2014. szeptember 11., csütörtök

Járvány a bölcsődében

Felhívtak a bölcsiből (igazából előbb Maozt,mert az én számom rosszul volt felírva nekik), hogy Édennek megy a hasa, nem eszik, nagyon levert stb. És hogy vírus kering a bölcsiben, már egy metapelet is hazament betegen. Mivel tegnapelőtt éjjel hőemelkedése volt, és tegnap délután is mintha kicsit meleg lett volna (ami nem folytatódott sem éjjel, sem ma reggelre), nem kezdtem hosszas vitába.
Mikor odaértem, a következő dolgok derültek ki: Egy, azaz 1 alkalommal kakilt, ami teljesen összepiszkította a ruháját (nyilván ettől voltak úgy oda), reggel valóban nem, de délben már evett. Láza nincs, és az ágyában édesdeden aludva találtam. A reggeli "hasmenés" után egy darabig játszott, aztán nagyon sírt, nem akarta abbahagyni, folyton kézben akart lenni. Ez valóban ragadós betegség a gyerekeknél.
Bementem az új igazgatónőhöz, hogy tisztázzunk ezt-azt a témában, és javaslatot tettem, hogy próbáljanak zöld ágra vergődni a hasmenés deffinícióját illetően az orvossal, mert 10-ből 9-szer az orvos nem ért egyet a bölcsődében felállított diagnózissal.
Most hát itthon vagyok a bölcsőde legboldogabb, legegészségesebb gyerekével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése