíttatunk, háromszáz sékelért hozzávetőlegesen húsz szót (child, father, mother, country, county, city, year, month, day stb.)
A nő iszonyatosan kedves, hogy tényleg megpróbál segíteni, és egy percig nem irigylem, hogy egy ilyen bolondokházát igazgat. Be"H rendben leszünk, minden lesz, mire lennie kell.

Documents required to make aliya...

... from within Israel

I am going to write this list because I didn't find it in any other place and it is impossible to get information from the Ministry of the Interior (משרד הפנים) before the first appointment. I had an apointment today and these are the things I needed to give them.
My case: I am from Hungary, I converted/made giyur in Israel in the rabanut and I am married to israeli citizen (civil marriage - he needs to change his status to married in the Ministry), I've been to Israel for 2 and a half year, my status is B2 (tourist). We also got married in the rabanut but it takes time to get the certificate about it.

  • Form "Application for the extension of permit of residence/change of visa category" filled (you can get it at the information)
  • Passport + copy
  • if you are married to israeli citizen (or at all?): his/her ID card + copy
  • marriage certificate (of civil marriage) with apostille (תעודת נישואים)+ copy and/or marriage certificate from the rabanut
  • birth certificate (תעודת לידה) with apostille + copy
  • certificate of good conduct (תעודת יושר) with apostille + copy (it's from the police)
  • Certificate of conversion (תעודת המרה ) and the paper from the bet din itself + copy
  • of course everything must be in hebrew or at least in english (or translated officially)
  • passport photo

Every single document you bring from abroad must be with apostille stamp. If anyone (doesn't matter who) tells you something else, don't believe! You can get it in the Ministry of Foreign Affairs of your country.

(In case you aren't a convert, you ned to prove you are jewish which is possible in many ways and about this you can find information on the web, anyway Sochnut and Nefesh b'Nefesh can help you.)

in case you converted abroad:
  • the conversion must be accepted by Israel
  • you need to prove that you spent a year abroad (not in Israel) after you conversion, you've been member of a jewish comunity (with a letter from your rav )

If you have all the documents they asked for, it takes about a month to get the citizenship - at least this is what they told us today. I think it takes minimum one month and it can turn to months easily... Meanwhile you can't get any temporary number, there is no special status for this period of waiting, take this into account.

If you are also married to israeli and you have changed your status already (you have a temporary resident card or ID card or whatever), you need only the Teudat Hamara I think and they change your status.

My English is not the best but I hope my list is helpful. I wrote with italic about cases I don't know from personal experience.

2011. december 9., péntek

Mocskos macska

Néhány napja többen megosztottak a fb-on egy blogbejegyzést, ezt. Csilláról az jutott eszembe, hogy nem csak kutyafajta...
Én szeretem a macskám. Tisztelem, de most komolyan, Csendbelenn szólójára gondolok mindig, amikor azt mondom, tisztelem. Kijár neki. De egy nagyon nehéz természet. Tegnap reggel úgy lefárasztott negyed óra alatt, hogy ha nem kell vezetni mennem, visszafekszem aludni, hogy kipihenjem a reggeli performanszát. Este pedig, mikor hirtelen gyanússá vált a csend, és az az érzésem keletkezett, hogy figyelnek, oldalra fordulok, és mit látok? Ül a pulton (azon a részen, ahol nem szabad neki, ugyanis csak az ablak előtt szabad, csak azért, hogy nézelődhessen), és néz a bérgyilkostekintetével. Így:



Hátborzongató. Máskor viszont olyan kis édes, ahogy befekszik a helyemre nappal aludni, újabban már a szoptatós párnámra is igényt tart. Ilyenkor felébrednek bennem az anyai ösztönök...

És az is rendkívül édesen pofátlan, amikor este elhelyezkedik rajtam természetesnek véve, hogy innentől kezdve nem fogom olyanokkal zavarni álmát, mint helyzetváltoztatás. Ha kérhetné, még a nagyobb sóhajtásoktól is tartózkodjak. Nem valami kényelmes, mikor végül mégis szeretnék megmozdulni, de valahol megható. Ezt a Maoz fényképezte le a minap (mieste). Így fest:



Időnként teljesen neurotikus, máskor meg egy cukorborsó. Pl. amikor a szomszéd megkért, hogy csináljak képeket róla egy lila lufival a Mese az öt lifuról-hoz, amit el akarnak készíteni az oviban saját képekkel, Katje rendkívül együttműködőnek bizonyult.



A másik dal (Micsel Rumli), amit sokszor érzek hozzá passzolónak, akkor szokott eszembe jutni, mikor reggelente két nyávogás után elveszti a türelmét, úgy dönt, nem vár tovább, hogy kikeljünk az ágyból, és kiengedjük őt, ezért a két centire nyitva maradt fiók résén keresztül kipakolja a fehérneműimet. Ez jár egy minimális zajjal, ami viszont tudja, hogy elég ahhoz, hogy meghalljam, felismerjem, és hogy zavarni kezdjen a gondolat, hogy az összes bugyim a földön van halomba rakva, mellette pedig az "én szóltam" kifejezéssel az arcán ő. Erről sajnos nincsen képem, pedig megérné, sőt videót kellene készíteni róla, a mulasztás oka ugyanaz, ami miatt az ajtót sem nyitjuk ki neki két nyávogásra: hogy isssszonyú korán van.
Mindig szerettem ezeket a dalokat (a musicalt sosem láttam), de mióta macskám van, látom, hogy T. S. Elliot egy zseni volt. Minden szava színarany igazság.
"Ha cirógatják, dühös, pedig ez kell neki...."

2011. december 8., csütörtök

Ma nem kirándultam

Hanem az nem úgy van, hogy akkor minden simán megy. Több, mint egy órát álltam a trempiádán, míg végre jött egy pasi kisbusszal. Be is szálltunk hozzá nyolcan. Micsoda kedves ember, egyébként! Viszont annak köszönhetően, hogy nem rohantam körbe a várost háromszor, legalább nem voltam hullafáradt, és nem sajnáltam magam, hogy várni kell. Az időjárás-előrejelzést azért csekkolhattam volna, mert elég hűvös volt.
Tegnap elhatároztam, hogy elmegyek a szappanboltba. Abba, amelyikben még a legnagyobb eséllyel találok olyan szappant, ami nem nyírja ki a bőröm. A honlapjuk szerint vannak bio termékeik is, a boltban mondjuk szappan pont nem volt (mármint bio), viszont miután elmondtam, hogy az én bőröm, az egy problémás dolog, és hogy az a tervem, hogy kipróbálok egy szappant, aztán ha bejön, itt fogok vásárolni, ha nem, hát akkor marad az import Lush! vagy Manna, az eladólány adott három miniszappant, mintákat, hogy ő nem akarná, hogy feleslegesen kidobjam a pénzem, mert nem biztos benne, hogy beválik a szappan, mert ugyan természetes alapanyagokból van, de nem kizárólag, szóval inkább tegyek egy próbát előtte. Hát nem kedves? Aztán megszólaltak a szirénák. Gondolkodtunk rajta, hogy most mi ez, gyakorlat vagy tényleg bomba, az emberek odakint nem zavartatták magukat, szürcsölték tovább a kávét a pékség előtti asztaloknál. A sziréna abbahagyta, én meg elballagtam a Maozhoz enni. Neki azt mondta a munkatársa, hogy gyakorlat. De szerintem Jeruzsálemre annyira nem potyognak rakéták, hogy az emberek nem feltételezik, hogy éles lehet a helyzet, ha megszólal a sziréna, vagy 1) gyakorlat; 2) Iom haShoa (Holokauszt megemlékezőnap); 3) Iom haZikaron (háborúkban elesettek megemlékezőnapja), és ennyi.

2011. december 6., kedd

Lamentations

Még öt hét. A szomszédnak három, de nekik már az ötödik, időközben biztos megtanult türelmes is lenni. De elég fáradtnak tűnik mindig, úgy látszik, ezen semmi nem segít. Ahhoz is hozzá lehet szokni, csak attól még fáradt vagy.
Visszatértem az utakra, és csak egy olyan hibát követtem el, ami miatt megbuktattak volna vizsgán. Persze ha megadják a nekem járó elsőbbséget, akkor nincs hiba, amit elkövethetnék (azaz, ha nem adják, elveszem). Valójában nem vagyok ennyire agresszív, csak ha ugyan elsőbbségem van is, de láthatóan tesznek rá, ugyanakkor az oktató azt magyarázza, hogy elsőbbségem van, az megzavar. De mindegy, ilyet teszten nem csinálunk.
Rendes feleség akartam lenni, ezért mondtam a Maoznak, hogy megnézem azt a boltot, amit tegnap ajánlottak neki, csak ő meg derítse ki nekem, hogy hogyan jutok oda. Na most a bolt Har Hotzvim-on van, amit én rendre keverek Har haTzofimmal, és egyikről se tudom, pontosan merre vannak. Pedig ebben a családban én vagyok az, aki eligazodik térképen, buszútvonalakon, megérzés alapján, mindegy. Ehhez képest a Maoznak szerintem az sem esett le, hogy az én problémám a két nagyon hasonló nevű kerület összezavarásából ered. Hogy akkor most melyikben is van a bolt? Mondta, melyikben, de ezzel nem jutottam közelebb a megoldáshoz, tudniillik, hogy ez most a város egyik vagy másik vége? Megnézi a térképen, megnézi, igen, igen, ez nincs messze tőled (én a város kvázi közepén voltam, és az oktatómat vártam), Givat Shaul után, de 10-kor nyitnak, felhívja őket, megkérdezi pontosan, és visszahív. Pontosan 10-kor végeztem a vezetéssel, várok, várok (elmegyek pisilni, a mosdóban egy haredi anyuka szoptat, csekkolom a babakocsit, Infanti), Maoz csak nem hív, éhes vagyok, bemegyek a buszállomásra, felhívom, közben dolgoznia kell, úgyhogy visszahív később, erre úgy egy óránk megy el, kideríti, hogy a 71-es, 72-es és a 64-es buszok mennek arra. Ez nekem nem tetszik, a 64-esre ugyan felszállhatnék, és az valóban Har valami felé tart, ha jól rémlik, Givat Shaulon keresztül, ugyanakkor nem értem, hogy jön a képbe a másik két busz, amelyek Talpiyot felől jönnek, és a városközponton átvágva mennek Ramot felé, atán ki tudja hova. Jó, megint megkérdezi őket. Visszahív (én már síkideg, 11.30 van), ha a buszállomáson vagyok, akkor ott felszállhatok a 39-esre, az oda visz. Jó, melyik irányba? Visszahív. Ne Bayit Vagan felé. Ok. Kersem a megállót: nincs. Persze sejtem, miért. Mert egyszerű rámondani a Biniane Haumára (binyeneuma...), hogy Tachana Merkazit (amit buszállomásnak írok), pedig nem ugyanaz, főleg nem a nyolcadik hónap végén másfél óra várakozás után, ha a nem Bayit Vagan felé menő buszra kell szállnom, vagyis aluljárózni kell (mocsok és lépcsők, bár meg nem közelíti a Kálvin teret). Megjön a busz, mondom a sofőrnek, hogy a Bar Ilan kereszteződés előtti megálló kell nekem, legyen szíves, szóljon. (Aki ismeri Jeruzsálemet, ebből rájöhet:egyáltalán nem Givat Shaul után, tökre a másik irány, legalábbis tömegközlekedve úgy tűnik.) Leülök elől. Megyünk, megyünk, megérkezünk a végállomásra, kérdem: mivan?? Hogy ő elfelejtette. Persze ugyanaz a busz visszafelé nem arra megy, úgyhogy szálljak a 7-esre, mondom a sofőrnek, az Ezrat haTora 28-hoz kell mennem. Szól, leszállok, szemben a 16, elindulok, utcatábla többé nincs, ahogyan házak sem a páros oldalon. Megyek, megyek, mire megállapítom, hogy időközben az utcának más neve lett. Visszafordulok, találok egy padot, jól kibőgöm magam, gondolkodom rajta, hogy akkor most itt lefekszem, és alszom, hogy nem mozdulok innen, és mostantól kezdve ez így lesz, nem bírok jönni-menni, nem megy. Kezdek éhes is lenni, és szomjas is nagyon, de nem merek inni, mert anélkül is folyamatosan pisilnem kell. Egy negyed óra múlva felállok mégis, elindulok, már sejtem, hol van a kutya elásva, az az elágazás balra, az lesz az utca folytatása igaziból. És lőn. Megtalálom a boltot, bemegyek. Természetesen nincsenek árcédulák, ahogyan nincs rendes honlapjuk, és ahogy nem adnak az árakról telefonon sem információt, amire azért lett volna szükségem, hogy ha x babakocsit drágábban adják, mint az interneten több helyen, akkor oda se megyek. Kérek segítséget, igen, x babakocsi drágább itt, mint eddig bárhol máshol. A többi babakocsi ára nagyjából egyezik, azt leszámítva, hogy míg az adott ár az interneten magában foglalja az autós ülést, itt külön kell hozzá megvenni (800 sékelért). Belőttem neki az árat 2000-3000 sékelre. Három maradt a nagy kínálatból, az egyik viszont csak az ülés nélkül marad 3000 alatt, tehát még kettő jön szóba, az Infanti Mika, amit az interneten utáltam, és egy Easy Baby, mindkettő kijön 2000-2100 sékelből, és majdnem ugyanúgy is néznek ki. Jó nagy kerekeik vannak, ami kapcsán ma rá kellett jönnöm egy dologra: vagy nagy kerék vagy helytakarékosság. Ugyanis nagykerekű babakocsit nem lehet apróra összehajtani. Brevi Ovo-juk, amibe a Maoz beleszeretett, nincs. Mindegy is, megint bebizonyítottam a saját káromon, hogy igazam van: nem érdemes boltban venni, mert minden drágább. Visszamásztam a buszmegállóba, útközben találtam egy rendezvénytermet nyitva, oda bementem (a női bejáraton!) pisilni (igen, öt csepp feszítette a hólyagomat), majd felhívtam a Maozt, hogy most innen hogy jutok el a trempiádára. Nem tudja, mondtam, jó, csak vegyen már egy kocsit! Taxiba vágtam magam, majd hazastoppoltam (a szomszédékkal).
Megnéztem a netes árát a két babakocsinak, persze, hogy kevesebb. Közben a Maoz talált egy Prego Spirit nevűt akcióban. Szép, igazából, csak semmit sem tudok a gyártóról, és semmit nem is találtam róla. Maoz is rákeresett végül, annyit talált, hogy nem egy nagyszerű, és hogy a Peg-Perego utánozómárkája. Mondjuk kevéssé érdekel, hogy kit utánoz, inkább az, mik a tapasztalatok vele. Szóval vagyunk, ahol voltunk, de ígéretet kaptam, hogy nem kell többet rohangálnom. Persze. De nem számít, ez az egész nem szörnyű, csak szörnyen hat rám. Kifáradok, sajnálom magam, pisilnem kell, nem kapok levegőt. Az sem segít, hogy hajnalban csurom vizesen ébredek (két takaró és/vagy a hungarocellel tömött párna miatt), majd a fürdőszobából visszatérve nem tudok újra elaludni. A macska persze elterülve az ágy közepén (vagy rajtam, esetleg a helyemre benyújtózva, ha már úgyis kimentem), kövér disznó, alig lehet tőle megmozdítani a takarót. Most is itt alszik, de olyan édes, képtelenség haragudni rá, mint egy kisbaba, ha zavarja a fény, eltakarja a szemét is a mancsával.

2011. december 4., vasárnap

Ha én gazdag lennék...

Hisztis vagyok, türelmetlen, de nem kicsit, hanem nagyon-nagyon-nagyon. Kiabálok a számítógéppel, illetve a különböző internetes oldalakkal. Nem mintha nem lenne jogos minden ellenük felhozott panaszom, mert szerintem érdemes árat írni, ha eladni akarnak, valamint egynél több képet feltölteni az adott babakocsiról... Mert megint babakocsit keresünk. Mert a chicco trio living drága. Ez tény, drága, ami nem drága (és persze jobban tetszene, a trio tour 4), az pedig már csak rózsaszínben kapható... Illetve van még egy, ami szép is, olcsó is, de ismerem ezt a fajta fogantyút még Bolognából, és ezt az ismeretséget nem óhajtom felújítani. A living-nél, azt hiszem, cserélni lehet. Persze nincs hiány gyönyörű babakocsikból, van például a mamas & papas sola-ja, ami nagyon klasszul néz ki, meg még egy, ami nagyon szép, cam, szerintem olyan, mint egy teknősbéka, és ugyan nincs feltüntetve ár, gondolom, ha egy természetes környezetében háborítatlanul élő teknősbéka várható élettartamának megfelelő ideig spórolnánk rá, akkor nem is volna megterhelő kiadás ezt venni...
Viszont jó hír, hogy babafronton már csak a babakocsit kell megvenni, tényleg minden más megvan.
Na most megnéztem, és nem is sokkal drágább ez a cam mbx6 a chicco livingnél, guglizok kicsit,hátha van valahol akció. Ha most választhatnék akármilyen babakocsit árra való tekintet nélkül, ezt venném, a négykerekeset. Na jó, biztos találnék még szebbet, ha tényleg nem lennék tekintettel az árra.

2011. december 1., csütörtök

A zasztalra csap

Először is: Ma van a szülinapom, legalábbis nemzetközi időszámítás szerint, a véletlen úgy hozta, hogy ez lett a börzdéjszongom. És erre ihletett:

Aztán pedig felhívott a Janka, és megbeszéltük az életet, többek közt azt, hogy nyitottam ki a felgyülemlett Drukman-feszültség zsilipét a Maoznál tegnap egy igazából mellékesnek szánt megállapítással. Ugyanis a tisztelt rabbi úr először nem válaszolt a hívásaira tegnap, majd az irodai telefonról mégis sikerült elérni, nem, a teuda még nincs kész, mert az RD aláírása nincsen meg (igen, ugyanaz az RD, akiére a múltkor is vártunk...). Mondta neki a Maoz, hogy ok, egy hét múlva időpontunk van (megint) a minisztériumba. Mire ő: Metzuian... Ami annyit jelent, hogy nagyszerű. Szereti ezt a szót mondogatni. Én is hiszek a szó erejében, de az ő szavának láthatóan kevés az ereje, Legalábbis eddig nem győzött meg.
Na, most felhívott a rav Joszi, hogy azért várunk az aláírásra, mert nincs meg az RD -nak a házasságlevelünk (igen, az, amit két hete elfaxolt a Maoz, oda se neki, nem ez az első dolog, amit elkevernek), úgyhogy telefonálás, faxolás, és most úgy fest, hogy aláírta, már csak a rabbi úrnak kell, amit vasárnap meg is tehet. És ha megteszi, akkor nem kell bemennem hozzá hétfőn megrángatni a szakállát, ahogy a Maoznak mondtam, hogy tenni fogok. Biztosan vannak érdemei a rabbinak, ha az Örökkévaló így aggódik érte, hogy megtépik a szakállát, ugyanis alig tettem le a telefont, miután elmondtam a Maoznak, hogy hívja fel, és mondja meg neki, hogy nem érdekel, hol, hogyan keríti elő a RD-t és iratja vele alá a papírt, de erre hétfőig van ideje, akkor mi a teudát meg akarjuk kapni. Nem jó lenne, nem szeretnénk, hanem akarjuk, és ez már nem türelem, hanem idő kérdése, a türelem az lehet, hogy rajtunk múlik, de az idő, az telik, akármit is csinálunk. És hogy ha nem kapjuk meg a papírt, akkor majd én bemegyek előrelendíteni a dolgokat. Na, és ahogy letettem, felhívott a rav Joszi, hogy azért nincs aláírás, mert. És ezzel kezdte. Pedig nem beszéltünk vele, csak úgy a semmiből. Hát ilyet!
Mert közben én meg megragadtam a telefont, és elkezdtem telefonálgatni a kórházba, hogy azért én csak fel szeretnék iratkozni egy szülésre. Interneten nem lehet, ha nem vagyok állampolgár vagy legalábbis lakos (ó, mától megint illegálisan tartózkodom az országban), személyesen nem akarok odacsattogni, mert igen messze van, és nem bírnám ki, ha üres kézzel, azaz információ és bárminemű elért eredmény nélkül kellene távoznom, telefonon pedig nem lehet semmit megtudni ebben a kései (csütörtök du. 3 óra) időpontban. Pedig jó sokszor végighallgattam, melyik gombot nyomjam meg, ha ezt vagy ezt akarom, ki is próbáltam elég sokat, míg a szülőszobánál kötöttem ki, ahol ezzel nem foglalkoznak, hanem átkapcsoltak a valakihez, aki meg már nem volt bent. Ekkor döntöttem úgy, hogy a stressz ellen úgy küzdök, hogy megszüntetem a stresszort. Egyébként a terhességnek tudom be, hogy bár pattogok és felháborodom, végülis nem visel meg ez a helyzet annyira, mint amennyire megviselhetne.
És egyébként pedig a kapros-túrós rétes finom lett. Bár szerintem ez nem rétes tészta, ami nem zavar, mert nem annyira szeretem a rétes tésztát. Mikor a túróba öntöttem a cukrot, kicsit megszaladt, hál' Istennek, mert így sem túl édes. Valószínűleg a tészta az oka, amit a csomagolás szerint édes és sós süteményhez is fel lehet használni, így nem raktak bele cukrot, vagy csak valami egészen minimális mennyiséget.
Szóval az általam készített töltelék:
  • fél kg túró
  • majdnem egy egész tejföl (mert a macskának is kell)
  • két tojás felverve
  • két vaníliás cukor (ami sokkal édesebb - valószínűleg, mert több - mint a magyar)
  • kb. két kanál búzadara (kb, mert öntöttem)
  • pár kanál cukor (jó édes legyen, az a lényeg)
  • és egy csokor (valójában a kuszkusz után megmaradt) kapor felvágva
Ennyi. Ebből kijött két rúd süti. Az egyiket már majdnem megettük, a másikat becsomagoltam szombatra.