2011. december 6., kedd

Lamentations

Még öt hét. A szomszédnak három, de nekik már az ötödik, időközben biztos megtanult türelmes is lenni. De elég fáradtnak tűnik mindig, úgy látszik, ezen semmi nem segít. Ahhoz is hozzá lehet szokni, csak attól még fáradt vagy.
Visszatértem az utakra, és csak egy olyan hibát követtem el, ami miatt megbuktattak volna vizsgán. Persze ha megadják a nekem járó elsőbbséget, akkor nincs hiba, amit elkövethetnék (azaz, ha nem adják, elveszem). Valójában nem vagyok ennyire agresszív, csak ha ugyan elsőbbségem van is, de láthatóan tesznek rá, ugyanakkor az oktató azt magyarázza, hogy elsőbbségem van, az megzavar. De mindegy, ilyet teszten nem csinálunk.
Rendes feleség akartam lenni, ezért mondtam a Maoznak, hogy megnézem azt a boltot, amit tegnap ajánlottak neki, csak ő meg derítse ki nekem, hogy hogyan jutok oda. Na most a bolt Har Hotzvim-on van, amit én rendre keverek Har haTzofimmal, és egyikről se tudom, pontosan merre vannak. Pedig ebben a családban én vagyok az, aki eligazodik térképen, buszútvonalakon, megérzés alapján, mindegy. Ehhez képest a Maoznak szerintem az sem esett le, hogy az én problémám a két nagyon hasonló nevű kerület összezavarásából ered. Hogy akkor most melyikben is van a bolt? Mondta, melyikben, de ezzel nem jutottam közelebb a megoldáshoz, tudniillik, hogy ez most a város egyik vagy másik vége? Megnézi a térképen, megnézi, igen, igen, ez nincs messze tőled (én a város kvázi közepén voltam, és az oktatómat vártam), Givat Shaul után, de 10-kor nyitnak, felhívja őket, megkérdezi pontosan, és visszahív. Pontosan 10-kor végeztem a vezetéssel, várok, várok (elmegyek pisilni, a mosdóban egy haredi anyuka szoptat, csekkolom a babakocsit, Infanti), Maoz csak nem hív, éhes vagyok, bemegyek a buszállomásra, felhívom, közben dolgoznia kell, úgyhogy visszahív később, erre úgy egy óránk megy el, kideríti, hogy a 71-es, 72-es és a 64-es buszok mennek arra. Ez nekem nem tetszik, a 64-esre ugyan felszállhatnék, és az valóban Har valami felé tart, ha jól rémlik, Givat Shaulon keresztül, ugyanakkor nem értem, hogy jön a képbe a másik két busz, amelyek Talpiyot felől jönnek, és a városközponton átvágva mennek Ramot felé, atán ki tudja hova. Jó, megint megkérdezi őket. Visszahív (én már síkideg, 11.30 van), ha a buszállomáson vagyok, akkor ott felszállhatok a 39-esre, az oda visz. Jó, melyik irányba? Visszahív. Ne Bayit Vagan felé. Ok. Kersem a megállót: nincs. Persze sejtem, miért. Mert egyszerű rámondani a Biniane Haumára (binyeneuma...), hogy Tachana Merkazit (amit buszállomásnak írok), pedig nem ugyanaz, főleg nem a nyolcadik hónap végén másfél óra várakozás után, ha a nem Bayit Vagan felé menő buszra kell szállnom, vagyis aluljárózni kell (mocsok és lépcsők, bár meg nem közelíti a Kálvin teret). Megjön a busz, mondom a sofőrnek, hogy a Bar Ilan kereszteződés előtti megálló kell nekem, legyen szíves, szóljon. (Aki ismeri Jeruzsálemet, ebből rájöhet:egyáltalán nem Givat Shaul után, tökre a másik irány, legalábbis tömegközlekedve úgy tűnik.) Leülök elől. Megyünk, megyünk, megérkezünk a végállomásra, kérdem: mivan?? Hogy ő elfelejtette. Persze ugyanaz a busz visszafelé nem arra megy, úgyhogy szálljak a 7-esre, mondom a sofőrnek, az Ezrat haTora 28-hoz kell mennem. Szól, leszállok, szemben a 16, elindulok, utcatábla többé nincs, ahogyan házak sem a páros oldalon. Megyek, megyek, mire megállapítom, hogy időközben az utcának más neve lett. Visszafordulok, találok egy padot, jól kibőgöm magam, gondolkodom rajta, hogy akkor most itt lefekszem, és alszom, hogy nem mozdulok innen, és mostantól kezdve ez így lesz, nem bírok jönni-menni, nem megy. Kezdek éhes is lenni, és szomjas is nagyon, de nem merek inni, mert anélkül is folyamatosan pisilnem kell. Egy negyed óra múlva felállok mégis, elindulok, már sejtem, hol van a kutya elásva, az az elágazás balra, az lesz az utca folytatása igaziból. És lőn. Megtalálom a boltot, bemegyek. Természetesen nincsenek árcédulák, ahogyan nincs rendes honlapjuk, és ahogy nem adnak az árakról telefonon sem információt, amire azért lett volna szükségem, hogy ha x babakocsit drágábban adják, mint az interneten több helyen, akkor oda se megyek. Kérek segítséget, igen, x babakocsi drágább itt, mint eddig bárhol máshol. A többi babakocsi ára nagyjából egyezik, azt leszámítva, hogy míg az adott ár az interneten magában foglalja az autós ülést, itt külön kell hozzá megvenni (800 sékelért). Belőttem neki az árat 2000-3000 sékelre. Három maradt a nagy kínálatból, az egyik viszont csak az ülés nélkül marad 3000 alatt, tehát még kettő jön szóba, az Infanti Mika, amit az interneten utáltam, és egy Easy Baby, mindkettő kijön 2000-2100 sékelből, és majdnem ugyanúgy is néznek ki. Jó nagy kerekeik vannak, ami kapcsán ma rá kellett jönnöm egy dologra: vagy nagy kerék vagy helytakarékosság. Ugyanis nagykerekű babakocsit nem lehet apróra összehajtani. Brevi Ovo-juk, amibe a Maoz beleszeretett, nincs. Mindegy is, megint bebizonyítottam a saját káromon, hogy igazam van: nem érdemes boltban venni, mert minden drágább. Visszamásztam a buszmegállóba, útközben találtam egy rendezvénytermet nyitva, oda bementem (a női bejáraton!) pisilni (igen, öt csepp feszítette a hólyagomat), majd felhívtam a Maozt, hogy most innen hogy jutok el a trempiádára. Nem tudja, mondtam, jó, csak vegyen már egy kocsit! Taxiba vágtam magam, majd hazastoppoltam (a szomszédékkal).
Megnéztem a netes árát a két babakocsinak, persze, hogy kevesebb. Közben a Maoz talált egy Prego Spirit nevűt akcióban. Szép, igazából, csak semmit sem tudok a gyártóról, és semmit nem is találtam róla. Maoz is rákeresett végül, annyit talált, hogy nem egy nagyszerű, és hogy a Peg-Perego utánozómárkája. Mondjuk kevéssé érdekel, hogy kit utánoz, inkább az, mik a tapasztalatok vele. Szóval vagyunk, ahol voltunk, de ígéretet kaptam, hogy nem kell többet rohangálnom. Persze. De nem számít, ez az egész nem szörnyű, csak szörnyen hat rám. Kifáradok, sajnálom magam, pisilnem kell, nem kapok levegőt. Az sem segít, hogy hajnalban csurom vizesen ébredek (két takaró és/vagy a hungarocellel tömött párna miatt), majd a fürdőszobából visszatérve nem tudok újra elaludni. A macska persze elterülve az ágy közepén (vagy rajtam, esetleg a helyemre benyújtózva, ha már úgyis kimentem), kövér disznó, alig lehet tőle megmozdítani a takarót. Most is itt alszik, de olyan édes, képtelenség haragudni rá, mint egy kisbaba, ha zavarja a fény, eltakarja a szemét is a mancsával.

4 megjegyzés:

  1. Har Hotzvim-ot először Har haTzofimnak olvastam. :)

    VálaszTörlés
  2. Egyébként meg részvétem, ahogy olvastam ezt a buszozós túrát, hát...

    VálaszTörlés
  3. Meg kellett volna néznem előre, hogy hol van, vagy ha már nem néztem meg, nem aznap menni... Ebbe a hibába rendszeresen beleesem: olyat kérek a Maoztól, amiben tudom, hogy nem jó, aztán felháborodom...

    VálaszTörlés
  4. Én meg mindig azt mondom, hogy á, most az egyszer kibírom még ezt a napot (ma éppen bölcsi, bevásárlás, brácsaóra, zenekar, közte semmi pihenő), és nem nyavalygok, aztán rájövök, hogy de, kellett volna nyavalyogni. Inkább, mint estére a bőgésig kimerülni. Van, aki semmiből nem tanul...

    VálaszTörlés