2010. december 29., szerda

Halj meg máshol

Eltörölték a halálbüntetést Kubában. Ha jól értettem, helyette 30 évet lehet kapni. Ugyan 30 év hosszú idő, de a halálhoz képest mégis kevesellem. Bár nagyban függ attól, miért ítélik el az embert. Tegnap Mishnát tanultunk rav Joszeffel, és mondta, hogy ugye, azért még senkit nem zárnak börtönbe, ha mond valamit, mire megjegyeztem, hogy ez attól függ, melyik országban. Egészen pontosan pl. nem tudom, Kubában eddig miért járt halál.
Amúgy az ulpán giyur*, ahova járok, igazán jó hely. Van például kávé, amiből még sosem ittam, de jó tudni, hogy ha bizonyos szint alá csökkenne a vérkoffeinszintem, azonnal orvosolni tudnám. A kávétól eltekintve is megéri oda járni, mert érdekes dolgokat tanulunk, amiket nem igazán tudnék egyedül itthon, és inspirál is, hogy haladjak valamerre, és az önsajnálaton meg az itthon punnyadáson kívül mást is csináljak.

*iskola, ahol a betérni vágyók (esetünkben lányok) júdaizmust tanulnak

2010. december 26., vasárnap

Snowies

A terv az volt, hogy a húgom megérkezik, és együtt esszük meg az összes Max Brenner csokit, miközben Gilmore girls-t vagy Harry Pottert nézünk. Viszont a zamatosságuk lejróban van. In concreto, a doboz snowies lejárt 9-én. Azt eszem. Fogmosás után vagyok, de ez nem zavar, az életemben úgyse működik szinte semmi úgy, ahogy kellene, kár lenne a fogmosás és a csokievés sorrendjén izgatnom magam. Meg egyáltalán bármin. Inkább világot alapítok, egy jobbat, természetesen. Eddig nem jutottam sokáig, amit ma véghezvittem belőle, annyi hogy hópelyheket rajzoltam a tükörre. És rájöttem, hogy Dean igazából csak addig tűnik jó pasinak (a maga "16" éves módján), amíg Jess fel nem tűnik. De ez nem része a jobb világnak, erre csak úgy spontán jöttem rá.
Csütörtökön vizsgázom héberből, és nem tanulok semmit. A világomban magától értetődően sikerül minden, amibe belevágok, bármi legyen is az. Tanulás nélkül is gimel100-at kapok az írásbelin. A világomban Maoz csak öt napot dolgozik hetente, nem kel korán, de legalábbis nem érkezik haza fáradtan, és nem dől ki. Sokat nevetünk, van egy autónk, és időnként kirándulni megyük. Mosolygunk a fényképezőgépbe. Nekem új van, már-már profi, amikkel csudajó fotókat készítek. A világomban egy nap 36 órából áll, a nyár csupa napfény, esti szellő. Meleg izzadás nélkül, télen pedig hó, házon belül elektromos radiátor, doromboló macska és forralt bor. Katje nem harap, csak dorombol, a gyertya pont addig ég, amíg el nem alszom, és a pillantragasztó, amivel a színes üvegkavicsot ragasztom a mécsestartóra, nem fehéredik meg, hanem áttetsző marad. Mindig van hely a könyveimnek, a ruháimnak, a törölközőknek. A táskákat nem kell a földre rakni, a hűtőmágnesek nem potyognak le. A tea nem hűl ki a kannában, és akármennyit iszom, nem kell kétpercenként pisilnem tőle. Álmomban sok a polc, és sok rajta a virág, a macska nem rángatja le őket, és mindegyik elég fényt kap. Az alom nem büdös, elég heti egyszer cserélni. Megértem az összes filmet a tv-ben. Vékony vagyok és hajlékony, mindig jó a kedvem. Johnny Depp a barátom, gyöngyöket fonunk egymás hajába. You are welcome in my world, it's a good one, please don't dirt it.

2010. december 5., vasárnap

Dec 1

Mint megtudtam, a román nemzeti ünnepen születtem. Ha nincsenek a hőzöngő szélmagyarok, sose tudom meg. Ha viszont hamarabb tudtam volna meg, nevemet adom fedőnek a Nemzeti Színház-beli happeninghez: ünnepeljék az én születésem napját! De a történelemben nincsen "Mi lett volna, ha...?"

2010. november 28., vasárnap

Mézesmadzag

Az általam ismert vallások azt tanítják, h minden rossz, ami velünk történik csak ideiglenes, valami jóhoz vezet, vagy maga is jó, csak nem fogjuk fel, esetleg valami nagyobb rossztól óv meg. Ennélfogva legyünk türelemmel, mert a rossz napok után jó napok jönnek, a nehéz időszak után megkapjuk a jutalmunkat, minden éjjelt nappal követ, az eső után kisüt a nap stb. Csakhogy - és ez nem pesszimizmus, ezek tapasztalatok és a tudomány által alá támasztott tények:
- a nappalt az éjjel követi,
- a monszun fél évig tart,
- van ahol szinte sosem süt a Nap,
- van, hogy épp a napsütés és az eső hiánya a gond,
- a boldogság és béke épp úgy nem tudható, meddig tart ki,
- van úgy, hogy olyasminek örülünk, amiről perceken belül kiderül, hogy hamis remény volt,
- van, hogy a helyzet még rosszabbra fordul,
- van, hogy épp a türelmünkkel nyújtjuk meg a szenvedésünket.
Helyesebb lenne talán bevallani, hogy semmilyen garancia nincs arra, hogy még ebben az életben jobb lesz. Esély van,így remény is, akár csak a lottó ötösre. De talán érthető, hogy örülni akkor örül az ember, mikor megnyerte, nem amikor megveszi a szelvényt.

2010. november 21., vasárnap

Bracha osa baiot

Ezt úgy fordítanám, hogy Bracha keveri a szart. Olyanba üti az orrát, amihez semmi köze. Most például már egy órája vele beszél telefonon a Maoz. Nem tudom, mi fog az után történni, hogy holnap erről részletesen kifejtem neki a véleményemet, de holnap erről részletesen kifejtem neki a véleményemet. Ez így nem klassz, és épp elég stresszfaktor van az életemben nélküle is. Mondhatni, ő az utolsó csepp a pohárban. Ha genetikai hajlamom lenne rá, és olyan lett volna a szociális környezetem, ő lenne az a stresszor, ami sorozatgyilkost csinál belőlem. És ő lenne az első áldozatom is. Annyira dühös vagyok, hogy nem is igazán tudom szavakba önteni. Az artikulálatlan üvöltés füstölgő fülekkel is csak harmatgyengén fejezné ki azt, amit valójában érzek. Elfogadnék egy jó tanácsot a probléma megoldására vonatkozóan, ugyanis a dühömet még erjeszti a kétség is: vajon csak bosszantóan kotnyeles ez a nő, vagy annyire hülye, hogy szerinte mi szeretnénk mindent megosztani vele, és őt mintegy integrálni vágyunk az életünkbe, esetleg - amitől egészen komolyan tartok - gonosz, gyanakvó és paranoiás? Az nem igaz, hogy a törvény önmagában nem képes megakadályozni a bűntetteket, mert most azt érzem, ha a börtöntől nem kellene tartanom, hát..., ha nem is ölném meg, egészen biztosan eltüntetném a színről ezt az intrikát egy időre. Érzem, hogy a vérnyomásom a duplája a megszokottnak, és hogy emellett az adrenalinszint mellett érzéstelenítés nélkül végezhetnének rajtam plasztikai műtétet. Hallom, ahogy lüktet a dobhártyám, csak nézek magam elé, enyhén fújtatok, és csak ráng a fejem. Több mint egy órája beszélnek. Ki kellene vennem a Maoz kezéből a telefont, és kinyomnom. Nem hiszem el, hogy mindig van újabb fordulat ebben a történetben. Mikor érünk már a "boldogan éltek, amíg világ a világ" részhez??

2010. november 18., csütörtök

Neverending story

Január 12 a legújabb időpont, ha január 13-áig nem változtatnak rajta, akkor tekintem véglegesnek.
Minthogy túl nagy stressznek vagyok kitéve, meg sem kísérlek fogyókúrába kezdeni, de még csak visszafogni sem magam, tekintve hogy ez az új és - ugye senki figyelmét nem kerülte el - későbbi időpont egy bögréjébe került a háztartásunknak. Hát ha még csoki se lett volna itthon. Azóta vettem négy csomag pudingot (kettőt már felhasználtam a gyümölcstortához) és egy malabit is. Persze könnyen lehet, hogy fogom ezt még bánni, de jelenleg nincs más megoldás. Esetleg még a hipnózis, de nem ismerek egyetlen megbízható hipnotizőrt sem.

Amivel kompenzálok: haj- és arcpakolás. Avokádóból főleg, mivel a Maoz kitalálta, hogy avokádót kell ennünk, mert az egészséges, hozott vagy két kilót, majd villámgyorsasággal ráunt vagy csak lusta salátás készíteni, nem tudom. Én viszont kenem a hajamra (mézzel, tojással és olívaolajjal), ami még nem tudom, mennyire használ, és az arcomra (uborkával), ami viszont nagyon jót tesz, csak ajánlani tudom. Az oldal, ahol találtam, ugyan száraz bőrre ajánlja, de azt mondja lehet, hogy az arcbőr, ha túl sok olajat kap kívülről, kevesebbet termel majd. És lőn. Áh, és még azt is olvastam, hogy a méz gátolja a zsírlerakódást. Mindjárt benyalok egy kanállal. Ha másnak nem, a torkomnak biztos használ.

Ennyi, mert a macska támadásba lendült.

2010. november 14., vasárnap

Erev chet kislev

Most, hogy másodszor is megvacsoráztam, már elég energiát érzek magamban ahhoz, hogy írjak. Vagy hogy bármi mást csináljak a félájultan heverésen kívül. Valaki kitalálhatná, hogyan lehet nagyon gyorsan lebontani a lerakódott zsírt (hájat), és nyerni belőle energiát, ami tanuláshoz, takarításhoz, vagy - ami még jobb - sportoláshoz vezetne, amivel persze újabb energiát nyernénk és zsírt égetnénk el. Türelmesen várok erre a találmányra. Viszont tényleg szükségem volt a második rántott húsra is, tekintve, hogy egyedül vagyok, a Maoz leltározik a hülye munkahelyén, és minden okom megvan rá, hogy ne számítsak se tortára, se gyertyára, mikor hazaér. Pedig épp húsz perc múlva lesz huszonhat éve, hogy a kicsi Judit megszületett. Héber naptár szerint persze. Amúgy kiszámoltam, és a 38. szülinapomon egybe fog esni a héber és a civil dátum. Majd bulizunk.
Holnap lesz az első "órám", ahol egy arra érdemes és abban gyakorlott hölgy beavat a zsidó családi élet titkaiba és szabályaiba, ha esetleg nem lennék eléggé kiművelve. Aztán elmegyünk gyűrűt venni. Ketten megyünk, én választok, a Maoz fizet, ez lesz a felállás. Hogy ruhám honnan és mikor lesz, azt még nem tudom. Főleg a "mikor?" okoz gondot. Nincs időm, nincs időm, egy perc időm sincs. Nem mintha már meglenne a pontos dátum, pedig jól jönne, ha meghívókat akarunk küldeni...
Még tizenkét perc. Iszom az egészségemre.

2010. október 24., vasárnap

Az evés hizlal

Az oldal megnyitása olyan energiákat szabadít fel, melynek hullámai megtörik, végül pedig kioltják az ihleteméit. Tízóra öt perc van, meg kell írnom a házim, és kitalálnom, hogy milyen ruhát veszek fel holnap (23 Celsiushoz és könnyű délutáni takarításhoz illőt). Három dologtól vagyok fáradt: 1. Attól, hogy tegnap éjjel fél kettőkor mentünk aludni annak örömére, hogy a fél Shabatot alvással töltöttük, és nem vagyunk fáradtak. Ez rendkívüli előrelátásra vall, már a kezdet kezdetén mindent megteszünk, hogy aztán egész héten zombik módjára kóvályogjunk csak. De nem csak nekünk van ilyen nagy eszünk, ez már-már nemzeti betegség. 2. Ma megtanultuk a nif'al igecsoport jövő idejét, ami csak annyira szívta ki belőlünk az energiát, mint egy élvebalzsamozás. Aztán el kellett vinnem a macskát az állatorvoshoz, előkotorni a téli ruhákat az ágyneműtartóból, és kiválogatni, mire van szükség belőlük holnap. Fel kellett próbálnom az összeset, hogy megállapíthassam, hízom. Beláttam, hogy ez így nem mehet tovább, majd jógázni kezdtem, majd rájöttem, hogy én nem is szeretem a híreket nézni, a Maoz pedig szokásához nem lett hűtelen, és bealudt, úgyhogy átkapcsoltam a zenetévére és lejjebb vettem a hangot. Maoz felébredt, hogy mért nem alszom, és mért ébresztettem fel. Mondtam, hogy hagyjon békén, ezer még a dolgom, visszaaludt, aztán - mert jó vagyok - kikapcsoltam a tv-t, mire megint felébredt, és nemtetszésének adott hangot. Én is hangot adtam nemtetszésemnek. Elmentem zuhanyozni, és szintén angyali jóságomról téve tanúbizonyságot, nem adtam hangot afölötti nemtetszésemnek, hogy nem volt meleg víz, mert ez az olcsó jános (mister zol) feszt kikapcsolja a boylert, hogy ne menjen feleslegesen. Most leültem megírni a házimat, és szerencsére a Macska is abbahagyta az őrjöngést. A nagy 'M' véletlen, abban az értelemben legalábbis, hogy nem szándékos, de jogosnak jogos, mert ez egy zsarnok, egy vérszívó szipoly. Végül 3.: Előre fáradt vagyok attól, hogy holnap este 11.45-kor indul a gépünk Bukaresten át Brüsszelbe. Mindössze négy órát kell várnunk a csatlakozásra, aminél kellemesebbet el nem tudnék képzelni (de, tudnék, félek is tőle). Reményekkel vagyunk tele, hogy minden rendben lesz, aztán csapunk egy gyors esküvőt, és vége a hercének is, a hurcának is (és már csak a Belügyminisztériummal kell megküzdenünk).
Mivel 11 előtt ágyba akarok kerülni, elkezdem a házim. Tízóra húszperc van. Jóéjszakát!

2010. október 4., hétfő

A villamos is aluszik

Jót vacsoráztunk együtt, és becsületére legyen, elmosogatta a tányérokat. Kibontotta az új csomag kávét, és a kotyogóst felrakta a gázra. Még romantikusan beporoztuk a macskát bolhák ellen, aztán bealudt. Mormogott valami szemrehányásnak tűnőt félúton béta felé, hogy én miért nem zuhanyoztam már le és megyek szintén aludni. De nekem tanulnivalóm van.

2010. szeptember 30., csütörtök

Annak is oka van, ha az ember nem talál címet a bejegyzésének

Az előzőkhöz csak annyit, hogy a legutóbbi Criminal minds-ban két pasi rájött egymás titkára. Onnantól kezdve együtt raboltak és erőszakoltak meg lányokat.
Két napja még viszkettek az ujjhegyeim, hogy írjak, de mára semmi sem maradt bennük, oda a bizsergés. Lehet, hogy csak zsibbadtak.
10 napig szüneten voltam itthon, már csak két nap van hátra. Sírok, rívok, fogaim csikorgatom. Amit nem csinálok, pedig kellene, az a tanulás. Félidős dolgozat lesz ugyanis az ulpánban, és egy csomó nyelvtant volnánk már hivatva tudni. Oda se neki, majd tanulok, mikor nem lesz rá időm.
Közben várjuk a telefont, hogy mikor is kell Brüsszelbe menni. Reméljük, van valami kereskedelmi járat, mert baromi drága a jegy. Úgy 1800 dollár kettőnknek. Magyarországra jelenleg ugyanennyi, és lövésem nincs miért, még csak ünnep sincs. Menjünk inkább New Yorkba, arányaiban jobban megéri, oda csak 3300... Nem jó ez így, de épp semmi nem jut az eszembe, amit tehetnék ellene. Hagyjuk is ezt, mert a pénzügyi gondoktól beteg lesz az ember vastagbele, megmondta a jógakönyv. Lehet röhögni, de a családi kórtörténet inkább alátámasztja, mint körberöhögi a jógakönyv (nem csak ezen) állítását.

2010. szeptember 2., csütörtök

Ha tudnánk egymás titkait, micsoda békére lelnénk! (John Churton Collins)

A rossz feleség: Eltapsol egy csomó pénzt a boltban, hazamegy, majd a két óra sorozatnézés után sem kezdi el a főzést, hanem inkább a blogját írja.
Igazából azért mert azon gondolkodik, tényleg jó lenne-e, ha tudnánk egymás titkait. Már hogy jobb világ lenne-e. Unalmasabb, az egészen valószínű. Moliere meg pont azt mondta, hogy őszinteség sokszor megengedhetetlen, de hát ő csak egy finnyás francia, ki törődik vele.
Mindenkinek van egy csomó hülye tulajdonsága, amiről reméli, hogy más nem nagyon veszi észre, ezer dolog, amit megtett, és reméli, sosem derül ki, és főleg rengeteg vágy, amit titkol. Vagyis nem tudom, olvastam egy csomó könyvet, láttam jó pár filmet, tanultam egy kevés pszichológiát, vannak barátaim, akik nem mindent akarnak eltitkolni, és itt vagyok a végére én. Az így megszerzett tapasztalatokból vontam le a következtetést, hogy mindenki így van ezzel. Persze ez dedukció csupán, az is lehet, hogy tévedés hinni neki, de tegyük fel, hogy nem, és mindenkinek vannak titkai. Ha igaza van ennek a pasasnak (akiről nem tudom, ki majd mindjárt rákeresek), akkor nem onnan kell elindulni, hogy a titkaim gázosak, hanem onnan, hogy mi van, amikor felfedezem, hogy valakinek ugyanaz a titka, mint nekem. Általában sokkal kevésbé tartom viszolyogtatónak vagy akár csak cikinek, ha másról van szó, vagy ha másról is szó van. Általában közelebb érzem magamhoz az illetőt. Például amikor a Janka azt mondta, hogy nagy zugevő, az nagyon megmelengette a szívem tájékát. Még akkor is, ha az én csoki, puding, sajtostészta zugevéseimmel szemben ő valószínűleg mentás borsópürét evett vagy paradicsomlevest zug-. Na mindegy, szóval lehet, hogy könnyebben elfogadnánk saját magunkat, ha tudnánk mások titkait, meg az is lehet, hogy másokat szeretnénk meg jobban, ha rájönnénk, hogy ugyanazokkal a hülyeségekkel küzdenek, mint mi.
Például mióta itt van nálunk a macska (miután Minerva meglépett, erre egy szót sem vesztegetek többet, hűtlensége okozta sebem épp csak behegedt, és még mindig érzékeny), amit az ulpánból hoztam el, és látom, milyen cuki, meg hogy ugrál meg játszik, meg alszik meg néz, azóta sokkal jobban megértem azt a rengeteg és minden valós alapot nélkülöző otrombaságot, amit az egyik fiú a fejemhez vágott utána, tudniillik, hogy a macska még bébi, és nem szakíthatom el az anyjától, az anyja a depresszióba bele fog halni, hogy önző vagyok, szívtelen, és az állatokat tárgyaknak tekintem stb. Merthogy szerencsétlen oleh chadash bizonyára meg van hatva a kismacskától, mint az első izraeli újszülöttől, akihez szerencséje van, ráadásul az állatok tök jótékony hatással vannak az emberre, ha elhagyatottnak érzi magát, magányos, honvágya van, szorong stb., vagyis érthető, ha sértve érezte magát, pláne ha felheccelte a ******, *****, ****, ausztrál csaj, aki előző nap a buszmegállóban üvöltött velem. Na, őt mondjuk nem látom jobb színben. Alighanem azért lehet, mert nagyjából az utolsó lenne a listámon az ordítás, amit kipróbálnék, ha valakinél el akarok érni valamit, akármelyikünknek legyen is igaza. De ebből is tanultam valamit. Ha valaki odalép hozzám, hogy beszélek-e angolul, nem kell feltétlenül igent mondani. Bár talán az "attól függ mit akarsz" kicsit faragatlan.
Ennyi. Most még beszámolhatnék arról, hogy megint voltunk a Maoz régi yeshivájánál a rabbinál, aki most megint azt mondta, hogy mehetünk Brüsszelbe, és minden csodás lesz, de fáradt vagyok én már ehhez, majd utólag beszámolok, amikor már valóban lesz miről. Ellenkező esetben remélem tudom magam fékezni, és nem kell beszámolnom egy börtöngépen pötyögve a rabbi fájdalmas haláláról. Csúnya lenne.

John Churton Collins a századfordulón (az előzőn) élő angol irodalomkritikus volt. Janka biztos ismeri...

2010. augusztus 12., csütörtök

Cicc

Tegnap kaptam egy macskát. Minervának hívják. (Én hívom így.) Egyelőre a WC mellett kuksol, nem mozdul, csak a menekülési útvonalat lesi, ha közelítek, és nem is eszik. Ez aggodalomra késztet, és nem tudom, mennyiben normális. Ugyanis sem olyan macskám nem volt még, amit meg kellett szelídíteni, mert eddig vadon élt, és csak kajáért járt emberek közé, sem frissen ivartalanított.
Bracha, akinél tegnap takarítottam először, és aki egy földre szállt angyal Miriam szerint (aki pedig szerintem az), kedveli a macskákat. A macskák pedig profitálnak belőle, hogy eteti őket, és úgy 20 menzása van, akik persze időnként meg is ellenek, mint ahogy ez 4 hónapja is történt. Ennek az ellésnek a terméke Minerva. Bracha néha megpróbálja elkapni egyiket-másikat (gondolom egy kaktusz rejtekéből evés közben rájuk támad), hogy elvigye az orvoshoz a még nagyobb szaporulatot megelőzendő. Szerintem többet költ macskákra, mint bármi másra.
Szóval nem tudom, hogy mit kellene tennem ezzel a kis bolonddal a fürdőszobában. Pisilni már pisilt, méghozzá a homokjába, de egyéb pozitív jelet nem tudok felmutatni, és fogalmam sincs, hogy ez normális-e. Bár valószínűleg az, ugyanis Miriam Yasmin nevű macskája kezdetben állítólag hetekig nem mozdult ki a jázminbokorból, és enni is csak úgy evett, hogy az ágak közé dukták neki a tonhalkonzervet tejjel. És Stella is napokig a fürdőszobában nyávogott. Ehhez képest most nagyon is jó néven veszik a simogatást. Na de ez meg még csak nem is nyávog. Tegnap éjjel kimerészkedett a WC alól, és ki akart szökni az ablakon, ami úgy 1 méter 50 centi magasságban van, és szúnyogháló védi. Ennek az lett az eredménye, hogy mindent levert, és ijedtében lepisilte az egyik felsőmet, ami az ablak alatti utazóbőröndön volt, amire ráesett, amikor felkapcsoltam a villanyt. Én értem, hogy műtét után nem kellene ugrálnia, elolvastam az interneten, de tartok tőle, ő nem olvasta. Már odáig fajultam, hogy darabokat vágtam le neki sütés előtt a lazacomból, de ahhoz se nyúlt hozzá. Bizonyára frusztrálja, hogy tologatom az orra alá, de nem adja be a derekát. Hülye, öntudatos macskák! Bezzeg egy akaratgyenge kutyával nem kéne ennyit vesződni...

2010. július 28., szerda

Kita alef2

Nos úgy fest, a 'Har Adar képekben' posztra még várni kell, mert nincs erőm felkerekedni (jó fényviszonyok mellett legalábbis) hegyet mászni, és körberohangálni a falut, hogy fotózzak mindenfélét, amit elterveztem. De majd. Hamarosan.
Elkezdtem a nyelviskolát, beraktak kezdő szintre, de miután két napon keresztül csak írni gyakoroltunk, valamint öt órán keresztül szavakat olvastunk fel átlag 10/óra sebességgel, de többségük jelentését a tanár nem kötötte az orrunkra, mondván, mi most csak az olvasást gyakoroljuk, eliszkoltam. Ma a második csoportban voltam, és valamivel kevesebb kacskaringós szárú virágot rajzoltam a füzetembe, mint tegnap, de ez csak részben köszönhető annak, hogy magasabb szintre kerültem, nagyrészt az kötötte le a figyelmem, hogy a folyamatosan beszélő csoporttársak portugálját és franciáját hallgattam, vajon megértek-e valamit. (Meg.) Meg azon szörnyülködtem, milyen borzalmas az amerikai akcentus. Holnap előreláthatólag kipróbálom a harmadik csoportot is, remélem, maradok ott, és tanulok valami újdonságot.Sok energiát megspóroltunk volna, ha szánnak rám öt percet az elején felmérni, mennyit tudok, megkérnek, hogy olvassak fel két sort, írjak le öt szót, és beszélgessünk egy egészen kicsit. Sebaj, bizonyára jó az nekem, h végigjárom az összes csoportot.

2010. július 25., vasárnap

Meglehetősen viccesen sportolnak az emberek Har Adaron. Vannak, akik elkocognak (lötyögnek vizespalackkal) a falu bejáratánál lévő szabadtéri "konditeremig", kemény edzéssel eltöltenek ott két percet, majd hazadöcögnek, és vannak, akik vadonatúj biciklisfelszerelésben óránkénti húsz méteres sebességgel karikáznak felfelé az utcában lihegve, gyermekükkel a hátsó ülésen (bevallom, sokáig tartott, míg a maga mélységében megértettem a jelenetet), minden öt tekerés után megállva, hogy sípoló tüdővel meghúzzák a kulacsot. Tegnap pedig láttuk a hőst. Mi, gyakorlott sportolók, már harmadik (!!!) alkalommal vágtunk neki a domboknak elszántan, hogy maximálisan kihasználjuk a helység nyújtotta lehetőségeket. Valaki már volt ott, mi több 10 perc elteltével még mindig elszántan gyalogolt a gyalogolómasinán. Aztán dalolni kezdett. Mivel széleskörű a műveltségem (ekkhhhogyne), felismertem, Simon and Garfunkel-t. Kicsit hülyén éreztem magam, hogy nem hallja, hogy ott vagyunk, és nekünk ad igen-igen szánalmas koncertet, de vicces is volt. És csodáltam a kitartását, hogy a finishben még énekelni is volt ereje. Aztán leszállt a cuccról, megfordult, és abbahagyta a dalolást...
Most úgy félórát töltöttem azzal, h S&G dalokat kerestem a youtube-on, de nem találom, melyiket énekelte. Ha legközelebb ott lesz a pasi, úgy éljek, megkérdem. Már abban is elbizonytalanodtam, h az ő számuk volt, pedig tegnap még biztosra vettem. Akkor iziben kellett volna megkeresnem, amikor még emlékeztem a dallamra, és egy kicsit a szövegre, mert nem volt ám könnyű a nyekergéséből rájönni.

2010. július 16., péntek

Első

Megérkezett Herta, és már teleaggattam a Maoz sógornője konditerméből hozott reklámhűtömágnesből készített saját, egyedi készítésű hűtőmágnesekkel. A fő projekt a bevásárlólista, vagyis az összes zöldség és mindenféle alapanyag nevét felírom rájuk, de van Pindúr Pandurokat ábrázoló is, néhány szivecske, és persze a meghívós fénykép rólunk.
Reggel óta fúrják a falat, nagyjából szünet nélkül, és azt hiszem, ha a mai napot sikítozás nélkül túlélem, akkor minden, a testi erőszakot nem bevető vallatási módszernek ellen tudok állni. Még csak nem is ebben a lakásban fúrnak, de olyan, mintha a koponyámat feszegetnék. Pedig jöhetnének ide is, mert a konyhaszekrény továbbra is a pulton van. Ha azt felraknák, legalább a pakolás lefoglalna egy ideig. Ugyanis ebben a zajban nem sok egyebet lehet csinálni. Zenét hallgatni, ugye, kapásból megmosolyogni való ötlet, olvasni sem nagy élvezet, bár a reggeli kávém mellé fogyasztottam egy-két fejezetnyi Harry Pottert, Internet nincs, kint meg száll a por, és a lépcső is tele betontörmelékkel, rejtély, hogy honnan. Idáig azzal szórakoztattam magam, hogy a fényes padlócsempéről vakartam föl a rácsöpögött ragasztót, amit az ügyeskezű munkások hagytak maradandó emlékül. Most jobban néz ki, de ha párszor átrohanunk rajta koszos cipővel, gyanítom a maradék épp úgy elfeketedik majd, mint a teljes adag. Próbáltam körömlakklemosóval is, de nem jártam sikerrel. Nem tudom, akarom-e tudni, hogy mit fúrnak ilyen kitartóan. Azzal biztatom magam, hogy mi is profitálunk belőle: mondjuk lukat az internetzsinórnak. Amikor a betontörmeléket megpilantottam az ajtónk előtt, már megörültem, hogy kapunk egy kültéri lámpát, hogy kevésbé legyen kalandos esténként kinyitni az ajtót, de semmi változást nem észleltem a falon. Most abbahagyták a zajongást. Ez addig tart majd, amíg a fülem már épp abbahagyná a csengést. Akkor majd újrakezdik.
Bepakolhatnám a tonnányi szennyesruhát, amit utazótáskában viszünk a Maoz szüleihez, ahol a szombatot tölteni szándékozunk. Őrültek, mind őrültek. A múlt héten Jeruzsálemben voltunk a hatgyerekes bátyjánál, és az nagyon jó volt, van kisbabájuk is, tartottam tőle, hogy a Maoz egy óvatlan pillanatban őt is berakja a hátizsákba, és hazahozzuk. A második legkisebb meg a karomban aludt el, aminek épp ideje volt, mert egész nap rohant, és csak annyi időkre állt meg, amíg újabb adag édességet vett magához. Ettől függetlenül messze nem csináltak akkora kupit, mint elképzeltem, és egyáltalán nem rosszak. Az ötéves Noam például szó nélkül elpakolta a játékot, amivel játszott, és még a mimemóriakártyáinkat is, amit az asztalon hagytunk. Ha jól emlékszem, ezért Bolognában minimum félórát kellett érvelnem a gyerekeknek, majd együtt pakoltuk el, de rendszerint a felénél már faképnél hagytak. Szóval a gyerekek csak a gereblyével csí-vonalasra kapirgált kerthez és a gondosan fényezett, hipószagú belső terekhez képest rosszak. Ha szerencsém van, a Maoz testvérei is férjhez mennek, és megnősülnek, de legalábbis elköltöznek, mire nekem akkorák lesznek a majdani gyerekeim, hogy beléjük köthessenek. Mondjuk próbálják csak meg, kiosztom őket, hogy fülük, farkuk kettéáll. Abnormális egy népség.
Közben megjegyzem, hogy miután a falat is megpróbálták kidönteni, újra nekikezdtek a fúrásnak. Lassan átérnek, gondolom. Mindjárt belefúrnak Hertába, de akkor megölöm őket. A húsos késsel.
Lehet, hogy megkapjuk a mosógépet a Maoz előző lakásából. Nem tudom, örüljek-e, mert mindent szürkére mos. Szerintem egy liter ecetet el fogok használni, mire kitisztítom belőle a vízkövet. Vagy mi teszi szürkévé, nem a vízkő, ami megköti, aztán a következő mosásnál kiengedi a festéket bele egyenesen a fehér ruháimba?