2011. december 31., szombat

Szilveszter

Életem legtöbb Szilveszter éjszakáját otthon a tv előtt töltöttem a fotelban kóla és anyu sajtos pogácsája (vödörszám) társaságában. Mikor már a fülünkön jött ki a pogácsa, ettünk egy kis virslit. Idén nincs fotelom, nincs pogácsa, nincs virsli, és nem ünnepem a Szilvesztert. Kóla van. És lehet, hogy rákapcsolom a gépet a tv-re, hogy ágyból nézzek sorozatokat. Amúgy meg szívesen mennék a szülőszobára szilveszterezni.

2011. december 30., péntek

Előbb vagy utóbb

Ebből valami lesz. Nem tudom, mikor, de biztosan, mert napok óta egyre többet és egyre jobban fáj a hasam. Igazán kár volt aggódnom, hogy még csak jóslófájásaim sincsenek, minden megjön a maga idejében. Olyan nagyon még nem fáj, de azért már nem tudom figyelmen kívül hagyni.
Még az jutott eszembe, hogy ha nem születik meg időben, akkor ez a számláló elkezdi újra a számlálást? +1, +2...?

2011. december 29., csütörtök

Középső ujj

Tegnap megint megbuktam vezetésen. Hogy miért? Azt nem tudom. A tökéletestől nyilván messze volt a mód, ahogyan vezettem, de ha tökéletesen vezetnék, akkor nem most mennék vizsgázni, hanem már évek óta lenne jogosítványom. Szerintem a vizsgáztatónak komoly problémái vannak, nem tudom, hogy neuroógiai, pszichés vagy vaszkuláris eredetűek-e, de más magyarázatot nem találok arra, miért fékez le egy balkanyar közepén, amikor sehol egy autó az úton, akinek elsőbbséget kellene adnunk vagy akinek elsőbbséget kellene adnia, de nem teszi, ezért mégis meg kellene állnunk. Mi célja volt azzal, hogy megállította az autót a bal sávban az úton keresztben? Nagyon jó kérdés. Ez egy olyan kanyar, amit még életemben sem sikerült tökéletesen kiviteleznem, mert vagy azt nem tudtam, kinek is van elsőbbsége, vagy tudtam, de nem adták meg, olyan is volt, hogy kis híján belehajtottam előzőleg a pirosba, vagy annyira elsőbbséget akartam adni, hogy félórát vártam, míg a távolban feltünedező autók is odaérnek és továbbhajtanak. Most meg ez a félőrült befékez nekem. Egyébként voltak még ilyen húzásai, cöccögött, sóhajtozott, olyan halkan beszélt, hogy folyon vissza kellett kérdeznünk, jól értettük-e: balra, jobbra, egyenesen? Ha egyáltalán beszélt, és nem csak egy tétova mozdulattal jelezte az irányt, ami nyilván elegendő lenne, ha az út helyett folyamatosan őt figyelnénk.
Más: Megfejtettem a kézgörcsöm eredetét. Nem is igazán görcs, bár hasonlít. A középső ujjammal van összefüggésben, ha azt behajlítom (már ha tudom, mert hajnalban mozdítani sem bírtam), jobban fáj. Azt hiszem, az egyik okoskönyv ír ilyesmiről, bár mintha ott hüvelykujjról volna szó.
Az éjszakám kicsit ziláltra sikerült. Először is a Maoz felhívta az Orange-ot (mobiltársaság), hogy szerintük miért nem küld héberül sms-t az új telefonom. Az új telefonom egy Nokia 2220-as, ami szerintem nagyon szép, de ezzel be is lehet fejezni a dicséretét, mert más jót nemigen lehet róla elmondani. Ráadásul igen drágán adták. Hülyék voltunk mindketten, én alapból (a telefonokhoz sem értek és az árakhoz sem), a Maoz meg mert nem érezte jól magát, ezt azóta vagy százszor el is mondta, hogy ha beteg vagy nincs jól, akkor ne vigyem őt semmilyen boltba. Ezt persze jó lett volna előre tudni, mármint hogy a megfázás ilyen mértékben befolyásolja az agykapacitását, akkor nem érezném úgy, hogy utólag engem okol valamiért, amiről nem tehetek. Naszóval, a telefon egy szép ruhába öltöztetett 3210-es. Nincs usb, nincs bluetooth, mms-t elvileg kap, gyakorlatilag nem, a kamerája igen gyenge stb. De az én nagy igényeimet kielégítette volna még így is, jöttek is rá az sms-ek héberül, ám amikor egyszer én írtam és küldtem, kiderült, hogy a telefon produkciója elmarad a percepciótól, vagyis amit én megírtam és elküldtem, az egy üres sms formájában érkezik meg a címzetthez. Pontosan úgy, ahogy a régi telefonom fogadta őket, de a régi telefonom egy Bolognában, 28 euróért vásárolt kis egyszerű teremtés volt, nem is ámított, hogy tudna héberül. Naszóval, Maoz tárgyal az Orange-dzsal. Mindenféléket megbeszélnek, küldjünk nekik sms-t, áhá, igen, üresen érkezik, pillanat, tartsuk, zene, végül annyit tudtunk meg, hogy ők nem dolgoznak ezzel a készülékkel, nem is árulják vagy árulták egyetlen üzletükben sem, ezért nem tudnak segíteni, hiba a készülékben, cseréljük ki. Maoz izraeli, erre azt válaszolja, ha náluk nem támogatott a telefon használata, nyilván másik telefonos társasághoz kell mennem, akkor viszont neki is, hiszen sokat beszélünk egymással. Ez az, amihez - azt hiszem - itt kell születni és felnőni, olyankor fenyegetőzni is megsértődni, amikor véletlenül sincs igazad, és te is tudod ezt. Mindegy, az ügyfélszolgálatos tesz még egy próbát, beszél még valakivel, mi lehet a teendő, de semmi újat nem tud mondani, mikor visszatér, csak azt, hogy sajnálja, és elnézést kér (mintha lenne neki miért), de nem tudnak mit kezdeni a problémával, és ez a gond alighanem más társaságok esetében is fenn fog állni, ha tudjuk, cseréljük ki a telefont, és egyébként bármi másban szívesen áll a rendelkezésünkre. Köszi, köszi. Maoz felidegeli magát, csapkod kicsit, még negyvenszer elmondja, mekkora hiba volt pont aznap vásárolni, miért, miért, akkor ő holnap visszaviszi, a pofájukba vágja, felgyújtja a boltot stb, hol a blokk? Őszintén, gőzöm nincs, most rendezgettem el a papírokat, számlákat, blokkokat, garancialeveleket, dobtam ki a szemetet, köztük a dobozt, amiben a telefont vettük (és ami egyébként nem ennek a típusnak a doboza volt), ám arra emlékeztem, hogy a doboz üres volt. Csakhogy arra is emlékeztem, hogy a rendezgetés során nem találkoztam a blokkal. Azért persze keresni kezdtem, nekem ne mondja, hogy nem törődöm az üggyel, még az ő táskáját is áttúrtam, mert abban mindenfélét lehet találni, de nem lett meg. Aztán fény gyúlt a fejemben, és felsejlett (sok miért, miért? után), hogy betettem a naptáramba valami papírt (hogy biztosan meglegyen...), talán éppen a blokkot. És lőn. A Maoz tehát dühöngött meg fortyogott még egy darabig, meg azt mondogatta, hogy emiatt most nem tud tanulni, mire visszatartottam magam, és nem vágtam a képébe a 70 fénymásolt oldat, amit helyette olvastam épp. Főzött magának egy kávét (törököt, aminek egyszerűen nem bírom a szagát, az ízét sem, de azt könnyebb megúszni), és leült. Megcsináltuk a háziját, kicsit lehiggadt, akkor elmondtam neki, hogy egyrészt az élet szép, és tök jól állunk, berendeztük a lakást, minden készen áll, megvan az állampolgárságom, megvan az autó, még a kórházba is betelefonált, ahol mondták, hogy ne aggódjak, ha nem kapom meg postán azt a levelet, akkor is fogadnak majd, ez csak formaság, tök hülyeség kiakadni a telefon miatt. Másrészt meg nem bírom elviselni, ha dühös vagy ideges, mert még ha jól tudom is, hogy nem rám, akkor is úgy tűnik, illetve nekem kell végighallgatnom, és pont nem erre volna szükségem. Lezuhanyoztam, ágyba bújtam, ő fél egyig tanult, fájt a hasam, aztán elmúlt, aludtunk, aztán azt álmodtam, hogy szülök, de a baba kb. akkora, mint a tenyerem, és egy húsleves szerű lébe fagyva jön ki, aminek olyan alakja van, mint az egyik kis műanyag edényünknek. A kis kezei el vannak feketedve (naná, ha belefagyott a levesbe...), mire én elkezdek zokogni, a szülésznő meg, hogy ne sírjak, még lehet, hogy minden rendben lesz. Felébredtem, hiperventiláltam, aztán próbáltam racionális magyarázatot találni és megnyugodni. Nem kellett sokáig gondolkoznom, a Maoz meg a macska jól együttműködve lehúzták rólam a takarót, márpedig elég cidri van éjjel, nem csoda, ha azt álmodtam, belém fagyott a gyerek. Maoz kivonult az ágy másik szélére (a takaróval), a macska meg közénk telepedett mintegy rögzítve a takarót (a maga öt kilójával), hogy mozdítani se lehessen. Akkor már kimentem pisilni, kirángattam a macska alól a takarót, bemásztam az ágy közepére, és aludtam tovább. A következő ébredésnél világosodtam meg a tenyérfájdalmaimat illetően. Hajnalban/reggel, mikor a Maoz kelt, még annyi erőm volt, hogy megkérjem, vigye el az OTP levelét feladni (különben nem változtatják meg a telefonszámom, amire az sms-t küldik a tranzakciók jóváhagyásához szükséges kóddal, így nem tudom megemelni a Diákhitelnek havonta küldendő összeget, és megint fenyegetőlevelekkel fognak bombázni), aztán hogy megkérdezzem, tényleg elrakta-e. Persze nem, úgyhogy még jó, hogy megkérdeztem.
Amúgy pedig marhára unalmas itthon. Mindent elrendeztem, ami maradt, azt egyedül nem tudom. Nyomtalanult és Jeeves és Woostert nézek egész nap.
Főznöm kellene, de nem tudom, mit, igazából nem akarok enni, csak kell.

2011. december 27., kedd

Később, mint soha

Negyedik napja begörcsölt bal tenyérrel ébredek. Első nap még azt hittem, csak elfeküdtem, de ez négyszer egymás után már nem tűnik olyan valószínűnek, alighanem ez is valami furcsa terhességi tünet. És az este felfedeztem a hasamon az első terhességi csíkokat is. Kétoldalt halványpiros kis recék, olyan, mintha a macska kieresztett körömmel megölelte volna a hasam. Nagyszerű, hogy végül én sem úsztam meg a megjelenésüket, pedig roppant büszke voltam a csíkmentes génjeimre. Amúgy nem zavarnak. Ami zavar, az az esti performansz, amit nem tudom, hogy első(még-meg-nem)szülöttem produkál-e vagy a saját testem, de igen kellemetlen. Nyilalló fájdalom alhasból kiindulva lefelé meglehetősen erős vizelési ingerrel párosulva. És zárásul az igazi zsákbamacska, vagy úgy is mondhatjuk, a dühös zsákbamacska. Ez az a főként esti időszakban jelentkező műsorszám, amit a baba kézzel-lábbal-fenékkel kapálózva ad elő. Édesapja örvendezik, mert nagyon látványos (könnyen lehet, hogy így repedt meg a bőröm), édesanyja egyrészt örvendezik, másrészt jajgat, és örül, hogy stabilan elhelyezkedett egy jó széles ágyon, mert kevésbé stabilan egy kevésbé széles ülőalkalmatosságon fennállna a veszélye, hogy lerántja a durván kilengő hasa.
Hanuka utolsó napja van, már majdnem biztosan ki lehet jelenteni, hogy nem lesz hanukai babánk. Oda se neki, tiszteletben kel tartani a gyerek döntéseit. Amúgy sem tehetünk sokat ellene. Maoz nagy erőkkel magyarázza nekem, hogy különben is hol van még az a kiírt dátum, na és hogy ha egy héttel, kettővel utána születik meg, akkor mi történik, semmi, az is teljesen jó. Ilyenkor olyan tekintettel mérem végig, hogy egy pohár vizet fél perc alatt megfagyasztana, és valami nagyon csúnyát akarok neki mondani. Vasárnap estig várok, onnantól kezdve minden tudományos, féltudományos és áltudományos módszert végigpróbálok a szülés beindítására. Egyébként meg a Maoz háziját csinálom. El kellene olvasnia néhány fejezetet egy könyvből, angolul, és ehhez kapcsolódnak a kérdések vagy feladatok, ezt még nem tudom, egyelőre az olvasásnál tartok. Ugyanis hiába gyp-s angol, Maoz félórát kereste a héber fordítást a neten (mert bizonyára nem a héber fordítást kapták volna, ha lenne...), aztán meg másik félórát a rövidített változatot, de csak véleményeket talált, így azokat olvasgatta. Úgyhogy elolvasom helyette, lusta disznó, engem bezzeg folyton ***gat, ha nem héber betűkkel írok meg egy e-mailt héberül... Meg ha nem emlékszem szavakra, amiket egyébként tényleg százszor elmondott már.
Az ilyesmin mindig borzasztóan kiakadok, mondtam, tőlem beszélhetünk mostantól magyarul. Persze esélytelen, az életben nem fog beszélni magyarul, több, mint fél éve próbálok annyit a fejébe verni, hogy van a bors meg van a paprika, a fekete a bors, a piros a paprika. És nem, nem képes megjegyezni. De pedig ez a két nyelv együtt tök érdekes. Például azon merengtem tegnap, hogy a héberben a 'gyerek' jelentésű 'jeled' (ילד) jön a 'szülni' jelentésű 'laledet'-ből (ללדת), míg a magyarban a 'szülő' és a 'szülni' állnak kapcsolatban. Az angolban, a németben és az olaszban meg semmi. Legalábbis azt hiszem.

2011. december 26., hétfő

Hanuka 6. nap

Szekrények felépítve. Bankszámla van, gyerek még nincs. Kezdődnek a "még mindig nem" - bejegyzések.

2011. december 25., vasárnap

Hanuka 5. nap

Hát, volt olyan terv, hogy ma szülök. Eddig nem. Cserébe itthon voltam, mikor megjött az IKEÁs kocsi a könyvespolccal és a nemfürdőszobapolccal, és a "körforgalomban egyenesen"-t sajátosan értelmező másik szállító a babakocsival. A nappali közepén tehát hatalmas kartonok, amelyek megmozdítása biztosan megindítaná a szülést is, de azért nem próbálkozom vele.
Pénteken voltunk az IKEÁban, kirámoltuk elég tisztességesen. Viszont ha a könyvespolc is állni fog, lakásunkban megszűnik a káosz. A délutánom eddig azzal töltöttem, hogy kiválogattam a Maoz dobozában lévő papírokat. Az úgy működött eddig, hogy ha kapott valamilyen levelet (számlakivonat, értesítő vagy bármilyen szemét), azt beledobálta a dobozába. Néha az én cuccaimat is, ami nem feltétlenül rossz, mert megtaláltam például a papírt arról, hogy befizettem a héber ulpánt, amit ugyan nem biztos, hogy lehet, de megpróbálom majd bevasalni a Misrad HaKlitán. Szóval megtöltöttem két karton irattartót a Maoz számláival, kivonataival, szerződéseivel és a sok garancialevéllel és használati utasítással. A harmadikba az én cuccaim kerültek, alig valami, tekintve, hogy eddig láthatatlan voltam Izraelben. A negyedik üres. Majd beletesszük a baba cuccait.
Fura ez a babakocsi. Ez az egész fura. Minél inkább közelít az egyelőre persze ismeretlen dátum, annál kevésbé érzem valóságosnak, hogy ez a gyerek egyszer tényleg kijön, és Be"H itt fog bömbölni, követeli a tejet, a tiszta pelenkát meg a figyelmet. Már egészen megszoktam, hogy csak beszélünk róla, hogy majd... És egyre kevésbé akarok kórházba menni. Odáig rendben is volnánk, hogy szülök, na de aztán? Mit csinálok majd ott? És addig mi lesz itthon? Meg parázom a lábadozástól, sokkal inkább, mint a szüléstől.
Holnapra a fiúk (Maoz és Udi) fixáltak nekem két vezetés órát. Előtte bankszámát kell nyitnom. Ha már bankszámlám is lesz, olyan izraelinek fogom magam érezni, mint a csuda. Bár már így is alakul, nagyon izraeli módon beszéltem a babakocsis pasival. Mert Mitzpe Kramim sehol nem szerepel, mivel Kochav haShacharhoz tartozik közigazgatásilag. Így amikor bármilyen szállítók megérkeznek, telefonálnak, hogy most merre tovább. A körforgalomban egyenesen, végig a falun, a falu végén a dombon le, be a pici faluba egyenesen, a második karaván. Az előfordul, hogy azt mondják (gondolom, a GPS mondja nekik), a körforgalomban vagy balra vagy jobbra lehet menni, és akkor mondom is, hogy akkor jobbra, de olyan még nem volt, mint ma, hogy várom, várom, hogy ideérjen, ehelyett felhív, hogy ő megérkezett a falu végére, balra karavillák, egyenesen karavánok, de én hol vagyok. Én az utcán álltam, és ő bazira nem volt itt, mondtam neki, nem látlak, hol vagy. Hogy ő eljött a falu végére, ahogy mondtam. Mondtam, hogy tutira nem. De, ő ment egyenesen a körforgalomban, és akkor ott volt bal oldalt a kisbolt. Na, akkor te nem egyenesen mentél, hanem befordultál balra. De most komolyan, az egy igen jól felismerhető balkanyar, én nem segíthetek rajta, ha ilyen súlyos navigációs problémái vannak. Aztán végül megérkezett, bonyolult metropolisz ez a Kochav haShachar...
Most várom a Maozt, hogy megérkezzen haza, és szereljük a polcot.
Ilyen a nemfürdőszobapolc:

Ezt valójában már összeszereltem, mert nem nehéz, csak az volt megterhelő, hogy lehajoljak hozzá, amíg fekve összecsavarozom, de nem nyom sokat. Erre kerültek a gyertyatartók, a hanukia, a mécsesek, egy gyümölcsöstál, váza, ilyesmik.
És ilyen a könyvespolc, csak sötétbarna:

És persze valójában ez 3 polc egymás mellett, de azért kedves az IKEÁtól, hogy gondolkodnak is helyettünk, és kitalálják, hogy ha egymás mellé tesszük, akkor így és így fog kinézni, és ennyibe és ennyibe kerül. Én ezt értékelem.

2011. december 21., szerda

Hanuka 1. nap

Ma búcsút vettem a dokitól és a védőnőtől. Merthogy az eddigi biztosításom (a magán-) egy héten belül lejár, és tegnap bejelentkeztem a Leumithoz, amilyen rendelő itt van a faluban, ezért többé nem megyek a Klalitba. Mondtam, hogy egyébként is remélem, hogy az elkövetkezendő két hétben szülök, és amúgy se kellene visszamennem. Sajnálom a dolgot annyiból, hogy ez egy nagyon szimpatikus orvos volt. A védőnő pedig megölelt, mikor mondtam, hogy végre kaptam aliját.
Amúgy rohamos hízásnak indultam, jó lenne, ha kijönne ez a gyerek, és tudnék mozogni. Napok óta gyúrok rá, hogy majd levágom a körmömet például (a lábamról). Marha messze van. Megőrülnék, ha gyerek nélkül lenne ekkora hasam. A doki azt mondta, ha határidőre jön a baba, olyan 3700 gramm körül lesz. Szerintem óvatosan saccolt.
Orvos után felmentem a Maozhoz, aki időpontot foglalt nekem a Misrad haKlitába január 1-re (...), ahová már úgy kell mennem, hogy nyitottam bankszámát, amiről valamit el akart magyarázni. Mondtam, hogy megyek a Malchába (pláza) pizsamát venni a H&M-be (múltkori gyerekvigyázáson női magazint olvasgattam, megláttam benne, és megfogant bennem az elhatározás, hogy megveszem) , és szappant, és hogy ott biztosan van bank, elintézem. Persze nincs bank, a városban pedig minden bank bezár (vagy legalábbis szünetet tart) délután fél 1/fél 2-től (fél 5-ig), úgyhogy majd máskor kell elintéznem. Maoz hangjában némi ingerültség csengett, hogy nem sikerült ma, de megpróbálom hétfőn vezetés előtt letudni.
Amit viszont sikerült vennem, noha nem terveztem: a tejhabosító. A Home Centerben is volt, de ott 70 sékelért valami egészen komoly masina. Aztán egy ilyen dizájnos háztartási cuccokat árusító boltban találtam másik két fajtát. Az egyik szintén 70 sékelbe került, viszont volt 50-ért is háromféle cserélhető "habverővel", és azt megvettem. Otthon ikeás volt, és akartam is venni itt is egyet, de már nem lehet kapni.

A pizsamám:


És Mr. Chef: (az enyém a sötétkék mellényes világoskék nyakkendővel. Voltam olyan jó, és rajzoltam neki szemeket.)


Jaj, és most főzöm a tojást meg a krumplit az esti rakott krumplihoz, amivel Mitzpe Kramim egybegyűltjeit fogom megörvendeztetni a közös Hanuka vacsorapartyn. Szombati vacsorára úgy fest, hogy felmegyünk Kochav haShacharba, ugyanis meghívott magukhoz a pasi, akivel reggel Jeruzsálembe mentem. Merthogy magyar, és bár nem beszél magyarul, apukája is itt lesz, aki igen. És egyébként a húga annak a Rafinak a testvéréhez ment férjhez, akiknél Natafban laktam. A világ kicsi. (Az egész világ egy kis stetl.)

2011. december 20., kedd

37.1

Ettől a gyerektől nem lehet aludni, nem lehet ülni sem. Elég!

2011. december 19., hétfő

Szülés előtti álmok

Részlet az álmomból: kisgyerek dobálja a pár napos kisbabát, ahogy apuci dobálja otthon a jónéhány hónaposat. Az a nagyobbik ennek örül, az újszülött kevésbé, különösen, mikor a négyéves leejti. Odamegyek, felveszem, ringatom, majd megszólal (az újszülött): Inkább tegyél le...

Az izraeli személyi igazolvány boldog birtokosa

Most világítós koronát kellene a fejemre tennem, és váltott lábon ugrálva sikítoznom végig Jeruzsálem belvárosát örömömben, és ezt is tenném, ha fizikailag képes volnék még ilyen mutatványokra. Nem vagyok, így szimplán csak örülök. (És feliratkoztam a kórházba szülni.)
Hihetetlen, hogy eljött ez a nap. Mától kezdve nekem itt mindenféle jogaim vannak, velem többé nem lehet szórakozni, semmi laca, semmi faca. Fantasztikus. A postán befizettem valami díjat, a papírral holnap megyek az orvosi rendelőbe bejelentkezni, állítólag az új bevándorló a legjobb biztosítást kapja. Hogy fölvitte az Isten a dolgomat! Azért az egy egészen különös érzés, amikor az ember faltól falig mosollyal távozik a belügyminisztériumból. Már az is egészen különös volt, hogy az ügyintéző (az új, akit kaptunk) azzal kezdte, hogy megkérdezte, hogy vagyok. Nem is értettem, vissza kellett kérdeznem, hogy Tessék? Rendkívül kedves lány egyébként is. A múlt heti nőszemélyt is láttuk, most is mindent megtett, hogy megkeserítse az emberek napját, messziről hallottuk, ahogy kioszt valami szerencsétlent, és borzasztóan örültünk, hogy nekünk többé semmi dolgunk vele.
Persze, mivel Izraelben vagyunk, a héber születési dátumom Kislev 7 (ז כסלו) lett 8 (ח) helyett, a számítógépük így váltotta át... Kötöttem az ebet a karóhoz, de a számítógép nem engedi az önkényeskedést. Most újra ellenőrzöm különböző oldalakon (chabad.org, hebcal.com, kaluach.org), mind azt mondja, Judit, neked megint igazad van... Valószínűleg a rendszerük nem vette számításba, hogy 1984 szökőév volt, vagy fogalmam sincs.

2011. december 16., péntek

Jól kezdődik a nap

A jó férj onnan ismerszik meg, hogy (sok jó szándéka ellenére bukás és mellényúlás után) a felesége reggel ezt látja a hűtőben:

A csirke alsócomb + szárnyak helyett, persze, amiből a pörkölt lett volna, még kép átímélezése után is felsőcombot vett, azt, amit kifejezetten nem akartam, és ezt a nemakarást explicitté is tettem. De most ezen nem akadok fenn.
Mindjárt felöltözöm, és nekilátok dolgaim elvégezni, hogy kivételesen időben elkészüljünk mindennel, és ne adjuk elő az idegbeteg párt gyertyagyújtás előtt, mint rendesen. A dolgokon nem segít, hogy Maoz elkezdte az egyetemet, és péntek reggel órái vannak, későn ér haza és fáradtan. Múlt héten odáig fajult a dolog, hogy én a szülinapi dekorációmmal együtt kirántottam a neoncsövet a lámpából, ami elegánsan millió darabra tört, majd ezt követően fél percen belül Maoz leverte törölközés közben a fürdőszoba polcot, amin már ott égett az éjszakai világításra szolgáló gyertya, illetve olaj, ami természetesen mindent beterített. Este Avinoaméknál vacsoráztunk, s hogy hogynem arra terelődött a szó, hogy milyen nagyon kell vigyázni péntek délután Shabatig, akkor mennyire könnyen történnek rossz dolgok, balesetek stb. (melyet adott könyv különböző szellemek jelenlétével, felesége simán az emberek kapkodásával magyarázott). Mondtam, hogy nem tudom cáfolni, annál inkább alátámasztani a hallottakat. Szóval nagy has ide vagy oda, időben el kell készülni.

2011. december 15., csütörtök

Csiga-biga, gyere ki

A heti termés ez meg egy lilásbordó, horgolt sapka (virággal!)


Ez meg a macs, amikor aranyosan alszik


Ez meg a zsákbamacs (nem hinném, hogy alszik)

30 alatt

Mennyire bölcs dolog a 38. hétre vezetés vizsgát tervezni? Sőt, az már a 39. hétben van. Maoz megírta nekem e-mailben, hogy ekkor és ekkor óra, ekkor és ekkor vizsga. Na mert hétfőn megbuktam.
Lecsúszott a gyermek, egyébként, a hasamból kidudorodó feneke már sokkal lejjebb látszik, mint eddig. Tegnap pedig arrébb vitte a lábát, és láttam, ahogy ívben vonul a dudor. Ááááá! Emlékszik valaki a Múmia c-ű filmre, mikor a bogarak mászkálnak a fickó bőre alatt? Ez kísértetiesen hasonlított arra.
Ennek a lecsúszásnak az eredményeképp tényleg többet eszem. Nem tudom, hogy miért írják, hogy az utolsó hetekben már nem jellemző a hízás, amikor azt is írják, hogy a gyerek még majdnem egy kilót felszed, plusz a beilleszkedés miatt anyuka újra tud enni, mert nem nyomják a gyomrát. Nekem ez nem világos. Azt is mondják, hogy már könnyebb levegőt vennem, és ez valamennyire igaz is, de azt nem írják, hogy a felszabadult területről azért a gyermek nem mond le feltétlenül, hanem jól megörül neki, hogy van hová nyújtóztatnia a lábát, és akkor már kalimpál is velük egy keveset. Olyan, mint két óramutató, ami csak 9 és 12 óra közt mozog, de ott annál sebesebben. Időnként visítozom meg jajgatok, mert nagyon fura és nem éppen kellemes érzés. Nem fáj, de nagyon morbid. Azon gondolkoztam, simán forgathatnának thrillert a terhességről. Mindenképpen beleraknám például a véres almát.

2011. december 13., kedd

Képek a falra

A lakásberendezés járulékos problémái. Maoz többször is megpróbálkozott jellegtelen vagy szimplán giccses képek behozatalával, és persze mindannyiszor levertem a törekvéseit, másfelől viszont nem kínálok neki alternatívát. Persze hogy nem fogunk drága képeket vásárolni, de akkor mi kerüljön a falra? Jobb napjaimon képes vagyok vállalhatót alkotni, de most valahogy nem megy. Próbálkozom, de csak a tehetségtelenségemmel találom magam szembe. A gyerekszobával egyébként ugyanez a helyzet, de mindegy, azt kevésbé érzem sürgősnek.
Most megpróbálok lerajzolni egy csigaházat, de nem haladok valami fényesen. Régen tudtam és szerettem ilyeneket rajzolni. Mi lett ezzel?

2011. december 11., vasárnap

Ügyintézünk

Na, megírtam ezt a listát, mert őrület, hogy sehol nincs fent, és még a főmanagernő sem érti a Minisztériumban, hogy miért. Vagy hogy telefonon miért nem adnak információt. És van még sok-sok felmerülő kérdés a félretájékoztatásról is.
A lényeg esetemben, hogy most a lelkére beszélünk a gyereknek, hogy mégiscsak inkább maradjon még bent, mert a dolgok nem mennek simán. Főmanagerasszony először kiakadt, hogy hogy lehetünk ekkora hülyék, hogy két és fél év alatt, mióta itt vagyok (vagy legyen másfél, mióta otthon összeházasodtunk), nem kértük a remekjó turistastátuszom megváltoztatását, noha a lehetőség adott volt. (Köszönjük, rav...) Aztán végülis megenyhült (a kilencedik hónapba forduló hasam, meg a Maoz vallomása miatt, miszerint egyszerűen foggalma sincsen, miből fizetné ki a kórházi költségeket), mert a mi hülyeségünk-e vagy sem, a dolgok természetes folyása szerint a mai naptól számítva egy hónapot vesz igénybe (minimum) az aliya, de annál is többet, ha tekintetbe vesszük azokat a bizonyos komplikációkat, amelyek első körben annak az orosz származású nőcilibának a sara, akinél akkor jártunk, amikor (miután tévedésből három hónapot várattak minket) még a polgári házasságunkkal kezdtünk volna valamit, és aki azt mondta (alef:), hogy nem kell aposztil a házassági és a születési anyakönyvi kivonatra, merthogy az eleve három nyelven van, köztük angolul, és aposztil csak a fordításokra kell, (bet:), hogy az erkölcsi bizonyítványból el fogják fogadni a régit is, hiszen az időközben eltelt időt úgy sem Magyarországon töltöttem. A komplikációk második körben abból adódnak, hogy míg Izraelben félórát vesz igénybe egy ilyen aposztil megszerzése, otthon kotlanak rajta három hetet (ráadásul mindjárt karácsony). Az erkölcsi bizonyítványaimat végül elfogadták (kristálytiszta szánalomból), ami azért jó, mert a kiállítás dátumától kezdve három hónapig érvényes, ami pedig iszonyat gyorsan el tud telni, hiszen annak még meg kell érkeznie a postán a húgomhoz (aki egyébként vagy a főiskolán van - nem Budapesten..., vagy dolgozik, vagy a vizsgáira tanul, magyarán időmilliomos), azt le kell fordíttatni (és itt ismét említeném a karácsony-szilveszter-január eleji vákuum Bermuda háromszögét), aztán megszerezni rá az aposztilt, postázni Izraelbe, és elvinni a következő előre okosan lefoglalt időpontra a Minisztériumba. Jórendben, tehát főmanagerasszony úgy döntött, elfogadja az erkölcsi bizonyítványomat (-aimat, igazából, mert kettő is volt), sőt kiderítette, hogy az ak. kiv-okra az itteni Külügyben is lehet aposztilt szerezni. Maoz rohan, odaér, állítják, hogy nem lehet. Felhív, újra bekopogok az irodába, mondom, a Külügyminisztériumban azt mondják, külföldön kiállított dokumentumra nem pöcsételnek. Néni telefonál, a másik néni is telefonál, továbbra is állítják, hogy márpedig igenis lehet. Beszélek a Maozzal: kösd az ebet a karóhoz, muszáj nekik aposztilozni, azért mert személy szerint ők most találkoznak az esettel először, nem azt jelenti, hogy nincs, csak azt, hogy ők nem tudnak róla, telefonáljanak, rohangáljanak, derítsék ki. Közben kettes számú néni megpróbál odatelefonálni maga is, hogy ne szerencsétlenkedjenek már, és főleg ne beszéljenek hülyeséget, de nem tudja őket elérni (háromnegyed 12 körül nyilván már lejárt a munkaidejük). Maoz visszahív, hogy nem pecsételnek, mert nem héberül van (hirtelen már nem is az a baj, hogy külföldi a papír), és csak héber szövegre pecsételnek, le kell fordíttatni jogásszal (hivatalosssan), és arra majd raknak aposztilt. Jórendben, újra bemegyek a menahelet asszonysághoz, mondom neki, mi a szitu, ő is mondja nekem. Mégpedig, hogy nem hiszi, hogy le kell fordíttatni végül, de megkérdezi, egyelőre megpróbálja elintézni, hogy aposztil nélkül fogadják el, adjam meg a számom, fel fog hívni, amint válasza lesz. Fel is hívott úgy egy órával később, a házassági ak. kiv. rendben van, de a születési nincs, mert (az a szép, új, EU-s, háromnyelvű, színes) nem a születésem napjáról származik, ezért azt nem fogadják el, azt fordíttassuk le, arra kérjünk aposztilt. Már amennyiben nincs meg az eredeti. Persze az eredeti egy kéthetes salátalevél állagú a5-ös cetli a Magyar Népköztársaság kiadásában, amin kizárólag magyar nyelven, kézírással szerepelnek az adataim (és amit egyébkét anno le akartam fordíttatni, aztán aposztiloztatni, de azt mondták a fordítóirodában, hogy ilyet már nem is csinálnak, mert a 13. kerületi (ott születtem) okmányirodába vagy hova, ha elmegyek, kapok szép újat, amit fordítás nélkül is mindenhol (a mindenhol rendszerint az EU tagállamokat szokta jelenteni: jelentésszűkülés vagy hogy hívtuk ezt nyelvészeten) el fognak fogadni. Igen.
Tehát most fordíttatunk, háromszáz sékelért hozzávetőlegesen húsz szót (child, father, mother, country, county, city, year, month, day stb.)
A nő iszonyatosan kedves, hogy tényleg megpróbál segíteni, és egy percig nem irigylem, hogy egy ilyen bolondokházát igazgat. Be"H rendben leszünk, minden lesz, mire lennie kell.

Documents required to make aliya...

... from within Israel

I am going to write this list because I didn't find it in any other place and it is impossible to get information from the Ministry of the Interior (משרד הפנים) before the first appointment. I had an apointment today and these are the things I needed to give them.
My case: I am from Hungary, I converted/made giyur in Israel in the rabanut and I am married to israeli citizen (civil marriage - he needs to change his status to married in the Ministry), I've been to Israel for 2 and a half year, my status is B2 (tourist). We also got married in the rabanut but it takes time to get the certificate about it.

  • Form "Application for the extension of permit of residence/change of visa category" filled (you can get it at the information)
  • Passport + copy
  • if you are married to israeli citizen (or at all?): his/her ID card + copy
  • marriage certificate (of civil marriage) with apostille (תעודת נישואים)+ copy and/or marriage certificate from the rabanut
  • birth certificate (תעודת לידה) with apostille + copy
  • certificate of good conduct (תעודת יושר) with apostille + copy (it's from the police)
  • Certificate of conversion (תעודת המרה ) and the paper from the bet din itself + copy
  • of course everything must be in hebrew or at least in english (or translated officially)
  • passport photo

Every single document you bring from abroad must be with apostille stamp. If anyone (doesn't matter who) tells you something else, don't believe! You can get it in the Ministry of Foreign Affairs of your country.

(In case you aren't a convert, you ned to prove you are jewish which is possible in many ways and about this you can find information on the web, anyway Sochnut and Nefesh b'Nefesh can help you.)

in case you converted abroad:
  • the conversion must be accepted by Israel
  • you need to prove that you spent a year abroad (not in Israel) after you conversion, you've been member of a jewish comunity (with a letter from your rav )

If you have all the documents they asked for, it takes about a month to get the citizenship - at least this is what they told us today. I think it takes minimum one month and it can turn to months easily... Meanwhile you can't get any temporary number, there is no special status for this period of waiting, take this into account.

If you are also married to israeli and you have changed your status already (you have a temporary resident card or ID card or whatever), you need only the Teudat Hamara I think and they change your status.

My English is not the best but I hope my list is helpful. I wrote with italic about cases I don't know from personal experience.

2011. december 9., péntek

Mocskos macska

Néhány napja többen megosztottak a fb-on egy blogbejegyzést, ezt. Csilláról az jutott eszembe, hogy nem csak kutyafajta...
Én szeretem a macskám. Tisztelem, de most komolyan, Csendbelenn szólójára gondolok mindig, amikor azt mondom, tisztelem. Kijár neki. De egy nagyon nehéz természet. Tegnap reggel úgy lefárasztott negyed óra alatt, hogy ha nem kell vezetni mennem, visszafekszem aludni, hogy kipihenjem a reggeli performanszát. Este pedig, mikor hirtelen gyanússá vált a csend, és az az érzésem keletkezett, hogy figyelnek, oldalra fordulok, és mit látok? Ül a pulton (azon a részen, ahol nem szabad neki, ugyanis csak az ablak előtt szabad, csak azért, hogy nézelődhessen), és néz a bérgyilkostekintetével. Így:



Hátborzongató. Máskor viszont olyan kis édes, ahogy befekszik a helyemre nappal aludni, újabban már a szoptatós párnámra is igényt tart. Ilyenkor felébrednek bennem az anyai ösztönök...

És az is rendkívül édesen pofátlan, amikor este elhelyezkedik rajtam természetesnek véve, hogy innentől kezdve nem fogom olyanokkal zavarni álmát, mint helyzetváltoztatás. Ha kérhetné, még a nagyobb sóhajtásoktól is tartózkodjak. Nem valami kényelmes, mikor végül mégis szeretnék megmozdulni, de valahol megható. Ezt a Maoz fényképezte le a minap (mieste). Így fest:



Időnként teljesen neurotikus, máskor meg egy cukorborsó. Pl. amikor a szomszéd megkért, hogy csináljak képeket róla egy lila lufival a Mese az öt lifuról-hoz, amit el akarnak készíteni az oviban saját képekkel, Katje rendkívül együttműködőnek bizonyult.



A másik dal (Micsel Rumli), amit sokszor érzek hozzá passzolónak, akkor szokott eszembe jutni, mikor reggelente két nyávogás után elveszti a türelmét, úgy dönt, nem vár tovább, hogy kikeljünk az ágyból, és kiengedjük őt, ezért a két centire nyitva maradt fiók résén keresztül kipakolja a fehérneműimet. Ez jár egy minimális zajjal, ami viszont tudja, hogy elég ahhoz, hogy meghalljam, felismerjem, és hogy zavarni kezdjen a gondolat, hogy az összes bugyim a földön van halomba rakva, mellette pedig az "én szóltam" kifejezéssel az arcán ő. Erről sajnos nincsen képem, pedig megérné, sőt videót kellene készíteni róla, a mulasztás oka ugyanaz, ami miatt az ajtót sem nyitjuk ki neki két nyávogásra: hogy isssszonyú korán van.
Mindig szerettem ezeket a dalokat (a musicalt sosem láttam), de mióta macskám van, látom, hogy T. S. Elliot egy zseni volt. Minden szava színarany igazság.
"Ha cirógatják, dühös, pedig ez kell neki...."

2011. december 8., csütörtök

Ma nem kirándultam

Hanem az nem úgy van, hogy akkor minden simán megy. Több, mint egy órát álltam a trempiádán, míg végre jött egy pasi kisbusszal. Be is szálltunk hozzá nyolcan. Micsoda kedves ember, egyébként! Viszont annak köszönhetően, hogy nem rohantam körbe a várost háromszor, legalább nem voltam hullafáradt, és nem sajnáltam magam, hogy várni kell. Az időjárás-előrejelzést azért csekkolhattam volna, mert elég hűvös volt.
Tegnap elhatároztam, hogy elmegyek a szappanboltba. Abba, amelyikben még a legnagyobb eséllyel találok olyan szappant, ami nem nyírja ki a bőröm. A honlapjuk szerint vannak bio termékeik is, a boltban mondjuk szappan pont nem volt (mármint bio), viszont miután elmondtam, hogy az én bőröm, az egy problémás dolog, és hogy az a tervem, hogy kipróbálok egy szappant, aztán ha bejön, itt fogok vásárolni, ha nem, hát akkor marad az import Lush! vagy Manna, az eladólány adott három miniszappant, mintákat, hogy ő nem akarná, hogy feleslegesen kidobjam a pénzem, mert nem biztos benne, hogy beválik a szappan, mert ugyan természetes alapanyagokból van, de nem kizárólag, szóval inkább tegyek egy próbát előtte. Hát nem kedves? Aztán megszólaltak a szirénák. Gondolkodtunk rajta, hogy most mi ez, gyakorlat vagy tényleg bomba, az emberek odakint nem zavartatták magukat, szürcsölték tovább a kávét a pékség előtti asztaloknál. A sziréna abbahagyta, én meg elballagtam a Maozhoz enni. Neki azt mondta a munkatársa, hogy gyakorlat. De szerintem Jeruzsálemre annyira nem potyognak rakéták, hogy az emberek nem feltételezik, hogy éles lehet a helyzet, ha megszólal a sziréna, vagy 1) gyakorlat; 2) Iom haShoa (Holokauszt megemlékezőnap); 3) Iom haZikaron (háborúkban elesettek megemlékezőnapja), és ennyi.

2011. december 6., kedd

Lamentations

Még öt hét. A szomszédnak három, de nekik már az ötödik, időközben biztos megtanult türelmes is lenni. De elég fáradtnak tűnik mindig, úgy látszik, ezen semmi nem segít. Ahhoz is hozzá lehet szokni, csak attól még fáradt vagy.
Visszatértem az utakra, és csak egy olyan hibát követtem el, ami miatt megbuktattak volna vizsgán. Persze ha megadják a nekem járó elsőbbséget, akkor nincs hiba, amit elkövethetnék (azaz, ha nem adják, elveszem). Valójában nem vagyok ennyire agresszív, csak ha ugyan elsőbbségem van is, de láthatóan tesznek rá, ugyanakkor az oktató azt magyarázza, hogy elsőbbségem van, az megzavar. De mindegy, ilyet teszten nem csinálunk.
Rendes feleség akartam lenni, ezért mondtam a Maoznak, hogy megnézem azt a boltot, amit tegnap ajánlottak neki, csak ő meg derítse ki nekem, hogy hogyan jutok oda. Na most a bolt Har Hotzvim-on van, amit én rendre keverek Har haTzofimmal, és egyikről se tudom, pontosan merre vannak. Pedig ebben a családban én vagyok az, aki eligazodik térképen, buszútvonalakon, megérzés alapján, mindegy. Ehhez képest a Maoznak szerintem az sem esett le, hogy az én problémám a két nagyon hasonló nevű kerület összezavarásából ered. Hogy akkor most melyikben is van a bolt? Mondta, melyikben, de ezzel nem jutottam közelebb a megoldáshoz, tudniillik, hogy ez most a város egyik vagy másik vége? Megnézi a térképen, megnézi, igen, igen, ez nincs messze tőled (én a város kvázi közepén voltam, és az oktatómat vártam), Givat Shaul után, de 10-kor nyitnak, felhívja őket, megkérdezi pontosan, és visszahív. Pontosan 10-kor végeztem a vezetéssel, várok, várok (elmegyek pisilni, a mosdóban egy haredi anyuka szoptat, csekkolom a babakocsit, Infanti), Maoz csak nem hív, éhes vagyok, bemegyek a buszállomásra, felhívom, közben dolgoznia kell, úgyhogy visszahív később, erre úgy egy óránk megy el, kideríti, hogy a 71-es, 72-es és a 64-es buszok mennek arra. Ez nekem nem tetszik, a 64-esre ugyan felszállhatnék, és az valóban Har valami felé tart, ha jól rémlik, Givat Shaulon keresztül, ugyanakkor nem értem, hogy jön a képbe a másik két busz, amelyek Talpiyot felől jönnek, és a városközponton átvágva mennek Ramot felé, atán ki tudja hova. Jó, megint megkérdezi őket. Visszahív (én már síkideg, 11.30 van), ha a buszállomáson vagyok, akkor ott felszállhatok a 39-esre, az oda visz. Jó, melyik irányba? Visszahív. Ne Bayit Vagan felé. Ok. Kersem a megállót: nincs. Persze sejtem, miért. Mert egyszerű rámondani a Biniane Haumára (binyeneuma...), hogy Tachana Merkazit (amit buszállomásnak írok), pedig nem ugyanaz, főleg nem a nyolcadik hónap végén másfél óra várakozás után, ha a nem Bayit Vagan felé menő buszra kell szállnom, vagyis aluljárózni kell (mocsok és lépcsők, bár meg nem közelíti a Kálvin teret). Megjön a busz, mondom a sofőrnek, hogy a Bar Ilan kereszteződés előtti megálló kell nekem, legyen szíves, szóljon. (Aki ismeri Jeruzsálemet, ebből rájöhet:egyáltalán nem Givat Shaul után, tökre a másik irány, legalábbis tömegközlekedve úgy tűnik.) Leülök elől. Megyünk, megyünk, megérkezünk a végállomásra, kérdem: mivan?? Hogy ő elfelejtette. Persze ugyanaz a busz visszafelé nem arra megy, úgyhogy szálljak a 7-esre, mondom a sofőrnek, az Ezrat haTora 28-hoz kell mennem. Szól, leszállok, szemben a 16, elindulok, utcatábla többé nincs, ahogyan házak sem a páros oldalon. Megyek, megyek, mire megállapítom, hogy időközben az utcának más neve lett. Visszafordulok, találok egy padot, jól kibőgöm magam, gondolkodom rajta, hogy akkor most itt lefekszem, és alszom, hogy nem mozdulok innen, és mostantól kezdve ez így lesz, nem bírok jönni-menni, nem megy. Kezdek éhes is lenni, és szomjas is nagyon, de nem merek inni, mert anélkül is folyamatosan pisilnem kell. Egy negyed óra múlva felállok mégis, elindulok, már sejtem, hol van a kutya elásva, az az elágazás balra, az lesz az utca folytatása igaziból. És lőn. Megtalálom a boltot, bemegyek. Természetesen nincsenek árcédulák, ahogyan nincs rendes honlapjuk, és ahogy nem adnak az árakról telefonon sem információt, amire azért lett volna szükségem, hogy ha x babakocsit drágábban adják, mint az interneten több helyen, akkor oda se megyek. Kérek segítséget, igen, x babakocsi drágább itt, mint eddig bárhol máshol. A többi babakocsi ára nagyjából egyezik, azt leszámítva, hogy míg az adott ár az interneten magában foglalja az autós ülést, itt külön kell hozzá megvenni (800 sékelért). Belőttem neki az árat 2000-3000 sékelre. Három maradt a nagy kínálatból, az egyik viszont csak az ülés nélkül marad 3000 alatt, tehát még kettő jön szóba, az Infanti Mika, amit az interneten utáltam, és egy Easy Baby, mindkettő kijön 2000-2100 sékelből, és majdnem ugyanúgy is néznek ki. Jó nagy kerekeik vannak, ami kapcsán ma rá kellett jönnöm egy dologra: vagy nagy kerék vagy helytakarékosság. Ugyanis nagykerekű babakocsit nem lehet apróra összehajtani. Brevi Ovo-juk, amibe a Maoz beleszeretett, nincs. Mindegy is, megint bebizonyítottam a saját káromon, hogy igazam van: nem érdemes boltban venni, mert minden drágább. Visszamásztam a buszmegállóba, útközben találtam egy rendezvénytermet nyitva, oda bementem (a női bejáraton!) pisilni (igen, öt csepp feszítette a hólyagomat), majd felhívtam a Maozt, hogy most innen hogy jutok el a trempiádára. Nem tudja, mondtam, jó, csak vegyen már egy kocsit! Taxiba vágtam magam, majd hazastoppoltam (a szomszédékkal).
Megnéztem a netes árát a két babakocsinak, persze, hogy kevesebb. Közben a Maoz talált egy Prego Spirit nevűt akcióban. Szép, igazából, csak semmit sem tudok a gyártóról, és semmit nem is találtam róla. Maoz is rákeresett végül, annyit talált, hogy nem egy nagyszerű, és hogy a Peg-Perego utánozómárkája. Mondjuk kevéssé érdekel, hogy kit utánoz, inkább az, mik a tapasztalatok vele. Szóval vagyunk, ahol voltunk, de ígéretet kaptam, hogy nem kell többet rohangálnom. Persze. De nem számít, ez az egész nem szörnyű, csak szörnyen hat rám. Kifáradok, sajnálom magam, pisilnem kell, nem kapok levegőt. Az sem segít, hogy hajnalban csurom vizesen ébredek (két takaró és/vagy a hungarocellel tömött párna miatt), majd a fürdőszobából visszatérve nem tudok újra elaludni. A macska persze elterülve az ágy közepén (vagy rajtam, esetleg a helyemre benyújtózva, ha már úgyis kimentem), kövér disznó, alig lehet tőle megmozdítani a takarót. Most is itt alszik, de olyan édes, képtelenség haragudni rá, mint egy kisbaba, ha zavarja a fény, eltakarja a szemét is a mancsával.

2011. december 4., vasárnap

Ha én gazdag lennék...

Hisztis vagyok, türelmetlen, de nem kicsit, hanem nagyon-nagyon-nagyon. Kiabálok a számítógéppel, illetve a különböző internetes oldalakkal. Nem mintha nem lenne jogos minden ellenük felhozott panaszom, mert szerintem érdemes árat írni, ha eladni akarnak, valamint egynél több képet feltölteni az adott babakocsiról... Mert megint babakocsit keresünk. Mert a chicco trio living drága. Ez tény, drága, ami nem drága (és persze jobban tetszene, a trio tour 4), az pedig már csak rózsaszínben kapható... Illetve van még egy, ami szép is, olcsó is, de ismerem ezt a fajta fogantyút még Bolognából, és ezt az ismeretséget nem óhajtom felújítani. A living-nél, azt hiszem, cserélni lehet. Persze nincs hiány gyönyörű babakocsikból, van például a mamas & papas sola-ja, ami nagyon klasszul néz ki, meg még egy, ami nagyon szép, cam, szerintem olyan, mint egy teknősbéka, és ugyan nincs feltüntetve ár, gondolom, ha egy természetes környezetében háborítatlanul élő teknősbéka várható élettartamának megfelelő ideig spórolnánk rá, akkor nem is volna megterhelő kiadás ezt venni...
Viszont jó hír, hogy babafronton már csak a babakocsit kell megvenni, tényleg minden más megvan.
Na most megnéztem, és nem is sokkal drágább ez a cam mbx6 a chicco livingnél, guglizok kicsit,hátha van valahol akció. Ha most választhatnék akármilyen babakocsit árra való tekintet nélkül, ezt venném, a négykerekeset. Na jó, biztos találnék még szebbet, ha tényleg nem lennék tekintettel az árra.

2011. december 1., csütörtök

A zasztalra csap

Először is: Ma van a szülinapom, legalábbis nemzetközi időszámítás szerint, a véletlen úgy hozta, hogy ez lett a börzdéjszongom. És erre ihletett:

Aztán pedig felhívott a Janka, és megbeszéltük az életet, többek közt azt, hogy nyitottam ki a felgyülemlett Drukman-feszültség zsilipét a Maoznál tegnap egy igazából mellékesnek szánt megállapítással. Ugyanis a tisztelt rabbi úr először nem válaszolt a hívásaira tegnap, majd az irodai telefonról mégis sikerült elérni, nem, a teuda még nincs kész, mert az RD aláírása nincsen meg (igen, ugyanaz az RD, akiére a múltkor is vártunk...). Mondta neki a Maoz, hogy ok, egy hét múlva időpontunk van (megint) a minisztériumba. Mire ő: Metzuian... Ami annyit jelent, hogy nagyszerű. Szereti ezt a szót mondogatni. Én is hiszek a szó erejében, de az ő szavának láthatóan kevés az ereje, Legalábbis eddig nem győzött meg.
Na, most felhívott a rav Joszi, hogy azért várunk az aláírásra, mert nincs meg az RD -nak a házasságlevelünk (igen, az, amit két hete elfaxolt a Maoz, oda se neki, nem ez az első dolog, amit elkevernek), úgyhogy telefonálás, faxolás, és most úgy fest, hogy aláírta, már csak a rabbi úrnak kell, amit vasárnap meg is tehet. És ha megteszi, akkor nem kell bemennem hozzá hétfőn megrángatni a szakállát, ahogy a Maoznak mondtam, hogy tenni fogok. Biztosan vannak érdemei a rabbinak, ha az Örökkévaló így aggódik érte, hogy megtépik a szakállát, ugyanis alig tettem le a telefont, miután elmondtam a Maoznak, hogy hívja fel, és mondja meg neki, hogy nem érdekel, hol, hogyan keríti elő a RD-t és iratja vele alá a papírt, de erre hétfőig van ideje, akkor mi a teudát meg akarjuk kapni. Nem jó lenne, nem szeretnénk, hanem akarjuk, és ez már nem türelem, hanem idő kérdése, a türelem az lehet, hogy rajtunk múlik, de az idő, az telik, akármit is csinálunk. És hogy ha nem kapjuk meg a papírt, akkor majd én bemegyek előrelendíteni a dolgokat. Na, és ahogy letettem, felhívott a rav Joszi, hogy azért nincs aláírás, mert. És ezzel kezdte. Pedig nem beszéltünk vele, csak úgy a semmiből. Hát ilyet!
Mert közben én meg megragadtam a telefont, és elkezdtem telefonálgatni a kórházba, hogy azért én csak fel szeretnék iratkozni egy szülésre. Interneten nem lehet, ha nem vagyok állampolgár vagy legalábbis lakos (ó, mától megint illegálisan tartózkodom az országban), személyesen nem akarok odacsattogni, mert igen messze van, és nem bírnám ki, ha üres kézzel, azaz információ és bárminemű elért eredmény nélkül kellene távoznom, telefonon pedig nem lehet semmit megtudni ebben a kései (csütörtök du. 3 óra) időpontban. Pedig jó sokszor végighallgattam, melyik gombot nyomjam meg, ha ezt vagy ezt akarom, ki is próbáltam elég sokat, míg a szülőszobánál kötöttem ki, ahol ezzel nem foglalkoznak, hanem átkapcsoltak a valakihez, aki meg már nem volt bent. Ekkor döntöttem úgy, hogy a stressz ellen úgy küzdök, hogy megszüntetem a stresszort. Egyébként a terhességnek tudom be, hogy bár pattogok és felháborodom, végülis nem visel meg ez a helyzet annyira, mint amennyire megviselhetne.
És egyébként pedig a kapros-túrós rétes finom lett. Bár szerintem ez nem rétes tészta, ami nem zavar, mert nem annyira szeretem a rétes tésztát. Mikor a túróba öntöttem a cukrot, kicsit megszaladt, hál' Istennek, mert így sem túl édes. Valószínűleg a tészta az oka, amit a csomagolás szerint édes és sós süteményhez is fel lehet használni, így nem raktak bele cukrot, vagy csak valami egészen minimális mennyiséget.
Szóval az általam készített töltelék:
  • fél kg túró
  • majdnem egy egész tejföl (mert a macskának is kell)
  • két tojás felverve
  • két vaníliás cukor (ami sokkal édesebb - valószínűleg, mert több - mint a magyar)
  • kb. két kanál búzadara (kb, mert öntöttem)
  • pár kanál cukor (jó édes legyen, az a lényeg)
  • és egy csokor (valójában a kuszkusz után megmaradt) kapor felvágva
Ennyi. Ebből kijött két rúd süti. Az egyiket már majdnem megettük, a másikat becsomagoltam szombatra.

2011. november 30., szerda

Zsír

Csinálom a kapros-túrós rétest (mindjárt). Természetesen bolti tésztával, mert fog a nyavaja szarakodni vele. Hogy is készül a töltelék, keresem a neten:
" A túrót áttörjük, kikeverjük a tojások sárgájával, a tejföllel, kevés cukorral, sóval és végül hozzáadjuk a tojások fehérjéből vert kemény habot. A kaprot apróra vágjuk és belekeverjük. Ha a túró sok levet engedett 1-2 kanál búzadarát is tegyünk bele. A réteslapokat szétterítjük, zsírral megkenjük, zsemlemorzsával vékonyan megszórjuk és rásimítjuk a túrót. Abrosz segítségével feltekerjük , tetejét zsírral megkenjük. Kizsírozott tepsibe fektetjük és szép pirosra sütjük."
Persze nálunk nem lesz semmiféle kemény hab, még a hideg puding kikeveréséhez sincs erőm, és nincs züzügépem.
Na, előszedem a zsírt meg az abroszt.

2011. november 29., kedd

Nagybevásárlás

Bevásároltam. És ezzel a pelenkázólapot (és a pelenkákat) kivéve minden megvan. Egyelőre a boltban, kifizetve. Ezek erre ki vannak képezve. A lány, aki segített, olyan gyorsan dobálta rám a dolgokat, alig győztem húzkodni ki őket a listámról. Végül persze szerintem többet vettem, mint amit előzőleg összeírtam, illetve pulóvert nem, hanem helyette meleg (tényleg meleg) rugdalózót, végül plusz még egy takarót meg lepedőt, ilyen gyerekháta alakú műanyag izét a kiskádba (kérdés, hogy kell-e, maximum, ha nagyon szeretné a vizet...), és amit szerintem teljesen felesleges volt: testápolót. Mindegy, ha tényleg teljesen felesleges, akkor odaajándékozom a húgomnak, úgyis Johnson's babyolajjal keni magát (amit nem vettem, mert ha már olaj, akkor legyen valami növényi, ami meg nem volt a superpharmban, de majd, ha kell, veszünk, itt azt mondták az anyukák, egyikük sem kente vele a gyerekét). Jó vicc lenne, ha mégis lány lenne, Maoz cserélgethetné ki a traktoros rugdalozókat... Jó, nem sok olyan van, amit mindenképp ki kell cserélni. De nem nagyon csinálnak unisex dolgokat. Van néhány zöld, meg nem minden kék feltétlenül csak fiúnak jó, de egy traktorral nincs mit tenni meg egy repülővel. A lányoknak meg minden rózsaszín, gyakorlatilag. Fú, két meleg, macis rugit is megvetetett velem a csaj, merthogy ezt rengeteget használják, ami attól macis, hogy füle van a kapucninak, de az egyik kék, a másik sárga, szóval nem igazi maci, de azért nagyon édesek. Az ilyet például szemrebbenés nélkül ráadom majd a lányomra, ha lesz (feltéve, hogy nem nyáron születik, mert akkor elég nagy kegyetlenség volna).
A védőnő elbeszélgetett velem a szülésről. Remek lesz, ez világos. Hogy a fájdalom alatt arra kell gondolni, hogy ezek nyitják meg az utat a baba előtt, fáj, de kell, szükségem van rá, hogy szülni tudjak. Eddig a hasamban tekergőző kis porontyról a 8. utas a halál jutott eszembe mindig, illetve nem róla, csak a tekergőzésről a hasban, most folyamatosan ez járt a fejemben: a fájdalom jó, a fájdalom a barátod.
Na mindegy, a 38. héten találkozunk, ha addig nem szülnék. Én persze drukkolok, hogy de, egész konkrétan kitaláltam, hogy mikor.
Maoz vett nekem vasárnap szoptatós párnát. Szép kék. De ami ennél is nagyobb érdeme, hogy ha gyűrűt hajtogatok belőle, akkor hason is lehet rajta aludni. Valami fantasztikus. Első éjjel a Maoz folyamatosan azt kérdezgette, hogy Ez neked így tényleg kényelmes? Volt, hogy fel is ébresztett. Tegnap már csak szórakozott a látványon. Azt mondja, olyan vagyok, mint egy tyúk a fészkén. Szerintem olyan, mint egy hatalmas úszógumin hasalni a vízben. Ha a szoptatásnál semmi hasznát se venném, már akkor is megérte megvenni. És egyébként ebben a boltban sokkal olcsóbb volt, mint amennyiért a neten láttam az árösszehasonlítós oldalon.
Az internet mókás hely, tegnap nagyon unatkoztam, rákerestem, milyen tök fölösleges dolgokat árulnak a babáknak. Találtam egy fórumot, nos, világossá vált, hogy majd a saját bőrömön fogom megtapasztalni, mi a fölösleges, mi nem, mert amitől az egyik anyuka el van ájulva, hogy rongyosra használták, a másik a listája élére írja, hogy talán, ha egyszer hozzányúltak. Találtam egy cikket is, az író leszólja a könyvemet (amiről nekem egyelőre csak mások gyerekén és a macskán szerzett tapasztalataim vannak, ha azok pozitívak is, de a szomszéd például esküszik rá, pedig ő három saját gyerekén mérhette le a módszer hatékonyságát) és ha jól emlékszem, a szoptatós párnát is, amit nekem ajánlottak, és amit már most a hasznos listára tennék, pedig a szoptatás még odébb van. Keren egyébként, akinél régen takarítottam, mindig a gyereket rakta bele a párna közepébe, ha az ágyon hagyta, és ő kiszaladt, így az nem tudott legurulni.
Azért van, amiben mindenki egyetért, tudniillik, hogy a popsitörlő-melegítő egy nagy baromság. Jó, nem is szándékoztam ilyenekre költeni a Maoz pénzét.

2011. november 26., szombat

Hálaadás (USA vs. Hungary), Hanuka

Nézegetem az ismerősök képeit és kiírásit a fb-on, és nem hiszem el, hogy Magyarország az 1100+ éves történelme során nem volt képes kitermelni egyetlen normális ünnepet sem. Ez egyszerűen elképesztő. Dögivel van megemlékezés mindenféle csatákra és (sikertelen) forradalmakra, van koronázás meg ilyesmik, de egyetlen normális ünnep sem. Ez hihetetlen.
Amúgy most már egy ideje minden itthon töltött reggel karácsony-hangulatom van, és nem tudom, miért. Elmagyarázom: nem nosztalgia vagy hiányérzet, hanem az történik, hogy felkelek, felveszem a köntösöm, a mamuszom, kitámolygok a konyhába, és leülök a kávémmal meg a sütimmel az asztalhoz a laptop elé, miközben a légkondi fújja rám a meleget, és jön a hangulat. És ez már egészen régóta ismétlődik minden olyan reggel, amikor nem kell korán kelnem és sietve elkészülnöm. Nem tudom mire vélni. Ráadásul azt sem tudnám megmondani, miben karácsonyi ez a hangulat, se díszek, se szagok, se hó, nem nézek olyasmit, amit régen karácsonykor szoktam, és egyedül is vagyok (ha nem számítjuk Katjét és a kis Zsákos Frodót). Sőt megkockáztatom, a huszoniksz évnyi szorgos karácsonyünneplés alatt sosem tartott ki a hangulat ennyire soká, vagy sosem volt ennyire megbízhatóan jelen (persze talán mert annyira elő akartuk állítani, míg itt semmi keresnivalója). Azt gyanítom, hogy valamiképpen az otthonosság érzését és az idillt keressük 25-e reggel a kávé ízében és a fa illatában, és most találtam meg (ezek szerint nem a karácsonyban kell keresni).
Amúgy Rosh Hodesh Kislev van (Kislev hónap elseje) egy hét múlva szülinapom. Négy hét múlva a Maozé. És utána... Kislev klasz hónap (mert akkor van a szülinapunk és mert), jön a Hanuka. Nem tudom, belevágjak-e a fánksütésbe, még sose csináltam. Lesz buli is vagy mi itt a faluban, gyerekeknek, aztán felnőtteknek, ki van rakva a program a hűtőre, de ilyen messziről nem tudok (héberül) olvasni. Hanukiát is kell vennünk, mert amink van, az ilyen csóródiák-hanukia, sárgaréz vagy mi, szóval olcsó vacak, nem dekoratív egyáltalán, persze a célnak megfelel, amennyiben a cél kizárólag a micva teljesítése gyertyagyújtással. Amit tavaly készítettem mint kiderült, nem volt kóser, nem felelt meg ugyanis minden kritériumnak, azon kívül el is tört (mert más kritériumoknak sem felelt meg...). Viszont mikor voltam a hobby boltban, hogy táblát keressek a fogasnak (táblát, amiből a falra szerelhető fogas lett), láttam néhány szintén nem kóser házi készítésű hanukiát. Az egy sorban egyforma magasan elhelyezkedő gyertyák eléggé megkötik az ember kezét. Viszont az óvódában bizonyára könnyen elérhető sikerélményt biztosítanak. Mivel a "nagyok" sem csinálhatnak mindenféle extrát, a kicsik kezdetleges, hüvelykujjamat a gyurmába nyomom módszerével készült gyertyatartója is teljesen felismerhető. Hát ilyen bölcs a halacha, kérem szépen.

2011. november 25., péntek

Gondolatok a 47-ről a visszaszámlálón

Egyfelől az még közel hét hét kényelmetlen alvás, has-, hát, mindenfájás, szeszélyes emésztés. Ugyanakkor abból a négyesből tök gyorsan hármas lesz, ezt belátom, a napok egészen gyorsan eltelnek, és akkor a harmincvalamennyi egyszer csak azt jelenti majd, hogy hozott Isten a kilencedik hónapban, amikor meg már minden nap lehet akár az a nap. Hm. Persze, ha később jön, az más tészta, de csak nem szúr ki velem így a tulajdon vérem.
Azt álmodtam, hogy elmentem megejteni a nagybevásárlást (azt a bizonyos előzetes becslések alapján kétezer sékelre kijövőt), és egy csomó minden nem volt a boltban, és egy csomó minden, ami volt, nagyon régi, poros, kifakult csomagolásban volt a polcon. A szobát elkezdtük kiüríteni, bár egyelőre csak a ruhái fognak ott lakni meg a húgom, mikor jön. Felszereltük a tévét a szobánk falára, ez is előkészület a nyálcsorgatós lábadozós sorozat- és mesenézésre, és persze arra az időre, mikor megjön a húgom. Borzasztóan rá vagyunk készülve, majdnem annyira várjuk, mint a babát. Mondjuk majdnem biztos, hogy az ő érkezése fizikailag sokkal kellemesebb lesz, mint a babáé.
Kicsit több, mint egy óra van Shabatig, Maoz rántott húst készít nekem holnapra, minden más kész van. A mi háztartásunkban a rántott hús készítése a férfi feladatai közé tartozik. Jelenleg a felmosás is, de ez csak azért van, mert rajta nincs egy hatalmas has tele gyerekkel.

2011. november 23., szerda

Asszociációk sütőtöklére

Azt gondoltam, ha beírom a Google-ba, hogy "sütőtöklé", kiad majd néhány harrypotteres oldalt is, de nem. Ezért beírtam, hogy pumpkin juice. :) Az első négy találat: Rosmerta's Recipes, Top pumpkin juice recipes from the Wizarding World of Harry Potter, a wikipedia (Pumpkin juice is a cold drink favoured by the wizarding world, and among the students at Hogwarts Sc.) és egy videó, hogyan készítsük el a Harry Potterből ismert töklevet. Most mindjárt megnézem.
Ugyanis kaptam egy gyümölcscentrifugát (minden álmom így váljon valóra!!) tegnapelőtt, és tegnap beledobtam egy kis sütőtököt. Az eredmény egészen finom, persze fura, elvégre ritkán eszünk (iszunk) nyersen sütőtököt. Lehet, hogy ennek az az oka, hogy beletörne a fogunk. Felvágni is egy élmény volt, de az íze nem sokban különbözik a sült tökétől. Amúgy véleményem szerint Rowling összefoghatott volna valami Jamie Oliverrel, és kiadhattak volna valami Wizarding cookbook-ot. Mondanom sem kell, volt, akinek ez eszébe jutott, de nekik kellett volna.
Kutatásaim eredményeképpen megállapítom, hogy a potter-féle sütőtöklé nyers tökből készül, viszont mindig tartalmaz valamilyen más gyümölcsöt is, almát vagy narancsot és fűszereket. Eddig egy receptet találtam, ami a hozzávalók felét megfőzi, nem tűnik rossz ötletnek, ha tényleg érezni akarjuk a fűszereket is. Most azon gondolkodom igen erősen, hogy megalkotom a saját receptem ezek alapján, és beszámolok az eredményről. Lehet, hogy ez már a fészekrakási ösztön velejárója. Ugyanis az új ágyunk csodaszép, és van fejrésze, ami hozzáad a meghittséghez. Az ágy le van takarva a narancssárga pihepuha Golf takaróval*, úgy fest, mint egy nagy csokis-narancsos torta, és bár nagyon elleneztem a szőnyeget (a takarítás miatt), leterítettem mégis, és nagyon lakályos lett a szoba. A takaró egyébként harmonizál a napraforgó-lámpám színével is.

Ehhez úgy jön a töklé, hogy a színek mellé (azon túl, hogy a töklé is narancssárga) adhatná az illathatást. Nagyjából a forralt borhoz is használatos fűszerek kellenek bele, van itthon mindenem, fahéjam (rúd is és őrölt is), szegfűszegem, szegfűborsom. Friss gyömbérem nincs, csak őrölt, de hozathatok a Maozzal. Viszont ha hozatni akarok vele, akkor célszerű volna tényleg elkészítenem azt a töklevet, hogy megéri-e vetetni egyáltalán.
(*amit Katje is imád, és Kata is, annyira, hogy vennünk kel lneki egyet, ha majd jön. Elég széles a színválaszték is, vajszínűt fog kapni, hogy ne látszódjanak a kutyaszőrök. Erre ő azt mondta, az mindegy, mert a kutya nem mehet fel az ágyra, de nem számol a takaró varázserejével, aminek képtelenség ellenállni, biztos, hogy Szotyi is bezsong majd tőle.)

2011. november 21., hétfő

Más napokon

Ma úgy vagyok, hogy jól vagyok. Fél 11-ig aludtam, ez már nagyszerű, és kevésbé fáj a hasam. Ennek örömére lefestettem a bejárati ajtót. Kék. Fel kell hívnom a Maozt, hogy ne nyúljon a kilincshez se, mikor jön haza, hanem csörögjön rám, hogy ajtót nyissak, vagy kiabáljon vagy valami. De úgyis elfelejti, én is elfelejteném, túlságosan rögzült már a mozdulat, hogy nyúlunk a kilincshez, ha be akarunk jönni a saját lakásunkba... Az egy kicsit zavar, hogy bár csak kívülről lett lefestve, belülről is szaglik.
Kicsit rendezkednem kell a (majdani) gyerekszobában, mert Maozeste átviszi Eladdal a kanapét, hogy holnap délután üres legyen a szobánk, mire hozzák az új ágyat. Holnap éjjeltől húsz centivel több helyem lesz aludni!
Kiválasztottuk az új babakocsit, borsos árat fizetünk azért, hogy új kollekció, és sajnos nincs minden színben Izraelben, de oda se neki. Persze megvásárlás után nem tudják a szülésig tárolni, úgyhogy majd csak két hét múlva vesszük meg, amit az eladó ajánlott, ami miatt azért nem akadok ki, mert ez bizonyára azt jelenti, nem fél tőle, hogy elfogy a választott szín, és így nem náluk vásároljuk meg. Mindegy, mivel új kollekció, millió helyen lehet kapni még. Fel akartam iratkozni a kórházhoz, hogy ott szülök (itt ilyet is kell), de ebből semmi sem lett, mert személyi ig. számot kérnek, ami nekem még (mindig) nincsen. Ugyanakkor mondtam a Maoznak, hogy ezen már igazán ne húzza fel magát, majd akkor anélkül szülök ott, hogy előre bejelentkeztem volna, na bumm. Belőle kezd előtörni a falkavezér (én volnék a falka, meg a gyerek), úgy védelmez, hogy néha már kínos, a kórházi személyzet érdekében is remélem, hogy rendben lesznek a papírjaim, mire menni kell...
Egészen pozitívan kezdtem a napot, őszintén hálát éreztem mindazon terhességi tünetekért, amikben nincsen részem mint visszerek, aranyér, vizesedés, szorulás, fájó mell, fejfájás, viszkető has. Még a vádlim sem görcsöl be olyan sokszor. Ettől persze nem lesz kényelmesebb egy ekkora hasamra nőtt csomaggal aludni, meg levegőt sem kapok jobban, de mindegy.
Az előbb felhívott Bareket, hogy ha gondolom, bármikor menjek át hozzá, még mindig itthon van a kisfiával, és egyébként is hogy érzem magam. Mondtam neki, hogy ma egészen jól, de tegnap nem voltam a helyzet magaslatán, azt mondta, lehet hogy egyszerűen nem ittam eleget, télen könnyű beleesni ebbe a hibába, a kislánya decemberben született, és folyton elfelejtett inni, amitől meg fájt és keményedett a hasa. Van ebben valami, semmi kedvem inni, főleg nem vizet, és aztán eltelik egy fél nap úgy, hogy a reggeli kávé óta semmit sem ittam. Maoz kapott vásárlási utalványokat még az ünnepek előtt, és van 300 sékelünk a Home Centerbe, amit gyümölcscentrifugára akarok elverni, ugyanis nagyon szeretem a répalevet, főleg almalével keverve.
Nagyjából bepakoltam a szülős táskát, és kiragasztottam egy cetlit a szekrényre azokkal a dolgokkal, amiket csak indulás előtt teszek be, mert addig itthon használom. Van egy kisebb lista a hűtőn is, csoki, citrom, szendvics, innivaló. Annyira előrelátó vagyok, hogy kétnyelvű listát írtam, ha esetleg a Maoz is itthon lenne, és segítene összeszedni a cuccokat.
Lassacskán elmegyek bevásárolni a babának, megkérdeztük, és ott lehet hagyni a szülésig a megvett cuccot. Ezt itt így szokták, és mivel nincs még autónk, most praktikus is, hogy elmehetek megvenni, és semmit sem kell hazahoznom.
A Pilpelet nevű kutya őrt ül a házunk előtt. Az út közepén. Ez önmagában nem olyan érdekes, de délután Katje nagyon bámult kifelé az ajtóból, én meg mondtam neki, hogy most be fogom ám csukni, vagy ki vagy be, de valamerre induljon, de nem mozdult, csak mérgesen nyávogott, hogy rá akarom csukni az ajtót, és akkor láttam, hogy a kutyát nézi, és aztán - és ez az érdekes - úgy döntött, kint marad nézni a kutyát, aki meg őt nézte. Katje utálja az összes macskát, a végén még Pilpelettel fog összebratyizni. Kedves kutya, egyébként, szerintem már kicsit öreg is, és végtelen a türelme. A gyerekek rámásznak, húzzák a fülét, a szőrét, nem mozdul. Egyszer egy kislány azzal szórakozott, hogy teletöltötte a kis vödrét homokkal meg apró kövekkel, és ráöntötte szegény jó pára fejére. Ő meg lassan feltápászkodott, és arrébb ment egy pad alá aludni. Hát nem egy véreb.

2011. november 20., vasárnap

Kérem a panaszkönyvet!

Kezdek ráparázni a szülésre, illetve inkább rákattanni, mindenféléket összeolvasok, megnézek, tegnap aztán elhatároztam, hogy majd ha túl leszek rajta, megírom az igazságot. Bár már ott tartanánk! De az még (jó esetben) több hét, akár két hónap, és nem tudom, hogy bírom. Fáj, fáj, fáj. Mindenem. Most épp a hátam, pedig eddig nem fájt (ennyire), és nem is a derekam fáj, hanem középtájtól felfelé a kényelmetlen alvás miatt. Már egy picit sem tudok hasra fordulni, teljesen az oldalamon alszom, ami meg beszorítja a kezem a 88,8 kg-om alá (ma reggeli mérés), ami nem mindig zsibbad ugyan el, de nem élvezi a lapítást. Ha magam mögé rakom, kicsavarodik, ha magam elé, alig kapok levegőt. Nem tudok egész éjjel egy oldalamon feküdni, de nem csak nehéz átfordulni a másik oldalamra, különösen két takaró alatt (ami azért kell, nehogy megfázzak, bár izzadok alattuk, csak az aggódó férjem nem hiszi el) úgy, hogy még a lábaim közé-alá illesztett párnát is át kell rakni, hanem fárasztó és fájdalmas is, nyögések nélkül nem megy. A párna persze szinte mindig leesik a földre, mikor a bal oldalamra fordulok át, mert annyira az ágy szélén vagyok. Nyilván segít majd valamennyit a héten megérkező új ágy, de nem várok már tőle nagy áttörést. A háton alvás szóba se jöhet, nem csak azért, mert vastag pirossal írják minden könyvben és internetes oldalon, hogy tilos, hanem mert olyan, mintha a gravitáció a hasamra kétszeresen hatna, én meg pont alatta vagyok, borzasztóan nyom, plusz fájni kezd. Forgolódás alatt is fáj. És lefekvéskor meg felkeléskor. A cipőt és a zoknit felvenni is élmény. Próbálok lábizommal küzdeni a sikerért, de azok meg begörcsölnek. A hétvégén elkezdett alul is fájni a hasam, és többször ijesztő "mindjárt szülök" érzésem lenni. A gyerek ezzel egy időben felfedezte a bal oldali bordáimat, eddig is taszigálta őket időnként, de most kifejezetten rákattant, ezzel kezdi a napot, ma oda is tettem a Maoz kezét, tessék, fogjad, ez itt a fiad lába. Szombaton többször is felajánlottam neki, hogy hordja egy kicsit a hasam helyettem, de nem vállalta át. Szívás ez a terhesség. Úgy érzem magam, mintha két számmal kisebb ruha lenne rajtam, és nem férek benne el, se mozogni, se lélegezni nem tudok benne rendesen. Veszítem el a türelmem. Már inkább nem akarok terhes lenni, legyen meg a baba, aztán cseréljük a pelenkákat! Maozt elküldtem ma a gyógyszertárba, beszerzi, ami onnan kell, és valószínűleg (azt mondta) megrendeli a babakocsit is. Az anyja állítólag örömmel besegít a babakocsiba, de nem érti, miért kell nekünk 2000 akárhány sékeles babakocsi. Ezt annyira bírom. Mikor a szekrényt vettük, akkor is ez volt, minek nekünk nagy szekrény. De most komolyan: Minek az embernek szekrény?? És minek egy gyereknek babakocsi? Remélem, hogy nem nyúltam mellé a választással, de ha számításba vesszük, hogy a babakocsi mózeskosaras is, sportkocsi is, adják hozzá az autós ülést és még egy táskát is, akkor is drága? Nem vállalom be, hogy nem márkás kocsit vegyünk vagy olyat, amiről sose hallottam, mert még az olcsó kocsi is drága ahhoz, hogy gyorsan tönkremenjen. Különben is mit szól bele? Én sose vettem magamnak még 400 sékelért cipőt, nem vettünk 2000+ sékelért asztalt meg székeket a teraszra, sem 3000 sékeles szemüveget nem hordunk (jó, én egyáltalán, de a Maozé is talán 400-ba került a spéci vékonyított lencsékkel), mikor tavaly Pészachra megvettem az Anne Shirley-szoknyám 200 sékelért, egy hétig magyaráztam magamnak, hogy de bizony megérte. Úgyis a használat során fog eldőlni, jó döntés volt-e ezt a babakocsit választani, de ha öt- meg hatgyerekes anyákat látok ilyen márkájú új kocsit venni, az megnyugtató, és látok. Plusz én gondolok arra, hogy ha náluk töltjük a szombatot, a gyereknek kell a mózeskosár, mert nem hiszem, hogy beújítanának egy kiságyat a részére. Külön kocsit venni drágább, bár lehet hogy kevésbé éreznénk, mert ráérnénk fél év múlva megvenni, autósülést meg vehetnénk használtan, olcsón, ugyanakkor karavánban lakunk, könnyebb csak a mózeskosarat tárolni, mint az egész kocsit, és a fenébe is, ez az első gyerekem, hadd élvezzem már egy kicsit!

2011. november 17., csütörtök

A szabad akarattal rendelkező sütő

Adott egy bizonyos fajta sütemény, sütési idő recept szerint egy óra, egyéves tapasztalat szerint kb. 40 perc. Egészen az új (mármint nálunk új) sütő érkeztéig, amely - mint emlékszünk - kezdetben a hőfokot, melyet 4-es fokozaton kellene elérnie, úgy hatoson érte el. Nagyjából, mert az adott sütemény így sem készült el benne egy óra alatt. Történt pedig, hogy Szukotra indultunk a Maozékhoz, és nem éreztem magam képesnek rá, hogy saját, reggelire ehető, finom sütemény nélkül vegyem a háromnapos akadályt, ezért a tervezett indulás előtt egy jó órával betettem a sütőbe a tésztát. Eltelt egy óra, majd másfél, hat és felesre csavartam a gombot, veszekedtünk a Maozzal, mire éppen csak megsülve kivettük a süteményt, és elindultunk itthonról.
Aztán a sütő kezdte megszokni a környezetet, vagy fene tudja, mi történt, a dolgok kezdtek egyre gyorsabban sülni meg benne.
Az imént adott sütemény párve változatát kívántam megsütni szombatra, mert ha áthívnak valahova egy vacsi utáni kávézáshoz (mint múlt héten), az ember vinne valamit, de mivel a többség húst vacsorázik, a tejföllel készült süteményeimmel nem aratok osztatlan sikert. Bekeverem a tésztát, a nem tejes tejszín jónak tűnik, megpucolok és felvágok négy almát, rászóróm a tésztára, máris folyik a nyál össze a számban. Beteszem a sütőbe, már nem csavarom hatosra, négynél megállok, telik az idő, szállnak az illatok, alma, fahéj, de rég volt az az ebéd... És eltelik még egy kis idő, ajjaj, az alja oda fog kapni, mint a múlt héten, kinyitom a sütőt, látom, a teteje még teljesen nyers, beteszek alá még egy tepsit, hogy az felfogja az alulról jövő meleg egy részét. És eltelik még egy kevés idő, bűz, füst, odaégett, nem csak az alja, a teteje, az oldala, gyakorlatilag meg kellett hámoznom a tepsi süteményt, hogy egyáltalán valami ehető maradjon belőle. Mindez negyven perccel azután, hogy betettem a hideg nyers tésztát a sütőbe, amit dejó, hogy ingyen megkaptunk!

A macska praktikus háziállat

Épp hülyeségeket eszem, amíg kitalálom, hogy mi normálisat lenne kedvem, és a jégrémről egy darabka csokibevonat leesett. Ekkora hassal hajolgat a fene, kicsit arrébb rugdostam, hogy ne nagyon maszatoljam szét, ahogy járkálok, aztán majd holnap úgyis takarítunk, gondoltam. De lehulló csokidarabok miatt Katje mellett botorság aggódni, mert rögtön ott terem, és felnyalja. Az ember bátran kilöttyintheti a tejet, a tejfölt, és ő nyom nélkül feltakarítja. Mikor tavaly Kata itt volt, és csokiöntet került a szőrös takaróra, azt is teljesen eltüntette. Hiába, ez a macska áldás.

2011. november 9., szerda

Kezd ez átmenni naplóba

De mindegy. Ma végre időben értem haza, süt a Nap, csicseregnek a madarak, nem vagyok hullafáradt, ez jó. Facsartam magamnak narancslevet, és bepusziltam egy kis tálnyi paradicsomot mozzarellával. Ez is jó. És egyelőre úgy néz ki, holnap semmi dolgom, ez egyszerűen nagyszerű.
Annyi kiderült, hogy az uh nem az utolsó volt, két hét múlva újra megyek, hogy megnézzük, hogy nő a baba, mármint ahhoz képest, hogy már most is előrébb jár 1-2 héttel, 20-30 dekával.
Maoz lehet, hogy ma megrendeli az ágyat. Annyira jó volna! Ha autót is venne végre, elmehetnénk az IKEÁba könyvespolcért meg miegyebekért. A babakocsival kapcsolatban fel akarja vetni az anyjának az ötletet, hogy mi lenne, ha ők vennék meg. Támogatom az ötletet, amennyiben pontosan azt kapom, amit kinéztem (link elküldve minden részlettel az e-mailjére). Ezermesterszomszéd Eladék eladnák a pelenkázóasztalt (jön a 3. baba, és a hely jobban kell), Maoz szerint szép, át kellene mennem megnézni. Mindezek után már csak az "apróbb" dolgokat kell beszerezni, vagyis minden mást, amire egy újszülöttnek meg az anyjának szüksége lehet. Tegnap bementem egy boltba, és minden relevánsnak felírtam az árát. Most valahonnan a miből mennyit kérdésre kellene meglelnem a választ, és megígértem a Maoznak, hogy lefordítom a listát, mert persze az egész magyarul van. Lassan majd elkezdhetem a szoba dekorációját is. Jó lesz érzelmi ráhangolódásnak, az nagyon rémisztő lesz majd, ha elérek a 8. hónap végére. Bár lehet, hogy pont ellenkezőleg, ma láttam egy nőt a kórházban, aki a vállára fektetve vitte a kisbabáját, még nagyon pici és ráncos volt, megirigyeltem, hogy neki már kint van.

2011. november 7., hétfő

Pipa

Bet din (harmadszor): pipa
Kreszvizsga: pipa
Valószínűleg utolsó ultrahang: pipa.
Holnap megyek orvoshoz, meglátjuk, mit mond az uh eredményeiről. Valószínűleg nagy a baba, a legtöbb érték a 33. héthez passzolna, de a feje kicsi. Mármint az nem nagyobb. Bizonyára a Maoz fejét örökli, ami jó, mert szép feje van. :) Láttam múlt héten (mikor el kellett mennem Har Adarra az orvosi vizsgálat miatt) a rendelőben egy kisgyereket, akkora nagy kerek feje volt, mint egy bója, és kicsike kis szemei (amit anyutól örökölt). Mosolyogtam rá meg minden, de jajj, hát nagyon nem volt aranyos. És biztos egy élmény volt megszülni, ha hagyták egyáltalán, hogy szegény anyja szenvedjen vele. De vissza a mi szép, arányos gyerekünkhöz: Felidegelte az ultrahangost, hogy a releváns részeit mind takargatta. A fenekét teljes pompájában beletolta az arcunkba, és a talpait is megcsodálhattuk, de egyébként teljesen irányba helyezkedett, fejjel le, arccal a hátamnak, a kezeivel a feje fölött kalimpál (keresi a húgyhólyagom, és mikor megtalálja, szorít rajta egyet).
Szóval már csak megint merülnöm kell, aztán megint összeházasodnunk, csattognia papírokkal a Misrad Hapnimba aliya ügyben, azt megkapni, rendes biztosítást szerezni, ha lehet, még előtte, közben átmenni a vezetés vizsgán is, beszerezni a babának (és a mamának) a beszerzendőket, és kész, szülhetek. Közben nem ártana elvégezni egy szülési tanfolyamot, de nem tudom, hogy ezt hogyan, pedig már hetek óta járnom kellene, és mindenki csak azt mondja, mennyire fontos...
Na, most telefonált a Maoz, hogy végre le van zsírozva, hogy érvényes kamuesküvőnk legyen, ami azt jelenti, hogy érvényes kell legyen (új gyűrűvel meg minden), de ez a rabbi végre tudni fogja, hogy már volt esküvőnk igazából, és az irodájában fog az egész lezajlani. Hála Istennek!

2011. november 5., szombat

Nem vagyok rá büszke, de...

...belerúgtam egy szembetolakodó-lökdösődőbe a buszállomás bejáratánál. Úgy vágott keresztül a tömegen, mint egy tank, én meg a nehezen tolerálós napjaim egyikének a vége felé jártam, ami épp ezen a ponton fordult át nem tolerálósba. Még épp magam elé kaptam a kezem, hogy a felém lökött hátizsákos embereket hárítsam a hasamtól, amikor elviharzott mellettem a fiatalember, és még pont időben kapcsolt az agyam, hogy üzenetet küldjön a jobb lábamnak. Nem rúgtam belé nagyot, inkább gáncsolás lett belőle. Bizonyára nem ez a legszebb történet, amit egy kismama előadhat, de úgy éreztem, nem bírok többé az önsajnálattal megelégedni, jaj, de rossz nekem, hogy az emberek taplók, muszáj volt a tettek mezejére lépnem. Egész Izrael népét fogom móresre taní-tani. (Mi az a móres?)

2011. november 3., csütörtök

Levél Eszternek - Az én mai napom

Biztos vagyok benne, hogy kapunk valami extra ajit, ha megjön a Messiach... Én legalábbis bízom benne, hogy valahol beszámítják ezt a sok szívást. Például azt, hogy úgy kell héthónapos hassal bet din elé állnom, hogy ők nem tudják, hogy már betértem, halachikusan érvényes házasságot kötöttünk, és csak ez követően estem teherbe... Rendkívül kellemes érzés. Ugyanakkor úgy döntöttek, hogy bevesznek a csapatba, tök jó. Tehát ma harmadszor is betértem. Egyesek bélyeget gyűjtenek, én teudat gijurt. Komolyan mondom, csak a poén kedvéért el kellene mennem Bne Brakba is.
Na, miért is nem ugrálok örömömben? Mert ma úgy háromszor szültem meg majdnem. Ugyanis az úgy kezdődött, hogy megérkeztem a vizsga helyszínére, ahol közölték velem, hogy nem vizgázhatok, mert a) nincsenek meg az orvosi vizsgálataim, amit a háziorvossal kell elvégeztetnem (ugye mondanom sem kell, hogy a háziorvosom még mindig Har Adaron van?) b) kell hoznom egy papírt a Misrad HaRishuiból, mert nekem nincs teudat zehutom, csak útlevelem. Kérdeztem a hölgyet, hogy ezt mért most hallom először, de nem tudta a választ megadni... Semmi baj, felhívtam a Maozt, hogy mi van, megnézte nekem a címet, szomszéd utca, én elmondtam neki, hogy rájöttem, azért kutatják át az ember táskáját mindenhol, mielőtt beengednek, mert annyira arrogáns, inkopetens, irritáló népek dolgoznak az összes hivatalban, hogy ha fegyverrel mennél oda, nem állnád meg, hogy lelődd őket. Elcsattogtam a papírért, megkaptam, állítják, hogy a Maoznak is meg kellett ezt kapnia, mikor kérte nekem az engedélyt. Maoz állítja, hogy nem kapta meg. Vezetés: a tanár állítja, hogy ő mondta a Maoznak, hogy mindkét vizsgálat kell, nem csak a szemészeti... A jó hír viszont, amivel szolgálni tudott, hogy ha keddig nem csinálom meg a kreszt, nem fog nekem vizsgaidőpontot kapni januárig. Ismételném a kérdést: ezt miért most hallom először???? Felhívom a Maozt, hogy nézze meg, mikor rendel az orvos, ő kiakad, hogy ez így nincs rendben blablabla, nekem szülnöm kell. Jaj, nem mondod, én pont elfelejtkeztem róla... Ezek után mentünk a bet din elé... Mondtam, oda se neki, ha ez meglesz, bánom is én a reggelt. Meglett. b"H! Mivel ilyen simán és gyorsan ment, felpattantam egy buszra, és elmentem Har Adarra, ahol a busz már nem teszi meg azt a kitérőt, amivel minket egy éven keresztül vitt a sírba, de amivel pont a rendelő előtt lehet leszállni, ééés felszállni utána... Ezért aztán miután átestem az alapos vizsgálaton (kb: -Beteg? - Nem.), tehettem egy egészségügyi sétát - 20 perceset, dombnak fel. Magamban szitkozódtam magyarul, ezek a szavak a héberben nem léteznek. Fél kilencre értem a trempiádára, és még pont időben szedett fel valaki, hogy ne ázzak bőrig. Ugyanakkor ez a valaki még beugrott nagybevásárolni útközben Shabatra... Addig én az autóban aludtam. Szerencsére még esett az eső, mikor megérkeztünk, ezért hazáig elhozott, így már negyed 11-re megérkeztem.
És te hogy vagy?
Pusz

2011. október 31., hétfő

Hullámzó Balaton

Ezt érzem időnként a hasamban. A zsákbamacska ugyanezt az érzést hivatott leírni.
Megnéztem a 31. hétre szóló okosságokat az interneten, és mit mondjak, nem nyugtattak meg. Úgy is mondhatnám, hogy rám hozták a frászt. Tudniillik, hogy már most érdemes bepakolnom a táskám. Most? Hogy tenném be már most a papucsom meg a törölközőket? Szoptatós melltartóm nincs is még, sőt, azt sem tudom, hol kell venni. Mély lélegzet (amennyire a gyerek hagyja, Rizikóban verhetetlen, minden területet elhódít magának), megírom a listát, lassan beszerzem, ami kell, míg a mentő ideér, akár be is pakolhatom a táskát, ha még addigra sem tettem volna meg, mire tényleg kell.
Másik téma - erős idegzetűeknek: gátmasszázs. Hiszek benne, jobban mondva, bízom. Na de hogy pontosan hogyan kell ezt csinálni... Nem vagyok benne biztos, hogy értem. Azért próbálkozom. De ez is csak a frászt hozza rám. Eddig csak távolról gondoltam bele, hogy a kis x-szer y-szor z méretű csomag hol fog kijönni, és nem aggódtam, hiszen mindent a maga idejében, az tágul, a gyerek összehúzza magát, kijön. Állítólag a gátmasszázs arra is jó, hogy ne csak testileg, de lelkileg is felkészüljek a szülésre. Bingó. Ha a cél a pánik, jó úton haladok. Eszembe jutnak azok a játékok, ahol különböző alakú és nagyságú lukakon kell kis különböző méretű és alakú cuccokat átdugni. Csoda, hogy a gyerekek először nem értik a játékot, és az kiselefánt alakú műanyagot a kiscsibés nyílásba akarják beleerőszakolni, amikor életük első élménye tökéletesen ellentmond a játék logikájának?

2011. október 29., szombat

Pasik

Van egy szomszédunk, az Elad. Kedves, szimpatikus ember két szurtos kis gyerekkel meg egy vékony, csini, szintén kedves, szimpatikus feleséggel (aki a hajamat vágta). Ő az ezermester a faluban. Én, mondjuk, kifogásolom, hogy miután kifesti a házat (csak a falakat, a plafont nem is), gyakorlatilag cserélni kéne a padlót, mert telefrecskeli. Hasonlóképpen az ajtófélfákat. Na, ez a kedves, szimpatikus ember meg a Maoz rendkívül jól egymásra találtak. Megbeszélik, mennyi a baj a faluban, semmi sem működik, semmi sem jó, együtt sajnálják magukat, persze férfimódra, vagyis abbéli meggyőződésükből kizökkenthetetlenül, hogy ők ezen kívül, sőt felül állnak. Leginkább a lakások/karavánok állapotáról, belső elrendezéséről, lehetőségeiről beszélnek, ezt is férfi módra, vagyis jobbnál jobb ötleteiktől égnek áll a hajam (íme újabb pozitívuma a kendőnek, nem látszik). Én biztosan tudom, mit hogyan szeretnék (akarok), a baj nem azzal van, hogy nem találom a megoldást, hanem hogy a kivitelezés nem rajtam múlik. Most épp az autó van terítéken. Tudniillik, hogy mi venni akarunk, ő meg eladni. Nagy szerencsém, hogy Maoz sem igen akar automata váltósat, és az övék az. Nagy szerencse, mert az automata váltón kívül igen zavaró, hogy olyan szutykos az autója, hogy akit anya szült, biztos nem tudja kitakarítani. De nagyon el akarja adni nekünk. Jórendben, én elhiszem, hogy kifogástalanul működik (bár kérdés, hogy miért akarja akkor eladni), na de akkor is, szutykos autót nem veszünk. Tegnap Maoz majdnem vett egy autót, de még idejében rábeszéltem, hogy nézesse meg előbb. Megnézette, kiderült, hogy kismillió dolgot kellene megjavíttatni, ami a végén akár 7000 sékelünkbe is kerülhetne. De azért este megbeszélte ezt Eladdal is, aki erre mit válaszol? "Mondtam neked, hogy megéri megnézetni." (...) Kíváncsi vagyok, a felesége hogyan viszonyul férjeink bimbózó kapcsolatához, hogy időnként elfeledkeznek arról, hogy öt percre ugrott csak át az egyik a másikhoz. Többnyire ő hozzánk. De már rátelefonált, hogy menjen már haza. Pár napja Maoz ment át, hogy hozzon egy gumigyűrűt a zuhanycsőbe, mert folyt a víz belőle, ahol nem kellett volna folynia. Tettem-vettem, térültem-fordultam, csak nem jött, teljesen el is feledkeztem róla, hogy már visszajött-e és újra elment vagy mi van. Zuhanyzás közben hallottam, hogy megjött a gumival. Ottfelejtette magát egy-két órára...
Mindezzel együtt kedvelem őt, igazán semmi bajom vele, csak ezt az egymásnak panaszkodást nem tartom valami konstruktív társas tevékenységnek. Ugyanakkor lehetőséget adnak nekem, hogy ezen kívül, sőt felül állónak érezzem magam.

2011. október 28., péntek

Szilvás gombóc

Hát, az első lehet különleges, de általában nem a legjobb. Az állítás igaz voltát tapasztalataim sokasága bizonyítja.
Természetesen nem a húgomtól kapott leírásból (ami így szólt: "szilvás gombóc: krumpli+liszt") dolgoztam, hanem az interneten talált 3 különböző receptből.
A HVG azt írta, ha túl sok liszt kerül bele, kizárólag hadászati célokra lehet majd használni a gombócokat. Ok. Na de azt is írja, meg a többi recept is, hogy annyi liszt kell bele, a) amennyit a krumpli felvesz (a hideg krumpli, mert a melegnek több kell, az enyém teljesen hideg volt már), b) hogy jól gyúrható és nyújtható tésztát kapjunk. Na. A tésztám egy kg liszt hozzáadása után is úgy nyúlt és ragadt, mint a kuglóftészta, pedig a krumpli sem volt több 1 kg-nál, megbízható módszerrel mértem: egyik kezemben egy zacskó tej, a másikban a krumpli, melyik nehezebb. A receptek szerint ennyi krumplihoz úgy 40 dkg liszt kell. Na de hogy? Annyi liszt után a tészta még mindig krumplipürének nézett ki. Hogy a gombócok akkorák lettek, mint az öklöm, azt a tapasztalatlanságom számlájára írom, de hogy mitől lettek kemények, azt nem értem. Emberi fogyasztásra alkalmas, villával vágható, de hogy jobb lenne, mint a bolti (ezzel biztatják x oldalon a gombócozókat), az kizárólag azért igaz rá, mert Izraelben nem kapni a boltban fagyasztott szilvás gombócot (ha lenne pro-kontra listám, ez kerülne a kontra részbe a rántott sajt hiánya alá). Azért nem szörnyű, de ha az ember szfaradival házasodik, akkor vagy tökéletesre csinálja az első adagot is az ismeretlen kajából, amit be akar vezetni a háztartásba, vagy bukta a küldetést. (Még buktát is kell majd csinálnom egyszer.) Na ez nem lett tökéletes. Kiválóan csillapítja az étvágyat, remekül megemeli a vércukorszintet, nem is néz ki rosszul, ehető, de messze nem tökéletes. Nem bírom a kudarcot.
Ezek után remélem, hogy a kísérleti gulyás-hamin ötvözetem jobban sikerül.

2011. október 26., szerda

Végtelen út*

Ígéretekkel már tele a padlás. Hogy valjon s mikor lészen nekem jó Budában lakásom, azt egyre nagyobb kérdőjellel a végén írjuk. De azért happy. Kezdem megérteni az agresszív autósokat, ma egy voltam közülük. Szerettem volna nekimenni egy pasinak, aki nem adott elsőbbséget, majdnem sikerült is, aztán nagyon csúnyán akart rám nézni, de úgy a szeme közé néztem, hogy meglepődött. Eleve egy tanulóvezetővel vitatkozni, amikor ráadásul ő volt szabálytalan?
Na mindegy, a helyzet vicces, ma már nem is arra kaptunk ígéretet, hogy az egész történet befejeződik, és lesz itt izraeli teudat gijur meg alija, hanem hogy a betegbiztosítást el fogják intézni. Ilyenek jutnak róla eszembe:
"Aztán holnap is a holnap, pedig én ma akarom."
meg hogy
"Ígéretből én egész gyűjteményt kaptam magától, ám ha sor kerülne rá, hogy egy szavát betartaná, sehol nem találom".
Meg hogy várni kell tudni, várni.
*aztán csak nyeled, csak nyeled a levegőt... Na ennyire nem zuhantam még magam alá, de hogy egy kávét meg kéne már inni, azt ma többször is éreztem, és csak azért nem ittam, mert azt még nem tudom, hogyan reagál rá a szervezetem, ezért inkább itthon próbálom ki. Most pedig nekiugrom a levesnek, megfőzöm, megeszem, jó lesz.

2011. október 21., péntek

40 dkg sampinyongomba

Ezen olyan jót nevettem. Bár az igazat megvallva nem tudom, hogyan kell írni. Azt gondoltam, sampion, de az interneten több oldal állítja, hogy sampinyon. Igazából nem érdekes, aranyos így leírva.
Tejszínes gombát főzök magamnak Shabatra, mert a gyomrom egy ideje tiltakozik minden húsétel ellen. Kész a süti is, a csokimáz melléfolyt, mint rendesen, de mindegy. Mindjárt megpucolom a krumplit a halhoz, beteszem a sütőbe, megsütöm a lazacot is, és készen is leszek. A Maoz épp szekrényt bont két karavánnal arrébb. Beköltöztek a házukba, és nem tartanak igényt a viseltes szekrényre a gyerekszobában. Hiányzik egy ajtaja, az alja pedig kicsit fel van ázva, a Maoz egy igazi Kurázsi papa, rögvest lecsapott rá. Megoldom a hiányzó ajtó problémáját, és legalább tele lehet mindenféle faizékkel ragasztgatni, mert nem kell rá vigyázni. Bárcsak könyvespolcot találna egyszer, de azt nem megy. Azért puhítom, időnként látványosan IKEA katalógust nézegetek a neten... Szerintem lassan az ágyvásárlásra is rászánja magát, folyton áttüremkedik a részemre, nekem meg fáj mindenem, éjjel olyat taszajtottam rajta, csoda, hogy nem vitte le az ágyról a lendület. Na, látom az ablakból, hozza a szekrény részeit. Arról lemondhatok, hogy bármit kezdjen a kerttel. Pedig beszereztem a növényeket: passiflora, bugenvillea, leander. Két hajtást törtem le mindegyikről, az egyiket vízben, a másikat földben próbálom majd gyökereztetni. Remélem, ők is be lettek íva az Élet könyvébe.

2011. október 20., csütörtök

Egyébként miért nem szaporítottunk növényeket biológia órán?

Most már muszáj lesz kezdeni valamit a kerttel. A terhességben az a rossz, hogy az ilyesminek nem lehet egyedül nekiugrani. Ugrálni nagyjából már egyáltalán nem lehet, tehát a munka szelídebb részét is csak kissámlin és lassan-lassan fogom tudni elvégezni, de eltakarítani a száraz füvet, a köveket, és felásni a kívánt részeket, azt csak koraszülés terhe mellett lehetséges, azt meg nyilván senki nem kíván. Ezért rá van az ember utalva az ő férjére, akit meg unszolni kell. A kerttel kapcsolatos további gondok a magok, hagymák beszerzéséből adódnak. Hol szerzek én most kálát? Magyarországon rögtön feltalálnám magam, de itt fogalmam sincs, hol és milyen áruházakban kell keresni. Hol van Jeruzsálemben gazdabolt? Ahol a Maoz dolgozott az ilyen kertészeti áruházlánc, de csak ásót, kapát meg hangyairtót árulnak. Magokból csak az alapot, keveset, egyszóval kálát nem. Szívás. Ezen kívül rájöttem, hogy a törökszegfű, amit a Nenétől kaptam, a kakastaréjhoz hasonlatos, ami - bár nem illik leszólni a teremtést - ronda. De akkor mi a neve annak a pici szegfűnek, ami nekünk volt a kertben? Még van színes margarétám vagy mim, az legalább tényleg szép, körömvirágom, és sarkanyúvirágmagot beszerezni sem lesz kihívás. Most tanulmányozom, hogyan lehet szaporítani a golgotavirágot, a bugenvilleát meg ilyeneket, azokat itt helyben is meg lehet találni, majd körbejárok, és tördelem a hajtásokat a bokrokról.
Mindig élmény a netről szerezni információt. Most például gondolkodóba ejtett a közhellyé lett kifejezésekkel kapcsolatban. A golgotavirág néhány fajtája ugyanis gyümölcsöt is hoz, ami "igazi csemege az ínyencek számára". Attól elvonatkoztatva, hogy a hideg ráz ki az 'ínyenc', de főleg a 'csemege' szó hallattán, micsoda hülyeség ez a kifejezés? Miért kell ahhoz ínyencnek lenni, hogy finom legyen a gyümölcs? Vagy másképpen értelmezve a kifejezést: ha ínyenc vagyok, akkor el fogok tőle ájulni, ha nem, akkor nem, bizonyára nem fogom észlelni a különbséget a golgotagyümölcs és az idared alma íze között. Vagy csak az ínyencek esznek ilyen őrült különlegességet, mint a passiflora, az egyszerű ember ehhez nem ér fel.
Úgy fest, az alkalmazott nyelvész alkalmazott nyelvész marad, akár lediplomázott, akár nem, akár a területen marad, és abban dolgozik, akár a kertet akarja rendezni.

2011. október 18., kedd

Zsákbamacska


Zsák, benne a macska. A 29. héten. Vízben nem érződik, hogy ekkora.

2011. október 9., vasárnap

A tisztán látás végett - Kis tündérek

Egy régi szobatársamnak megszületett a kisbabája 6-án. Mazal tov! Olyanok jutnak erről eszembe, hogy nem megszületett, hanem a Zsuzsi megszülte. A gyerek nem kibújik, mert az anyja hasa nem egy sátor, aminek csak úgy kihúzza a cipzárját, hanem mindenféle váladékoktól borítva feszít magának utat és nagy nehezen sajtolódik ki, miközben az anyja nagy erőlködések és fájdalmak közepette tolja-préseli ki magából.
Ültem ma a villamoson, visongott egy kislány, olyat hisztizett, a lány, aki vele volt, nővére vagy nagynénje lehetett, elég türelmesen viselte, én meg arra gondoltam, édes Istenem! csak ne legyen hisztis gyerekem! Persze bizonyos fokig nevelés kérdése, de azért nem csak. Nem bírom, egyszerűen nem bírom a hisztis gyerekeket, akiknek semmi bajuk, de visítanak, befeszített torokkal üvöltenek, és semmi nem jó nekik. Arra gondoltam, azt mondanám ennek a kislánynak: Természetesen nem foglak megütni, de szeretném, ha tudnád, nagyon jól esne.

2011. október 6., csütörtök

Nincs mit mondanom

De ezt tegnap készítettem. Fúrunk majd bele három kis kampót, és felkerül a falra, így lesz kulcstartó.

2011. október 5., szerda

99

Én nem is aggódom, mégis azt álmodtam, hogy elmentünk Tiveriába, ahogy terveztük (vagy még mindig tervezzük? ez most nem világos) Szukkot félünnepén, de már megszületett a kislányunk (!). Tisztába kellett tennem, közben pedig tüsszögött, és kicsit véres takony folydogált az orrából. Persze fogalmam sem volt, mit tegyek, ráadásul a popsitörlő (a nyuszis) szivárvány színűre festette a pici fenekét, amit aztán egyszerűen nem lehetett róla letörölni. Ekkor vettem észre, hogy nincs is pelenkánk, ami a babán volt, azt még a kórházban adták rá, mi pedig nem vettünk. Arra gondoltam, széles celluxból és papírzsepiből csinálok addig valamit, amíg a Maozt elküldöm a boltba venni. Kinyitottam az ajtót, mindenki a tóban lubickolt, csak én nem, mert nekem a babával kellett lenni, a Maoz pedig nem akart elmenni pelenkáért, mert az túl drága, nekünk pedig spórolnunk kell, majd ha hazaértünk, veszünk textilpelenkát. Akkor azt mondtam neki, bizonyára nem értett tisztán, a kérdés nem az, veszünk-e pelenkát, hanem hogy ő rohan-e el érte, vagy én. Ekkor felébredtem, megállapítottam, hogy még nincs gyerekünk, és sikerült annyira megnyugodnom, hogy a folytatásban már a macskám kezdett hányni és prüszkölni, és érte aggódtam.