2012. október 14., vasárnap

Kezdődik a hét

Tehát Joelt szombat este kicsit melegnek éreztem, mikor a szomszédéknál beszélgettünk, szokásához nem híven ülve el is aludt az ölemben, aztán végül éjjel megmértem a lázát (hónalj), mert akkor már egyértelműen forró volt, persze hagyományos lázmérővel és félsötétben, merthogy Szombat. 38,7. Jó, akkor Maoz, légyszi nézd meg mennyit kell adni a szirupból. Hány kiló is a Joel? Oké, rendben, felszippantjuk a szirupot a pipettával, az első pár csepp után tekergeti a fejét, szar lehet, mert mikor a vascseppeket adom neki, már előre nyitja a száját, hát megkóstolom, tényleg szar, mindegy, a végét rákenem a mellemre, így vágom át, utána kicsit óvatosabban cuppan rám. Hamar leviszi a lázát, elalszik, nem is igen ébred reggel ötig, akkor baromi szomjas,és ismét elég meleg, de később mérem meg a lázát, mert kell a reggeli fény, hogy le tudjam olvasni, ha már a szobából nem tudok kimenni a mellemen csüngő gyerek miatt. 38,5, de ezúttal popóban, egy teli szájjal vigyorgó, eleven gyerekében, úgyhogy adtam egy esélyt annak, hogy a láz magától lemenjen. Le is ment, csak a takony maradt. Most én vagyok beteg. Láz nélkül, de anélkül is remekül érzem magam.
Ma reggel fél 11-re volt időpontunk a tipat chalavba, ahol kiderült, hogy Joel fogyott 360 grammot. Akkor gondolkozzunk el, miért. Egyelőre ne kapjunk frászt. Először is: van étvágya? Van. Eszik, szopik. Ok, mit eszik, és mi a helyzet az én tejemmel? Jól alszom és eleget? Hát ööö... És a bölcsi? Jahh, hát ott általában nem eszik vagy keveset. Mondtam már, hogy utálom a bölcsődét?? Jó, adjak neki esténként mindenféle kásákat, kaptam is rögtön mintát, attól talán jobban és többet alszik majd, következésképpen én is, jobb lesz a tejem, a kása eleve ad neki egy csomó kalóriát, meglátjuk. És folyton etessem. Ok. És én is egyek egészségesen és eleget. Ok. És két hét múlva mérjük meg újra, ha szépen gyarapodik, rendben, ha nem, orvoshoz kell vinni. Ok. Elvittem a bölcsibe. Hazajöttem, tíz perce hívott a metapelet, hogy Joel nem akar levest enni, ellenben sír, és hányt. Remek. Próbálja meg elaltatni, ha nem megy, hívjon újra. Merthogy egyszeri tapasztalatunk alapján a fogzás nálunk hányással jár, önmagában ettől nem ijednék meg.
Ha viszont ez így folytatódik tovább, fontolóra vesszük (értsd.én már eldöntöttem, és keresztülviszem az akaratom), hogy kivegyük ebből a remek intézményből, és keressünk egy dadát.És ha bárkinek bármi ötlete van azt illetően, hogyan kereshetnék pénzt itthonról, azt szívesen venném.

3 megjegyzés:

  1. Szia Judit! Sajnálom a babás megpróbáltatásokat... És megértem a bölcsi utálatot, szerintem valami forditóirodát megkereshetnél esetleg. Ott divik a homeoffice meg a szerződéses munka. 4 nyelvvel felvértezve ez talán jó alternativa. Akár budapesti iroda is érdeklődhet...internet mindenhol van.:)

    VálaszTörlés
  2. Sajnálom. :S Szerintem simán van ezeknek a betegségeknek pszichés alapja, biztos nem olyan jó még neki az a bölcsi, és azt is érzi, hogy te se szívesen hagyod ott. De szerintem elég ideig kísérleteztetek, ha most kiveszed valahogy, az már nem az ide-oda rángatás, meg a "gyerek a főnök" kategória.
    Ha kimegyünk végre, kezdünk valami vállalkozást, mondjuk kendőket meg terhesruhákat gyártunk, vagy valami hasonló.

    VálaszTörlés
  3. Tovább is van, mondjam még? Na, érte mentem, jókedvűen hasalt a földön, kérdem a metapeletet, mi a stájsz. Hát, hogy aludt másfél órát, azóta rendben, de nem akart enni, csak a tejet itta meg alvás előtt, amit hoztam (kevesebb mint egy deci). Hát, már csak megkérdem, tápszert evett-e. Hogy az nincs neki. Mivan?? Nincs. Ne idegelj fel, én hoztam. De az elfogyott. És ezt nekem honnan kellene tudnom? Miért nem szólnak??? Hát, ő mindig szól, lehet, hogy pont nem volt itt, mikor elfogyott, és aki helyettesítette, nem szólt. Jó, és azóta, mikor látja, hogy Joel nem eszik, csak egy kevés tej van, és nincs tápszere, nem jutott eszébe, hogy megkérdezzen, ugyan miért nem hoztam még? Holnap megyek az igazgatóhoz is, megmondom, hogy az volt az utolsó csepp a pohárban, ez már nem hanyagság, és nem is szimpátia kérdése, hanem gyerekkínzás, ennek fényében igazán nem csodálom, hogy sokszor nyűgös, nekem se rózsás a kedvem, ha éhes vagyok.

    VálaszTörlés