2012. április 17., kedd

Vissza a nyeregbe

Joel hullatja a haját (a macska meg a szőrét), folyton tele van vele a szám. Ez az egyik. A másik, hogy szerintem világosodik is. Még a végén szőke lesz. Nagyon hasonlít a családomra. Azért néha még meglátom benne a vonásokat, amik a Maoz apukájához teszik hasonlatossá, de egyre többször emlékeztet hol az én apámra, hol egyik-másik unokatesómra, és alighanem magamra. Nézem őt, és olyan nagyon ismerős arca van... Ha én is ilyen kis tündér voltam, megértem, hogy anyám a hetedik mennyországban volt, mikor végre megszülettem. És ma végre meg tudtam nevettetni kicsit.
Voltam ismét vezetni, háááát.... Az első negyed órában azt sem tudtam, melyik pedál mire szolgál. Aztán belejöttem, de van mit finomítani. Bár továbbra sem értem, miért baj, ha álló dolgokhoz túl közel megyek. Nem megyek nekik, nem súrolom őket, ők meg nem mozognak, akkor miért baj? A gyalogosoktól megtartom a tisztes távolságot. Egyébként egész végig ment az eszmecsere Udival (a szülés óta nem beszéltünk), ami lehet, hogy a precizitás rovására ment, de első alkalom, hogy a beszéd nem csökkenti 30 km/h-ra a sebességemet, úgyhogy tulajdonképpen előrelépés. Joel mindezen idő alatt Maoznál volt. Pénteken megyek újra, akkor majd tényleg kell már a lefejt tej. Ma nem kellett, mert még pont az előtt lett éhes, hogy kezdődött volna az órám, aztán meg visszaértem következő evésre. Mondtam a Maoznak, a tejet tegye a kávéjába, úgyis párve... Kíváncsi lennék egyébként, hogy a halacha mit mond erre. Tilos? Furának persze fura.

Ahogy a címen gondolkodtam, eszembe jutott, hogy ha Daniel lenne a neve (ahogy Maoz akarta) akkor mondhatnám, hogy Daniel-san... (A héten ment a tévében a Karate kölyök 2.)

2 megjegyzés: