2013. október 16., szerda

Most van mit mondanom

Halló, halló, mai tudósításunk innen, a dolgozó-tanuló anyák terhességének 9. hónapjából, vagy ahogyan a nagyközönség ismerheti, a Pokolból érkezik.



Kifejezetten elegem van. Hogy erőm nincsen semmihez, az ugye, nem meglepő, sőt elvárt tünete a hónapnak. Na de én meg is fáztam, enyhe trokfájás-kaparás, köhögés, orrfolyás-dugulás. A suli (DY) elkezdődött már a múlt héten, noha azt hittem a jövő héten fog. Próbálok beszélni a tanárokkal, de nehéz, ha el sem jutok az órára, mert teszem azt, Joelnek megy a hasa, és haza kell hoznom a bölcsiből. Ma egész félútig jutottam a suliba. Nem mintha meg lenne oldva, ki vigyáz rá 4 és 6 között. Kihirdettem, rögtön kaptam is egy hívást valakitől a faluból, akinek a lányával egy csoportban volt tavaly. Aztán Reut is mondta, hogy ő is szívesen vigyáz rá. Mondtam, legyen akkor Reut, őket jobban ismeri, meg hát elvileg szülés alatt is velük lesz. Náluk is volt vasárnap délután. Hétfőn Reut mondta, hogy nem gondolta ő ezt át eléggé, a két kicsi két felé szalad (Joel szerintem még egyedül is tud kétfelé, megleli a módját), inkább keressek mást. Persze, ha megszorulok, továbbra is szívesen elhozza a bölcsiből, és megkérdi az egyik szomszédját is, aki valószínűleg szívesen elvállalná az állandó vigyázást. Közben aki eredetileg vigyázott volna rá, elkezdett az oviban helyettesíteni, szóval ő is átkerült, a "ha megszorulsz, szívesen"-polcra. Persze Joelt holnap sem lehet bölcsibe vinni, miután ma állítólag négyszer cserélt neki pelenkát a metapelet 11.20-ig, amikor én odaértem. Most véletlenül tudom, hogy valóban megy a hasa, mert reggel öt óta élvezzük az előzményeket. Felébredtem arra, hogy Joel mászik a fejemre. Megpróbáltam lehúzni onnan, akkor megállapítottam, hogy csurom pisi. Elmenem pelenkáért és tiszta pizsamáért, ő utánam. Kicseréltem rajta mindent, majd magam is eljutottam a wc-re (majd ehhez meg a ligetszépe olajhoz ne feledjek hozzáfűzni valamit). Visszabújtunk az ágyba, Joel nem alszik el, én végül igen, de minek, rögtön sírni kezd, nem nyugodt, dobálja magát, köhögni kezd, felébreszti Maozt is. Már majdnem örülök, hogy kicsit alhatok, de neki már kelnie kell. Joel még keservesen sír egy ideig, én már rémeket látok, azon vagyok, hogy megtiltsam Maoznak, hogy egyedül hagyjon vele. Fél hét táján Joel hirtelen megnyugszik, elalszik, majd BUMM! és TROTTTTTY! a pelenkában. Elkerekedett a szemem hirtelenjében, aztán azon gondolkoztam, most tényleg hagyjam másfél órát dunsztolódni a kakiban? De máris elaludtam én is. Egész hétig, amikor is kelnem kellett. Na most nem tudtam mire vélni ezt a hasmenést, hogy egyszeri-e, vagy majd folytatódik, hogy azért van-e, mert tegnap meghúzta a málnalevél teámat, vagy valami más okozza... A tegnapi metapelet mondta, hogy Joel háromszor is kakilt híg állagút, de nem hasmenés volt, szóval nem hívott. Mivel tegnapelőtt meg Maoz vásárolt be gyümölcsből, amiből Joel is szépen evett, annak tudtam be. Akkor. Elhoztam Joelt a bölcsiből. Nem akart jönni, azzal vettem rá, hogy nézünk Süsüt.
Beugrottunk az orvoshoz (Joel vad ordításba kezdett, ahogy meglátta, pedig kedves ember, és sose csinált neki semmi olyat, ami fájna), kértem igazolást holnapra, mert úgy néz ki, dolgozni nem fogok.
Gondoltam, ha már nem lesz a mai napból semmi, legalább kihasználom, hogy itthon vagyok, kimosom a babaruhákat (mosódióval), és sütök buktát, sokat. De akkor már valami lett volna a mai napból, szóval majdnem bealudtam a kanapén inkább, miután az éhségem csillapítottam egy miniatűr szendviccsel, aminek a felét Joel elkunyerálta. Átmentünk a szobába, de inkább csak engem nyomott volna el az álom, ha nem kell A kiskakas gyémánt félkrajcárját olvasnom, meg félálomban a zajokból megállapítani, hogy kell-e vagy sem Joelt megkérdezni, éppen mit csinál. Felfordította a lakást, aztán bemászott végül ő is mellém aludni. Én persze felébredtem, mert megint ezer fok van. Nincs idegesítőbb, mint az izraeli október. Elhúzza a mézesmadzagot (20 fok) az ember orra előtt, hogy aztán meleg legyen megint, és izzadj, és szenvedj. Főleg, ha meg vagy fázva.
Most ott tartunk, hogy Joel már egy ideje felébredt, játszik, én végül mégis betettem egy mosást, és begyúrtam a süti tésztáját is. Azt hiszem, rosszul emlékeztem, és legutóbb másfél, nem pedig két kg lisztből csináltam, szóval lesz még ma munkám vele. Ez azért jó, mert kezdem magam nagyon nem jól érezni, van valami hányingerféleségem, meg lázasnak is érzem magam (nem vagyok, megmértem). Most többek közt abban reménykedem, hogy Maoz rekordgyorsasággal ér haza, és a legmegértőbb, támogatóbb formáját hozza. A többekben meg olyasmik vannak, mint hogy nem hányok, és talán, hogy nem szülök még ma, bár már nem vagyok benne biztos, hogy még nem szeretnék.
Holnapra van időpontom a dokihoz. A jövő hétre a a szakfelelőshöz a suliban, de már ő sem érdekel.
Akkora a hasam (hét elején 122 cm körfogatot mértem), hogy egyáltalán nem tudok lehajolni, és a terhes szoknyák dereka is lecsúszik róla, ezért hosszú pólók kellenének, hogy ne villogjon alatta a piros-fehér zebrahasam (igen, a nagyobb méret előhozott még néhány striát, a középvonalam továbbra sem látható). Viszont már alig van olyan pólóm, ami eléggé leérne...
A lábam meglepő módon nem olyan dagadt, viszont olyan feledékeny vagyok, mint az ötperces fiú az 50 első randiban.
Kezd aggasztani, hogy hol szeretném kipréselni magamból ezt a babát, és aggaszt kicsit, hogy ez aggaszt, mert bár aggaszt, semmiképp sem szeretném, hogy ne ott találja meg (illetve találják meg akkor helyette) az utat a külvilágra.
Valamit még akartam, de ugye kimen a fejemből...

A megjegyzés a ligetszépe olajról: Szedni már egy ideje szedem, de a 37. héttől érdemes a másik irányból is megközelíteni vele a méhszájat... Elvileg a kapszula maradéktalanul felolvad és felszívódik, nem egy internetes tapasztalatmegosztó szerint, mire először kimegy az ember pisilni, már nyoma sincs. Nos, nálam ez reggel öt körül van, és vagy a kapszula nem szívódik fel, vagy két napja csöpög a magzatvizem, ám kizárólag a hajnali órákban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése