2011. augusztus 18., csütörtök

Dagad a láb

Valószínűleg az sem véletlenül került bele az okoskönyvekbe, hogy a kismama, akinek eltolódott a súlypontja, megnövekedett a térfogata, és egyébként is szórakozott, vigyázzon oda. Arra például, hogy hova lép. Amennyiben így tesz, valószínű, hogy nem lép bele egy egészen kicsi gödörbe, egészen apróba a járda mellett a füvön, nem megy ki (hallható reccsenés kíséretében) a bokája, és nem esik a hasznavehetetlen végtagtól többé nem alátámasztva fenékre. Hál' Istennek nem ütöttem meg magam, egészen kényelmesen estem, csak a bokám fájt nagyon, és a húgom kapott frászt. Kicsit megijedtem, mert ugyanezen boka egyszer már csinált hasonlót, akkor nagyon sokáig alig tudtam járni, bedagadt, bekékült, van róla egy csomó fényképem, olyan ronda lett. De aztán megmozgattam, és mivel mozgott, elkezdtem nevetni, mert a Harry Potter jutott eszembe és Stan Shunpike.
Egyébként itthon jó, ma már elmentünk turkálóba, a szajré kint szárad, most már a ruhatáram is felkészült rá, hogy tovább terebélyesedjek.
Most pedig kibotorkálok zuhanyozni. Valószínűleg nem kellene minden este megvárnom, amíg ennyire fáradt leszek. De nálam ez már csak így megy. Ha nem bolhátlanítottuk volna a kutyákat valami hígítószagú löttyel, és ehhez nem én nyírtam volna meg a Happy-t (nem én neveztem el), biztosan elsunnyognám a fürdést ma este. De így nem lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése