2012. május 24., csütörtök

Az én mai napom

Hű, hát ez a nap nagyon durván lefárasztott. Úgy kezdődött, hogy reggel hatkor keltem. Ugyan a telefonom (ami a nappaliban volt) nem hallottam, de Joel még mindig kitűnően funkcionál ébresztőóraként is. Maoz a kedvemért késett a munkából, hogy fel tudjon vinni engem meg Joelt (akinek nem találtam baby sittert, így megy ez, ha egy nappal az interjú előtt szólnak) a buszmegállóhoz. Végül Shirivel utaztunk autóval, Joel az ölemben, roppant biztonságos.
Az óra nem volt katasztrófa, de egyezzünk ki annyiban, hogy anno a 34 radnótissal könnyebb volt boldogulni, mint ezekkel, akik 18-an voltak csak. Hangzavar volt, és alig tudtunk valamit is csinálni, az, hogy "gyenge" osztály, ezek szerint azt jelenti, hogy nem tudnak semmit és nem is akarnak...Azért volt egy hármas fiú(!)csoport, akik igyekeztek, de ennyi. Állítom, hogy pár hét alatt lehetne javítani a helyzeten, és egyébként ezen nem is akadt fenn a tanár, aki benn volt velem. Összességében annyit állapított meg, hogy kezdő tanár vagyok és sok tanulnivalóm van, ami cáfolhatatlan, ennél sokkal érdekesebb, hogy ezt a (főleg izraeli kölykökkel való) tapasztalat hiányának tudta be, nem bármi másnak. Egyébként volt egy besült poénom. A past simple-t tanulják, és az egyik lányt, aki jaj, ő nem tudja ezt, megkérdeztem, ismerik-e az Oops I did it again című számot (hogy megmondjam nekik, ha Britney Spears tudja a past simple-t, akkor ők is tudni fogják), de ezek olyan fiatalok, hogy még ezt se ismerik. Na mindegy, a lényeg, hogy az iskola hajlandó lenne invesztálni a tapasztalatlanságomba, most a kérdés az, hogyan és miként fogadja el a diplomám az Oktatásügyi Minisztérium. Ezt megtudjuk, talán, hétfőn.
Innen elbuszoztunk az orvoshoz, illetve nem egészen oda, mert a busz oda nem visz el, hanem a közeli benzinkútig, ahol félóra várakozás után elcsíptünk egy olyan buszt, ami oda is befordul. Az orvos kedves, úgy tűnik, alapos, nem akar lerázni, de a százalékot tőle is kérhetném, mert végül én tettem javaslatot, mit írjon fel. Ha beválik, terjeszteni fogom az ötletet, ha nem....hát nem.Sok szerencsét kívánok magamnak.
És ezek után már csak annyi maradt, hogy hazajöjjünk. Azt nem gondoltam, hogy jó ötlet volna gyerekülés nélkül stoppolni, de nem vetettem el az ötletet teljesen, merthogy még mindig biztonságosabb, mint gyalog... Egyébként meg számítottam a hármas buszra, ami számításaim szerint fél négy körülre kellet volna, hogy megérkezzen. Azt hiszem, láttam is, ahogy elhúz a főúton, de nem kanyarodott be Sha'ar Biniaminba... Aztán még vártunk, vártunk, vártunk ezzel a minden gyerekek legjobbika, legédesebbjike Joellel, aki aztán a nagy várakozásban megéhezett, úgyhogy (mivel nem akartam ma másodszor, ezúttal egy zsúfolt buszmegállóban szoptatni) visszamentünk a rendelő épületébe, hogy legyen erőnk egy újabb félórához a buszmegállóban. Akkor érkezett meg Chana, és vett fel minket, noha baromira nem repesett a örömtől, hogy gyerekülés nélkül vagyunk. Igaza van. De mi a sz*rt csináljak, de őszintén? Nagyon-nagyon szeretnék jogosítványt. Negyed hatra itthon is voltunk. Az orvosnál negyed háromkor végeztünk. Húsz percre van innen. Na, ez a fárasztó.

2 megjegyzés:

  1. nahát, valaki épp lelkesen menne befele az oktatásba... :-) :-) remélem felvesznek - és jól alakulnak a dolgok. Ott milyen a tanárok, iskolák helyzete?

    VálaszTörlés
  2. Állítják, hogy rossz (csak a szocmunkásnak rosszabb), az iskolák helyzetéről nem sokat tudok. Az biztos, hogy gyerek van elég. A fizetés nem valami sok, de ilyen szünet, olyan szünet, már a babysitteren és a nyári táboron egy csomót megspórol az ember (ahova a nem tanár szülő kénytelen a gyereket küldeni, mivel neki dolgoznia kell). És hétévente van egy lébecoló év, amikor nem kell tanítani, ellenben fizetnek...

    VálaszTörlés