2014. február 5., szerda

A történet

Nem tudom, írtam-e erről valaha is, szerintem soha semmit, de miután végigolvastam a Magyar Narancs interjúját Szegedi Csanáddal, felmerült bennem egy kérdés. Otthagyta a Jobbikot, a nacionalista nézeteit felülvizsgálta, zsinagógába jár, a zsidóságról tanul, Jom Kippurkor böjtöl. Mi maradt ki?

Az én szüleim vallásukat nem gyakorló keresztények voltak, a nagymamám járt templomba, két nagynéném eléggé hívő, ezt a család férfitagjai szentségeléssel kompenzálják. Jártunk hittanra és járattak templomba. A gimnázium alatt katolikus kollégiumban laktam, és  jártam keresztény közösségbe önszántamból is, sok mindent tanultam, és sok jó embert megismertem. Egyáltalán nem találkoztam köztük antiszemitizmussal. (Később nem köztük, de tagok barátai közt igen, egyiküktől kaptam is kellemes e-maileket, amiket akkor közöltem is a blogomban.) Utólag gondolom, hogy volt egy néhány zsidó fiatal is köztünk, és azt is látom, mennyi mindent nyúltak le a zsidó kultúrából, hogy élőbb legyen a vallásgyakorlásuk. Az egyetlen, amiért iszonyú pipa vagyok, az a HaTikva zenéjére írt jézusos dal, ezt nem fogom megbocsátani annak, akinek a fejéből kipattant. Ez nekem jó is volt így, egy valami dobta a kavicsot a fogaskerekek közé: amikor megkérdeztem (valakit, aki értelmes, nyitott, csodálatos ember egyébként), hogy hogy lehet az, mert én nem értem, hogy Istn jó, mindent tud előre, mégis engedi azokat az embereket megszületni, akik aztán Pokolra kerülnek, de nem ám az idők végezetéig csak, hanem örökre. Ha szeret minket, vagy nem volna szabad hagynia, hogy ilyen emberek megszülessenek, vagy a Pokolnak nem kellene léteznie, de legalábbis nem örökre. Tényleg akartam tudni a választ, de annyit mondtak, ilyet ne kérdezzek, mert ez eretnekség. Hát ha az én megérteni akarásom eretnekség, akkor itt valami bűzlik. Nem pont emiatt, de távol kerültem a vallástól, aztán nem is sikerült visszatalálnom, pedig szerintem egészen jó helyeken próbálkoztam újra. De nem voltam otthon. Mintha tévét néznék, szép volt, jó volt, de csak epizódok, amiket nézek, én nem voltam a része. Hagytam is, nem kell erőltetni. Anyukám meghalt, majd' egy évre rá szakítottam a barátommal, akivel együtt éltünk, odaköltöztem egy barátnőmhöz, és megkezdtem az egyetem utolsó évét, valamint a tervek gyártását, mi legyen utána. Konkrétan emlékszem egy estére, amikor azt mondtam Istnnek, szeretem, és majd ezzel kezdek is valamit egyszer, de most nem tudok, szünet kell, nem akarok, nem bírok ezen rágódni, rendeződnie kell magamban, hogy ki vagyok. Most ne nézzen ide egy kicsit. Tanultam sokat, buliztunk rengeteget, és hogy hogy nem, elkezdett érdekelni a zsidóság. Mint kultúra és irodalom főleg. Egyrészt voltak zsidó barátaim (közük nem volt a zsidósághoz, csak tudtam, hogy zsidók), másrészt az egyik nyelvészet órán előjött az ivrit, és lecsapta a kezemről a témát Zita, amit sajnáltam, viszont elhatároztam, elkezdek héberül tanulni. Mert poén. Aztán Schein Gábor viszgájára olvastam néhány könyvet (pl. a Sorstalanságot és az Árnyas főutcán-t, amit Edina ajánlott), amik hatására megfogalmazódott bennem a gondolat: tök kár, hogy nem vagyok zsidó. Itt valami van, aminek én nem vagyok része. De hát ez van, ebbe születni kell. Felvettem a Modern izraeli irodalmat következő félévben. És akkor hívott a föld. (Erec Jiszróél, miután a Valaha régen-t elolvastam.)
A terv az volt, hogy egyetem után Olaszországba megyek, aztán Angliába, és aztán talán még valahova nyelvet tanulni, majd hazamegyek (elképzelni nem tudtam, hogy ne Mo-n éljek, és a gyerekeim ne magyarul beszéljenek majd), és abból élek majd valahogy, hogy beszélek nyelveket. Nagyon ciki volt, ahogy Erec Jiszróél messziről elkezdte bomlasztani a jól kitalált menetrendem. Mi közöm nekem hozzád? Végül elmondtam Jankának egy reggel, hogy mondjon erre valamit, mert én megbolondulok, nem tudom, hova tegyem ezt az érzést, nekem Izraelbe kell mennem. Ezt érzem. Nem tudom, miért, nem tudom, honnan jött, de ez van. Na most Janka a legcsodálatosabb, legelfogadóbb lény a Földön (és nagyon diplomatikus is), és azt mondta, ő se érti, szerinte nagyon fura, de ha így érzem, hát járjak utána. Menjek Izraelbe, aztán kiderül. Közben már ment az egyeztetés il duce-ékkel Bolognában, én meg egyre kevésbé akartam odamenni, és egyre inkább sajnáltam, hogy nem vagyok zsidó. Azt mondja nekem a Gergő (aki a Parlament felé járt haza a színházból, és mindig volt nála egy kokárda, hogy kitűzze, ha a tüntetők felszállnának a villamosra), mikor ezt megosztottam vele: Hát térjél be. Olyat is lehet? Nem mintha kész lettem volna identitást váltani, nem, én keresztény vagyok. Egyszerűbb lett volna, ha annak születek,és nem kell döntéseket meghoznom, esetleges érzelmeket megsértenem családon belül stb.
Nyárra lefixáltuk, hogy megyek egy évre Bolognába, és úgy döntöttem, jegelem a zsidó kérdést... Gergő révén kaptam nyárra állást egy videótékában, ahol szinte az egész klientúra zsidó és izraeli volt. Ennyit a jegelésről. Találtam egy egy sékelest a földön. Mint Donald bácsi egycentese...Randiztam egy izraeli sráccal, kérdezte, hogy keresztény vagyok-e, mondtam igen. Kérdezte, hiszek-e is benne. Mondtam igen. Hogy hiszek-e ebben az egész Jézus dologban, és én mondtam, hogy igen. Meggyőződést nem éreztem mögötte, de még csak az kéne, hogy megtagadjam, aztán menjek a Pokolba, ugye, örökre. Mert akkor ám a Jézus is megtagad majd engem, és lesz nemulass. Fogaknak csikorgattatása. Át kellett ezt gondolnom. Most akkor mondom, de már nem hiszem? El kéne dönteni.
Irodalma van a zsidó szorongásnak, lelkiismeretfurdalásnak és lelkiismeretfurdlás okozásának, de labdába se rúghatnak a keresztények (értsd katolikusok, én ezt ismerem jobban) mellett. Nem hiszel benne, de nem mered kimondani, mert a Pokolra kerülsz. Ha nem hiszel Jézusban, annyi, kész, neked véged. hiszem még azok se mehettek be a Mennybe, akik ezer évvel a kereszténység előtt éltek. Ki kellett várniuk, míg Yeshu feltámad,és felszedi őket a Pokol tornácáról, ahol addig vártak. És akkor azt mondtam, hogy ez abszurd. Egy zsidó tartott vissza attól, hogy meghozzam a döntést, zsidó leszek.
Meghoztam, Eszter elvitt a Frankel zsinagógába, onnan elküldtek Zolihoz a Beit Shalomba, tanítottak, segítettek még az alatt is, míg Olaszországban voltam, aztán a többi már vívódások nélkül zajlott.

És ez az, ami kimaradt a cikkből. Hogy Csanád belső vívódásaiból is kimaradt-e, azt nem tudom, de érdekes, hogy a jobbikos nézetektől elszakadnia nehéz volt, arról viszont egy szó sincs, hogy a keresztény hitről áttérni milyen. Pedig a Jobbik elvileg keresztény. Ezt mondják magukról, vagy nem? Igen, ennyire fontos. Ne tessék bedőlni.

(Két megjegyzés:
1. Semmilyen formában nem Szegedi Csanád bírálása ez a bejegyzés, csak a cikk kapcsán jutott eszembe, ami eszembe jutott.
2. A kereszténységgel mint hittel komoly bajok vannak, ha az ember elég figyelmesen olvassa a Bibliát, és az elejéről kezdi, józan paraszti ésszel is rá lehet jönni. Következetlen. Jobban, mint a Gilmore Girls. A zsidóság szempontjából bálványimádás, a keresztények szemében viszont mi megyünk mind a Pokolra. És maradjunk is meg itt, nem szándékoztam senkit megsérteni, a vallás érzékeny dolog, ezért is nem írtam erről eddig. Ugyanakkor vicces lenne, ha a saját blogomon nem írnám meg, amit gondolok, érzek és hiszek.
Nálam megmérettetett és könnyűnek találtatott. Mindannyiunkról az Örökkévaló fog dönteni

Belinkelem ide a tegnapi facebook videót, mert pont ott kezdődik, ahol az én történetem, Jankáva laktam, mikor regisztráltam, és tök jól rajta vannak a képek: Robi, Viki, Janka, a fergeteges Mikulás-halloween buli, a színházas csapat, Jom haAcmaut a Holt tengernél, a brüsszeli betérés, az esküvőnk, amikor állampolgárságot kaptam, Joel, Éden, mi.


2 megjegyzés:

  1. Huh, annyi gondolatot elindítottál bennem. Leírni nem is tudom... Szóval: ha a HaTikva az izraeli himnusz, akkor azt az éneket én sem szeretem, nem éneklem, mert szentségtörésnek tartom (ahogy a szemétből kirakott Betlehemet is!) .. .Egyébként rengeteg zsidó tért be / át reformátusnak, illetve van olyan budapesti gyülekezet, ahol nem kevesen szombaton zsinagógába, vasárnap meg istentiszteletre mentek (ma már ezek a tagok elmentek ebből a gyülekezetből). Ezek a betárt/áttért zsidók hozták magukkal az énekeiket, a zsidó tanrendet 8a régi általános iskolai 4. osztályos hittankönyv 4/5-öd része frankón egy zsidó valláskönyv is lehetett volna, kezdve Sámuel elhívásától, a Babiloni fogság végéig, közben ilyen feladatok: sorold fel az északi országrész királyait, jelöld vaktérképen a babiloni vándorlásból hazatérők útját... Nyilván, mert szerették volna, ha a gyerekeik tisztában vannak a zsidó Bibliai történetekkel. Rengeteg zsidó dallamú éneket énekelünk, újabban már héberül is (csak egy hébert beszélő meg ne hallja, mert lehet, h kardjába dől :-D ). Szóval, nem feltétlenül összelopkodtuk a cuccost, hanem jött minden magától :-D
    Református hitoktatóként sajnálom, hogy rossz tapasztalataid voltak a katolikus közösségben, és nem kaptál a kérdésedre választ. Amire egyébként a református teológiában van válasz (miért van pokol, ki az Isten, ki vagyok én az Istennek, ki nekem az Isten....). Persze, lehet, h a válaszok a predestinációval vannak összefüggésben, amihez reformátusnak kell lenni... És szerintem a kérdésed teljesen logikus, és a válasz pedig dilettáns (eretnek vagy, ha ilyeneket feszegetsz). És kérdezni nem csak szabad, hanem kell is. Amikor tanítottam, nagyon fontosnak tartottam, hogy a gyerekeket megtanítsam gondolkodni, kérdezni...nem szabad patron válaszokat adni nekik, meg kell látniuk az ok-okozati összefüggéseket.
    Az izraeli vonzás...hát nekem is megvan. Azt hiszem (nincs papír róla), anyai nagymamám egy erdélyi elvilágiasodott zsidó családból származott, és meghalt a dédnagymamám, a mostohája pedig nagyon fiatalon hozzáadta egy Viharsaroki református emberhez. Ez lett a mákja, mert itthon senki sem gondolta volna, hogy zsidó, így nem került fel a szekérre. De a legjobb barátnője a szatócs boltos volt, akik zsidók voltak, és a faluban senki nem barátkozott velük a nagymamámon kívűl, és ezt nem is értették a falubeliek(az antiszemintizmus nem most kezdődött), soha nem dolgoztunk szombaton!, minden húsvétra olyan nagytakarítást rendeztünk, hogy a könyvlapokat is kiráztuk, minden ünnepet szombatnak hívott anyukám is, és a kalács elmaradhatatlan része volt az ünnepi asztalnak. Ja nagymamám Róza volt, engem pedig Zálinak becézett anyukám amig kicsi voltam. Szóval, van bennem valami, ami nagyon húz a Szentföld felé. Mindig gondolkodom, hol lehetne biztonságos szállást találni...stb, és csoporttal vagy egyénileg szeretnék menni. Egyébként az apukám családja református, és én identitásomban református vagyok. Itt megbukni látom az anyasági ágú vallásba való születést, persze tudom az anya a biztos, de én vagyok az élő példa, hogy az apai örökség sokmindent felül írhat.
    Ja, és ha a gyerekeid áttérnek (visszatérnek) a kereszténységre, azt el tudnád fogadni?

    VálaszTörlés
  2. Hű, akkor azt hiszem, nem olyan nagy rejtély, mi vonz téged Izraelbe.
    A gyerekeim már zsidók, és ez nem olyasmi, ami ellen tenni lehetne, egy zsidó anya gyereke zsidó. Ha úgy döntenének, máshogyan élnek, az ellen én nem tehetnék semmit, akkor legalábbis már nem. Mindenképpen kudarcként élném meg, mert úgy érezném, nem adtam át nekik, ami fontos, vagy a személyes példánk nem volt elég jó. Ugyanakkor a gyerekeim a gyerekeim, és akkor is szeretem őket, ha a döntéseikkel nem értek egyet.
    A katolicizmusban is vannak válaszok, de nem mindig kielégítőek, és amire nincs, arra inkább ne kérdezzenek rá. A válasznak igaznak is kell lennie,nem csak létezőnek. Egyébként jártam református hittanra is a barátnőmmel.
    Izrael jóval biztonságosabb, és sokkal kevésbé vadregényes egyébként, mint azt a hírek alapján elképzelni lehet.

    VálaszTörlés