2010. július 28., szerda

Kita alef2

Nos úgy fest, a 'Har Adar képekben' posztra még várni kell, mert nincs erőm felkerekedni (jó fényviszonyok mellett legalábbis) hegyet mászni, és körberohangálni a falut, hogy fotózzak mindenfélét, amit elterveztem. De majd. Hamarosan.
Elkezdtem a nyelviskolát, beraktak kezdő szintre, de miután két napon keresztül csak írni gyakoroltunk, valamint öt órán keresztül szavakat olvastunk fel átlag 10/óra sebességgel, de többségük jelentését a tanár nem kötötte az orrunkra, mondván, mi most csak az olvasást gyakoroljuk, eliszkoltam. Ma a második csoportban voltam, és valamivel kevesebb kacskaringós szárú virágot rajzoltam a füzetembe, mint tegnap, de ez csak részben köszönhető annak, hogy magasabb szintre kerültem, nagyrészt az kötötte le a figyelmem, hogy a folyamatosan beszélő csoporttársak portugálját és franciáját hallgattam, vajon megértek-e valamit. (Meg.) Meg azon szörnyülködtem, milyen borzalmas az amerikai akcentus. Holnap előreláthatólag kipróbálom a harmadik csoportot is, remélem, maradok ott, és tanulok valami újdonságot.Sok energiát megspóroltunk volna, ha szánnak rám öt percet az elején felmérni, mennyit tudok, megkérnek, hogy olvassak fel két sort, írjak le öt szót, és beszélgessünk egy egészen kicsit. Sebaj, bizonyára jó az nekem, h végigjárom az összes csoportot.

2010. július 25., vasárnap

Meglehetősen viccesen sportolnak az emberek Har Adaron. Vannak, akik elkocognak (lötyögnek vizespalackkal) a falu bejáratánál lévő szabadtéri "konditeremig", kemény edzéssel eltöltenek ott két percet, majd hazadöcögnek, és vannak, akik vadonatúj biciklisfelszerelésben óránkénti húsz méteres sebességgel karikáznak felfelé az utcában lihegve, gyermekükkel a hátsó ülésen (bevallom, sokáig tartott, míg a maga mélységében megértettem a jelenetet), minden öt tekerés után megállva, hogy sípoló tüdővel meghúzzák a kulacsot. Tegnap pedig láttuk a hőst. Mi, gyakorlott sportolók, már harmadik (!!!) alkalommal vágtunk neki a domboknak elszántan, hogy maximálisan kihasználjuk a helység nyújtotta lehetőségeket. Valaki már volt ott, mi több 10 perc elteltével még mindig elszántan gyalogolt a gyalogolómasinán. Aztán dalolni kezdett. Mivel széleskörű a műveltségem (ekkhhhogyne), felismertem, Simon and Garfunkel-t. Kicsit hülyén éreztem magam, hogy nem hallja, hogy ott vagyunk, és nekünk ad igen-igen szánalmas koncertet, de vicces is volt. És csodáltam a kitartását, hogy a finishben még énekelni is volt ereje. Aztán leszállt a cuccról, megfordult, és abbahagyta a dalolást...
Most úgy félórát töltöttem azzal, h S&G dalokat kerestem a youtube-on, de nem találom, melyiket énekelte. Ha legközelebb ott lesz a pasi, úgy éljek, megkérdem. Már abban is elbizonytalanodtam, h az ő számuk volt, pedig tegnap még biztosra vettem. Akkor iziben kellett volna megkeresnem, amikor még emlékeztem a dallamra, és egy kicsit a szövegre, mert nem volt ám könnyű a nyekergéséből rájönni.

2010. július 16., péntek

Első

Megérkezett Herta, és már teleaggattam a Maoz sógornője konditerméből hozott reklámhűtömágnesből készített saját, egyedi készítésű hűtőmágnesekkel. A fő projekt a bevásárlólista, vagyis az összes zöldség és mindenféle alapanyag nevét felírom rájuk, de van Pindúr Pandurokat ábrázoló is, néhány szivecske, és persze a meghívós fénykép rólunk.
Reggel óta fúrják a falat, nagyjából szünet nélkül, és azt hiszem, ha a mai napot sikítozás nélkül túlélem, akkor minden, a testi erőszakot nem bevető vallatási módszernek ellen tudok állni. Még csak nem is ebben a lakásban fúrnak, de olyan, mintha a koponyámat feszegetnék. Pedig jöhetnének ide is, mert a konyhaszekrény továbbra is a pulton van. Ha azt felraknák, legalább a pakolás lefoglalna egy ideig. Ugyanis ebben a zajban nem sok egyebet lehet csinálni. Zenét hallgatni, ugye, kapásból megmosolyogni való ötlet, olvasni sem nagy élvezet, bár a reggeli kávém mellé fogyasztottam egy-két fejezetnyi Harry Pottert, Internet nincs, kint meg száll a por, és a lépcső is tele betontörmelékkel, rejtély, hogy honnan. Idáig azzal szórakoztattam magam, hogy a fényes padlócsempéről vakartam föl a rácsöpögött ragasztót, amit az ügyeskezű munkások hagytak maradandó emlékül. Most jobban néz ki, de ha párszor átrohanunk rajta koszos cipővel, gyanítom a maradék épp úgy elfeketedik majd, mint a teljes adag. Próbáltam körömlakklemosóval is, de nem jártam sikerrel. Nem tudom, akarom-e tudni, hogy mit fúrnak ilyen kitartóan. Azzal biztatom magam, hogy mi is profitálunk belőle: mondjuk lukat az internetzsinórnak. Amikor a betontörmeléket megpilantottam az ajtónk előtt, már megörültem, hogy kapunk egy kültéri lámpát, hogy kevésbé legyen kalandos esténként kinyitni az ajtót, de semmi változást nem észleltem a falon. Most abbahagyták a zajongást. Ez addig tart majd, amíg a fülem már épp abbahagyná a csengést. Akkor majd újrakezdik.
Bepakolhatnám a tonnányi szennyesruhát, amit utazótáskában viszünk a Maoz szüleihez, ahol a szombatot tölteni szándékozunk. Őrültek, mind őrültek. A múlt héten Jeruzsálemben voltunk a hatgyerekes bátyjánál, és az nagyon jó volt, van kisbabájuk is, tartottam tőle, hogy a Maoz egy óvatlan pillanatban őt is berakja a hátizsákba, és hazahozzuk. A második legkisebb meg a karomban aludt el, aminek épp ideje volt, mert egész nap rohant, és csak annyi időkre állt meg, amíg újabb adag édességet vett magához. Ettől függetlenül messze nem csináltak akkora kupit, mint elképzeltem, és egyáltalán nem rosszak. Az ötéves Noam például szó nélkül elpakolta a játékot, amivel játszott, és még a mimemóriakártyáinkat is, amit az asztalon hagytunk. Ha jól emlékszem, ezért Bolognában minimum félórát kellett érvelnem a gyerekeknek, majd együtt pakoltuk el, de rendszerint a felénél már faképnél hagytak. Szóval a gyerekek csak a gereblyével csí-vonalasra kapirgált kerthez és a gondosan fényezett, hipószagú belső terekhez képest rosszak. Ha szerencsém van, a Maoz testvérei is férjhez mennek, és megnősülnek, de legalábbis elköltöznek, mire nekem akkorák lesznek a majdani gyerekeim, hogy beléjük köthessenek. Mondjuk próbálják csak meg, kiosztom őket, hogy fülük, farkuk kettéáll. Abnormális egy népség.
Közben megjegyzem, hogy miután a falat is megpróbálták kidönteni, újra nekikezdtek a fúrásnak. Lassan átérnek, gondolom. Mindjárt belefúrnak Hertába, de akkor megölöm őket. A húsos késsel.
Lehet, hogy megkapjuk a mosógépet a Maoz előző lakásából. Nem tudom, örüljek-e, mert mindent szürkére mos. Szerintem egy liter ecetet el fogok használni, mire kitisztítom belőle a vízkövet. Vagy mi teszi szürkévé, nem a vízkő, ami megköti, aztán a következő mosásnál kiengedi a festéket bele egyenesen a fehér ruháimba?