2011. augusztus 29., hétfő

Az első táltos

Ma megint elvittük sétálni Szotyit (rátettük a hámot, a pórázt, és húztuk), ám olyan sebesen haladtunk, hogy beértek minket az utcánkban lakó (és ebből kifolyólag) ismerősök, akik egy kétéves gyerekkel sétáltak. Szerintem soha életemben nem beszélgettem még velük (anya, lánya, unokája), de így, hogy nem lakom itthon, és még babát is várok, roppant érdekes személyiség lettem... Kérdezte a lány, tudjuk-e már, mi lesz, mondtam nem, de a jövő héten lesz ultrahang, mire az édesanyja egyet hátralépett (ilyennek képzelem Richard Gilmore festményszemrevételezési módszerét, a "hunyor, hátralép, ráncol, sóhajt"-ot), jól megnézte a hasam, majd megállapította: egészen biztos, hogy lányunk lesz. Az udvariasság határain belül kinevettem, majd ezt mondtam, hát igen, erre 50% esélyünk van (valójában pedig kevesebb, mert valamennyivel több fiú születik). De aztán a húgom is rákontrázott később, hogy de ez tényleg így van, és hogy tényleg mindig bejön, hogy ha hegyes, akkor kutya, ha meg kerek a has, akkor macska vagy valami ilyesmi. Mit tehetnék? Nekem ez vicces. Hogy is lenne hegyes, ha eleve párnás hassal kezdtem a terhességet? A nem domborodó részeket kitölti a Milka csoki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése