2013. július 9., kedd

Szemünk fénye

Rav Isszachar (a Rosh Yeshivája az iskolának, ahol tanítok) egyszer Jóbról beszélt. (Nagyon hosszú beszédeket szokott tartani rendszerint, amúgy.) Arról, hogy mennyire is volt ártatlan és bűntelen ez a Jób. Persze, nem volt, de mi is volt a bűne? Hogy mások fájdalma felett nem sírt. Ami másokkal történik, az nem fáj, vagy nem eléggé. Nem emlékszem, és nem találom, mi is volt pontosan a midrás.
Miért írom ezt? Az autóban felejtett kislány miatt. Annyira szörnyű, hogy nem is akartam gondolni rá, aztán Ila blogja eszembe juttatta újra, és azóta is rá gondolok valahányszor beszállok az autóba, ami kb három perc alatt melegszik fel elviselhetetlen hőmérsékletre, miután kiszállok és kikapcsolom a légkondit. Nem kérdezem, hogy felejthette el az apa, mert valójában bárki elfelejtheti, mert eltér a napi rutintól, mert az ember rohan, mert dolgozik, mert ezer a dolga. És persze rohadt mobiltelefonok, szemellenző-füldugók egyben. Ettől nem kisebb a felelőssége, persze.
És amiatt a másfél éves kisgyerek miatt, aki belefulladt a kismedencébe otthon, mert pár percre magára hagyták. Maoz hívott, hogy nem megijeszteni akar, csak ő most teljesen el van hűlve, hogy hogy fulladhatott bele ilyen kicsi vízbe. Simán. Az is eszembe jutott, mekkora kísértés az egy rohanó, dolgozó, akárhány gyereket nevelő anyának, amikor a gyerek cukin eljátszik egyedül, hogy otthagyja a medencében, és gyorsan felmosson vagy elmosogasson addig. És hogy nem tisztességes az a nyúlfarknyi szülési szabadság, amit kapunk. Nem ment fel senkit persze ez sem. És ha felmentene is, a gyerekek nem kelnek tőle életre. Hányszor ki akartam rohanni fürdetés alatt, mert elfelejtettem bevinni Joelnek a törölközőt vagy csörgött a telefon vagy ilyesmi. Sose mertem, mert ezen múlhat. Remélem, sose jön el a nap, amikor vállalom a kockázatot.
És Lea miatt. Itt lakik, Szombaton bevitték a kórházba, mert elfolyt a magzatvize. A 29. hétben. Azt mondták neki, a terhesség végéig most már a kórházban kell maradnia. Ma reggel hallottam, hogy éjszaka megszületett a kislány. Lea lábadozik, a baba a koraszülött osztályon van, egyelőre nem tudnak mondani semmit. És próbálok ebbe sem belegondolni, mert nem akarom elképzelni, hogy én ülök a kicsi teste mellett, és imádkozom, hogy megerősödjön, hogy életben maradjon...
És Joel miatt, meg mind a testvérei miatt, akik jönnek még be"H, hogy sose érezzem azt, amit ezek az anyák, sose tapasztaljam a saját bőrömön, sose kelljen a saját bánatom miatt sírni. Legyen elég.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése