2011. szeptember 1., csütörtök

Úton hazafelé

Először is összegezve magyarországi tartózkodásom: siker. Főleg ami a kutyát illeti. Még mindig egy gyáva dög, de sétál, mégpedig példásan, egészen addig amíg rá nem hozza a frászt egy nagyobb testű, kerítés mögött dübörgő eb a húgomra, amitől Szotyi minden biztonságérzetét elveszti, többé megnyugtatni sem lehet, és iszkol hazafelé. De sétál. Ezen kívül felmegy a lépcsőn. Nem csak a feléig, hogy ott addig nyüszítsen, amíg a húgom fel nem nyalábolja, és a sérvet kockáztatva föl nem viszi az emeletre, hanem teljesen, fel egészen. Az első este, mikor megérkeztem, még nem tudtam, hogy ilyen egy kis tériszonyos nyuszi, és simán otthagytam a fordulóban, amin úgy meglepődött, hogy feljött, de aztán ez többé nem fordult elő. Mondtam a Katának, hogy ha nem cipeli fel, előbb vagy utóbb belátja, hogy a saját lábán kell felmennie. Ezzel félig egyet is értett, és miután párszor egyenként felrakta a lépcsőfokokra, és ily módon tolta őt fel, Szotyi rájött, hogy mi is a szándék, és azóta felmegy. Igaz, ha nincs elég lendülete, visszaszalad az asztal alá bátorságot gyűjteni, de aztán nekifutásból felnyargal. Illusztráció:

Itt látható Szotyi, aki éppen hiába vár arra, hogy felvigyük a lépcsőn.



És itt látható, ahogyan iszkolnak haza


És most az én tegnapi napom: 5 és fél órás alvás után fél hatkor keltünk, a repülőtéren majdnem megvertünk egy malévos hölgyet, aki noha semmi dolga nem volt, nem segített volna a világ minden kincséért sem az útlevelet leolvastatni a masinával, aminek egyébként nem értem, mi az értelme. Én félhangos, nagyon bántó megjegyzéseket tettem rá, és fontolgattam,hogy panaszt teszek rá, de erre nem volt időm, mert aztán egy nála sokkal kedvesebb nőnek sem sikerült meggyőznie a gépet, ezért elküldött a 34-es pulthoz, hogy ott becsekkolnak anélkül, hogy előzőleg kinyomtatnám a beszállókártyám. Nem, ez sem sikerült, mivel az új útlevelemben az új nevem van (az mit sem számít, hogy a következő sorban feltüntetik a régit is), a jegyet pedig a régire vettük, ami szintén ott volt nálam, de az meg, ugye, érvénytelen. Fáradjak a jegyértékesítéshez, és kérjem meg őket, hogy írják át a nevem a jegyen. Igen ám, de elektronikus jegyen nem lehet a nevet átírni, menjek vissza, mivel mindkét dokumentum itt van nálam, be fognak csekkolni. Csókolom, onnan jövök, ha egy perce nem tudott, most sem tud majd. Elintéztek néhány telefont különböző, főnökökkel beszéltek, majd beengedtek, hogy remélik, ezzel Tel Avivban nem lesz gond. Érzékeny búcsút vettünk Katával, bekanyarogtam a biztonsági ellenőrzéshez (minden kanyarban integettem), minden a lehető legnagyobb rendben ment, felszálltunk, nem ült a középső ülésen mellettem senki, kaptunk egy barbieadagnyi azonosíthatatlan ételt (a párolt zöldség felismerhető volt, a krumpli csak ízlelés után tippelhető, a csomagoláson "nudels"-ként feltüntetett két golyó inkább szójafasírtra emlékeztetett, ha már valamire, a csomagolás szerint új recept alapján készült almaszósz esetében jobban tették volna, ha megmaradnak az előző receptnél, a két csokis keksz finom volt, viszont hogy a sárgabarack jamet mihez kaptuk, azt nem tudom). Megérkeztünk, még elkértem a számát annak a nőnek, akivel (és két kisfiával) odafelé is együtt utaztunk, mert azt mondta, lehet, hogy vannak felhajtható magyar könyvek valakinél, és egyébként is nem volt olyan fura, mint a legtöbb magyar, akivel itt összefut az ember, aztán mentem az útlevélellenőrzéshez. Új név, üres útlevél, kendő a fejemen, minden gond nélkül továbbhaladtam. Fogtam egy tolit, amivel persze nem lehet beállni a duty free-sorba, ezért a fém útonállóknál hagytam. Megkaptam Sasson (Maoz sógora) három doboznyi (hat üveg) whiskeyjét és vodkáját (meg az én olivás arclemosómat), a lány ugyan nem bírta egyedül elhozni a pultig, de az senkinek eszébe nem jutott volna, hogy egy öthónapos terhesnek, akinek ezen kívül mellesleg van egy jókora kézipoggyász a vállán, és leng egy laptoptáska a karján, szintén megerőltető lehet. Oda se neki, felkaptam, és elindultam a tolim hűlt helye felé. Megeresztettem egy "annak is száradjon le mindkét karja, aki elvitte a tolimat"-ot, aztán letettem a málháimat, és elmentem egy újért, ha ellopják a cuccom, így jártam, inkább a cuccom, mint a gyerek, ugye. Jórendben, felhívtam a Maozt, hogy megjöttem, felraktam a bőröndöt is a tolira, és indultam ki, amikor is megállítanak a finishben: Mit rejt a duty free-s karton? Ezt nyilván mindenki más tudja, én nem tudtam (és persze a Maoz sem, és persze a Sasson sem...), hogy egy utas egy, azaz 1 liter alkoholt vihet be az országba vámmentesen. Jajdejó! -ugrottam ki a bőrömből örömömben. Mi ilyenkor a teendő? A fiú kedves volt és maga a jóindulat, és valószínűleg álmában nem gondolta, hogy éppen az én dobozaimban lesz egy ikercsomagolású Johnnie Walker, egy Chivas, egy Jack Daniels, két üveg Finlandia és még egy noname whisky (és egy olivás arclemosó). Rámnézett, azt mondta, ez drága lesz, úgyhogy mondjuk, hogy ezt nem láttam, azzal visszarakta a két Johnnie Walkert a kartonba. Mondjuk, hogy ezt se... És a Chivas is eltűnt. De a többit felírta, és átküldött a szemben ülő fiúkhoz, akik kiszámolták nekem, hogy olyan 1500 sékelt kellene kicsengetnem (vagy otthagynom a szajrét; pénzt természetesen vissza nem kapunk). Mondtam, az szép összeg, és minthogy nem az enyém, telefonálnék egyet. Telefonáltam is a Maoznak, aki nem értette a szituációt, majd átadtam a telefont a pasinak, hogy magyarázza el neki, de nyilván én értek jobban héberül, mert miután felhívta Sassont, és ő engem, nekem újra el kellett magyaráznom neki is, hogy mi okozza a fennakadást, mert a Maoz nem mondta el neki. Persze egyórás telefonra várakozás után annyi történt, hogy nem fizettem ki semmit (nem mintha lett volna nálam pénz), fogtam a letagadott szajrét, és azzal hagytam el a színt. (És az olívás arclemosóval.) Eddigre természetesen már iszonyú éhes voltam, és pisilnem is kellett, de ennyi cuccal esélytelen lett volna bemenni a mosdóba, ezért mondván, hogy egy óra múlva úgyis Jeruzsálemben leszek a buszállomáson, és majd a Maoz vigyáz a csomagokra, csak egy jeges teát vettem és egy kicsi csokit. A taxisok nem repestek az örömtől, hogy a buszállomásra akarok menni, ezért három is otthagyott, mire lefaragtam az igényeimből, és megbeszéltük a Maozzal, hogy akkor egy közeli utca is jó lesz, mondjuk az, ahol a buszunk első megállója van. A sofőr nem értette mi a bajom, majd felvilágosítottam, hogy nem lakom Jeruzsálemben, és még buszra kell majd szállnom. Felajánlotta, hogy kitesz Hizménél, ami nekem közelebb volna, vagy Giva Carfatiton, de mondtam, hogy az nem úgy van, én ennyi cuccal egyedül nem boldogulok (hihetetlen, hogy ennyire nem tűnik fel az embereknek, ráadásul közel 40 kg-nyi csomag szerintem máson is kifogna) engem a férjem vár, persze nem autóval, úgyhogy annyira ő sem mobil. Forgatta a szemét, hogy hogy lehet Kochav haShacharra költözni autó nélkül, aztán mondtam neki, hogy nem repülök ám minden héten, és majd veszünk autót is. Na de mivel nekem nem jó, csak a rechov Jirmijahu, engem tesz ki utoljára. Jippí. Ezzel a húzással természetesen le is késtük a 4.30-as buszt, ami feletti nemtetszésének a Maoz telefonon adott hangot. Mondtam neki, hogy nem magam miatt vártam több, mint egy órát a repülőtéren, azon kívül nem mondtam, hogy oda fogok érni, tehát csönd. Csak a miheztartás végett: otthon még úgy számoltuk 3-fél 4 körül érkezem Jlembe... A taxis kitett egy buszmegállóban 16.48-kor, persze én nem ismerem az utcát, mert ahol nem járok gyalog, azt nem ismerem, úgyhogy felhívtam a Maozt, hogy mellettem egy buszmegálló, mögöttem egy fal, szemben velem a 38-as házszám. Jó, jön. Nyilván senkinek el nem kell mondanom, hogy mivel már kétórával azelőtt is pisilnem kellett, és korgott a gyomrom, hogy éreztem magam, amikor 10 perc elteltével felhív, vádló hangon közli, hogy ő nem tudja, hol vagyok, azon kívül pedig a rossz irányba ment. Mondtam, jó, nekem esélyem sincs mozdulni innen, akkor forduljon vissza, és jöjjön. Újabb negyed óra múltán újabb telefon, hogy de hát hol van a 35, ő nem találja, ő most a 45-nél van. Milyen 35, aranyalma?? 38. Mögöttem nem tudom, milyen szám van, mert nincs szám, nincs ház, fal van. De ő úgy értette, 35-öt mondtam. Nem, nem mondtam 35-öt, kezdettől fogva 38-at mondtam. Akkor elkezdett nyavajogni és elégedetlenkedni, amit csírájában fojtottam el azzal, hogy megmondtam neki, reggel hat óta úton vagyok, éhes vagyok, fáradt, és nagyon kell pisilnem, nekem ehhez nincs erőm, találjon oda. Letettem, és azzal a lendülettel nekiláttam bőgni. Meg kell mondanom, elég hülyén érzem magam, mikor egyedül bőgök nyilvános helyen, de aminek ki kell jönni, annak ki kell jönni, jobb kint, mint bent... Megérkezett, bőgtem, elmentem pisilni (egy orvosi rendelőbe), vettem egy szelet pizzát (két másodperc alatt vált semmivé a fortyogó gyomorsavamban), aztán fogtunk egy taxit, és hazajöttünk. Csupán egyszer keveredtünk bele egy húszperces dugóba út közben. És hétre már itthon is voltunk. Csak egy egészen kicsit érzem kiábrándítónak, hogy annyi időmbe került a repülőtérről hazaérkezni, mint Letkésről Tel Avivba...
Itthon minden rendben, szalad a ház, ha lehet, még jobban, mint mikor elmentem, a macska rám sem hederít. Pontosabban rám sem hederített addig, amíg öt perce rohamot nem kapott megint, aztán jött dörgölőzni a lábamhoz, most pedig a szekrényben alszik.
A mai program polccsiszolás (elégtelen durvaságú smirglivel), siker esetén polcfestés, aztán ugyanez a kisasztallal, mosás, mosás, mosás.
Tegnap volt egy esküvő, amire nem mentünk, az egyik lány ment férjhez az ulpánból, ha nekem azért volt ilyen szívás a nap, hogy nekik jól menjen, akkor jó, rendben, semmi baj, szívesen. De már tudom, hogy a duty freeben csak csokit szabad venni és olívás arclemosót, amit tegnap kipróbáltam, és bár rendkívül gusztustalanul néz ki, nagyon jó, csak úgy, mint a Manna coco szappan. Most várom, hogy a kókuszvajam elolvadjon a melegben, és beleönthessem a tégelybe. Ennem is kellene valamit, a Maoz úgy hiányolt, hogy vett egy tonna mangót, szilvát, banánt és körtét. Úgy ránk fog rohadni, mint a pinty.

2 megjegyzés:

  1. Szegény... Azt hiszem, teljesen át tudom érezni a helyzetedet. Nem tudom, miért olyan nehéz eljutni mindenhova a reptérről, ami nem Jeruzsálem, Tel Aviv vagy Haifa. Csinálhatnának valamit.

    VálaszTörlés
  2. Azért van mindenkinek autója, mert nincs kielégítő tömegközlekedés, vagy azért nem kielégítő a tömegközlekedés, mert úgyis mindenki autóval jár? Azt tudom, hogy az Örökkévaló alighanem tyúkot teremtett, nem tojást. Simán csak rám járt a rúd tegnap, amúgy klappolhatott volna is minden.

    VálaszTörlés