2015. október 15., csütörtök

Csütörtök - nyolcadik nap a gettóban

Múlt hét csütörtökön este a férjem utolsó véréig harcolni készen tért haza: Márpedig nem mehetek el másnap bevásárolni, kődobálás (a tudatlanok kedvéért majd teszek ide képeket), késelés, gázolás minden órában, minden percben. Bár mindenre készen volt, hogy ez alkalommal belássam neki van igaza, nem kellett sokáig küzdenie. Beláttam. Azóta vagyok hivatalosan is szabadságomban korlátozva. Nem a férjem, hanem a helyzet és a rá való tekintet által.
Ma.
6:30 Csörög az ébresztő a telefonon. Nem értem, nem én állítottam be. Férj volt. (Általában ő ébreszt.) Korán indult munkába, talán mert busszal ment, talán mert a korábbi busszal akar hazajönni. Igyekszik minél kevesebbet használni a tömegközlekedést Jeruzsálemben, a Buszpályaudvarról pedig csak három megálló a munkahelye.
 8:00 üzenet: "Megérkeztem a munkába, puszi." Ok. Ugyan az épületben nincs biztonsági őr...
8:15 Elindulunk a gyerekekkel. Ma gyalog, mert nem kell a munkába sietnem. Szép az idő. Édent leadom a bölcsiben, épp imádkoznak. Olyasmi, énekeket énekelnek. Elindulunk Joellel a szomszédos óvodába. A biztonsági őr is épp megérkezik, ő is hozza a gyerekeit. Ez némiképp megnyugtat. A sajátjaira is vigyáz. Megérkezünk, felakasztjuk a táskát, Joel barátnője átakasztja a sajátja mellé. Leülnek játszani. Az egyik dada a barátnőm, a héten kezdte a tanulmányait, heti két nap, tegnap tehát Jeruzsálemben volt. Lehalkítja a hangját, mikor meséli, pont akkor volt nagyon közel, amikor a Buszpályaudvarnál a támadás volt. A gyerekek nem hallják. Így is érzik.
Nem értem, miért nincs átvilágítós ellenőrzés a buszállomáson. Csak 1-2 éve szűnt meg. Előtte évekig álltunk sorba minden létező bejáratnál, és futószalagra tettük minden táskánkat,még a kiló banánt is a nejlonzacskóban. Hosszú sorokban álltunk télen esőben, szélben, nyáron tűző napon. Pedig nem voltak támadások. Most csak a "gyanúsakat" ellenőrzik.
A héten igyekeztem minél kevésbé lenni naprakész, hány támadás volt, hol, hogyan történt. Hány sebesült, hány halott. Ez persze kevéssé lehetséges, a tanáriban cserélődik az információ, az osztálytermekben, noha a tanítási idő alatt összegyűjtik a telefonokat, mindenki mindent tud. Mindenki feszült, fél, dühös. Ennek ellenére végtelen bölcsességgel nem változtatták meg a tervet, hogy a női mosdó felújítását palesztin munkások végezzék. Kalapács, véső, elektromos fűrész. (Néhány napja még csak a helyzet abszurditását érzékeltetendő poénkodtam azzal, hogy ezek annyira őrültek, hogy képesek felkapni egy krumplihámozót, és azzal megtámadni valakit, de az imént olvastam, hogy igazából történt támadást zöldségpucolóval.)
Tegnap már nem láttam őket az iskolában. Hála az Égnek. A diákjaink nagy része eleve érzelmi bajokkal is küzd, impulzívak, jobban,mint az átlagos kamasz. Túl azon, hogy magam is tartottam tőle,a munkás felkapja a fűrészt, és kettéhasít, majdnem ugyanannyira féltem attól, hogy ha ne adj' Isten egy diák arról kap hírt, hogy rokona, ismerőse sérült meg egy újabb támadásban, ő találja meg a munkásokat keserűségében. Ki tudhatja.
Egyébként azt hiszem, büszkék lehetünk a diákjainkra. Nem hallottam Mavet la'aravim! (Halál az arabokra!) kántálást, nem beszélnek arról, hogy mindent ki kéne nyírni, vagy ilyesmi. Arról igen, hogy a támadókat le kellene lőni, nem csak megsebesíteni. Pár fiú odajött hozzám, az egyik óra előtt, hogy "na tanárnő, csak tíz percre engedjen el minket. Kimegyünk, elintézzük az akciót, és már itt is vagyunk. "
Nehéz ilyenkor tanítani. Munkatársam, nálam jóval idősebb, több éve él itt, több mindent megélt, szintén kitört: Hogy lehet ilyen helyzetben tanítani? Hogyan várható el bárkitől, hogy koncentráljon, hogy lehet elvárni a diákoktól, hogy tanuljanak??
Próbálom másként megközelíteni. Az ötletre, hogy engedjem el őket tíz percre azt mondtam, ami szerintem nagyon igaz, és amit évekkel ezelőtt hallottam szintén munkatársamtól, Rivkától. Ő azt mondta: Miért olyan elítélő a világ velünk szemben? Miért szórja ránk a mocskot, és tálalja tényként a hazugságokat, amikről pedig bebizonyosodott, hogy hazugságok? Mert nem bírják felfogni, hogy mi tényleg annyira máshogy kezeljük a helyzetet,mint ők tennék. Könnyebb elhinni, hogy halomra lőjük az ártatlanokat Gázában, mint hogy irreálisan sokat teszünk azért, hogy megvédjük azokat a civileket is, akiket a saját rezsimjük élő pajzsként használ. Nehéz elhinni, hogy Izrael támadás alatt is tudja, mi a morál, és hogy az élet érték, amit óvni kell.Nehéz befogadni, hogy igen, mi tényleg ennyivel magasabb szintjén állunk az emberségnek. Úgyhogy a diákjaimnak csak annyit mondtam, hogy zsidó nem csinálhat ilyet. Nem mehet ki, és nem ölhet meg egy palesztint. Nem, mert ha megölted azt az egyet, aki nem akarta a te halálodat, fizetni fogsz érte. Nem a börtönben, nem a bíróság előtt, hanem Odanföntről fognak megbüntetni. Mert nem süllyedhetünk le erre a szintre. Mi nem. Abban van az erőnk, hogy nem adjuk be a derekunkat az állatiasságnak, a vak gyűlöletnek.
Másik osztályom, akik egyébként is minden lehetőséget megragadnak, hogy ne kelljen tanulni, szintén kifakadtak, hogy hogy vagyok képes tanítani. Mondtam nekik, hogy ez a dolgunk. És mindenki, aki nem teszi a dolgát, a Messiás eljövetelét hátráltatja. Úgy néztek rám, mint aki meghülyült. Folytattam: A megváltást úgy lehet siettetni, hogy minél jobban végezzük, ami ki van ránk mérve. Diákok vagytok, a szüleitek fizetnek az iskoláztatásotokért itt a jesivában. Aki elvesztegeti az időt, a szülei pénzét szórja, és máris megsérül a szülők tiszteletére vonatkozó parancs. Belátták, hogy igazam van, aztán tovább húzták az időt. :) De feszültség csökkent. Ez is valami.
Őrület, hogy nem érzem, ez nem volt benne a pakliban, mikor a zsidóságot vagy Izraelt választottam. Ezen kívül azt is érzem, hogy sehol máshol sem lennék biztonságban. Apokaliptikus hangulat nélkül, csak az utóbbi évek és hónapok tendenciáit tartva szem előtt, csúnya dolgok fognak történni mindenfelé a világban. Hálás vagyok, hogy legalább tudom, mi folyik itt és máshol, hogy nagyobb összefüggésben látom, hogy perspektívám van. Nem tudni, meddig fog ez tartani, és hogy - az Ég óvjon - ez nem csak a kezdet-e. Ilyen kilátásokkal két kisgyereket nevelni, és egy harmadikat növeszteni a hasamban, okoz némi aggodalmat és eltűnődésre okot. És arra jutottam, hogy ez is az erősségünk. És a titkunk is a fennmaradásra. Ha a világ rossz, akkor nem az a megoldás, hogy nem hozok rá új életet, mert ilyen világba minek. Az a megoldás, hogy védem az új életet és úgy nevelem, hogy jobbá tegye a világot. Az emberélet rövid ugyan, de ahhoz túlságosan is hosszú, hogy eldöntsük, a születendő gyermeknek jó lesz-e vagy sem. Holokauszt-túlélők, akikről '44-ben azt mondta volna bárki, jobb lett volna nekik, ha meg sem születnek, és alighanem nekik is megfordult a fejükben ugyanez, később birodalmakat építettek. És a gyerekeik, unokáik...
Olyan nagyon szerencsés a világ, hogy a zsidók végülis túlélték a megsemmisítésükre szőtt összes tervet. Kezdve Egyiptomtól, Perzsián, a keresztény inkvizíciókon, az orosz progromokon, kétezer év lehetőségén, csábításán és kényszerén az asszimilációra, a Holokauszton keresztül a modern Izrael összes háborújáig. Mi lenne most, ha nem lennénk? Hát nem nagyszerű, hogy a muszlim gyűlöletet ilyen jól le tudjuk foglalni? Kire lenne dühös, kit támadna ez a sok önjelölt vallásharcos, ha mi nem lennénk itt kéznél?
Jeruzsálem csak ürügy, azért kezdik itt, mert itt van a rés a pajzson, itt lehet elkezdeni a követeléseket, mert a világ egyáltalán nem tudja, mi is a szerepe a két vallás életében,  nem gondolják, hogy a zsidóknak több joguk lenne rá, mint a muszlimoknak, és a zsidók egy részét  szintén kétségek bizonytalanítják. De egy ekkora szörnyeteget egy ilyen tulajdonképpen pici várossal nem lehet jóllakatni, ezt senki sem hiheti. És ha megkapnák, akkor mi lenne? Békésen imádkoznának benne? Hiszen ezt most is megtehetik...

Képekben:

Ami a békés ima helyett megy a mecsetben



És ami az ilyen békés ima után az utcákon

A kérdés



Kődobálás





De azért humorunknál vagyunk:

Azt mondja az egyik diák a szociális munkásnak: Merav, ha elindulsz otthonról, mindig tarts magadnál kést. Nem tudhatod, ki lep meg egy tortával.


Hatástalanítási egység. (Az utca embere azzal védi magát, ami épp nála van: esernyő, szelfi bot, és van aki felkészültebb...)


A hölgy, akinek a véletlenül elővett kését a nyílt utcán megtámadta egy zsidó háta

Eközben az Ein karem-i kórházban: - Ahmed, ha nem hagyod abba a késelést, nem tudunk ellátni.
- Csend! Még mindig faj a hátam. Küldj még több orvost.


A terror fokozódik: Terrorista lenyelt egy katonát



És az abszolút kedvencem, ami jól rímel az előző bejegyzésemre, amiben azon háborodtam fel, hogy az ún zsidó állam fővárosában az Allahakbar üvölt, de a zsidóknak lapulniuk kell:





2 megjegyzés:

  1. Mit szólt a tanítványod arra, hogy mi nem süllyedhetünk le ide?

    VálaszTörlés
  2. Tovább győzködött, hogy akár öt perc is elég lesz. :) Egyébként én magam mindig borzasztó dühítőnek tartottam az ilyen érvelést kezdve az "okos enged, szamár szenved"-től, a "te jobb vagy ennél"-en át idáig. De ez csak a pillanat hevében dühítő, Igazából ők is tudják, hogy nem érdemes lesüllyedni.

    VálaszTörlés