2011. augusztus 2., kedd

Mézesmadzag, köldökzsinór

Szóval én már az elejétől kezdve mondom, hogy Hollywood is, meg konkrétan az egész társadalom megint átvert. A terhesség szívás. Még jó, hogy nem dolgozom, mert kb. az 5. vagy 6. héten kiütött. Hetekig annyi volt az alvásigényem, mint egy újszülött macskának. 10-11 óra körül ébredtem, majd 2-kor már megint ágyban voltam, és minden gond nélkül aludtam 2-3-4 órát délután is. Mindezt úgy, hogy semmit, de igazán semmit nem csináltam, amiben elfáradhattam volna. A hányingerrel való küzdelmet nem számítva, mert az aztán minden hézagot kitöltve elfoglalta az összes ébren töltött órámat. Mivel az átlaghoz (vagy a rémtörténetekhez?) viszonyítva nem hánytam sokat, megbeszéltem magammal, hogy hamarosan el fog múlni, és a 10. hét táján valóban enyhült is, ám aztán újult erővel tért vissza. A védőnő természetesen nem látott még ilyet. Kaptam új gyömbéres, B6 vitaminos kapszulát, ami egy álom, rögtön jobban lettem tőle. Tehát most volt egy kéthetes nyugalmi időszak (melyet a hűtő nyitásakor abból kiáramló, számomra elviselhetetlen szag keltette rohamémelygés szakítgat meg) gyomortájon, amit az agyam arra használt fel, hogy aggodalmas gondolatokat gyártson. Biztosan megfelelően nő a hasam? Biztosan minden rendben van? Miért nem érzem még, hogy mozog? Elég kálciumot eszem? (Nem.) Elég egészségesen étkezem? (Nem. Nem minta tudnék, akkora béke még nincs a gyomromban.) Miért nézek még mindig úgy ki, mint akinek csak a hasára rakódott a milka csokoládé? Biztos hogy terhes vagyok? (Nekem ezt folyamatosan alá kellene támasztani ultrahangfelvételekkel és érezhető magzatmozgással, de még mindkettőre várnom kell.)
Azért hogy mégis mutassa valami, nem csalás, nem ámítás az egész, egyre kényelmetlenebb minden alvásra alkalmas testhelyzet, szombat óta dagad a lábam (most még reggel van, egész bokaformájú a bokám, majd csak később kezd briósra hasonlítani), és ma reggel először megtörtént a csoda. Még nem volt nagyon erős, de határozottan érezhető és felismerhető: begörcsölt a vádlim. Hát nem csodálatos? Szokásos keddi programom keretében pedig (elolvasom az aktuális hétre vonatkozó infókat és tanácsokat az összes babaoldalon) rám hozták a frászt, hogy több kálcium kell és több magnézium. Ááá! Honnan? Miben van? És hogy fogom azt megenni? Kitalálhatnák a vitaminos gumicukrot, mert azt még a leghányósabb időben is gond nélkül meg tudtam enni, míg vitamintablettákat csak a hányinger elmúltával ajánlják. Mivel nem merem abbahagyni a gyömbérkapszulát, sosem fogom megtudni, hogy volna-e még hányingerem nélküle. (Volna.)
Persze elméleti síkon nagyszerű terhesnek lenni, és egy percig nem gondolom azt, hogy nem jó, hogy gyerekünk lesz, sőt, mivel előtte szó volt róla, hogy nem biztos, hogy nekünk (nekem) ez csak úgy rásegítés nélkül menni fog, külön ajándéknak tekintem. (Nem kell hinni a PCO-val ijesztgetőknek.) Csak hát az ember test és lélek, sőt és elme, úgyhogy míg a lelkem boldog, az elmém aránylag kiegyensúlyozott és elégedett, addig a testem azt mondja: Maoz, a következőnél te hánysz! És várja a pozitív élményeket. Ma pozitív élményként megpróbálok kicsit tornázni, mert beállt a nyakam, és a lapockám alatt is kezd megint fájni, meg állítólag ez fontos, és a közérzetemnek is jót tesz majd. Lássuk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése