2012. január 31., kedd

Férfiak - na most panaszkodom

Ha még egyszer megkérdi valaki, hogy alszik éjjel, szájon vágom. Ugyanis minden alkalom után, mikor megkérdik, és én azt válaszolom, jól, hál Istnnek, Joel nem alszik olyan jól mégsem. Tegnap elmentem este az Erev nashimra (nők estéje), Maoz nagyon támogatta az ötletet, hogy mozduljak ki. Mondtam, addig játsszon Joellel, és így is értettem, ugyanis túl jól aludt egész délután és egész este, tudtam, ez csak rosszat jelenthet az éjszakára nézve. És lőn. Éjfél előtt megetettem, hogy ne kelljen egy félóra múlva... Hát először is: egy félóra múlva reklamált, hogy az, hogy elalszik szopás közben, nem azt jelenti, hogy befejezte, szóval újra. Aztán kettőkor ébredt megint. Majd négykor, amikor is kezdtem gyanakodni, hogy azt hiszi nappal van, vagy simán szivat. Mindenesetre nem adtam neki még enni, viszont így kihúztuk ötig, amikor evett, majd visszafektettem (úgy negyedszerre maradt is a kiságyban), gondoltam, most már elég fáradt, biztos alszik majd, de kár volt magamból kiindulnom, hétkor újra sírt. Felvettem, elhallgatott, visszatettem, sírt, felvettem, elhallgatott, visszatettem, sírt, felvettem, elhallgatott, visszatettem... Ugye nem kell annyiszor leírnom, ahányszor eljátszottuk? Persze este apu ölében aludt el, mert apu úgy gondolta, a legjobb közönség a három hetes fia a prezentációja gyakorlásához. Ez Joelt nem kötötte le, szóval... Úgyhogy most fáj a fejem, álmos vagyok, és túl sok cukrot tettem a kávémba.
Ma jön a húgom, de még nem tudom, hogyan. Ugyanis mikor tegnap este hazaértem, Maoz fancsali képpel fogadta a hírt, hogy megmondtam Shaninak, aki a férjének keresett fuvart, hogy igen, Maoz holnap autóval megy Jeruzsálembe. Ugyanis ő mégis inkább itthon hagyná az autót, és majd vonattal, busszal hazajönnek a reptérről. Merthogy esni fog, vihar lesz. Igen, és valóban jobb tömegközlekedésre várni szakadó esőben, ahogyan megéri vállalni a kockázatot is, hogy egy esetleges késés esetén lekésik az ide tartó buszt, noha a következő csak három óra múlva jön. Én nem tehetek róla, de elborítja a vér az agyam ettől a kitekert logikától. Meg attól, amikor miután feleslegesen elcseszi energiáját és az idejét, majd nyavalyog, hogy fáradt, és én mért nem értem meg őt. Azért, szívem, mert előre megmondtam, hogy hülyeséget csinálsz. De nem veszekedtünk, csak mondtam, hogy a világon nincs ember, aki ésszerűnek tartaná az ötleteit. Mert az autó arra való, hogy az ember azzal menjen olyan helyekre, amelyekre egyszerűbb autóval. De ő nem ismeri az utat. Ez jó érv lenne, ha nem tette volna meg ezerszer már, igaz, busszal. Hát hulljon ki az összes haja annak a vizsgabiztosnak, aki nem adta meg nekem a jogsit, hozzászoktam, hogy ha tehetetlenkednek az emberek, csinálom magam!
És ma reggel felhív, hogy heló mizu, és a fáradt hangomat hallva: hogy mi a baj. Nem aludtam, az a baj. És meglepődik, hogy tényleg, Joel nem hagyott aludni? És mielőtt bárki megkérdezné, igen, ugyanabban a szobában alszunk, egy akkorában, hogy lapjával férünk csak el a bútorok között, és nem hallja, nem hallja, hogy átüvölti a fél éjszakát ez a gyerek.
És persze a házassági évfordulót elfelejtette. Mert az nem elég, hogy szombaton kvázi emlékeztettem, nem elég az sem, hogy sütit sütöttem neki, mert tőlem most ennyire futja csak, olyat amilyet szeret. Nem elég, hogy miután hazajött, mondtam neki, hogy tudom, az ő családjában talán nem csapnak nagy hűhót az évfordulók felett, de nekem fontos (ezt minden alkalommal elmondom szülinapok - az övé is- előtt is), tegnap sem pótolta a mulasztást (igen, elvárnám, hogy legalább egy hervadt kórót dugjon a nyúzott arcomba). És ilyen átvirrasztott éjszaka után ez megsokszorozódott erővel tör rám. És akkor visszaköszön a szülinap, amikor nem érdekelt, hogy szart se kaptam (csak valami undorító csokit, amiről nem mondtam meg neki, hogy undorító), mert nem volt ideje, mert fontosabb volt elhozni a kuszkuszt az anyjáéktól, ahová azt a kocsit vitte tesztelni, amivel az ég egy világon semmi baj nem volt, de végül nem vette meg. Az egyszeri alkalomra elég a ne haragudj, és tényleg nem haragszom, de kezdjük azzal, hogy már ez sem az első volt, mert tavaly haza se jött a szülinapomon, hanem leltározott a q*** HaGarinban, ahol akkor dolgozott, de oda se neki, mondjuk, hogy a (rendes) házassággal új fejezet nyílik, tiszta lap, és akkor legyen ez a szülinap az, amin nem lényeges, hogy nutellás kenyérbe szúrtuk a gyertyát, mert azt legalább vett, de amikor az előre bejelentett házassági évfordulón is hiába várok egy kis, hát én nem is tudom, mit, csak hogy iciripicirit más legyen, hogy legalább mondjon annyit, hogy asszony, boldog házassági évfordulót, sőt, mikor mondom neki, hogy nekem ez fontos volna, annyi a válasz, hogy háháhá, nekünk házassági évfordulóból három is van, ha egyet elfelejtünk, lehet pótolni a következő alkalommal, akkor az nekem rosszul esik. Egy hangyányit. Nem akarom, hogy zavarjon, de zavar.
És most ezt meg fogom írni neki e-mailben. Mert jelen állapotomban a telefonban úgyis csak bőgnék, addig meg nem akarok várni, míg hazaér, mert itt lesz a húgom. Csak ez most jó nagy adag ecet a kacsán, mert ha ezek után teszem azt hozna valami gazt, amit egyébként nem fog, mert azon megjegyzésem a váza vásárlásakor az ikeában, hogy most már csak az kéne, hogy virágot is kapjak, amit bele lehet tenni, nem volt elég világos és egyértelmű, akkor hogy örüljek neki? Kész röhej, hogy ki kell hisztizni egy ajándékot. De még egyszer, nem az ajándék a lényeg, hanem a gesztus, hogy ezzel a remek (gesztustalan) kifejezéssel éljek.

U. i.
És ha már ecet: A férfinál elb*****abb lény a világon nincs. Belerakja az ecetes salátát a hússal meg a krumplival (ami eleve undorító, hogy így egybe) egy törött aljú műanyagba. A műanyagot a hűtőbe, a papírdobozban lévő sütemény mellé... Ecetes lé ki, polc eláztat, papírdoboz átázik, sütemény pedig kiskakas gyémánt fél krajcárját játszik. Szívd fel begyem az ecetet, szívd fel begyem az ecetet. És a begye az ecetet mind felszívta. De nem. Ha legalább mind felszívta volna, nem kellett volna hűtőt takarítanom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése