2011. augusztus 23., kedd

Dr. Hirschler Imrének üzenem

És Eszternek, mert alighanem ez lehet a könyv, amiről beszéltünk.
Ki is ez az Imre? Egy nőgyógyász, akinek utolsóként a mi generációnk csusszanhatott még a kezébe a szülőcsatornából. Rövidebben itt, hosszabban itt lehet róla olvasni. A blogomba úgy kerül, hogy egyrészt Eszter említett egy orvost, aki olyanokat írt a könyvében, hogy a szülési fájdalom egy hazugság, hiszen valójában a szülésnek, természetes élettani folyamat lévén, nem kellene fájnia, a fájdalom, amit a nők tagadhatatlanul éreznek, csupán félelemből következik be, illetve abból, hogy a nők bebeszélik maguknak, hogy ennek fájnia kell. Másrészt amikor anyukám tizenegy év várakozás után valahára teherbe esett velem, alighanem maga is felvásárolta az akkor kapható szakirodalmat, köztük a Szülőszoba, tessék belépni! című könyvet, amiről később azt állította, ennek köszönheti könnyű szülését. Hozzáteszem: velem, mert a húgommal már megszenvedett. Tegnap este beleolvastam, mit mondtak az okoskönyvek huszonévekkel ezelőtt. Az első szórakoztató különbség, hogy úgy szólít engem, 'Asszonyom'. Aztán ahogy olvastam, rájöttem, hát ez az a könyv, amiről Eszter beszélt, és ez az a muki! A lényeg, hogy ha megértem, a testem min megy keresztül, és hogy hogyan zajlik a szülés, amiben aktívan részt veszek a helyes légzés és izmaim ellazítása, majd végül a baba kitolása által, nem a félelem fog blokkolni, és az agykérgemben (nagyon divatosak lehettek az agykérget érintő kutatások akkoriban) nem a fájdalomérzet kialakítása fog dominálni, hanem értelmes feladatom lesz, kontrollálom a zajló folyamatot, és bár kifáradok, hiszen nagy erőt kell kifejtenem, és a méhem is nagy erőt fejt ki, akarom vagy sem, de nem fog fájni. "A szülés és a fájdalom között kilakult feltételes reflex, melyhez félelemézet társul, az egykéreg rendellenes működését okozza és létrehozza normális szülés esetében is a fájdalmat." A kitolási szakasz végén pedig kifejezetten gyönyört fogok átélni, amitől kár is lenne megfosztani az újdonsült anyát.
Hogy miért is volna valóban fájdalommentes a szülés, azt két dologgal támasztja alá, az egyik, amit már említettem, hogy a szülés természetes élettani folyamat, márpedig az ilyesmi nem fáj. Nem fáj, ha eszünk és emésztünk, nem fáj, ha ürítünk stb. Erre én azt mondtam, azért az néha fáj, még ha nem is mindig, és azt nem is tekintjük nagyon jó jelnek, de ezt Imre megmagyarázza: a fájdalom kóros jelenség, ha jelentkezik, azt baj, a nem megfelelő működés jelzésére használja a testünk. Ezzel mondjuk az emésztőrendszer fájdalmai esetében nincs értelme vitatkozni, de akkor mi a helyzet Eszter sokkal jobb példájával, a menstruációval, ami kicsiben hasonlít is a szüléshez, de legalábbis van köze hozzá? Bárki elhiheti, hogy nem szuggeráltam magamba zsenge gyermekkoromban, hogy majd ha egyszer megnövök akkorára, akkor ez fájni fog, sőt, már éveket lehúztam elviselhető fájdalmakkal vagy anélkül, mikor egy éjjel a kollégiumban arra ébredtem, hogy a méhem minden erejével ki akar szakadni a hasüregemből. Félóráig nem tudtam megmozdulni, még a gyógyszerért sem volt erőm a fiókba benyúlni, és közben arra gondoltam, ha a szülés ennél rosszabb, tényleg nagy hiba volt megenni azt a tiltott gyümölcsöt. Amit egyébként Dr Hirschler szintén példának hoz fel arra, hogyan szuggerálja még a társadalom és a vallás is a nőkbe, hogy fájdalommal kell szülniük gyermeküket, ez a nem csak természetes, de helyes is. Azt is mondja, gondolkodjunk csak el rajta, hogy a nagy erőkifejtések közben és után lehetünk fáradtak, de nem panaszkodunk fájdalomról. Az attól függ... Az az olimpiai hosszútávfutó, aki évek óta a nagy napra edz, vagy az a súlyemelő, aki nap mint nap emelgeti a mázsákat, valószínűleg a megmérettetés után is csak jóleső fáradtságot érez (amit a dr szerint a nőknek is kellene a szülés után), de kérdem én, ha engem, aki nem vagyok edzésben, kényszerítenek arra, hogy fussam körbe kétszer az olimpiai stadiont vagy emeljek fel 150 kilót, biztos az, hogy nem fog fájni? A lábam, a derekam... Fix, hogy sérvet kapnék, és valószínűleg idő előtt ki is dőlnék. A végén egész biztosan orvosi segítségre szorulnék, és mentősök vakarnának fel a padlóról. Nos, hiszi vagy nem, doktor úr, a nők ritkán gyakorolják a szülést. Nem lustaságból, hanem éppen azért mert ez egy élettani folyamat, és a méhemnek nem adódik meg, hogy 3-4 kilós tömeget nyomjon ki magából (vagy gyakorlásnak 1-2 kilósakat) a szülést megelőzően. Gyakorolhatom a légzést, megtanulhatom, mi a helyes testtartás, de a spontán méhösszehúzódásokat nem tudom akaratlagosan produkálni, és spontán - minden kismama nagyon reméli - a szülésig nem jelentkeznek. Aztán, csak hogy egy másik példát is felhozzak, a bölcsességfog növekedése is természetes dolog, mégis millióan mennek fájó fogsorral a fogorvoshoz. Minden erős és egészséges, mégis az a vége, hogy húzni kell. Nálam ez nem következett be, de attól még nem gondolom, hogy mindaz, aki megszenvedett vele, tömeghipnózis áldozata. Ezzel el is érkeztünk a másik fő érvhez, ami a szülés fájdalmatlanságát támasztaná alá, ez pedig az a sok feljegyzett eset volna, amikor a nők minden fájdalom nélkül hozták világra gyermeküket, különösen hajdanában... Az a baj az egyébként százalékban megadott adatokkal, hogy olyat mondani, "minden fájdalom nélkül" vagy "csak jelentéktelen fájdalom mutatkozott", nekem gyanús. Ugyanis azt, hogy "egyáltalán nem fájt" hajlamos vagyok rámondani olyasmire is, ami fájt ugyan, csak kevésbé, mint gondoltam volna, és azt, hogy "kicsit fájt" olyasmi fájdalomra, amit könnyedén elvisel az ember. És persze kinek hol a fájdalomküszöbe. Ezen kívül el tudom képzelni, hogy egy nő, akit terhessége egész ideje alatt azzal zaklattak, hogy nem szabad fájdalmat éreznie, így lélegezzen, úgy ernyesszen, így meg úgy nyomjon, ha mégis fájdalom jelentkezne, az az ő felkészülésének sikertelensége, aztán teszem azt 14 óra vajúdás után megszüli a gyermekét, majd megkérdezik tőle: "Ugye nem is fájt??" nem is meri azt mondani, hogy de, te vén kecske, kedvem lenne felnyomni az orrodba egy kígyóuborkát, hogy tudd, milyen az. Látja, hogy kint a baba, sír, egészséges, nem érdekli már semmi, ráhagyja a pszichoprofilaktikus módszerbe belehabarodott orvosra, igen, nem is volt olyan szörnyű, és kész. Na de mindegy, ha netán olvasná olyasvalaki a blogom, aki ismerte a könyvet, és szült is, nyugodtan írja le a véleményét, érdekel.
Azt elhiszem, hogy a félelem csökkentésével csökkenhet a fájdalom, azzal, ha tudom, mikor mi történik, úgy érzem, nem járok ismeretlen terepen, ha tudom, hogyan kell nyomnom, mit kell tennem, és megbízom az orvosban, szülészben, nem csak magam csökkentem a fájdalmam, de rövidebb idő alatt is kijöhet a baba. Elhiszem, hogy a gyakorlatilag nulla felvilágosítást kapott nők számára valóban megváltó lehetett ez a könyv, és a többi, amit Hirschler írt, és gyanítom, hogy az anyám nem hazudott, amikor azt mondta, sokat köszönhet ennek a könyvnek. De hogy egyáltalán ne fájjon, azt nem tudom neki elhinni. Hogy a fájdalom elviselhető, hogy nem kell, hogy lebénítson, hogy kezelni tudom, igen, hogy kellő felkészüléssel teljesen elkerülhető, nem. Lehet, hogy az emésztés nem fáj, de emészteni gyakorlatilag folyamatosan emésztek, szülésre meg aránylag ritkán kerít sort az ember lánya, és az, hogy a testem erre van kiképezve, az annak a feltétele, hogy képes legyen rá, nem annak, hogy teljes fájdalommentességben legyen rá képes.

5 megjegyzés:

  1. Tényleg ez az a könyv! :)
    Amúgy az a rész például nagyon érdekes (és elborzasztó), ahol a fájdalomcsillapítás történetéről ír.
    Meg tényleg nyilván kevésbé fog fájni valami, ha arra készülök, hogy erős vagyok, nem fog fájni, mintha azt sulykolom, hogy ez most nagyon rossz lesz nekem. Ezt azóta dr. Silva is megmondta az agykontrollban. :)

    VálaszTörlés
  2. Viszont ha valakinek sikerülne úgy teherbe esnie, és aztán a szülésre készülnie, hogy soha senkitől nem hallja, ez fáj, hiszen miért kellene, hogy fájjon, és csak jól megtanulja, amit meg kell, aztán megindul a szülés, kíváncsi volnék, hogyan fogadja a meglepetést...

    VálaszTörlés
  3. van még egy érdekesség a várandósság és szülés témakörében írt könyvekkel kapcsolatban: nagyjából 5-10 mondat után meg lehet érezni, hogy a könyvet férfi vagy nő írta, illetve, hogy ha nő, akkor szült-e már életében, vagy elméleti alapon ír... majd végezzétek el a "tesztet" :-)

    VálaszTörlés
  4. Első gyerekemet (kevéssel a 19. születésnapom előtt) Dr. Hirschlernél szültem ---miveléppen bent volt a kórházban---. Nem olvastam a könyvét, nem féltem és tényleg a legtermészetesebb folyamatként fogtam fel az eseményt. Nem mondom, hogy egy cseppet se fájt, de mivel közben csak arra tudtam gondolni mennyire várom már a gyerekemet magamhoz ölelni, ez a gondolat nagyban megkönnyitette a folyamatot. Nem emlékszem pontosan mennyi ideig vajúdtam de az biztos, hogy nem sokáig. És tényleg, a kitolás pillanata ennek a négy kilós viziló-bébinek kifejezetten nagy élvezet volt (-:!

    VálaszTörlés