2012. január 19., csütörtök

Para és szülői nézeteltérés

Őszintén együttérzek azokkal, akiknek sírós kisbabájuk van. Joel jó baba(bli ain hara!), jószerivel sutba dobhatom a suttogós nő tanácsát, hogy tanuljam meg megküönböztetni a különböző sírásait, ugyanis nemigen sír, amikor igen, akkor meg már eleve várom, mert evésidő van. De tegnap átmeneti megoldásként a hasra fektetésre, ráfektettem a mellkasomra, és úgy olvastam. Édesen aludt, amíg meg nem szólalt a telefon, és a Maoz meg nem kért, hogy nézzek meg valamit a neten, és be nem tettem Joelt a babakocsiba. Nem aludt vissza, hanem forgatta a fejét és nyöszörgött. Majd elkezdett sírdogálni. Felvettem, megnyugodott, visszatettem, de öt perc múlva megint sírt. Nézem az órát, szűk két óra telt csak el az előző etetés óta, nem hiszem, hogy éhes. De csak sír tovább a karomban is. És egyre jobban. Jó, lehet, hogy fáj a hasa, kaki, böfi, ilyenek. De akárhogy próbáltam böfiztetni, vagy úgy tartani, amilyen pozícióban általában egy hatalmas trottyal könnyíteni szokott magán, semmi, sőt, kezdte elveszteni a türelmét. Á, megvan! Biztos tele a pelenka. Kibontom (itt már úgy üvölt, hogy komolyan félek,fel fog robbanni a kis teste az erőlködéstől, és persze én is a sírás határára jutok), a pelenka üres, teljesen. Visszacsomagolom. Mondjanak a könyvek is, meg a védőnő is, amit akar, ez a gyerek éhes. És tényleg. Ez borzasztó dolog, mikor sírnak. Ijesztő, mert olyannal barkóbázol, aki tényleg csak igennel és nemmel felel, illetve a inkább ilyen hideg, hideg, langyos, meleg - válaszokkal, hogy mennyire vagy közel, hogy eltaláld, mi a baja. Azt hittem, csak nem akar egyedül lenni a kiságyban, erre azt mondta,langyos, mármint, hogy kiveszem, jó kezdet,a szoptatást is így indítjuk, anya kezébe vesz. Ezért kicsit megnyugodott. De hogy látta, én itt megrekedtem,újra üvölteni kezd. Hála Istn, hogy csak akkor sír, ha tényleg akar valamit, megőrülnék, ha folyton sírna minden kitalálható ok nélkül. Semmi sem olyan kimerítő, mint egy csecsemő sírását hallgatni, meg nézni, milyen kétségbeesetten próbál közölni valamit.
Aztán mikor a Maoz hazajött, először is belekötött, hogy megint leszorítottam a kezét a takaróval, pedig a védőnő megmondta, hogy nem szabad. Mondtam, hogy a védőnő pont nem érdekel,úgy nevelte a gyerekeit, ahogy akarta, és én is pont úgy fogom az enyémeket, ahogy én akarom, plusz nem szorítottam le a kezét, csak betakartam, de még arra is okom lett volna, hogy tényleg bepólyáljam a takaróba, ugyanis az megnyugtatja, jobban elalszik, ami nem árt egy ilyen kiadós sírás után. Aztán elmeséltem neki. Hát hogy ő csak úgy kérdi, hogy ha a gyerek sír, az nem alap, hogy éhes? Mivan????? De, alap, feltéve, hogy nem egy órával korábban fejezte be az előző étkezést. De hogy sorra kell vizsgálni a lehetséges okokat. Ó Maoz, azért mégiscsak csodálatos,hogy egy ilyen okos emberhez mentem hozzá, hát erre magam is rájöttem, végig is vettem mindent, szerencsére a lista nem hosszú, azon még nem kell gondolkodnom, hogy szerelmi bánat gyötri, vagy hogy a hétvégi kirándulásra akar elmenni, de azt a kevés lehetséges okot is idő végigpróbálni, ő meg közben csak bömböl és bömböl, és speciel az éhség az utolsó volt az adott időben a listámon. De hát pedig szerinte azzal kellett volna kezdeni. Ja, hogy hirtelen már nem számít, mit mondott a védőnő, hogy két és fél- 3 óránál hamarabb semmiképp ne adjak neki enni? Hát hogy azt biztos az éjszakákra értette, miért, csak nem akarom sírni hagyni éhesen, és várni míg letelik a három óra?! Nem, én nem akarom, de az a nő nem az éjszakákra értette, és pontosan ezért nincsen eszem ágában sem rá hallgatni. De hát neki ez a foglalkozása. Igen, ahogy a kórházban dolgozóknak is az a foglalkozása, meg azoknak, akik az okoskönyveket írják. És hogy azért, mert ő csak ezt az egy nőt hallotta észt osztani, nem kell azt hinni, hogy a szava szentírás. Én végighallgattam és -néztem, mit mondanak és csinálnak a kórházban, olvastam eleget, beszélgetek az itteni anyukákkal, és ráadásul még hülye sem vagyok, ha többen többfélét tanácsolnak,úgy érzem, megillet a választás joga, és velem ne merjen úgy beszélni, mintha egy felelőtlen, ostoba liba volnék. De hát a védőnő jönni fog látogatni. Hát aztán jöjjön, majd elmegy. Aztán miután mindketten lehiggadtunk, elmondta, hogy egyáltalán nem gondolja, hogy buta volnék, sem azt, hogy nem jól bánok a babával, és sajnálja (ha ne gondolod, ne is éreztesd úgy - itt még csak ő higgadt le).
Aztán előállt az ötlettel, hogy ketten fürösszünk. Mi? Hát hogy mert nagyon csúszik meg ficánkol (Judit magában röhög: Maoz előző este fürdette Joelt először), meg nehéz is, ezért én nem fürdethetem a műtét miatt (...), hanem ő majd tartja két kézzel, én meg mosdatom. Mondtam, ez így elég hülyén hangzik. Na a hangzásnál már csak a kivitelezés hülyébb. Eleve egy körülmetélés után és köldökcsonkleesés előtt álló babán nem sok fürdetnivaló van elől, ő meg persze úgy tartotta. Lemostam az arcát meg a mellkasát, a karjait, de hát a lényeg hátul lenne (meg akkor a víz nem befolyik a szájába, szemébe, orrába, hanem simán lecsöpög az arcáról), de a megfordításával még két kézzel sem boldogult. Én tudom, hogy fontos türelemmel lenni, de a türelem olyasmi, ami korlátozott mennyiségben áll rendelkezésemre este 10-kor, úgyhogy kivettem a kezéből a fiatalurat, és megfürdettem egyedül. Aztán Maoz öltöztetésnél szépített, valahogyan született érzéke van ahhoz, hogyan kell a rugdalózókat feladni a gyerekre.
Hozzátenném, éjjel megint beállítottam az órám. Csak elfelejtettem "leokézni", ezért nem ébresztett. Joelt nem kell leokézni, ő keltett is öt óra alvás után. Most négy órája alszik, meg kellene próbálkoznom valami gyengéd ébresztéssel, hogy úgy érezze, magától kelt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése