2012. július 22., vasárnap

Tipat chalav

Voltunk. Joel egy hős, nem is sírt, pedig két oltást is kapott. Azért nem volt tőle boldog, morgott, mint egy kis kutya. Most meg már másfél órája alszik, bizonyára mellékhatás. De nem ez a lényeg, hanem hogy ha nekem kellene fogynom, akkor miért a gyerek nem hízik megfelelően. Alig több, mint 7 kg, és a magassága sem változott olyan sokat. Ennek örömére egy hónap múlva ismét megyünk, hogy megmérjék. Addig pedig tegyek egy kis olíva olajat az ételébe, mert az állítólag segít jól hasznosítani, amit megesz. és hogy gyakorlatilag mindent adhatok neki enni. Tejterméket és mézet nem, de ezen kívül. Én pedig vegyek valami mogyoró-dió speciális keveréket, amitől kevésbé leszek fáradt, mert lehet, hogy emiatt diétás a tejem vagy nem tudom. Kérdezte a védőnő, hogy fáradtnak, gyengének érzem-e magam. Hááát, gyengének nem annyira, inkább fáradtnak. Csak hát a Maoznak vizsgái vannak, tehát a nullához konvergál  használhatósága, Joel 24/7 az enyém (21/ 6 helyett...), ráadásul éjjel két-háromszor kel és egy órán át cumizik rajtam, és a meleg is eléggé kifárasztja az embert, plusz elkezdtem aggódni az angol miatt, még mindig aggódom a vezetés miatt, tanulok is, jobb híján főleg este későn, hogy ne csak a csodában reménykedhessek, persze, hogy fáradt vagyok. De igazából én már rákészültem, hogy ez most így lesz egy 15 évig, és ha csak az én kedvemen múlna, rögtön össze is hoznánk még egy babát, úgyhogy annyira mégsem lehetek kikészülve. De aggodalomra egyébként sincs semmi ok, egy madár leszarta a babakocsit hazafelé

2 megjegyzés:

  1. Szerintem egyáltalán nem gáz Joel súlya. (Én néha örülnék, ha Dovi kicsit könnyebb lenne, pl mikor egész nap a kezemben akar lenni)

    VálaszTörlés
  2. Önmagában véve a súlyával nincs gond, hanem a gyarapodás ütemével van, ami eddig szép egyenletes volt, most meg megtorpant.

    VálaszTörlés