2012. március 11., vasárnap

Négy nap

Szóval Purim... A buli állítólag évek óta nem sikerült ilyen jól, nekem ugye nincs összehasonlítási alapom, de jól éreztem magam. Maoz úgy döntött, nem megy el (inni) a férfiakkal és hozza el nekem Joelt, hanem itthon marad vele, én meg érezzem csak jól magam. Nagyon fura így elengedni a kezét (mármint Joelnek, nem Maoznak), elképzelni nem tudom, hogy megy valaki vissza dolgozni három hónap után, és hagyja a gyereket bölcsiben, baby sitternél stb. Baromi nehéz lehet.
Másnap nyugodtan leültem (a reggeli rohanás után, mikor is 20 perccel Megilaolvasás előtt ébredtem, rohamtempóban öltöztem kalóznak, gyorsan megetettem Joelt, és futottam a zsinibe, ahol vártunk még vagy öt percet a többi későre...), hogy elkészítsem a csomagokat. Az első öt percben befutottak hárman a csomagjaikkal, akiknek eredetileg én nem terveztem küldeni, úgyhogy rögtön átcsoportosítottam, de aztán ez így folytatódott egészen délig, amikor felismertem a helyzet lehetetlenségét, befejeztem, ami még hátravolt, a többiek meg csomag nélkül maradtak. A vicc az egészben, hogy szerintem eleve mindenki ugyanazt csinálja, legalábbis háromnál kevesebb gyerekkel biztosan: megkapja a csomagokat, kiszedi belőle az édességet, és elosztja az általa küldendő csomagokba... Szóval rendkívül sok az értelme. De voltak kreatívabbak, akik aprósüteményt osztottak vagy pizzás tekercset szósszal meg ilyenek. Az nagyon finom volt egyébként.



Ebédelni több család gyűlt össze, jellemzően a már házban lakóknál, mégis kényelmesebb ott. Na kérem. Az étel finom volt (és kiderült, hogy többnyire a pasik főztek, nálunk is Maoz csinálta a salátát, amíg én a csomagolópapírral meg a kísérőcédulákkal küzdöttem), volt bor és volt gitározás. A fiúk ittak, és ittak, és ittak, éés ittak. Majd úgy döntöttek, hogy kollektíve átvonulnak Rotemékhez. Mi, lányok, maradtunk elpakolni... Ezzel gyorsan megvoltunk, és mi is elindultunk. Még oda se értem, már jönnek elém, hogy "Jujj, Judit, a férjed kihányta a lelkét is" (megjegyeztem, fontos kifejezés héberül, nem bánnám, ha nem lenne rá szükségem többé). Bemegyek (Joelt leparkoltam a kerítés mellé), mondják, hogy már kivitték körbe teraszajtón át a bejárathoz, közben már Netanel, egy másik pasi takarította fel a félig emésztett csirkét a földről. Kimegyek, Maoz Rafi vállán átvetve, teljesen kész, még sosem láttam így, pedig mi sem a Mea Shearimban ismerkedtünk össze... Rafi leteszi a földre, gyakorlatilag nem mozdul. Arculöntöttem egy bögre vízzel, sokat nem használt, de a szemét kinyitotta. Végül találtak egy valakit, aki képes volt vezetni, és meg egyet, aki képes volt a hazaszállításhoz asszisztálni. A gyerekek felkapaszkodtak a kocsira, rendkívül élvezték. Hazaértek, én is befutottam a babakocsival, Maozt betereltem a kanapéra a (majd) gyerekszobába, adtam neki vizet, mellé tettem a lavórt. Gondoltam, most kialussza, de a mókának itt még nem volt vége. Hogy neki pisilnie kell. Kitámolygott a wc-be, én közben leültem szoptatni. Dolga végeztével elindult a szobába az ágyba. Kiabálok neki a nappaliból, hogy olyan opció nincs, hogy így befeküdjön az ágyba, és ha jót akar, azonnal jöjjön ki onnan, mert ha én szedem ki, abban nem lesz köszönet. De miért? Minden rendben van, és egyébként is fázik a kanapén. Persze hogy fázol, mert részeg vagy, azonnal tessék kimászni az ágyból, majd kapsz takarót. Persze nem volt abban az állapotban, hogy kimásszon az ágyból, úgyhogy mihelyt Joel befejezte az evést, bementem, és a lábánál fogva kihúztam onnan. Aztán már a saját lábán visszament a kanapéra. Becsuktam az ablakot, betakartam, és öt órán keresztül horpasztott. Akkor felkeltettem, hogy igyon, kijött, és elkezdett röhögni magán, hogy hogy lehet ennyire idióta. Érdekes, hogy elég jól emlékezett (a hányáson kívül) mindenre. Kérdezte, hogy most már bemehet-e a szobába, mondtam, persze, csak zuhanyozzon le előbb. Még a zuhany alatt is magán röhögött. Aztán másnap kiderült, hogy az is hányt egy jót, aki utána takarított, és hogy Simcha férje azért nem ivott semmit, mert ő még ennél is jobban kiütötte magát egyszer. És hogy csak az újak isznak abból a lőtyből, amit Roey osztogat az utcán ilyenkor, és aki abból iszik, az rendszerint hány is... Engem meg nyugtattak, hogy ne aggódjak, ez már mindenkivel megtörtént, Rotem felesége, Adi meg, hogy semmi baj, ezt ők előre számításba vették, mert olyan még nem volt, hogy senki se hányjon.
Ettől eltekintve jó móka volt a Purim, és végül is Maoz nem egy problémás részeg, csak megölelni akart meg puszikat küldött a levegőbe, mikor meglátott. Akkor kicsit megijedtem, mikor a babakocsi felé vette az irányt, gyorsan más pályára is tereltem.
Reggelre már teljesen jól volt, el is mentünk Jeruzsálembe, ahogy megbeszéltük (!), ahol aztán pont azt nem vettünk, amit akartunk (játszószőnyeget), vettünk viszont ruhákat Joelnek, és játékokat. Kedvencem a berregő oroszlán. Olyan szép játékokat gyártanak ma már! Klubtagságit csináltattam az összes babaruhát árusító üzletben (jó, kettőben, egyben meg már van, csak meg kell keresni a kártyát), öröm, hogy van hol elkölteni a pénzt.
Ma reggel 9.15-re volt időpontunk a védőnőhöz (továbbiakban: Tipat Halav, ami Csepp tejet jelent), de megint háromnegyed 9-kor keltem, ráadásul gyalog mentem fel, ami nem olyan nagy baj, ugyanis kezdem megközelíteni a szülés előtti súlyomat, és nem hinném, hogy képes vagyok diétára fogni magam, tehát marad a mozgás, ugyanakkor elkéstünk kicsit. Fel voltam rá készülve, hogy megint le leszek cs***ve, hogy nem teszem a hasára a gyereket, pedig pedig, és hogy mi az, hogy két hónapos létére, nem ír, olvas és mászik fára, de kellemes meglepetésben volt részem: Másik védőnő volt soros a Tipat halavban. Joel pedig olyan mintaszerűen emelte e fejét, így:



hogy meg is kérdezte a védőnő, ugye szeret a hasán lenni. Ó, igen, nagyjából öt percet fürdés előtt, és kizárólag akkor, ha egy darab rugdalózóra vetkőztetjük. Mindegy, de hogy nagyon ügyes, nagyon jó, és szépen gyarapszik, és 58 cm (most mérték először), és nő a feje, és követi a hangot a fejével (kizárólag a védőnőét is az apjáét, én valószínűleg túl sokat vagyok vele ahhoz, hogy érdekes legyen a hangom vagy bármilyen általam keltett hang). Ami kevésbé volt élvezet, hogy két oltást is kapott, egyet-egyet mindkét lábába. Az elsőnél csak nyávogott kicsit, a másodiknál először hangtalanul és levegővétel nélkül vörösödött, majd tei torokból sírt, de csak két percig, utána már a "nagyot csalódtam benned" sírással folytatta. Majd pedig elaludt.
Most várom, jelentkeznek-e a mellékhatások. Kicsit nyekergős-sírós, és nem tudom, hogy ez az oltások miatt van-e vagy a tegnap kölcsönzött kínai/mei tai hordozókendőt nem szereti. Ingyen lehet kölcsönözni három hónapra. Megmutatták azt is, hogy kell megkötni, bár a youtube videókon kicsit másképp magyarázzák, és úgy vettem észre, hogy tényleg úgy kényelmesebb neki, úgyhogy úgy kötöttem meg. Egy családnál vannak ezek a kendők, maguk is nagy kendőhívők, anyu is, apu is hord egy-egy gyereket a hátán, először azt hittem, hiba van a mátrixban, aztán rájöttünk, hogy ikrek. Kicsit félelmetes, hogy négy hónaposan kb. feleakkorák, mint Joel. Nem lehet egyszerű dolog ikrekkel.
Mi meg ilyen szépek vagyunk a kendővel:

Hazafelé a rendelőből volt egy Teknősbéka és a nyúl-élményem. Éppen indultam le a dombon, amikor az út szélén megláttam egy teknőst. Hát te meg honnan szöktél el? Felvettem, és visszafordultam, hogy bekopogjak a közeli házakba, nem hiányzik-e valakinek a teknőse, esetleg nem tudják-e melyik szomszédé. Nem, nekik nincs teknősük, mondják az első házban. A másodikban, hogy nem az övék, és általában a szabadban élnek, és jól teszem, ha megmosom utána a kezem, mert mindenféle betegségeket terjesztenek (Izraelben minden állat betegségeket terjeszt...). Gondoltam, jó, hát ha nem, hát nem, de mégis fura, hogy a sivatag szélén éljenek, azt gondoltam, ezeknek víz kell. Én megpróbáltam, hazavinni nem fogom, visszateszem oda, ahol találtam. Vissza is tettem, és folytattam az utat haza. Lejöttem a dombon, befordultam a kanyarban, beértem az utcánkba, és mit látok a szomszéd kertjébe befelé araszolni? Egy teknősbékát. Hát te meg hogy a nyavajába előztél meg??
Délen meg egész szombaton potyogtak a rakéták. Úgy látszik a magyar hírekbe nem került be, mert nem kaptam kétségbeesett sms-t a húgomtól, hogy azonnal hívjam fel, ha még élünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése