2013. szeptember 29., vasárnap

Már majdnem final countdown

Tényleg hálás vagyok az Örökkévalónak, hogy ad ünnepeket, de most még hálásabb vagyok azért, hogy azok véget érnek. Nem bírom a húst, és minden egyéb megpróbáltatást is rosszul. Nem gondoltam volna, hogy egyszer boldogsággal tölt el, hogy megpillantom a saját mosogatómat.
Még hat hét (kb). Be kell pakolni a táskát, listát írni, mi az amit még nem lehet betenni, de majd kell. Joelnek is kell egy táska. Reuttal megbeszéltem, hogy Joel hozzájuk megy, ha itt beindulnak a dolgok. Ha csütörtökre esne, lehet, hogy a nagynéniket riasztom majd, mert akkor a Szombatot egész biztos kórházban töltöm, és akkor úgy a legjobb, ha Maoz meg Joel a rokonoknál vannak.
Az interneten rendelt csomagnak se híre, se hamva. Pedig lassan már meg kellene érkeznie.
Fáradt a hátam, muszáj lenne jógáznom. Talán ma sikerül rábírni magam.
Még van egy csomó előkészítendő dolog a jesivában, és néhány másik a David Yellinben. A hátam közepére nem hiányzik, de túl kell lenni rajta. Joel se jött ki addig, amíg minden el nem rendeződött, ennek a babának több nyugalmat kellene adni az utolsó hetekben. Bár igazából messze nem akkora a nyomás, és van is bennem egy ilyen sz**ok bele az egészbe hozzáállás. Legszívesebben  csak fognám a hasam, és innám a málnalevél teát. Elhatároztam magam, hogy ezúttal tartom magam hozzá, és megiszom a napi javasolt mennyiséget. A kapszulákat is szedem. Megkeresem majd a videókat is, amiket Eszter küldött két éve a légzéstechnikákról. Arra valahogy most sem vitt rá a lélek, hogy csoportba járjak lihegni. Még ha tudom is, hogy nem csak lihegés.

Más. Dilemma: Hányas cipőt vegyünk Joelnek? Pészachkor kapta a szandálját, 20-ast, akkor még kisit nagy volt rá, most már kicsi, nem igazán kényelmes neki, a crocsot hordja, amit otthon kapott, az 4-es/5-ös (véletlenül se használnának emberi számozást). Ez pont jó rá, azt mondták, 21-esnek felel meg. Elmentünk zárt cipőt venni. Persze kicsivel nagyobbat, mert hát nem akarunk még egyet venni a tél folyamán. Már a 22-es is óriásinak tűnt, de Maoz fontolgatta a 23-as megvételét, ami pedig szerintem egyenesen egy csónak Joelnek. Megvettük a 22-est. Egyelőre persze nagy rá, de annyira csak talán, mint a szandál volt Pészachkor. Maoz továbbra is kérdezgeti, nem kellene-e 23-asra cserélni. Ha lenne 22 és feles, valószínűleg rábólintanék. Maoz szörnyen spórolós egyébként is, de most meg is értem, elvégre 200 sékel mégiscsak sok pénz ilyen apró cipőkért.

Most hívtak a bölcsiből, hogy Joelnek megy a hasa. Olyan érdekes, hogy a gyerekeknek mindig a bölcsiben megy a hasuk, és mikor hazaérnek, szinte mindig csodálatos módon elmúlik. Mit mondjak? Ennyit a mai jógáról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése