2011. december 1., csütörtök

A zasztalra csap

Először is: Ma van a szülinapom, legalábbis nemzetközi időszámítás szerint, a véletlen úgy hozta, hogy ez lett a börzdéjszongom. És erre ihletett:

Aztán pedig felhívott a Janka, és megbeszéltük az életet, többek közt azt, hogy nyitottam ki a felgyülemlett Drukman-feszültség zsilipét a Maoznál tegnap egy igazából mellékesnek szánt megállapítással. Ugyanis a tisztelt rabbi úr először nem válaszolt a hívásaira tegnap, majd az irodai telefonról mégis sikerült elérni, nem, a teuda még nincs kész, mert az RD aláírása nincsen meg (igen, ugyanaz az RD, akiére a múltkor is vártunk...). Mondta neki a Maoz, hogy ok, egy hét múlva időpontunk van (megint) a minisztériumba. Mire ő: Metzuian... Ami annyit jelent, hogy nagyszerű. Szereti ezt a szót mondogatni. Én is hiszek a szó erejében, de az ő szavának láthatóan kevés az ereje, Legalábbis eddig nem győzött meg.
Na, most felhívott a rav Joszi, hogy azért várunk az aláírásra, mert nincs meg az RD -nak a házasságlevelünk (igen, az, amit két hete elfaxolt a Maoz, oda se neki, nem ez az első dolog, amit elkevernek), úgyhogy telefonálás, faxolás, és most úgy fest, hogy aláírta, már csak a rabbi úrnak kell, amit vasárnap meg is tehet. És ha megteszi, akkor nem kell bemennem hozzá hétfőn megrángatni a szakállát, ahogy a Maoznak mondtam, hogy tenni fogok. Biztosan vannak érdemei a rabbinak, ha az Örökkévaló így aggódik érte, hogy megtépik a szakállát, ugyanis alig tettem le a telefont, miután elmondtam a Maoznak, hogy hívja fel, és mondja meg neki, hogy nem érdekel, hol, hogyan keríti elő a RD-t és iratja vele alá a papírt, de erre hétfőig van ideje, akkor mi a teudát meg akarjuk kapni. Nem jó lenne, nem szeretnénk, hanem akarjuk, és ez már nem türelem, hanem idő kérdése, a türelem az lehet, hogy rajtunk múlik, de az idő, az telik, akármit is csinálunk. És hogy ha nem kapjuk meg a papírt, akkor majd én bemegyek előrelendíteni a dolgokat. Na, és ahogy letettem, felhívott a rav Joszi, hogy azért nincs aláírás, mert. És ezzel kezdte. Pedig nem beszéltünk vele, csak úgy a semmiből. Hát ilyet!
Mert közben én meg megragadtam a telefont, és elkezdtem telefonálgatni a kórházba, hogy azért én csak fel szeretnék iratkozni egy szülésre. Interneten nem lehet, ha nem vagyok állampolgár vagy legalábbis lakos (ó, mától megint illegálisan tartózkodom az országban), személyesen nem akarok odacsattogni, mert igen messze van, és nem bírnám ki, ha üres kézzel, azaz információ és bárminemű elért eredmény nélkül kellene távoznom, telefonon pedig nem lehet semmit megtudni ebben a kései (csütörtök du. 3 óra) időpontban. Pedig jó sokszor végighallgattam, melyik gombot nyomjam meg, ha ezt vagy ezt akarom, ki is próbáltam elég sokat, míg a szülőszobánál kötöttem ki, ahol ezzel nem foglalkoznak, hanem átkapcsoltak a valakihez, aki meg már nem volt bent. Ekkor döntöttem úgy, hogy a stressz ellen úgy küzdök, hogy megszüntetem a stresszort. Egyébként a terhességnek tudom be, hogy bár pattogok és felháborodom, végülis nem visel meg ez a helyzet annyira, mint amennyire megviselhetne.
És egyébként pedig a kapros-túrós rétes finom lett. Bár szerintem ez nem rétes tészta, ami nem zavar, mert nem annyira szeretem a rétes tésztát. Mikor a túróba öntöttem a cukrot, kicsit megszaladt, hál' Istennek, mert így sem túl édes. Valószínűleg a tészta az oka, amit a csomagolás szerint édes és sós süteményhez is fel lehet használni, így nem raktak bele cukrot, vagy csak valami egészen minimális mennyiséget.
Szóval az általam készített töltelék:
  • fél kg túró
  • majdnem egy egész tejföl (mert a macskának is kell)
  • két tojás felverve
  • két vaníliás cukor (ami sokkal édesebb - valószínűleg, mert több - mint a magyar)
  • kb. két kanál búzadara (kb, mert öntöttem)
  • pár kanál cukor (jó édes legyen, az a lényeg)
  • és egy csokor (valójában a kuszkusz után megmaradt) kapor felvágva
Ennyi. Ebből kijött két rúd süti. Az egyiket már majdnem megettük, a másikat becsomagoltam szombatra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése