2011. november 17., csütörtök

A szabad akarattal rendelkező sütő

Adott egy bizonyos fajta sütemény, sütési idő recept szerint egy óra, egyéves tapasztalat szerint kb. 40 perc. Egészen az új (mármint nálunk új) sütő érkeztéig, amely - mint emlékszünk - kezdetben a hőfokot, melyet 4-es fokozaton kellene elérnie, úgy hatoson érte el. Nagyjából, mert az adott sütemény így sem készült el benne egy óra alatt. Történt pedig, hogy Szukotra indultunk a Maozékhoz, és nem éreztem magam képesnek rá, hogy saját, reggelire ehető, finom sütemény nélkül vegyem a háromnapos akadályt, ezért a tervezett indulás előtt egy jó órával betettem a sütőbe a tésztát. Eltelt egy óra, majd másfél, hat és felesre csavartam a gombot, veszekedtünk a Maozzal, mire éppen csak megsülve kivettük a süteményt, és elindultunk itthonról.
Aztán a sütő kezdte megszokni a környezetet, vagy fene tudja, mi történt, a dolgok kezdtek egyre gyorsabban sülni meg benne.
Az imént adott sütemény párve változatát kívántam megsütni szombatra, mert ha áthívnak valahova egy vacsi utáni kávézáshoz (mint múlt héten), az ember vinne valamit, de mivel a többség húst vacsorázik, a tejföllel készült süteményeimmel nem aratok osztatlan sikert. Bekeverem a tésztát, a nem tejes tejszín jónak tűnik, megpucolok és felvágok négy almát, rászóróm a tésztára, máris folyik a nyál össze a számban. Beteszem a sütőbe, már nem csavarom hatosra, négynél megállok, telik az idő, szállnak az illatok, alma, fahéj, de rég volt az az ebéd... És eltelik még egy kis idő, ajjaj, az alja oda fog kapni, mint a múlt héten, kinyitom a sütőt, látom, a teteje még teljesen nyers, beteszek alá még egy tepsit, hogy az felfogja az alulról jövő meleg egy részét. És eltelik még egy kevés idő, bűz, füst, odaégett, nem csak az alja, a teteje, az oldala, gyakorlatilag meg kellett hámoznom a tepsi süteményt, hogy egyáltalán valami ehető maradjon belőle. Mindez negyven perccel azután, hogy betettem a hideg nyers tésztát a sütőbe, amit dejó, hogy ingyen megkaptunk!

4 megjegyzés:

  1. Ha sok pénzem lesz, kapsz tőlem egy új sütőt...

    VálaszTörlés
  2. Köszi.
    Te mit kérsz, ha sok pénzem lesz? Mindjárt megnézem, nyertem-e autót. A húgom vár a laptopjára (a sok pénzemből).

    VálaszTörlés