2011. július 28., csütörtök

Magam vagyok, és elhagyott mindenki

Bánatom szól, csak nyomor és kín, bánatom szól, úgy sírok...
A húgom az Adriai tengernek lett szirénája, az időjárásjelentés alapján arra következtetek, hogy valószínűleg mind megfagytak, az egész társaság.
Senki nem reagál a leveleimre, mert elfoglaltak, lusták, szokásos apátiájukba vannak belesüppedve vagy utaznak.
Nem tudom, mit egyek, nincs itthon kecsap, tegnap elfogyott a gombás tészta, és egyébként sincsen kedvem enni, csak hát muszáj, mert kezdek nagyon éhes lenni. A csodakapszula ellenére napról napra jobban érzem, hogy érik egy hányás, bár ne legyen igazam.
Még három hét, míg repülök, de máris lehangol a magyarországi időjárás, már bevettem a napi ámidámba a kérést, hogy jöjjön vissza a nyár Európába.
A hányingerrel - esetemben - eredendően az a baj, hogy blokkol. Nem tudok tanulni, nem tudok olvasni, noha az esetek 75%-ában segít, ha eszem, nem bírom kinyitni a hűtőt, nem tudok főzni, mert mindentől undorodom. Aztán hirtelen eszembe jut, mit ennék mégis szívesen, ez tízből kilencszer valami, ami nincs itthon, valami, amit nem is lehet itthon tárolni. Pl. hetekig az egyetlen fajta hús, amit meg bírtam enni, a BigMac szendvicsben található volt... Az egyetlen fajta saláta a görög, amit most is letolnék, de nincs itthon feta. Pizzát is akarok.
Jaj, a Katának mindig olyan jól tudok szenvedni (gátlások nélkül), pofátlanság tőle, hogy elment nyaralni, és még a mobilját is kikapcsolta! Ezért magam vagyok, és elhagyott mindenki...

2 megjegyzés:

  1. Hát most erre nem igazán tudok semmi vigasztalót írni, csak hogy mindketten sajnálunk. :(

    VálaszTörlés
  2. Köszi :) Ebben az a jó, hogy valahányszor elkezdem ezt és az ominózus dalokat a Shrekből meg az Oroszlánkirályból, többé képtelen vagyok komolyan venni magam.

    VálaszTörlés