2011. szeptember 21., szerda

Bürokráciáról, biztosítóról és arról, mi van, ha az ember a hatodik hónapban kiszárad

Igen, az úgy történt, hogy kórházban voltam, ugyanis tegnap reggel hánytam egy szépségeset. De nem úgy, mint szoktam, hogy aztán marha jól éreztem magam meg minden, hanem úgy, hogy utána is szarul voltam. Na mondom, jól van, elindulok Jeruzsálembe, aztán ha továbbra is rosszul vagyok, akkor max vezetés helyett orvoshoz megyek. És így is lett, merthogy a villamoson is hánytam egyet (az előre bekészített nejlonzacskóimba...). Időpont híján elmentem az ügyeletes orvoshoz, illetve először a védőnőhöz hívnak be, mondom, mi van, hogy kétszer hánytam, néhány napja folyton fáradt vagyok, a gyerek mozog, de mintha kevesebbet, lehet, hogy alszik, lehet, hogy a kettő nem függ össze, de gondoltam, szólok. Mondta, ok, milyen vizsgálatokat csináltunk eddig milyen eredménnyel, mondtam, hogy volt egy kis magzatvízhiányom, amit újra kéne nézni, csak sehol nem kapunk időpontot, mondta, rendben, akkor most elküld uh-ra, de előtte még pisiljek egyet, és hozzam vissza a belemártogatott kis papírcsíkot. Az meg is mutatta neki, hogy kissé ki vagyok száradva. Mondta, hogy most rögtön is adhat infúziót, de meg is próbálhatok inni lassan, és uh után megnézzük újra, h mi a helyzet. Jól van, iszogattam, tényleg lassan, kisebb malőr után bekerültem uh-ra, elvileg a magzatvíz rendben, közben a gyerek is magához tért, kezdett rendesen rugdosni, ez azért jót tett a lelkemnek. Visszamentem a védőnőhöz, pisiltem, már a vécén tudtam, hogy nem lesz elégedett, mert úgy virított a lila négyzet a papíron, hogy csak na, mondta is, hogy most még sokkal jobban ki vagyok száradva, menjek az orvoshoz, az ad nekem papírt az infúzióhoz, ő tudja, hogy itt helyben vagy a kórházi részlegen kell kapnom. Jórendben, bemegyek, kapom a papírt, hogy akkor ezzel most menjek a pulthoz, mert ott kell kérnem rá (konkrétan: ott adnak rá) kötelezvényt vagy minek kell ezt fordítani, és aztán kapom is az infúziót. Csak a miheztartás végett: ez volt 1 óra körül, reggel 10 óta voltam a rendelőben. Jó, megyek a pulthoz: hát nem bírnak nekem kötelezvényt adni, mert csak ilyen izés eü kártyám van... Még jó, hogy ahhoz a pasihoz ültem le, aki nem hallgatott arra a nőre, aki odavetette neki, hogy ja, hát világos, ez a háziorvosra tartozik, menjek oda, hanem elkezdett telefonálgatni, hogy mi meg hogy, meg hogy ne hülyéskedjenek, hát ezt ma kéne megkapnom, nem a jövő héten. Kezdtem egészen kifáradni, azon kívül a sírás is kerülgetett, gondolom, a kettő nem egymástól függetlenül. Jó, üljek le oda a fotelekbe, várjak egy kicsit, mindjárt visszaküldik neki faxon. Rendben. Leültem, arra sétál a védőnő: hát maga meg mit ül itt még mindig? - képed el. Mondom neki, kisebb csoda kell ahhoz, hogy bármire engedélyt adjanak nekem ezzel a kártyával, erre várok. Ő menten kapott egy agyvérzést, odarohan a pultosok főnökéhez, aki a vállát rángatja csak, majd szólok neki, hogy a pasi intézi az ügyem, erre hozzá is odarohan, láttam, marha ideges, és olyanokról magyaráz, hogy nekem ezt marha gyorsan kell megkapnom, mert nem volna jó, ha szülni kezdenék...
Csodák csodája, rögtön meg bírták adni a papírt, de azért annyira ne örüljek, itt nem kapok infúziót, át kell mennem egy másik kórházba. Értetlenül meredek rájuk, merthogy nem értettem. Hát hogy menjek át a Hadassába, a sürgősségi szobára, ott megkapom. Mondom, most akkor szálljak buszra? Nem értették, mit nem értek. Felhívtam a Maozt, akkor ad nekem pénzt taxira, oda tudok menni a munkahelyére? Ez, ugye, 5 percre van. Mondtam, ebben nem vagyok teljesen biztos... Semmi gond, azonnal jön, együtt megyünk. Erre elkezdtem bőgni, eddig bírtam. Rendkívül kellemes, ha érzi az ember, törődnek vele, pl. tudja. ha elütné egy busz, akkor nem keresik ki a véráztatta táskájából az eü kártyáját, és azt látva, hogy neki csak ilyen van, nem hagynák ott meghalni az aszfalton.
...
Na mindegy, vettem egy kólát a büfében, ketten beelőztek, remélem, azóta mindkettő lesántult, minimum, de ott nem volt erőm vitatkozni. Ittam, hogy addig is, míg meglesz az az infúzió...
Az volt a jó, hogy a baba már tényleg elkezdett rugdosni meg mozgolódni, meg az uh alapján nem volt baja, ezért legalább nem voltam síkideg. Beértünk a Hadassába, a nővér kikérdezett, csináltak nekem egy paksamétát, kérdezte, hány hetes vagyok. Mondtam, 24. Kérdezi, 24 plusz..? Mondom, 24 plusz egy nap. Megörült ennek, telefonál. Ugyanis a 25. héttől felelősséggel tartoznak a baba felé is (vagy vmi ilyesmi), ezért bármi bajom van, ami rá is hathat, szülőszoba, és hogy az nekem is jó, mert sokkal normálisabb környezet, mint a sürgősségi. Felmentünk hát a szülőszobára. A Shaare Tzedek (ahol a rendelőm van, noha nem egyértelműen a kórházhoz tartozik) rendkívül felkészült kórház lehet, mert többeket viszontláttam onnan a Hadassában. Újból pisi, kb. 3 cseppet sikerült facsarnom, szívhangot akartak nézni a gyereknek, de mivel ő még pici, nekem meg hájas a hasam, nem olyan jól lehet hallani, hanem csak ha durván rányomjuk azt a cuccot. Ez elég vicces volt, mert a gyerekem nem vette jó néven, hogy nyomogatják, és elkezdte rugdosni belülről a monitor korongját, ami nyomódott be a hasamba. Többnyire eltalálta. Na, de a lényeg, hogy rendes szívhangja volt. Nekem mértek újra a vérnyomást, lázat, aztán adtak egy infúziót. Gyorsan belémcsöpögtették, mire a szervezetem érzékelhette, hogy a továbbiakban már nincs SOS szüksége a megivott kólára, és azt azonmód bele is hánytam a szemetesbe, mielőtt még a szülésznő odaért volna a hánytállal... (Mondjuk nem tudom, hogy fért volna bele a fél liter kóla...) Ennek örömére akkor raktak még egy infúziót, és nyomtak bele valami hányás elleni cuccot. Jött az orvos, kikérdezett meg minden, mint akinek ideje van rá, ez egy merőben új tapasztalat volt a számomra, már-már gyanakodtam, biztos szivatnak, és ez a takarító, azért ér rá velem trécselni. Akartak uh-t csinálni, de mondtam, azzal ne fáradjanak, olyan ma már volt, odaadtuk nekik a papírokat. Jó, hát, h tudok-e enni. Mondtam, hogy épp most hánytam, hogy őszinte legyek, nem kísérelném meg. Jó, akkor viszont bent kéne maradnom, hogy lássák, hogy leszek, hányok-e még vagy fogok tudni enni... Maozt felküldték, hogy intézze a papírokat.
Ó, ha az olyan egyszerűen menne! Ugyanis, mivel nekem hátrányos helyzetű kártyám van, fel kellett hívni biztosítót, hogy állja-e, ugyanis, ha nem, az 6000 új izraeli sékelünkbe fog kerülni. Aki nem tudná, az úgy 300 ezer magyar forint. Márpedig a biztosító semmit sem biztosít, közölték, terheseknek. (Kérdőjel, kérdőjel, kérdőjel, és remélem, hogy csődbe mennek, egyébként.) Eddig a pontig voltam dühös a Maozra, hogy minden alkalommal, mikor meg kell újítani a biztosításom, azt hazudjuk, nem vagyok terhes, ekkor beláttam, ez nem hazugság, hanem zsigeri bölcsesség. Újabb telefonok, a szülészek, nővérek, orvosok értetlenül állta a bürokrácia és személyes helyzetem e bosszantóan értelmetlen jelensége előtt. Nem néztek hülyének vagy felelőtlennek, legalábbis nem éreztem ilyesmit tőlük, de én magam egyre hülyébbnek és szerencsétlenebbnek éreztem magam, minthogy itt volt a bizonyosság: ha a busz elüt, lehet, hogy ellátnak, de ha szülnöm kell, két út közül választhatunk majd: sterilizáljuk a hálószobát, vizet forralunk, gumilepedőket szerzünk be, és otthon szülök, vagy b) megszülöm a babát a kórházban, és azzal a lendülettel el is adom gazdag, gyermektelen amerikaiaknak, hogy kifizessük a kórházi ellátást, mert ha egy sima bentéjszakázás 6000 sékel, igazán elképzelni sem tudom, mennyi lehet egy szülés... Ezen remélhetőleg még lesz időnk elgondolkodni. XY rabbit, ai június óta ígéri, hogy még két hét, aztán lesz nekem bét din, és ezt követően alija, ugye, és akinek a tanácsára nem mentünk turista státuszomat megváltoztató vízumot kérni a Belügyben, noha január óta megvannak hozzá a papírok, felhívtuk, hogy ő azért már most kezdjen el azon gondolkodni, mi az a felelősség, mi az az ígéret, és ezek hogyan viszonyulnak egy esetleges terhességi komplikációhoz valamint az abból fakadó költségekhez. Tegnap mindenesetre annyival megoldották, hogy a bajom tulajdonképpen egyáltalán nem kötődik a terhességhez, ami az okát illeti, ha ki vagyok száradva, kell az infúzió, tehát a biztosítónak is állnia kell a cehet. Hogy ezt megtelefonálják-vitassák, alig másfél-két órára volt szükség, aztán - este kilenckor - már fel is kerültem az osztályra, ahol kaptam egy ágyat, egy köpenyt és egy újabb infúziót. Mondtam, megkockáztatnám az evést, így kaptam két szelet pirítóst egy kis "fehér sajttal", a Maoz pedig elment fogkefét és fogkrémet venni, magának meg egy kávét meg valami péksütit. nekem is hozott, hogy majd reggelre jó lesz. Délután óta erősködött, hogy ha nekem bent kell maradnom, az ágyam mellett fog aludni a földön vagy egy székben, és nagyon nehezen sikerült erről lebeszélnem, így felhívta a bátyját, és náluk aludt. Én kidőltem azzal, hogy majd mindjárt kimegyek fogat mosni, és erre valóban sor is került, miután megnéztem az órám, rájöttem, reggel fél ötkor. Ötkor, hiszen akkor van ennek az ideje, vérnyomást mérnek és lázat. Mikor megláttam a fiatal nővért az ágyam mellett az állvánnyal, azt hittem, egy zavart beteg, aki eltévesztette a szobaszámot. Éjjel nem hánytam, reggelire kaptunk mindenféle, egymáshoz többé-kevésbé passzoló dolgokat, kiderült, hogy a tejes pultban az a narancssárga cimkés cucc a kefír. Csak kenyeret ettem mackósajttal (!). Nem kaptam sem teát, sem tejeskávét, hanem helyette vízbegrízt. Először majdnem azt hittem, hogy tejbegríz, de miután a cukor hozzáadása sem tette ehetővé, rájöttem, mi az alapprobléma. Közben csigalassan csöpögött belém a következő adag infúzió. Jött egy jóvágású fiatalember, hogy engem keres, és elvinne uh-ra. Száguldottunk a folyosón a tolókocsival meg az infúziós állvánnyal. Sokkal jobb lett volna, ha ez utóbbi rendesen gurul, és nem kell minden erőmmel összpontosítanom, hogy ne hagyjuk el útközben. Magzatvíz továbbra is rendben, hála Istennek, a baba mozgolódik. Vissza az osztályra, és még mindig nem hánytam. Meghozták az ebédet, rántott hús volt héjában, de nem szárazon sült krumplival és egyéb zöldségekkel, megpróbálkoztam. Jött az orvos vizitelni, hogy vagyunk, hogy vagyunk, ettem-e, hánytam-e, ha jobban vagyok valóban, akkor hazamehetek, ha bármi kis furcsaságot észlelnék, azonnal menjek orvoshoz. Szuper. Én még várni akartam kicsit, hogy az a ebéd az tényleg bent marad-e, aminek nem volt semmi akadálya, hiszen a papíromra még úgyis várni kellett. Háromkor jöttem el, anyósom és még ketten ( a második azóta sem tudom, ki volt, mert semmit sem hallottam a zajtól) hívtak, érdeklődtek a hogylétem felől. Maoz negyvenszer, é kötötte az ebet a karóhoz, hogy maradjak a kórházban tovább, és együtt jöjjünk haza, a bevásárlást elintézi máskor, noha mára meg volt szervezve egy autóval rendelkező kedves szomszéddal, hogy elmennek együtt, és bevásárolnak. Mondtam, hogy ne aggódjon, én már nem szeretnék a kórházban lenni (és egyébként sem segít sokat, ha ül mellettem valaki ugyanazon a buszúton, amit egyedül pont ugyanúgy kell megtenni, jó lenne egy kocsi...). Tehát hazajöttem, a nővér kiokosított, ha ezt és ezt érzem, azonnal menjek be (gyakorlatilag a koraszülés tüneteit sorolta fel), ha épp ülök, pihenek, számoljam, mennyit mozog a baba, 3-4-szer kell éreznem félórán belül. (Most épp csuklik, amúgy, vagy egy pörgősebb szám dobszólóját gyakorolja.) Egyébként pedig pihenjek, ne dolgozzak, hét elején menjek el a zárójelentéssel (vagy mi az) az orvosomhoz. Óigen, ha lenne hozzá időpont, csakhogy nincs október közepéig. Tehát ügyeletes orvoshoz megyek majd megint, aki rám szán majd vagy két percet, ha ugyan bárki bármit szán majd rám azok után, hogy már biztosító is tudja. terhes vagyok.
Hazaértem, olyan bűz csapott meg rögtön, hogy kissé beleszédültem, szuper, gondoltam, Katje telepisilte a házat, de nem. Az ablakot nyitva hagytam neki, ezért ez eleve gyanús volt, és a bűz egyébként is a konyhában összpontosult, a fürdőszobában alig lehetett érezni, pedig a kis okos ott végzi a dolgát, ha már bentre kényszerül. A mosogató volt a gócpont. Két napja ázó halas és egyéb edények, tepsik álltak és áztak benne, bennük pedig a lé, ami a fent említett szagot árasztotta. Megpróbáltam nem venni róla tudomást, nekem pihennem kell, elvonultam hát a laptoppal és egy fél bögre tejjel a szobába, de aztán kimentem mosogatni, mert az ilyen büdösben mindig az a legrosszabb, hogy tudom, egészségtelen büdös, nem tesz jót. Azóta írok. Beszéltem a Katával, és most beszélek ide, időnként beszélek a macskához. Elmegyek zuhanyozni, mert lassan olyan szagom lesz, mint a mosogatónk, a fáradtságtól és az infúziótól nem tudtam zuhanyozni tegnap. Épp itt hát az ideje.
Összegezve: Szülni majdnem biztosan a Hadassában akarok, és nem máshol.
Ezen kívül reménykedünk benne, és imádkozunk érte, hogy most azonnal aláírják a papíromat azok az akadékoskodók, akik szerint fél évvel a tanulási engedély megadása után még korai lenne betérnem (ó igen, és mennyi is? számítástól függően 9-11 hónappal a brüsszeli betérés után, noha ők ezt nem tudják), rögtön bét dinhez hívnak, rögtön odaadják a teudámat róla, és gond nélkül hagynak alijázni (érzem, hogy ezen még a gyerek is röhög a hasamban). A puskaport pedig oly módon tartjuk szárazon, hogy Rosh HaShana után (ami jövő hét hosszú vége) elmegyünk a Belügyminisztériumba, és nekikezdünk annak a vízumnak (vagy ideiglenes személyi inkább) az igényléséhez, amihez tavaly július 6-a óta jogomban állna hozzájutni.

3 megjegyzés:

  1. Hát ez elég durván hangzik... Pihenj és gyógyulj!

    VálaszTörlés
  2. Igyekszem. Tegnap már ettem nektarint epres jégkrémmel és tejszínhabbal. A baba úgy örült neki, hogy csak na. :)

    VálaszTörlés
  3. Hát az biztos, hogy finomabb, mint az infúzió. :)

    VálaszTörlés