2012. február 27., hétfő

Gyomirtó

Én. Mivel tegnap macsetével kellett már utat vágnom a szárítókötélig, ma kimentem kitépkedni a gazt. Az ablak alatt növőket dalolva, aztán jöttek a trükkösebb, egy tőből jó sok széles levelet kiterítő törzsgyökérzetűek. Végül pedig mindannyiunk kedvence: az óriás haláltüske. Nagyon szemét tüskéket növeszt magára, főleg a virágaira, de a levelei szélére is, amik leszakadnak, és beleállnak abba, ami leszakította őket. Ez már most is szúr annyira, hogy szoknyán, harisnyán keresztül beleálljon a térdembe és véresre szurkálja, de nyáron az igazi, amikor a növény már nem él, nem is látni, elszáradt, eltűnt, elfújta a sivatagi szél, de a tüskéit, melyek szintén kiszáradtak és megkeményedtek, itthagyja. Olyan, mintha valaki felszórta volna rajzszöggel az udvart. Strandpapucson át simán beleáll a lábba. Szóval nekiestem ezeknek is. A legnagyobbnak (másfél méter) kapával, a kisebbeknek csak kesztyűvel.
Minderre azért volt szükség éppen ma, mert Maoz 101 terve (vizsgaidőszak utáni elbizakodottság) közt ugyan szerepel a kert rendbetétele, amihez világos kell (azaz péntek) de mivel nem szeretne sötétben vezetni, péntekre tervezzük a nagybevásárlást, szóval... És jön vissza az eső is, ami a meghitt dzsungelünket is növesztette, és nem vállalhattam a kockázatot, hogy a Jumanjiben találjuk magunkat.

2 megjegyzés:

  1. - Fel kellene őket jelenteni, az átkozottakat!
    - Kiket?
    - Hát akik így kiszögezik az utat.
    - Ezeket mi szórtuk ki Te nagyon hülye!

    VálaszTörlés
  2. Jó, jó, csak úgy mondtam...

    VálaszTörlés