2011. szeptember 27., kedd

Csodálatos állatvilág

Tegnap épp tojást sütöttem teljesen beleélve magam háziasszonyi szerepembe, amikor a Maoz egyszer csak felkiált az asztal mellől, hogy "Shit!", és bámul ki a nyitott ajtón. Biztosra vettem, hogy valamelyik pofátlan macska lopakodik a bejárat felé, vagy nincs is köze a nyitott ajtónak a felkiáltáshoz, csak eszébe jutott valami. De ahogy ez már lenni szokott ilyenkor, én is ösztönösen arra néztem, amerre ő. Egy sárga skorpió billegette magát az ajtónk előtt a betonon. Fura dolog ez, én még sosem láttam skorpiót állatkerten kívül, és igazából bizonyos szinten szépnek tartom őket. Maoz rögtön ugrott, hogy megölje, még idejében figyelmeztettem, hogy a kezében tartott szivacstalpú vietnámi papucs erre nem a legalkalmasabb eszköz, és ajánlottam neki a kertünkben lévő, kemény és kézreálló kövek egyikét, amely ajánlatot elutasított szerintem attól félve, hogy esetlegesen azok alatt további skorpiók rejtőzködnek. Mivel még cipőben volt, úgy látta, a legjobb megoldás az lesz, ha lekotorja a betonról az apró kövekre, és ott szétzúzza a cipőjével. Ez történt. Aztán lelkemre kötötte, hogy soha többé ne nyissam ki az ajtót, nehogy bejöjjön ide is egy ilyen vadállat, valamint hogy eszembe se jusson mezítláb járkálni, és hogy tudja, hogy éjjel mindig papucs nélkül megyek ki vécére, de ígérjem meg, hogy ilyet többé nem teszek. Lefényképezném a tetemet, de eltűnt, valószínűleg elhordták a hangyák, az is lehet, hogy a macskák, csak a farka maradt meg, én ezzel is meg vagyok elégedve, anélkül bizonyára nem lenne ártalmasabb egy szarvasbogárnál.
Azt azért ne higgye senki, hogy olyan rendkívül bátor volnék, kígyók és skorpiók témájában csak vastag üvegfal mögül vagyok bátor, a skorpiótól annyiban félek kevésbé, hogy egyrészt nem ugrik rám méterekről (ha jól tudom), másrészt nem öl meg. Ezt a tudást is szeretném megtartani elméleti szinten. Valójában nem értjük, miért pont most jött elő, amikor enyhült az idő, de lehet, hogy az eső miatt, fogalmam sincs. Be akartam szúrni ide egy képet az internetről, de egy olyan oldalra bukkantam, ahol több, mint elég sárga (és nem sárga) színű, Izraelben is megtalálható skorpiófajról vannak képek, nem tudom, melyik közülük a tegnapi áldozatunk.

2011. szeptember 26., hétfő

Két nappal Rosh haShana előtt

Jó, hogy tegnap nem írtam még egy bejegyzést, áradt volna belőle a keserűség. Este érte el a csúcspontját, nagyjából egy órával azután, hogy Maoz hazaért. Délután felhívtak a kórházból, hogy a kaptak egy faxot, miszerint a biztosító nem fizet, nekünk kell. Ez egy egész nagy rakás további kockát tartó kis Jenga-kocka volt a rogyoga tornyunkban, ahogy megpiszkálták, ránk is omlott az egész megint. Este újholdi-újévi összejövetel volt Leánál a nőknek , eredetileg el akartam menni, aztán nem tudtam, mi legyen, nem akartam, hogy látva, valami nincs rendben, kérdezősködjenek. Végül azonban úgy döntöttem, a fene az egészbe, tele van ez Jecer harával (rossz ösztön), mindig történik valami, ami kellően lehangol, hogy ne tanuljak, ne menjek be az órákra, ne menjek el egy ilyen összejövetelre, ami pedig igenis jót tenne. Elmentem. Inkább csak fáradtnak láttak, nem kérdezősködtek, egyébként is elegendő témát nyújtott még a kiszáradásom története. Lassan gyülekeztünk, ötperces késéssel elsőként érkeztem, Hadas (ők ketten szervezték, és ők készítették a kaját) meg is kérdezte, tudom-e mit jelent a shaon israeli vagyis az izraeli óra/idő... Végül elkezdtük. Seudat emanim volt, ami lényegében abból áll, hogy mindannyian egyenként áldást mondunk az ételekre (az ételféleségek és áldásaik sorrendjének megfelelően, ami így aztán elég soká tart), majd eszünk, és elmondjuk a kéréseinket. Minden áldás szimbolizál valamit, tehát minden áldás után az adott dologhoz kapcsolódóan mint anyagi boldogulás, család, párkapcsolat, gyerekek, egészség stb. A lényeg, hogy sokan vagyunk, sok áldás hangzik el sok ámennel, mindenki elgondolkodik, mit szeretne az új évtől, mit remél, mire van szüksége, miben kéri Isten segítségét, és persze előjönnek a tavalyi kívánságok, olyanok adnak hálát, akik tavaly egy kisbabáért imádkoztak, most pedig babakocsival érkeztek. Egyszóval jó volt, megnyugtató, reményteli. Ha ebbe sáros bakanccsal nem tapos bele egy újabb telefon vagy ilyesmi, akkor talán megfelelő lelkiállapotban kezdek neki az új évnek.
Ma voltam orvosnál, egyrészt mert vissza kellett mennem a múlt heti incidens után, másrészt pedig kétféle vérvizsgálatra is volt beutalóm, egyikük a most aktuális cukorszintmérés. Minden rendben ment, az ügyeletes orvos egy kedves, szimpatikus nő volt, aki meg akarta hallgatni a baba szívét, amit ahogy a hasamhoz érintette a kis érzékelőt, tisztán és hangosan hallhatott kalapálni, mondta, ez egy jó gyerek. Egyetértettem vele, megkérdeztem, hogyan tovább, mit szabad, mit nem, mi legyen Jom Kippurral. Mindent szabad, minden rendben, ez remélem, hogy a vérvizsgálat eredményire is igaz lesz.
Maoz holnap reggel megy időpontot kérni a Belügyminisztériumba, ahol - mint ezt most megtudtuk - állampolgársági kérelmet fogunk benyújtani a civil házasságkötésünkre és a már majdnem befejezett gijurra hivatkozva, mert állítólag ilyet is lehet. Ez persze majd kiderül, de reménykedjünk.
Eredetileg egyébként a kocsiállások mellett odakint is végig elhelyezett Dohányozni tilos! táblák ellenére dohányzó, az ajtót be nem csukó, a bent várakozókra - rám - kipufogógázt és cigarettafüstöt eregető érzéketlen emberekről akartam írni, de már nem érdekel.

2011. szeptember 25., vasárnap

Gilmore-ék és újabb okoskönyvek

A Gilmore girls-ben minden étteremben és cukrászdában ugyanolyan színes mécsestartók vannak (amilyen egyébként nekem is van, csak színtelen), és Anna (April anyja) Tiffany lámpája kísértetiesen hasonlít a Szitakötő Szálló recepcióján elhelyezett Tiffyany lámpához. Azt hiszem, ez a figyelmetlenségek és következetlenségek sorozata.
De levágattam a hajam, ami szerintem már a samponon behozza az árát. Pont olyan hosszú, hogy még össze lehet kötni, de jó időbe telik, amíg megint zavarni fog alvás közben, hogy beszorul a karom alá és húzza. És a fekete utáni szőkítő és festék utolsó nyomai is végleg eltűntek.
Esik az eső, nagyon fura. Azért egy kicsit melegem van, majd mindjárt kinyitom az ajtót. Még ilyen időben is durván felfűti a lakást a sütő... Az eső meg irtó hangos, eddig nem gondoltam ilyen szempontból a karavánban lakásra. A macska felébredt, és rémülten fülel, nem érti.
Most az volna jó, ha nem lennék rosszul a kajától, amit megettem. tegnap gulyás volt ebédre, és iszonyú rosszul lettem. Először csak a szokásos szombat délutáni teltség jelentkezett, de aztán elkezdett nagyon fájni a gyomrom, és kicsit tartottam tőle, hogy baj lesz. Hála Istennek nem lett, de lefekvésig úgy éreztem magam, mintha a hasam a kajától lenne akkora, nem pedig a benne növekvő kis vasgyúrótól.
Kölcsönkértünk a Maoznak két könyvet (héberül), hogy képet kapjon arról, mi folyik itt, és mi vár rá, amennyiben bent szeretne lenni a szülőszobán. Frászt kaptam a rajztól, amin azt mutatják kis körökkel, hogy meddig nő felfelé a méhem. Már most úgy érzem, hogy vagy evés vagy terhesség, a kettő együtt hely szűke miatt nem megy, és nagyon remélem, hogy a gyomrom csak a múlt hét viszontagságai miatt tiltakozik ennyire, mert a baba - és vele a méhem - még nagyon, nagyon, nagyon sokat fog nőni. Ezen kívül van az egyik könyvben egy felsorolás a kórházakról, és hogy melyikben hogyan állnak olyan dolgokhoz, mint infúzió, kísérő, beöntés, gátmetszés, szoptatás a szülőszobán, baba elszállásolása az anyuka szobájában. Meg kell majd kérdeznem a védőnőt, hogy ez azóta is így van-e, bár kérdéses, hogy a leírtaktól való apró eltérések befolyásolják-e a döntésem. Gyakorlatilag csak akkor vagyok hajlandó nem Hadassa Ein Kerem-ben szülni, ha a gyerek rekordsebességgel lő ki belőlem, és nem érünk oda, és semmi szín alatt Shaare Tzedekben, ahol gyakorlatig a fő szempontjuk, hogy nekik minél kevesebb gondjuk legyen velem, tehát rögtön érzéstelenítenek, gátmetszenek, aztán elviszik a gyereket, és nem is hozzák vissza csak hat óra múlva szoptatni. Engem csak ne szúrjanak, vágjanak, ha nem muszáj, ahogy elolvastam, mennyire a saját megszokásuk alapján vezetnék le az én szülésemet, megértettem azokat a nőket, akik otthon szeretnének szülni. Én nem szeretnék, de nagyon nem ennék boldog, ha mondjuk minden kórház így állna hozzá, és nem lenne beleszólásom a dolgok menetébe. A fogorvos bezzeg megteszi, hogy nem ad érzéstelenítést (néha kérésre sem), pedig attól sokkal jobban félek, és a fájdalomnak, meg annak, hogy érzem, mit művel, semmilyen pozitív hatása nincsen.
Szakad az eső. Pocsolya van az utcán. Lehet, hogy mégis el kellett volna kezdeni elültetni a virágokat. Fogalmam sincs, hogy amit otthon októberben kell, és tavasszal kezd nőni, azzal itt mi a helyzet. Az elszáradt körömvirágok alól is elkezdett kinőni az új generáció.

2011. szeptember 22., csütörtök

Hogyan pucolod a főtt krumplit?

Hihetetlen, hogy ennyire nem tudjuk, hogyan kell krumplit pucolni, mi, a rakottkrumpli-nemzet. (Én vagyok egy rakottkrumplinemzet legalábbis.) Ezért most leírom: hideg vízbe kell áztatni, aztán újra, ha a víz átmelegedett. A krumpli héja megráncosodik, összeugrik, vidáman és dalolva jön le, és a kezeimet sem égeti sebesre.
Láttam egy videót a japán megközelítésről, majd az is kipróbálom. Ez a továbbfejlesztett változat, amit az interneten "japán módszer" név alatt kering, amit kis túlzásnak tartok. A legelképesztőbb a japán módszerben az, hogy akkora szenzációként van tálalva, mintha a spanyol viaszt találták volna föl. De komolyan, a kérdés sokkal inkább az, ezt miért nem így csináljuk már évszázadok óta? Ennyire képtelenek vagyunk használni az agyunkat? Én persze nem, én rájöttem, mert okos vagyok.
Ja, ha esetleg valakinek még mindig problémája lenne a tojáspucolással: Tim Ferriss alighanem egy idióta, aki szereti 1.) túlbonyolítani a legegyszerűbb dolgot is, 2.) a sütőpor ízét. Jamie szerint ki kell venni a (hideg) vízből, kicsit odavágni a pultra, meggörgetni, és egyszerűen lehúzni a széttört héjat (az alatta többnyire egyben maradt hártya segítségével - ha az elméleti háttér is érdekel valakit...).

2011. szeptember 21., szerda

Bürokráciáról, biztosítóról és arról, mi van, ha az ember a hatodik hónapban kiszárad

Igen, az úgy történt, hogy kórházban voltam, ugyanis tegnap reggel hánytam egy szépségeset. De nem úgy, mint szoktam, hogy aztán marha jól éreztem magam meg minden, hanem úgy, hogy utána is szarul voltam. Na mondom, jól van, elindulok Jeruzsálembe, aztán ha továbbra is rosszul vagyok, akkor max vezetés helyett orvoshoz megyek. És így is lett, merthogy a villamoson is hánytam egyet (az előre bekészített nejlonzacskóimba...). Időpont híján elmentem az ügyeletes orvoshoz, illetve először a védőnőhöz hívnak be, mondom, mi van, hogy kétszer hánytam, néhány napja folyton fáradt vagyok, a gyerek mozog, de mintha kevesebbet, lehet, hogy alszik, lehet, hogy a kettő nem függ össze, de gondoltam, szólok. Mondta, ok, milyen vizsgálatokat csináltunk eddig milyen eredménnyel, mondtam, hogy volt egy kis magzatvízhiányom, amit újra kéne nézni, csak sehol nem kapunk időpontot, mondta, rendben, akkor most elküld uh-ra, de előtte még pisiljek egyet, és hozzam vissza a belemártogatott kis papírcsíkot. Az meg is mutatta neki, hogy kissé ki vagyok száradva. Mondta, hogy most rögtön is adhat infúziót, de meg is próbálhatok inni lassan, és uh után megnézzük újra, h mi a helyzet. Jól van, iszogattam, tényleg lassan, kisebb malőr után bekerültem uh-ra, elvileg a magzatvíz rendben, közben a gyerek is magához tért, kezdett rendesen rugdosni, ez azért jót tett a lelkemnek. Visszamentem a védőnőhöz, pisiltem, már a vécén tudtam, hogy nem lesz elégedett, mert úgy virított a lila négyzet a papíron, hogy csak na, mondta is, hogy most még sokkal jobban ki vagyok száradva, menjek az orvoshoz, az ad nekem papírt az infúzióhoz, ő tudja, hogy itt helyben vagy a kórházi részlegen kell kapnom. Jórendben, bemegyek, kapom a papírt, hogy akkor ezzel most menjek a pulthoz, mert ott kell kérnem rá (konkrétan: ott adnak rá) kötelezvényt vagy minek kell ezt fordítani, és aztán kapom is az infúziót. Csak a miheztartás végett: ez volt 1 óra körül, reggel 10 óta voltam a rendelőben. Jó, megyek a pulthoz: hát nem bírnak nekem kötelezvényt adni, mert csak ilyen izés eü kártyám van... Még jó, hogy ahhoz a pasihoz ültem le, aki nem hallgatott arra a nőre, aki odavetette neki, hogy ja, hát világos, ez a háziorvosra tartozik, menjek oda, hanem elkezdett telefonálgatni, hogy mi meg hogy, meg hogy ne hülyéskedjenek, hát ezt ma kéne megkapnom, nem a jövő héten. Kezdtem egészen kifáradni, azon kívül a sírás is kerülgetett, gondolom, a kettő nem egymástól függetlenül. Jó, üljek le oda a fotelekbe, várjak egy kicsit, mindjárt visszaküldik neki faxon. Rendben. Leültem, arra sétál a védőnő: hát maga meg mit ül itt még mindig? - képed el. Mondom neki, kisebb csoda kell ahhoz, hogy bármire engedélyt adjanak nekem ezzel a kártyával, erre várok. Ő menten kapott egy agyvérzést, odarohan a pultosok főnökéhez, aki a vállát rángatja csak, majd szólok neki, hogy a pasi intézi az ügyem, erre hozzá is odarohan, láttam, marha ideges, és olyanokról magyaráz, hogy nekem ezt marha gyorsan kell megkapnom, mert nem volna jó, ha szülni kezdenék...
Csodák csodája, rögtön meg bírták adni a papírt, de azért annyira ne örüljek, itt nem kapok infúziót, át kell mennem egy másik kórházba. Értetlenül meredek rájuk, merthogy nem értettem. Hát hogy menjek át a Hadassába, a sürgősségi szobára, ott megkapom. Mondom, most akkor szálljak buszra? Nem értették, mit nem értek. Felhívtam a Maozt, akkor ad nekem pénzt taxira, oda tudok menni a munkahelyére? Ez, ugye, 5 percre van. Mondtam, ebben nem vagyok teljesen biztos... Semmi gond, azonnal jön, együtt megyünk. Erre elkezdtem bőgni, eddig bírtam. Rendkívül kellemes, ha érzi az ember, törődnek vele, pl. tudja. ha elütné egy busz, akkor nem keresik ki a véráztatta táskájából az eü kártyáját, és azt látva, hogy neki csak ilyen van, nem hagynák ott meghalni az aszfalton.
...
Na mindegy, vettem egy kólát a büfében, ketten beelőztek, remélem, azóta mindkettő lesántult, minimum, de ott nem volt erőm vitatkozni. Ittam, hogy addig is, míg meglesz az az infúzió...
Az volt a jó, hogy a baba már tényleg elkezdett rugdosni meg mozgolódni, meg az uh alapján nem volt baja, ezért legalább nem voltam síkideg. Beértünk a Hadassába, a nővér kikérdezett, csináltak nekem egy paksamétát, kérdezte, hány hetes vagyok. Mondtam, 24. Kérdezi, 24 plusz..? Mondom, 24 plusz egy nap. Megörült ennek, telefonál. Ugyanis a 25. héttől felelősséggel tartoznak a baba felé is (vagy vmi ilyesmi), ezért bármi bajom van, ami rá is hathat, szülőszoba, és hogy az nekem is jó, mert sokkal normálisabb környezet, mint a sürgősségi. Felmentünk hát a szülőszobára. A Shaare Tzedek (ahol a rendelőm van, noha nem egyértelműen a kórházhoz tartozik) rendkívül felkészült kórház lehet, mert többeket viszontláttam onnan a Hadassában. Újból pisi, kb. 3 cseppet sikerült facsarnom, szívhangot akartak nézni a gyereknek, de mivel ő még pici, nekem meg hájas a hasam, nem olyan jól lehet hallani, hanem csak ha durván rányomjuk azt a cuccot. Ez elég vicces volt, mert a gyerekem nem vette jó néven, hogy nyomogatják, és elkezdte rugdosni belülről a monitor korongját, ami nyomódott be a hasamba. Többnyire eltalálta. Na, de a lényeg, hogy rendes szívhangja volt. Nekem mértek újra a vérnyomást, lázat, aztán adtak egy infúziót. Gyorsan belémcsöpögtették, mire a szervezetem érzékelhette, hogy a továbbiakban már nincs SOS szüksége a megivott kólára, és azt azonmód bele is hánytam a szemetesbe, mielőtt még a szülésznő odaért volna a hánytállal... (Mondjuk nem tudom, hogy fért volna bele a fél liter kóla...) Ennek örömére akkor raktak még egy infúziót, és nyomtak bele valami hányás elleni cuccot. Jött az orvos, kikérdezett meg minden, mint akinek ideje van rá, ez egy merőben új tapasztalat volt a számomra, már-már gyanakodtam, biztos szivatnak, és ez a takarító, azért ér rá velem trécselni. Akartak uh-t csinálni, de mondtam, azzal ne fáradjanak, olyan ma már volt, odaadtuk nekik a papírokat. Jó, hát, h tudok-e enni. Mondtam, hogy épp most hánytam, hogy őszinte legyek, nem kísérelném meg. Jó, akkor viszont bent kéne maradnom, hogy lássák, hogy leszek, hányok-e még vagy fogok tudni enni... Maozt felküldték, hogy intézze a papírokat.
Ó, ha az olyan egyszerűen menne! Ugyanis, mivel nekem hátrányos helyzetű kártyám van, fel kellett hívni biztosítót, hogy állja-e, ugyanis, ha nem, az 6000 új izraeli sékelünkbe fog kerülni. Aki nem tudná, az úgy 300 ezer magyar forint. Márpedig a biztosító semmit sem biztosít, közölték, terheseknek. (Kérdőjel, kérdőjel, kérdőjel, és remélem, hogy csődbe mennek, egyébként.) Eddig a pontig voltam dühös a Maozra, hogy minden alkalommal, mikor meg kell újítani a biztosításom, azt hazudjuk, nem vagyok terhes, ekkor beláttam, ez nem hazugság, hanem zsigeri bölcsesség. Újabb telefonok, a szülészek, nővérek, orvosok értetlenül állta a bürokrácia és személyes helyzetem e bosszantóan értelmetlen jelensége előtt. Nem néztek hülyének vagy felelőtlennek, legalábbis nem éreztem ilyesmit tőlük, de én magam egyre hülyébbnek és szerencsétlenebbnek éreztem magam, minthogy itt volt a bizonyosság: ha a busz elüt, lehet, hogy ellátnak, de ha szülnöm kell, két út közül választhatunk majd: sterilizáljuk a hálószobát, vizet forralunk, gumilepedőket szerzünk be, és otthon szülök, vagy b) megszülöm a babát a kórházban, és azzal a lendülettel el is adom gazdag, gyermektelen amerikaiaknak, hogy kifizessük a kórházi ellátást, mert ha egy sima bentéjszakázás 6000 sékel, igazán elképzelni sem tudom, mennyi lehet egy szülés... Ezen remélhetőleg még lesz időnk elgondolkodni. XY rabbit, ai június óta ígéri, hogy még két hét, aztán lesz nekem bét din, és ezt követően alija, ugye, és akinek a tanácsára nem mentünk turista státuszomat megváltoztató vízumot kérni a Belügyben, noha január óta megvannak hozzá a papírok, felhívtuk, hogy ő azért már most kezdjen el azon gondolkodni, mi az a felelősség, mi az az ígéret, és ezek hogyan viszonyulnak egy esetleges terhességi komplikációhoz valamint az abból fakadó költségekhez. Tegnap mindenesetre annyival megoldották, hogy a bajom tulajdonképpen egyáltalán nem kötődik a terhességhez, ami az okát illeti, ha ki vagyok száradva, kell az infúzió, tehát a biztosítónak is állnia kell a cehet. Hogy ezt megtelefonálják-vitassák, alig másfél-két órára volt szükség, aztán - este kilenckor - már fel is kerültem az osztályra, ahol kaptam egy ágyat, egy köpenyt és egy újabb infúziót. Mondtam, megkockáztatnám az evést, így kaptam két szelet pirítóst egy kis "fehér sajttal", a Maoz pedig elment fogkefét és fogkrémet venni, magának meg egy kávét meg valami péksütit. nekem is hozott, hogy majd reggelre jó lesz. Délután óta erősködött, hogy ha nekem bent kell maradnom, az ágyam mellett fog aludni a földön vagy egy székben, és nagyon nehezen sikerült erről lebeszélnem, így felhívta a bátyját, és náluk aludt. Én kidőltem azzal, hogy majd mindjárt kimegyek fogat mosni, és erre valóban sor is került, miután megnéztem az órám, rájöttem, reggel fél ötkor. Ötkor, hiszen akkor van ennek az ideje, vérnyomást mérnek és lázat. Mikor megláttam a fiatal nővért az ágyam mellett az állvánnyal, azt hittem, egy zavart beteg, aki eltévesztette a szobaszámot. Éjjel nem hánytam, reggelire kaptunk mindenféle, egymáshoz többé-kevésbé passzoló dolgokat, kiderült, hogy a tejes pultban az a narancssárga cimkés cucc a kefír. Csak kenyeret ettem mackósajttal (!). Nem kaptam sem teát, sem tejeskávét, hanem helyette vízbegrízt. Először majdnem azt hittem, hogy tejbegríz, de miután a cukor hozzáadása sem tette ehetővé, rájöttem, mi az alapprobléma. Közben csigalassan csöpögött belém a következő adag infúzió. Jött egy jóvágású fiatalember, hogy engem keres, és elvinne uh-ra. Száguldottunk a folyosón a tolókocsival meg az infúziós állvánnyal. Sokkal jobb lett volna, ha ez utóbbi rendesen gurul, és nem kell minden erőmmel összpontosítanom, hogy ne hagyjuk el útközben. Magzatvíz továbbra is rendben, hála Istennek, a baba mozgolódik. Vissza az osztályra, és még mindig nem hánytam. Meghozták az ebédet, rántott hús volt héjában, de nem szárazon sült krumplival és egyéb zöldségekkel, megpróbálkoztam. Jött az orvos vizitelni, hogy vagyunk, hogy vagyunk, ettem-e, hánytam-e, ha jobban vagyok valóban, akkor hazamehetek, ha bármi kis furcsaságot észlelnék, azonnal menjek orvoshoz. Szuper. Én még várni akartam kicsit, hogy az a ebéd az tényleg bent marad-e, aminek nem volt semmi akadálya, hiszen a papíromra még úgyis várni kellett. Háromkor jöttem el, anyósom és még ketten ( a második azóta sem tudom, ki volt, mert semmit sem hallottam a zajtól) hívtak, érdeklődtek a hogylétem felől. Maoz negyvenszer, é kötötte az ebet a karóhoz, hogy maradjak a kórházban tovább, és együtt jöjjünk haza, a bevásárlást elintézi máskor, noha mára meg volt szervezve egy autóval rendelkező kedves szomszéddal, hogy elmennek együtt, és bevásárolnak. Mondtam, hogy ne aggódjon, én már nem szeretnék a kórházban lenni (és egyébként sem segít sokat, ha ül mellettem valaki ugyanazon a buszúton, amit egyedül pont ugyanúgy kell megtenni, jó lenne egy kocsi...). Tehát hazajöttem, a nővér kiokosított, ha ezt és ezt érzem, azonnal menjek be (gyakorlatilag a koraszülés tüneteit sorolta fel), ha épp ülök, pihenek, számoljam, mennyit mozog a baba, 3-4-szer kell éreznem félórán belül. (Most épp csuklik, amúgy, vagy egy pörgősebb szám dobszólóját gyakorolja.) Egyébként pedig pihenjek, ne dolgozzak, hét elején menjek el a zárójelentéssel (vagy mi az) az orvosomhoz. Óigen, ha lenne hozzá időpont, csakhogy nincs október közepéig. Tehát ügyeletes orvoshoz megyek majd megint, aki rám szán majd vagy két percet, ha ugyan bárki bármit szán majd rám azok után, hogy már biztosító is tudja. terhes vagyok.
Hazaértem, olyan bűz csapott meg rögtön, hogy kissé beleszédültem, szuper, gondoltam, Katje telepisilte a házat, de nem. Az ablakot nyitva hagytam neki, ezért ez eleve gyanús volt, és a bűz egyébként is a konyhában összpontosult, a fürdőszobában alig lehetett érezni, pedig a kis okos ott végzi a dolgát, ha már bentre kényszerül. A mosogató volt a gócpont. Két napja ázó halas és egyéb edények, tepsik álltak és áztak benne, bennük pedig a lé, ami a fent említett szagot árasztotta. Megpróbáltam nem venni róla tudomást, nekem pihennem kell, elvonultam hát a laptoppal és egy fél bögre tejjel a szobába, de aztán kimentem mosogatni, mert az ilyen büdösben mindig az a legrosszabb, hogy tudom, egészségtelen büdös, nem tesz jót. Azóta írok. Beszéltem a Katával, és most beszélek ide, időnként beszélek a macskához. Elmegyek zuhanyozni, mert lassan olyan szagom lesz, mint a mosogatónk, a fáradtságtól és az infúziótól nem tudtam zuhanyozni tegnap. Épp itt hát az ideje.
Összegezve: Szülni majdnem biztosan a Hadassában akarok, és nem máshol.
Ezen kívül reménykedünk benne, és imádkozunk érte, hogy most azonnal aláírják a papíromat azok az akadékoskodók, akik szerint fél évvel a tanulási engedély megadása után még korai lenne betérnem (ó igen, és mennyi is? számítástól függően 9-11 hónappal a brüsszeli betérés után, noha ők ezt nem tudják), rögtön bét dinhez hívnak, rögtön odaadják a teudámat róla, és gond nélkül hagynak alijázni (érzem, hogy ezen még a gyerek is röhög a hasamban). A puskaport pedig oly módon tartjuk szárazon, hogy Rosh HaShana után (ami jövő hét hosszú vége) elmegyünk a Belügyminisztériumba, és nekikezdünk annak a vízumnak (vagy ideiglenes személyi inkább) az igényléséhez, amihez tavaly július 6-a óta jogomban állna hozzájutni.

2011. szeptember 19., hétfő

Welcome to...

Mióta ideköltöztünk, keresem a freemeteo.com-on a hozzánk legközelebb eső, a miénkkel megegyező éghajlatú várost vagy települést, hogy tudjam, mégis milyen időre számíthatunk a közeljövőben. Nem találtam. Kombináltam a keresést googlemaps-szel, semmi. Aztán rájöttem. És valóban: Ha nem 'Izrael'-ben keresem, hanem a 'Palesztin terültek'-en, akkor megtalálom. Tehát Al Birah. A zsidó települések - természetesen - nincsenek feltüntetve.

2011. szeptember 16., péntek

A nemek közötti egyenlőtlenségről avagy megint péntek

Holnapra sült csirke, currys rizs, petrezselymes krumpli és párolt zöldség. Mára egészben sült petrezselyemmel kibélelt hal tepsis krumplival és édeskrumplival. Van grillezett paprika, grillezett padlizsán (petrezselymes, pirospaprikás, fokhagymás olívaolajjal nyakonöntve), articsókaszív-saláta, és sütöttem kenyeret. Ez alatt a Maoz elvileg megjavította a szekrényajtót (nem látok változást) és a fiókot (itt sem, bár nem néztem meg tüzetesebben, lehet, hogy van). Természetesen főzés után minden edényt elmosogattam. Ezt követően kipucoltam a vécét, majd felsöpörtem a lakást, kiráztam-vertem a port és a macskaszőrt a fehér takaróból, ami az összecsukható matracon van. Maoz átment a szomszédba, hogy áthívja Eladot, hogy feltegyék a szekrényre a két hiányzó ajtót. Egy órája traccsolnak, üldögélnek, meg is értem, hogy így elfáradt az egész napos munkában. Én biztosan nem mosok fel, mert ebben a civilizált országban ennek módja még mindig az, hogy vödör vízben kézzel mossa, majd csavarja ki az ember a rongyot, vagyis hajolgatni kell, ami nekem most nem annyira funny. Tervezte azt is, ez a férjek gyöngye, hogy rendet rak a kertben, eltakarítja belőle a szemetet, összeszedi a száraz füvet, csak arra várt, hogy ne tűzzön ide a Nap... (Jelenleg az árnyék jócskán túllépte a kerítést.) Gyertyagyújtás úgy másfél óra múlva.
Én most kikapcsolom a gépet, és elmegyek fürdeni, nyilván akkorra próbálja időzíteni a szekrényszerelést. Hiszen a szekrény a hálószobában van, a ruháim a szekrényben, és rendszerint ott, abból öltözöm.

2011. szeptember 15., csütörtök

Japán

Azt álmodtam, hogy valamiféle szerződést vagy egyéb papírt kellett aláírnom japánul, mire azt mondtam, olyat nem tudok, erre a nő, hogy az ugyanaz, mint simán aláírni, mire felvilágosítottam, hogy a japánok valójában nem latin betűket használnak, mire meglepődött, aztán elmagyaráztam neki. Megviselte.

2011. szeptember 13., kedd

Tök durva

A megfelelő szögből belelátok a köldökömbe. Mélyen.

Sör vs. konyak

Bizonyára valaki másnak írják a babás oldalakat. Például az olyan okosságokat, hogy "Ezt edd: Ehetsz különböző sörös tésztákat, nem kell aggódj az alkohol miatt, mert az a főzés közben elpárolog." Ez mint praktikus tanács? Én konyakos meggyet eszem. A konyak feláztatta a csokit, ezért nem folyik, de legalább nem is állt össze ilyen fehér, cukros, félkemény masszává. Sörös tészta, bloáááá.
Ehhez lenne ma kedvem: virágültetés (nincs itt az ideje, és nincs előkészítve a terep sem), nappaliban könyvpakolás (továbbra sincs könyvespolc, amire), ázni a medencében (...). Ehelyett ez lesz: könyvpakolás a tegnap beszerzett, hálóban elhelyezett könyvespolcra (regények és hasonlók mennek majd oda), KRESZ tanulása angolul és valamilyen sütemény elkészítése, amennyiben találok olyat, amihez minden van itthon.
Meleg van, és folyton fáradt vagyok. Álmos és nyomott, nem tudom, hogyan írhatnám ezt le jobban. Kellene tornáznom, mert a hátam is fáj meg a nyakam. Egy csomó mindent kellene venni is, egyre csak bővül, bővül a lista. Kell egy (ház lent az óceán partján) egy szuperjó, többé-kevésbé zárt cipő, 4-5 centis tele sarok, jól képzett talprész, elegendő hely a lábfejemnek (kb. 300 NIS), szándékomban áll venni egy ilyen kis vászon izét, amibe bele tudom tenni a talpbetétem, de elég vékony (max. 40 NIS), kell egy hátizsák, mert tavaly nyárig bezárólag bírta a bordó Björn, aztán elkértem a Kata bordó Björnét (amit tőlem kapott évekkel ezelőtt egy szülinapra vagy ilyesmire, mert neki olyan kellett, mint az enyém, csak aztán nem hordta), ami sokkal kevésbé volt kitartó, már két helyen javíttattam a cipzárját, és otthon aztán megint elromlott, ezért bukta a visszautat. Most a fekete oldaltáskát hordom, ami szép, de húzza a vállam, és nem is túl tágas. Nehéz táskát választani, a Maoz rózsaszínt venne nekem (mániája a rózsaszín, szerintem a lelke mélyén lányos apa), én meg nem tudom, az biztos, hogy valami nem túl sötét, nem túl világos, nem túl kevés, nem túl sok zsebes táskát szeretnék, annyiban egyetértünk, hogy legyen jó minőségű. És kell (legalább) egy hétköznapi terhes szoknya (120 NIS a piacon, ha jól láttam), mert ahhoz a kettőhöz, amiket otthon túrtam, kb. egy-egy póló illik, ezen kívül pedig a hosszú fehér van, ami olyan átlátszó, hogy csak megfelelően hosszú felsővel hordható, vagy az ugyanolyan kék, ami már undorítóan kifakult. Az összes többi (kb. kettő) szoknyám sötét és meleg, még minimum másfél hónapig hordhatatlan. Persze könnyen lehet, hogy sokat akarok, de ez van.

2011. szeptember 11., vasárnap

Szoknya

Azért az egy vicces dolog, hogy a hatodik hónap elején még van olyan szoknya (a turkálós mustárszínű), aminek be kell venni a derekát. Persze azoknak, akiknek eleve ez a mérete, nem poén, de nekem az.
Meleg van, hűlhetne egy kicsit a levegő.

2011. szeptember 9., péntek

Péntek

A péntek határozottan a hét legfárasztóbb napja, és ez így van még akkor is, ha történetesen dolgozom hét közben. Beüzemeltük a gáztűzhelyet. A kis sütő ezért mostantól húsos lesz, a nagyban pedig sülnek majd a sütik. Remélem, mert még nem próbáltuk ki. A négy főzőrózsa olyan örömmel tölt el, amit senki sem érthet, aki nem volt kénytelen legalább egy évig egy két férőhelyes elektromos rezsón főzni, az is csak akkor, ha az övé is elromlott legalább egyszer az alatt az év alatt.
Az előbb ettem egy nagy tányér tésztát, és még öt perccel ezelőttig is nagyon jóllakottnak éreztem magam, de most nem tudom, mit érzek, valami furát. Az a gyanúm, hogy a vastabletta és/vagy a terhesvitaminok csinálják. A gyerek továbbra is ugrál, ez a lényeg.
Az előbb itt volt a szomszéd, segédkezett a gáz összedugásában, hozta a másfél éves kisfiát, aki a földön üldögélt, és a macskát nézte, illetve az orrát folyatta teljes intenzitással. Maozban ébredeznek az apai érzelmek, és fel akarta venni, mire az rögvest sírni kezdett. Minden kezdet nehéz.

2011. szeptember 8., csütörtök

Nem vagyok jól

A kis matrica szerint még 126 napot kell valahogy épp ésszel túlélni, ez több, mint négy hónap, és eddig nem volt problémám ezzel a számmal, de most mégis megrémiszt. Még jó, hogy nem akartunk semmilyen extra vizsgálatot elvégeztetni, genetikai izéket meg plusz uh-kat, mert most mégis el kell, beutalóm van az összesre. Félreértés ne essék, a beutaló nem jelenti azt, hogy ingyenes is az, amiért azok, akik hobbiból csináltatják, fizetnek. Ugyanakkor az uh-ra már hetekkel ezelőtt időpontot kellett volna kérni, csak mi nem kértünk, mert nem volt tervbe véve, hogy megyünk. Most persze nem akarnak adni, mert már tele vannak, ezért mondtam a Maoznak, hogy ne hagyja magát lerázni, mondja meg nekik, hogy nem lustaságból telefonálunk az utolsó pillanatban, hanem mert most tudtuk meg, hogy meg kell csinálni ezt a vizsgálatot is, az orvos küld beutalóval meg minden. Így ma reggel telefonált a Maoz, hogy akkor dugjam össze a nyomtatót, szkenneljem be a beutalót, és küldjem át neki, hogy ő elfaxolhassa, mert a becsszó kevés nekik. Ezen kívül kértek még egy papírt, amit az orvos elvileg a kis kezével írt volna, de ilyen nincs, és nem is értem, miért kellene, hogy legyen.
Ezen kívül a Maoz még mindig tök negatív a közlekedéssel kapcsolatban, és tiszta ideg, hogy hogy fogok elméletet tanulni a vezetéshez, ha nem találunk anyagot angolul, valamint hogy ha héberül kell megtanulnom, hogy fogok boldogulni, biztos százszor annyi időt vesz majd igénybe. Fogalma sincs, milyen kiképzést nyújt a bölcsészkar... (ld. a -Mennyi idő alatt lehet megtanulni kínaiul? - Miért? Holnap vizsga? viccet)
Mindezekből kifolyólag valahogy nem érzem magam túl jól. Három nappal ezelőtt még azt mondtam, rossz napom van, de aztán még egy jött, és még egy... Illusztrációnak álljon itt a múlt éjszakai álmom:
Volt a nagy házunk kertjében egy kis tó, amit megkerülve a túlpartról nagyon szép látványt nyújtott a kertünk. A húgomnak magyaráztam éppen, hogy innen löktem be Jesst (a tv tényleg szétrohasztja az agyam, ez már a 2. Gilmore-os álmom) a vízbe, aztán egy éles váltás után egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy egy T-rex-et (embernagyságúnál nem sokkal nagyobbat) kellene megfürdetnünk. Kicsit tartottunk tőle, de azért valahogy betuszkoltuk a vízbe derékig. Ott azonban megrekedt, pityeregni kezdett, és azt mondta, fázik. A hátára terítettünk egy pokrócot, és kisegítettük a partra, ahol dörzsölni kezdtük őt, aki továbbra is sírdogált. Fiú volt, de Elizabeth-nek hívták. Megnyugtattam, hogy minden rendben lesz, és hogy természetes, hogy azt érzi, most lelassult és fáradt, a hideg víz miatt van, meg amiért ő nem ember, hanem hüllő, és nem tudja szabályozni a testhőmérsékletét. De bizonyára lesznek még melegebb napjai is a nyárnak, és majd délben megyünk a tóhoz, nem estefelé, amikor élvezni fogja a fürdőzést, mint a krokodilok, mert kint is melegebb lesz, és a víz is melegszik még kicsit. Ezzel egészen jól meg tudtam nyugtatni szegényt. Azt hiszem ezt követően ébredtem arra, hogy Katje rohamot kapott, és lefordult a nappaliban a kanapéról. Ezt rendszerint egészen hangtalanul csinálja, a Maoz akkor sem szokott felébredni rá, ha az ágyunkban jön rá, tehát megállapíthatjuk, hogy meglehetősen éberen alszom. Ebben sokat segít, hogy meglehetősen kényelmetlenül is, ugyanis az ágyunk leginkább másfél személyes, ha még a párnát is el akarom helyezni, amivel kitámasztom magam, akkor igen csak szűkösen vagyunk. Ha a párnát nem helyezem el, vagy leesik, akkor előbb vagy utóbb (előbb) háton fekve ébredek, ami tök kényelmetlen, tehát kezdem előlről a helyezkedést. Lehet, hogy a Maoz hajnalok hajnalán kel, de kettőnk közül ő az, aki végigalussza az éjszaka pihenésre szánt részét, nem kéne, hogy ilyen kimerült legyen. De az, és ezt lassan kezdem személyes sértésként felfogni.

2011. szeptember 6., kedd

Eü. vol2

Tehát a fejlemények fél nap elteltével: Maoz visszairatott a régi háziorvoshoz, ezzel elvileg meg kellett volna, hogy oldódjon a probléma. Be is léptem, meg is jelentek Dr. Jéger szabad időpontjai, mind az egy. Holnap reggel kilencre, amikorra is képtelenség beérnem busszal, és bizonytalan stoppal, ezért próbálkoztam, hátha van máskorra is időpont, majd hirtelen kidobott az oldal, és mikor visszaléptem, már megint nem engedte, hogy lássam a dokim időpontjait. Felhívtam a Maozt, aki felhívta a Klalitot, és kiderült, legközelebb decemberre van időpont. Mondtam, ez aztán az örömhír, persze, okvetlen várok addig, logikus is, hogy egy nőgyógyászhoz ne legyen hónapokig időpont, elvégre a hozzá járó nők többsége úgyis terhes, vagyis pár hónap ide vagy oda nem bír jelentőséggel. Mondtam, hogy na velem ne szórakozzanak, dr. Jéger ugyan nagyon kedvesen mosolyog a bajsza alatt, de annyira nem nőtt a szívemhez, hogy foggal-körömmel ragaszkodnék hozzá, úgy otthagyom, mint a pinty, adjanak nekem időpontot bárki máshoz, akinek ide vágó diplomája van, és szabad az elkövetkezendő egy héten belül. Tehát holnap 4-re megyek valakihez, akinek az orra alá dugom a paksamétám, de akinek az első dolga mégsem az lesz, hogy megnézze, hanem hogy a mágneskártyám láttán megkérdezze, az miért ilyen (mint az illegális munkásoké), honnan jöttem, mit csinálok stb. Mert ám ez releváns. Ezt csinálta a Jéger is, ezt a védőnő, és ezt az ultrahangos doki is, közvetlenül azelőtt, hogy leszúrt volna, miért nem tudom, mikor jött meg utoljára. Kedves történet. Tudnod kell akkor is, ha mind a kiskönyvedben, mind a számítógépben benne van, ezáltal persze az orvos tudja már akkor, amikor megkérdezi. Persze nekem nem a valóságnak megfelelő dátum van beírva, mert a valóság nem felelt meg a terhesség első ultrahang alapján megállapított idejének. Így aztán, mikor már a terhesség megállapítása után először kérdezték, mikor volt, és én felcsaptam a naptáram, és egy szempillantás alatt megmondtam nekik, közölték, hogy ez nem stimmel, nem ez van nekik beírva... A következő alkalommal már visszakérdeztem, melyik dátumra kíváncsiak, az igazira-e vagy arra, amit visszaszámolás útján állapítottak meg, az uh-ossal meg egyszerűen közöltem, hogy benne van a kiskönyvemben, nézze meg. Ezt követően cseszett le, hogy ezt most ő nem nézi meg, és hogy egy nőnek mindig tudnia kell, és ezt követően néztem rá úgy, hogy az uh után szinte bocsánatkérően magyarázta el, hogy egy ilyen esetben beszéljem meg az orvossal, hogy melyik dátumot feleljem, ha megkérdezik. Továbbra kérdés: minek kérdezik, ha ott van előttük a képernyőn? Hogy biztosak legyenek benne, ez az én terhességem, és nem mástól loptam, amíg egy pillanatra elbámészkodott és nem figyelt?? Hülyék ezek, mind hülyék.
Azt hiszem, mától fogok rohamos hízásnak indulni. Erre abból következtetek, hogy ma még mást nem igen csináltam, mint ettem. 10 perccel azután, hogy 4-kor másodszorra is megebédeltem (tonhalas tészta), nekiláttam tejberizst főzni, mert éhes lettem. Nem kívánós, éhes. Üresen kongó gyomorral, fizikailag éhes. Este, miután időben megvacsorázom, majd elalvás előtt olvasok egy kicsit (babakönyvet, hogy majd hogy szoktassam rendhez a kis anarchistát), hogy mégse tele gyomorral aludjak el, hirtelen azt veszem észre, hogy a gyomrom nem hogy nincsen tele, de tök üres, megéheztem. Cserébe viszont, azt hiszem, már néha kívülről is érezni, hogy rúg. A második tonhalas tészta után legalábbis éreztem. Szerintem valami affélét akarhatott egyértelműen közölni, hogy ezzel akarod kiszúrni a szemem? vagy ilyesmit.

Eü. in Erec Jiszróél

Azért az nem véletlen, hogy számtalan a zsidó humorista. Az ország is egy vicc. Az előbb hallottam egy viccet telefonon, tudniillik hogy azért nem tudok időpontot foglalni a nőgyógyászomhoz, mert nincs háziorvosom. Mivan??? És mióta nincs nekem háziorvosom? És ez hogy jutott a tudomásukra? Mert ugye elköltöztünk, ez rendben is van, de mi ezt bejelentettük? Ez nekem kimaradt. És egyébként is, ez hogy függ össze? Most keressek egy háziorvost, olyat aki a Klalit-rendelőkben van, ami persze Kochav haShacharon nincs, mert itt Leumi van vagy mi a szösz. Az, hogy közben valakinek utána kellene járni, miért van kevesebb magzatvizem, mint kellene, és ez a valaki semmiképpen sem a háziorvos lesz, hanem a nőgyógyász, ami van nekem, akihez mennem kellene mihamarabb, akinek szerelmeslevelet írt az uh-s doki a papírra, kvázi beutalót, de akihez nem tudok menni, mert olyan logikusan építették fel ezt a rendszert, hogy csuda, az senkit nem érdekel. Persze, ha egy anyajegyet szeretnék leszedetni a fenekemről, nem érdekelne, két hét ide vagy oda, mit számít. De basszus, terhes vagyok, és kellene mennem az orvoshoz!!! Na ez volt az első vicc. Abszurd humor.
Felmegyek a Klalit honlapjára, mert persze csak so so értettem, amit a csaj hadart, nem tűnt fel neki, hogy nem vagyok egy anyanyelvi beszélő, noha háromszor kérdeztem vissza, és úgy pörgetem az r-eket, mint a rokkát, szóval felmegyek a kizárólag héber nyelven működő honlapra, valahogy találok valamilyen opciót, ami nekem hasznos lehet, ez megnyit egy másik oldalt, ott csodák csodájára öt nyelven is szolgáltatnak információt (ez általában egyébként azt jelenti, hogy öt nyelven öt különböző felépítésű és alighanem információtartalmú oldalra juthat az ember), rámentem a "Moving" fülecskére, és anélkül, hogy feltüntetnék, ez itt a viccmelléklet, ezt olvasom:
"Moving to a new apartment, especially if the transition involves a change of the area of residence, requires a countless amount of arrangements with the various authorities. Clalit wants to make your transition as easy as possible and we promise you and your family to continue with the best possible service and, if necessary, to maintain treatment continuity for your family."
Ha ez a Maoz lelkén szárad, ha bejelentette, hogy elköltöztünk, és most ezért biztosítják nekem a "lehető legkönnyebb átjelentkezést", ha most ezért élvezem, én és a gyerek, ezt a "lehetséges legjobb szolgáltatást és (...) folyamatos kezelést", még az előtt kitekerem a nyakát, hogy hazaérve betehetné a lábát a lakásba. Inkább a légkondit szereltette volna be, vagy rendelte volna meg a gázpalackokat! De az a helyzet, hogy nem hiszem, hogy bármit bejelentett volna, szerintem ezek az egyik vérvétel alkalmával egyszerűen mikrochipet ültettek a bőröm alá, és onnan tudják. És valóban: Maoz visszahívott, ő aztán senkinek egy szót nem szólt. Azért nem olyan meglepő, hogy emberek egyik napról a másikra megőrülnek és ámokfutásba kezdenek iskolákban, kórházakban, akárhol. Én csak annyiban különbözöm tőlük, hogy nem azokon szeretném kitölteni a dühömet és állni a bosszúmat, akik maguk is csak őrlődnek a rendszer malomkerekei közt, hanem azoknak szeretném megcibálni a füleit, akik ezt ilyen nagyszerűen felépítették és kitalálták, csak éppen azokat fogalmam sincs, hol keressem, ha meg tudnám, valószínűleg fegyveres őrök állnák utamat, akiket megint csak nem volna szívem halomba ölni.

2011. szeptember 4., vasárnap

Újra titkolózunk

Voltunk ugyanis ultrahangon, ahol is kiderültek a dolgok. Van keze-lába, ezt egyértelműen láttuk, meg arca is, amiről egy rendkívül vicces képet sikerült kapnunk. És van képünk fenéknézetből is, ez a titkos. Annyira titkos, hogy azért persze Kata már tudja, és otthon valószínűleg mindenki más is fogja, de itt nem. Különben is, Maozt felhívta az anyja, Maoz meg mondta neki, hogy ma van ultrahang, és jön velem, mire ő megkérdezte, hogy minek. Valóban fura, hogy érdekli a saját gyereke... Vagy hogy mellettem akar lenni, mikor vizsgálják a babát tulajdonképpen. Persze ahogy vártunk a sorunkra, megállapíthattuk, hogy kb. minden apuka elkíséri a feleségét, volt ott egy muszlim házaspár, akiknek ez már a negyedik baba (ezt onnan tudjuk, hogy beszédbe elegyedtek a Maozzal, amíg pisiltem), de azért Abdul mégis eljött. Mondtam is a Maoznak, hogy az anyja néha nem tudom, hol él. Ezek után akkor sem mondanám meg, ha tudni akarná, furdalja csak a kíváncsiság.
Na mindegy, összedugom a nyomtatót, és beszkennelem a képet, hogy idebiggyeszthessem. Mármint azt, amelyiken integet. A legtöbb képen egyébként lövésünk nincsen, mi látható. Van például egy, amin sok különböző árnyalatú szürke folt közepette van egy hosszú, vékony, egyenes, fehér, szinte már fényes rúd. Vagy vonal, nem tudom. Bizonyára lézerkard. Fura. Majd érdekességképpen azt is felrakom.
Ezen kívül még azt tudtuk meg, hogy kicsivel kevesebb a magzatvizem, mint kéne, de hogy azt majd az orvosom megmondja, mi a teendő, meg hogy majd valószínűleg csinálnak még egy uh-t, hogy lássák, ez állandó vagy csak átmenetileg volt kevesebb.

Arc


Lézerkard

2011. szeptember 2., péntek

Megint gastro

Nem főztem meg, de azért vicces:
link
helyette lesz valami csirkemell valami kókuszos rizzsel. Nincs itthon nagy kínálat alapanyagokból, (bezzeg kókusztej, az van) , az előbb majdnem főztem egy kis tonhalas tésztát ebédre, csak paradicsomszósz és tonhal nincsen hozzá... Ha megkeresném a Janka vega szakácskönyvét a valamelyik dobozban, abban benne lenne az a recept, amihez eredetileg szántam a kókusztejet. Persze ki kellene találnom, melyik alapanyagot cserélem le csirkemellre. De még lehet, hogy ezt a fenti receptet egyszerűsítem le erősen.

2011. szeptember 1., csütörtök

Úton hazafelé

Először is összegezve magyarországi tartózkodásom: siker. Főleg ami a kutyát illeti. Még mindig egy gyáva dög, de sétál, mégpedig példásan, egészen addig amíg rá nem hozza a frászt egy nagyobb testű, kerítés mögött dübörgő eb a húgomra, amitől Szotyi minden biztonságérzetét elveszti, többé megnyugtatni sem lehet, és iszkol hazafelé. De sétál. Ezen kívül felmegy a lépcsőn. Nem csak a feléig, hogy ott addig nyüszítsen, amíg a húgom fel nem nyalábolja, és a sérvet kockáztatva föl nem viszi az emeletre, hanem teljesen, fel egészen. Az első este, mikor megérkeztem, még nem tudtam, hogy ilyen egy kis tériszonyos nyuszi, és simán otthagytam a fordulóban, amin úgy meglepődött, hogy feljött, de aztán ez többé nem fordult elő. Mondtam a Katának, hogy ha nem cipeli fel, előbb vagy utóbb belátja, hogy a saját lábán kell felmennie. Ezzel félig egyet is értett, és miután párszor egyenként felrakta a lépcsőfokokra, és ily módon tolta őt fel, Szotyi rájött, hogy mi is a szándék, és azóta felmegy. Igaz, ha nincs elég lendülete, visszaszalad az asztal alá bátorságot gyűjteni, de aztán nekifutásból felnyargal. Illusztráció:

Itt látható Szotyi, aki éppen hiába vár arra, hogy felvigyük a lépcsőn.



És itt látható, ahogyan iszkolnak haza


És most az én tegnapi napom: 5 és fél órás alvás után fél hatkor keltünk, a repülőtéren majdnem megvertünk egy malévos hölgyet, aki noha semmi dolga nem volt, nem segített volna a világ minden kincséért sem az útlevelet leolvastatni a masinával, aminek egyébként nem értem, mi az értelme. Én félhangos, nagyon bántó megjegyzéseket tettem rá, és fontolgattam,hogy panaszt teszek rá, de erre nem volt időm, mert aztán egy nála sokkal kedvesebb nőnek sem sikerült meggyőznie a gépet, ezért elküldött a 34-es pulthoz, hogy ott becsekkolnak anélkül, hogy előzőleg kinyomtatnám a beszállókártyám. Nem, ez sem sikerült, mivel az új útlevelemben az új nevem van (az mit sem számít, hogy a következő sorban feltüntetik a régit is), a jegyet pedig a régire vettük, ami szintén ott volt nálam, de az meg, ugye, érvénytelen. Fáradjak a jegyértékesítéshez, és kérjem meg őket, hogy írják át a nevem a jegyen. Igen ám, de elektronikus jegyen nem lehet a nevet átírni, menjek vissza, mivel mindkét dokumentum itt van nálam, be fognak csekkolni. Csókolom, onnan jövök, ha egy perce nem tudott, most sem tud majd. Elintéztek néhány telefont különböző, főnökökkel beszéltek, majd beengedtek, hogy remélik, ezzel Tel Avivban nem lesz gond. Érzékeny búcsút vettünk Katával, bekanyarogtam a biztonsági ellenőrzéshez (minden kanyarban integettem), minden a lehető legnagyobb rendben ment, felszálltunk, nem ült a középső ülésen mellettem senki, kaptunk egy barbieadagnyi azonosíthatatlan ételt (a párolt zöldség felismerhető volt, a krumpli csak ízlelés után tippelhető, a csomagoláson "nudels"-ként feltüntetett két golyó inkább szójafasírtra emlékeztetett, ha már valamire, a csomagolás szerint új recept alapján készült almaszósz esetében jobban tették volna, ha megmaradnak az előző receptnél, a két csokis keksz finom volt, viszont hogy a sárgabarack jamet mihez kaptuk, azt nem tudom). Megérkeztünk, még elkértem a számát annak a nőnek, akivel (és két kisfiával) odafelé is együtt utaztunk, mert azt mondta, lehet, hogy vannak felhajtható magyar könyvek valakinél, és egyébként is nem volt olyan fura, mint a legtöbb magyar, akivel itt összefut az ember, aztán mentem az útlevélellenőrzéshez. Új név, üres útlevél, kendő a fejemen, minden gond nélkül továbbhaladtam. Fogtam egy tolit, amivel persze nem lehet beállni a duty free-sorba, ezért a fém útonállóknál hagytam. Megkaptam Sasson (Maoz sógora) három doboznyi (hat üveg) whiskeyjét és vodkáját (meg az én olivás arclemosómat), a lány ugyan nem bírta egyedül elhozni a pultig, de az senkinek eszébe nem jutott volna, hogy egy öthónapos terhesnek, akinek ezen kívül mellesleg van egy jókora kézipoggyász a vállán, és leng egy laptoptáska a karján, szintén megerőltető lehet. Oda se neki, felkaptam, és elindultam a tolim hűlt helye felé. Megeresztettem egy "annak is száradjon le mindkét karja, aki elvitte a tolimat"-ot, aztán letettem a málháimat, és elmentem egy újért, ha ellopják a cuccom, így jártam, inkább a cuccom, mint a gyerek, ugye. Jórendben, felhívtam a Maozt, hogy megjöttem, felraktam a bőröndöt is a tolira, és indultam ki, amikor is megállítanak a finishben: Mit rejt a duty free-s karton? Ezt nyilván mindenki más tudja, én nem tudtam (és persze a Maoz sem, és persze a Sasson sem...), hogy egy utas egy, azaz 1 liter alkoholt vihet be az országba vámmentesen. Jajdejó! -ugrottam ki a bőrömből örömömben. Mi ilyenkor a teendő? A fiú kedves volt és maga a jóindulat, és valószínűleg álmában nem gondolta, hogy éppen az én dobozaimban lesz egy ikercsomagolású Johnnie Walker, egy Chivas, egy Jack Daniels, két üveg Finlandia és még egy noname whisky (és egy olivás arclemosó). Rámnézett, azt mondta, ez drága lesz, úgyhogy mondjuk, hogy ezt nem láttam, azzal visszarakta a két Johnnie Walkert a kartonba. Mondjuk, hogy ezt se... És a Chivas is eltűnt. De a többit felírta, és átküldött a szemben ülő fiúkhoz, akik kiszámolták nekem, hogy olyan 1500 sékelt kellene kicsengetnem (vagy otthagynom a szajrét; pénzt természetesen vissza nem kapunk). Mondtam, az szép összeg, és minthogy nem az enyém, telefonálnék egyet. Telefonáltam is a Maoznak, aki nem értette a szituációt, majd átadtam a telefont a pasinak, hogy magyarázza el neki, de nyilván én értek jobban héberül, mert miután felhívta Sassont, és ő engem, nekem újra el kellett magyaráznom neki is, hogy mi okozza a fennakadást, mert a Maoz nem mondta el neki. Persze egyórás telefonra várakozás után annyi történt, hogy nem fizettem ki semmit (nem mintha lett volna nálam pénz), fogtam a letagadott szajrét, és azzal hagytam el a színt. (És az olívás arclemosóval.) Eddigre természetesen már iszonyú éhes voltam, és pisilnem is kellett, de ennyi cuccal esélytelen lett volna bemenni a mosdóba, ezért mondván, hogy egy óra múlva úgyis Jeruzsálemben leszek a buszállomáson, és majd a Maoz vigyáz a csomagokra, csak egy jeges teát vettem és egy kicsi csokit. A taxisok nem repestek az örömtől, hogy a buszállomásra akarok menni, ezért három is otthagyott, mire lefaragtam az igényeimből, és megbeszéltük a Maozzal, hogy akkor egy közeli utca is jó lesz, mondjuk az, ahol a buszunk első megállója van. A sofőr nem értette mi a bajom, majd felvilágosítottam, hogy nem lakom Jeruzsálemben, és még buszra kell majd szállnom. Felajánlotta, hogy kitesz Hizménél, ami nekem közelebb volna, vagy Giva Carfatiton, de mondtam, hogy az nem úgy van, én ennyi cuccal egyedül nem boldogulok (hihetetlen, hogy ennyire nem tűnik fel az embereknek, ráadásul közel 40 kg-nyi csomag szerintem máson is kifogna) engem a férjem vár, persze nem autóval, úgyhogy annyira ő sem mobil. Forgatta a szemét, hogy hogy lehet Kochav haShacharra költözni autó nélkül, aztán mondtam neki, hogy nem repülök ám minden héten, és majd veszünk autót is. Na de mivel nekem nem jó, csak a rechov Jirmijahu, engem tesz ki utoljára. Jippí. Ezzel a húzással természetesen le is késtük a 4.30-as buszt, ami feletti nemtetszésének a Maoz telefonon adott hangot. Mondtam neki, hogy nem magam miatt vártam több, mint egy órát a repülőtéren, azon kívül nem mondtam, hogy oda fogok érni, tehát csönd. Csak a miheztartás végett: otthon még úgy számoltuk 3-fél 4 körül érkezem Jlembe... A taxis kitett egy buszmegállóban 16.48-kor, persze én nem ismerem az utcát, mert ahol nem járok gyalog, azt nem ismerem, úgyhogy felhívtam a Maozt, hogy mellettem egy buszmegálló, mögöttem egy fal, szemben velem a 38-as házszám. Jó, jön. Nyilván senkinek el nem kell mondanom, hogy mivel már kétórával azelőtt is pisilnem kellett, és korgott a gyomrom, hogy éreztem magam, amikor 10 perc elteltével felhív, vádló hangon közli, hogy ő nem tudja, hol vagyok, azon kívül pedig a rossz irányba ment. Mondtam, jó, nekem esélyem sincs mozdulni innen, akkor forduljon vissza, és jöjjön. Újabb negyed óra múltán újabb telefon, hogy de hát hol van a 35, ő nem találja, ő most a 45-nél van. Milyen 35, aranyalma?? 38. Mögöttem nem tudom, milyen szám van, mert nincs szám, nincs ház, fal van. De ő úgy értette, 35-öt mondtam. Nem, nem mondtam 35-öt, kezdettől fogva 38-at mondtam. Akkor elkezdett nyavajogni és elégedetlenkedni, amit csírájában fojtottam el azzal, hogy megmondtam neki, reggel hat óta úton vagyok, éhes vagyok, fáradt, és nagyon kell pisilnem, nekem ehhez nincs erőm, találjon oda. Letettem, és azzal a lendülettel nekiláttam bőgni. Meg kell mondanom, elég hülyén érzem magam, mikor egyedül bőgök nyilvános helyen, de aminek ki kell jönni, annak ki kell jönni, jobb kint, mint bent... Megérkezett, bőgtem, elmentem pisilni (egy orvosi rendelőbe), vettem egy szelet pizzát (két másodperc alatt vált semmivé a fortyogó gyomorsavamban), aztán fogtunk egy taxit, és hazajöttünk. Csupán egyszer keveredtünk bele egy húszperces dugóba út közben. És hétre már itthon is voltunk. Csak egy egészen kicsit érzem kiábrándítónak, hogy annyi időmbe került a repülőtérről hazaérkezni, mint Letkésről Tel Avivba...
Itthon minden rendben, szalad a ház, ha lehet, még jobban, mint mikor elmentem, a macska rám sem hederít. Pontosabban rám sem hederített addig, amíg öt perce rohamot nem kapott megint, aztán jött dörgölőzni a lábamhoz, most pedig a szekrényben alszik.
A mai program polccsiszolás (elégtelen durvaságú smirglivel), siker esetén polcfestés, aztán ugyanez a kisasztallal, mosás, mosás, mosás.
Tegnap volt egy esküvő, amire nem mentünk, az egyik lány ment férjhez az ulpánból, ha nekem azért volt ilyen szívás a nap, hogy nekik jól menjen, akkor jó, rendben, semmi baj, szívesen. De már tudom, hogy a duty freeben csak csokit szabad venni és olívás arclemosót, amit tegnap kipróbáltam, és bár rendkívül gusztustalanul néz ki, nagyon jó, csak úgy, mint a Manna coco szappan. Most várom, hogy a kókuszvajam elolvadjon a melegben, és beleönthessem a tégelybe. Ennem is kellene valamit, a Maoz úgy hiányolt, hogy vett egy tonna mangót, szilvát, banánt és körtét. Úgy ránk fog rohadni, mint a pinty.