2010. július 25., vasárnap

Meglehetősen viccesen sportolnak az emberek Har Adaron. Vannak, akik elkocognak (lötyögnek vizespalackkal) a falu bejáratánál lévő szabadtéri "konditeremig", kemény edzéssel eltöltenek ott két percet, majd hazadöcögnek, és vannak, akik vadonatúj biciklisfelszerelésben óránkénti húsz méteres sebességgel karikáznak felfelé az utcában lihegve, gyermekükkel a hátsó ülésen (bevallom, sokáig tartott, míg a maga mélységében megértettem a jelenetet), minden öt tekerés után megállva, hogy sípoló tüdővel meghúzzák a kulacsot. Tegnap pedig láttuk a hőst. Mi, gyakorlott sportolók, már harmadik (!!!) alkalommal vágtunk neki a domboknak elszántan, hogy maximálisan kihasználjuk a helység nyújtotta lehetőségeket. Valaki már volt ott, mi több 10 perc elteltével még mindig elszántan gyalogolt a gyalogolómasinán. Aztán dalolni kezdett. Mivel széleskörű a műveltségem (ekkhhhogyne), felismertem, Simon and Garfunkel-t. Kicsit hülyén éreztem magam, hogy nem hallja, hogy ott vagyunk, és nekünk ad igen-igen szánalmas koncertet, de vicces is volt. És csodáltam a kitartását, hogy a finishben még énekelni is volt ereje. Aztán leszállt a cuccról, megfordult, és abbahagyta a dalolást...
Most úgy félórát töltöttem azzal, h S&G dalokat kerestem a youtube-on, de nem találom, melyiket énekelte. Ha legközelebb ott lesz a pasi, úgy éljek, megkérdem. Már abban is elbizonytalanodtam, h az ő számuk volt, pedig tegnap még biztosra vettem. Akkor iziben kellett volna megkeresnem, amikor még emlékeztem a dallamra, és egy kicsit a szövegre, mert nem volt ám könnyű a nyekergéséből rájönni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése